Olvasási szokások a rácsok mögött...

(Forrás: http://konyves.blog.hu/2015/03/07/mit_olvasnak_a_racsok_mogott?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2015_03_08&utm_campaign=index)

Mit olvas az az ember, akit több évre, vagy akár évtizedre rácsok mögé zártak? Egyáltalán, szeretnek-e olvasni az elítéltek? És ha igen, mik a kedvenc könyveik? Kik a legolvasottabb szerzők a hazai börtönökben, és kinek a műveihez lehet csak hosszas várakozás után hozzájutni? A Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai létesítményében jártunk, ahol a könyvtárosok maguk is rabok. Ők meséltek nekünk várólistákról, kedvencekről és arról, hogy a börtön mindennapjaiban mit jelentenek nekik a versek, regények.

A Kozma utcai börtön folyosója hétköznap délelőtt viszonylag csendes, csupán egy-két fogvatartottal találkozunk, miközben a könyvtárig kísérnek minket. Szigorú biztonsági intézkedések után léphettünk csak be az épületbe, és mire elérünk a könyvtárszobáig, több ajtó nyílik előttünk és kattan utánunk, mint amennyit érdemes lenne számon tartani. Ez a csillag alaprajzú épület bal szárnya, hivatalosan A objektumnak hívják, és 1896-ban épült. Akkor nagyon korszerűnek számított, saját úszómedencéje és áramfejlesztő generátora volt, előbbit azóta már betemették. A folyosón természetesen csak kísérővel mehetünk végig, de ez így is van rendjén, a falak, a zárak, a rácsok látványa épp eléggé fojtogató, kimondottan jólesik utánuk belépni a könyvek közé. Mint hamarosan kiderül, nem csak mi érzünk így.

Az „A” objektumnak nevezett épületszárnyban előzetesen letartóztatottakat, nem jogerősen elítélt fogvatartottakat, illetve olyan jogerősen elítélteket is őriznek, akik dolgoznak. A „B” objektumban vannak azok, akik „nem dolgozó” státuszban vannak. Mindezt már Balázs László bv. százados meséli, aki a könyvtárszobában vár minket. Az ún. „balcsillagban” jelenleg nagyjából 550, a „B” objektumban 980-1000 fogvatartottat őriznek. Arra nincs lehetőség, hogy korlátlan számban látogassák a könyvtárat: csoportbeosztás szerint, hetente egy alkalommal jöhetnek ide, kivételt képeznek ez alól a gyógyító-nevelő csoport tagjai, akik heti háromszor. A fogvatartottak nagyjából 12 ezer kötet közül válogathatnak, ezek között van szépirodalom, ponyva, szakkönyv és tankönyv is. Utóbbira óriási a kereslet, a két-három angol tankönyvre vagy harminc jelentkező lenne, meséli az egyik könyvtáros, aki maga is fogvatartott. „A nyelvkönyveket nemcsak az iskolába járók használják, hanem sok olyan, akár előzetes, akár hosszabb ítéletet kapott, már végzettséggel rendelkező ember, akik biztosan nem fognak iskolába járni, de nyelvet szeretnének tanulni” – osztja meg tapasztalatait.

A könyvekkel zsúfolt kis szoba, a régi kartotékszekrény, az üveges vitrin, a linóleum, a polcok között futó szobanövények leginkább egy iskolai könyvtár hangulatát idézik. Az illúziót talán csak a két páncélszekrény rontja, no meg, hogy a velünk szemben helyet foglaló könyvtárosok kinyúlt kardigán helyett tyúklábmintás börtönruhát viselnek. A falakat az elítéltek alkotásai díszítik, a vitrinen talán valamelyik Kolumbusz-hajó mása horgonyoz, a páncélszekrény sivárságát pedig a moszkvai Szent Bazil székesegyház hagymakupolás makettje igyekszik oldani. A teremben helyet kapott még egy csocsóasztal is, ide ugyanis nem csak olvasni járnak az emberek. Már csak azért sem, mert a börtönbe került elítéltek egy részének először magát az olvasást kell megtanulnia. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hivatalos adatai szerint a magyarországi rabok körülbelül 1 százaléka analfabéta, és ötödük nem végezte el a nyolc általánost. Közülük sokan a börtön falai közt fejezik be, vagy éppen folytatják általános iskolai, illetve középiskolai tanulmányaikat.

„A fogvatartottak életkora, iskolázottsága, társadalmi háttere nagyon vegyes. Sokan közülük úgy gondolják, hogy az előttük álló éveket az érettségi megszerzésére vagy nyelvtanulásra fogják fordítani, másoknak pedig épp az írás-olvasás elsajátítása a céljuk, ők beiratkozhatnak az általános iskolai képzésbe” – meséli megkeresésünkre  a falakon kívül Fiáth Titanilla börtönpszichológus, a Börtönkönyv szerzője. Filmklubos tapasztalatai alapján a szakember úgy véli, hogy az elítélteknek többnyire az értő olvasást kell megtanítani, azt kell megszerettetni velük. „Azt, hogy a filmektől és az irodalomtól ne egyszerűen időtöltést és szórakozást várjanak, hanem akár azt is, hogy »önmagukat« olvashatják egy-egy irodalmi műben. Ha ezt felfedezik, akkor, ami korábban unalmas volt, egyszerre izgalmassá és érdekessé válik” – teszi még hozzá.

Hasonló tapasztalatokról számol be a Kozma utcai börtön századosa, Balázs László. Szerinte az elítéltek könnyen azonosulnak a ma már klasszikusnak számító írók, költők megpróbáltatásaival, érzelmi állapotával. József Attila személyiségének komplexitása például sokakat megérint. „Az ő művein egyfajta identitásveszteség érződik, és egy börtönvilágba került elítélt a család közelségének elveszítésével is hasonlót élhet át. A vele való azonosulás könnyen megy a verseken keresztül.” Ráadásul a versek segíthetnek abban is, hogy az elítéltek kizökkenjenek az ingerszegény környezetből; a fogvatartottak körében József Attilán kívül különösen népszerűek Tóth Árpád és Arany János művei is. De nemcsak olvassák a verseket, hanem nagyon sokan írják is őket. Fiáth Titanillától tudjuk, hogy a börtönben az egyik évben slam poetry bajnokságot is rendeztek, ami nemcsak azért volt jó, mert huszonvalahány ember kiállt és felolvasta a költeményét, „hanem azért is, mert itt döbbentek rá, hogy a vers nem feltétlenül ünnepélyes vagy »szép«. Hogy bátran lehet »csúnyán« írni, ha haragról, fájdalomról van szó, hogy a nyelvhasználat legkülönbözőbb rétegeiből meríthetnek, ha úgy érzik, hogy így tudják a legpontosabban kifejezni magukat” – hangsúlyozza a szakember, aki hozzátette azt is, hogy az ünnepekhez kötődően gyakran szerveznek műsorokat, amelyek ugyancsak megihletik a rabokat.

„Október 23-án a drog-prevenciósok a szabadságról írtak verseket, halottak napján a halottaikhoz fűződő viszonyukról, karácsonykor arról, hogy mit jelent számukra a szeretet vagy a család. Persze voltak, akik eleinte ódzkodtak, hogy »érzékeny témákról« beszéljenek, de a műsor végkicsengése az volt, hogy jobban összerázódott a közösség, és olyan dolgokat tudtak meg egymásról a verseken keresztül, amikről előzőleg sohasem beszéltek. Volt például, aki a barátairól írt, akiket egy balesetben vesztett el, másvalaki az áldozathoz írt verset, akit lelőtt” – meséli Fiáth Titanilla.

A Kozma utcai börtön századosa is azt mondja, hogy a rabok a verseikben olyan elfojtott érzelmeket próbálnak kivetíteni, amelyeket a börtönlét alatt elnyomni igyekeznek, ugyanakkor az ő tapasztalatai szerint a fogvatartottak a legritkább esetben, vagy csak ódzkodva állnak elő a műveikkel. „Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy egy fogvatartott a legbelsőbb érzelmeit, félelmeit vagy örömeit ily módon megmutassa”, hiszen a fogvatartottak a társaik és az állomány előtt is egyfajta „személyiségöltönyt” viselnek, a legbensőbb érzelmeikről árulkodó művek pedig épp a konstruált kép mögé adnának betekintést.

Thomas Mannt előzetesben nem olvasnak…

Hogy milyen emberek lehetnek a rácsokon túl azok a könyvtárosok, akik velem szemben ülnek, mi hajtja, mi érdekli őket, azt nehéz megítélni. Itt és most udvariasak, visszafogottak, választékosan beszélnek. A ránézésre legfiatalabb ott jártunkkor még csak két hete dolgozott a könyvtárban, társa a harmadik hónapját tölti itt, a legidősebb pedig már közel két éve börtön könyvtáros, ami meg is látszik, a legtöbb adatot, tapasztalatot ő osztja meg velünk. Tőle tudjuk azt is, hogy a fogvatartottak választása nagyban függ attól, várhatóan mennyi időt kell a rács mögött tölteniük. „Aki előzetesben van, az szívesebben olvas könnyebben emészthető, gyorsabban átpörgethető irodalmat, például sci-fit. Akik már megkapták az ítéletüket, főleg, ha hosszabb időre ítélték őket, mélyebb, hosszabb lélegzetű műveket, tehát szépirodalmat is szívesebben olvasnak, több kötetes műveket, sorozatokat. De természetesen fordítva is igaz lehet, és könnyedebb műre vágyik az, aki hosszabb büntetését tölti. Thomas Mannt előzetesben lévő nem olvas. A József és testvéreit is szerintem inkább azok, akik már megkapták a maguk esetleg évtizedes ítéletét. A slágerkönyvek között vannak Lőrincz L. László, Robin Cook regényei, de népszerű Robert Ludlum és Agatha Christie, illetve Asimovot olvasnak még némelyek” – avat be a részletekbe. Amikor saját kedvenceiről faggatom, Márait, Krúdyt, Wass Albertet említi.

Fiáth Titanilla szerint gyakori, hogy akik az életmódjuk, a droghasználat, az eltérő időbeosztás vagy egyéb okok miatt civilben sohasem olvastak, a börtönben szeretik meg a könyveket. Ebből a szempontból a fogda különösen „jó hely”, mivel nincs televízió, társaság, ezért egyéb szórakozás nem lévén a fogvatartottak olvasni kezdenek. Sokan itt ébrednek rá, hogy olvasni nem egyszerűen hasznos, hanem élvezetes tevékenység is lehet. Ő maga is sokszor célzatosan ad kölcsön könyveket. A drogprevenciós körleten nagyon szeretik James Frey „Millió apró darabban” című regényét, Irvine Welsh Trainspottingját vagy Jay McInerneytől az Életem történetét. „Egy fiatalember, aki megölte az apját, remek elemzést írt terápiás házi feladatként A Karamazov testvérekről. Szabó Magda Az ajtó című műve eddig mindenkinek nagyon tetszett, sőt, Ramil Safarov még azeri nyelvre is lefordította A Pál utcai fiúk mellett” – teszi hozzá a szakember, akinek az a tapasztalata, hogy a fogvatartottak körében a szépirodalom mellett nagyon népszerűek a pszichológiai, életvezetési, önismereti könyvek is.

A Kozma utcai börtön könyvtárosai szerint az igazán népszerű könyvek várólistásak, így az angol nyelvkönyvek mellett sokan várnak arra, hogy elolvashassák Frank Herbert sci-fijét, A Dűnét, akárcsak Leslie L. Lawrence könyveit, de kapós még a sakkszakkönyv is. Lőrincz L. László regényei nem csak itt népszerűek: a BVOP tájékoztatása szerint a székesfehérvári és baracskai intézetekben, illetve Tökölön, a fiatalkorúak börtönében is sokan keresik a könyveit.

És hogy kiből lehet könyvtáros a börtönökben? Fiáth Titanilla szerint a könyvtárosok jellemzően a magasabb iskolai végzettséggel, tehát érettségivel, diplomával rendelkező rabok közül kerülnek ki. A Kozma utcai fogvatartottak szerint a megfelelő iskolai végzettség mellett fontosak a szakmai szempontok, tehát az, hogy a majdani könyvtáros tudja kezelni a kartotékrendszert, és értsen valamennyire a számítógéphez. Azok a fogvatartottak, akikkel mi beszéltünk, mind azt mondják, szeretik a könyvtárat. „Itt dolgozni is jó, de ide járni is. Amikor még nem dolgoztam itt, akkor is szívesen jártam a könyvtárba” – meséli közülük a legidősebb. „Felüdülés, amikor az ember megtalálja azokat a könyveket, amelyek akár a szülőföldjéhez, akár a lelkivilágához közel állnak. Mindenképp vigasztalást, kapaszkodót, megerősödést jelent a könyvtár. De ide nem csak ezért szeretnek járni az emberek, hanem megannyi más értelmes tevékenységbe is lehet kezdeni, akár sakkozni vagy beszélgetni. Itt tovább folytatódik a párbeszéd nevelő és fogvatartott, fogvatartott és fogvatartott között. Közösségépítő, nevelő jellege, vigasztaló, jótékony hatása feltétlenül van a könyvtár látogatásának” – teszi még hozzá.

A kultúra nem kiváltság…

A könyv egyébként nem privilégium, ez hamar kiderül a beszélgetésből, és könyvtármegvonással itt még soha nem büntettek senkit. „Nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy a kultúrát megvonjuk bárkitől, és nem is szándékozunk ilyen lehetőséget teremteni” – hangsúlyozza Balázs László százados. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (ide tartozik a székesfehérvári és a baracskai börtön) megkeresésünkre szintén azt hangsúlyozta, hogy a könyvtármegvonás nem illeszkedik a reszocializálós céljaik közé,  arra törekednek, hogy a fogvatartottak közül minél többen olvassanak, és tájékozottak legyenek. Ha valaki többszörösen megsérti a könyvtárhasználat szabályait, akkor legfeljebb a kölcsönzést tiltják meg neki, de a könyvtárban továbbra is olvashat.

Nagy-Britanniában az elmúlt hónapokban óriási vitát váltott ki az a rendelkezés, amely lényegében megtiltotta, hogy a fogvatartottak könyvcsomagot kapjanak a családtagjaiktól. A 2013 novemberében életbe lépett jogszabály ellen több civil szervezet, valamint számos író és költő is felemelte a szavát. A legötletesebb módját Kathy Lette ausztrál írónő választotta a tiltakozásnak, aki úgy döntött, a minisztérium államtitkárának, a javaslatot benyújtó Christopher Graylingnak nevét használja fel következő regényének legkorruptabb figurájához. A törvényt végül egy angol irodalomból doktorált rab támadta meg, az angol legfelsőbb bíróság pedig tavaly decemberben kimondta, hogy a könyveket nem szabad privilégiumként kezelni, és arra kérte a minisztériumot, hogy azokat vegye ki a tiltó szabályozás hatálya alól. A könyv, az olvasás a világ minden táján fontos szerepet tölt be a rabok életében. Van, ahol olvasóklubot tartanak (a London egyik délnyugati körzetében működő wandsworth-i börtönben például minden héten más és más olvasmányt vitatnak meg a könyvtárosok segítségével), más esetekben pedig a fogvatartottak jövőbeni sorsát is meghatározhatja a könyv. Ez történt például a brit Kester Aspdennel, aki a New Statesman tavaly decemberi számában vallott arról, hogy mielőtt tizenhét évesen a fiatalkorúak börtönébe került volna, nem igazán fogott könyvet a kezébe. A rácsok mögött kapott rá az olvasásra, az első köteteket az édesanyja küldte be neki. Szerinte a könyvek empatikussá tehetik az embert, gondolkodásra, elmélyülésre késztetnek, emellett pedig a változás lehetőségét vetítik előre. Ez az ő esetében alapvetően be is jött, és néhány éve már a saját könyvéről, egy megtörtént esetet feldolgozó kötetről (The Hounding of David Oluwale) mesélhet másoknak.

Magyarországon egyébként ismeretlen a brit gyakorlathoz hasonló könyvmegvonás. A hozzátartozók küldhetnek könyvet a fogvatartottaknak, egy alkalommal egy-két kötet érkezhet csomagban. „Tartalmi ellenőrzése nincs, de kirívó eset még nem is volt. A fogvatartottak igényei erőteljesen a regényekre, és olyan művekre korlátozódnak, amelyek próbálják kizökkenteni őket abból a már említett ingerszegény közegből, amelyet a büntetés-végrehajtási intézet falai teremtenek köréjük” – mondja Balázs László.

A Kozma utcai börtön könyvtárában nagyjából 11 750 kötet található. Az állomány bővítésének több módja is van: előfordul, hogy a közkönyvtárak leselejtezett darabjait kapják meg, de az is, hogy a kiadóktól kedvezményesen vásárolhatnak könyveket. A könyvtárosok szerint főként nyelvkönyvekre, szótárakra lenne még szükségük, ezekre ugyanis óriási a kereslet a rácsok mögött, Balázs László bv. százados pedig azt mondja, több kortárs mű kellene, hiszen a fogvatartottak „a kortárs szerzők között is bőven találnának olyat, akinek az emocionális töltetével azonosulni lehetne.”

Leslie L. Lawrence és Rejtő könyveit keresik…

A hazai büntetés-végrehajtási intézetek könyvtáraiban jelenleg mintegy 400 ezer kötet található. A fiatalkorú fogvatartottak 60 százaléka, a felnőttek 40 százaléka látogatja a könyvtárakat. Talán nem meglepő módon, de a fogvatartottak körében népszerűek a krimik, a kaland- és romantikus regények, a verseskötetek, a kedvelt szerzők közül a következőket lehet megemlíteni: Leslie L. Lawrence, Rejtő Jenő, Ken Follett, Stephen King, Paulo Coelho, Szerb Antal, Robert Merle, Robin Cook.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben a keresett kötetek közé tartozik még a Petőfi összes, a „Fegyencedzés” és az „Agykontroll”. A Kalocsai Fegyház és Börtönben Robin Cook és Dan Brown könyvei mellett népszerűek Danielle Steel és Nora Roberts regényei – mindez, figyelembe véve, hogy ebben a bv. intézetben jellemzően női fogvatartottak vannak elhelyezve, talán nem annyira meglepő. Várólistás Müller Pétertől a „Szeretetkönyv” és az „Örömkönyv”, illetve Novák Tündétől „A miskolci Bonnie és Clyde”, mint egyfajta rácsok mögötti kötelező olvasmány.

                                                                                                                                

Tökölön, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében fiatalkorú és nagykorú fogvatartottak is vannak. Előbbiek körében sokan alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, a könyvek iránti érdeklődésük csekély. „Ha keresnek is könyvet, leginkább szerelmes jellegű és börtöntémájú könyveket, a Harry Potter-könyveket és az Alkonyat-köteteket” – hangsúlyozta megkeresésünkre az intézmény. A nagykorú fogvatartottak leginkább Rejtő Jenő és Leslie L. Lawrence könyveit keresik, de népszerűek a krimik, a történelmi témájú könyvek, a nyelvkönyvek és a verseskötetek is.

Szomorú adat, de a hazai fogvatartottak körülbelül 1 százaléka analfabéta, míg közel 20 százalékuk nem végezte el a 8 általánost, tehát még alapfokú végzettséggel sem rendelkezik. Főiskolai végzettséggel 1,6 százalékuk, egyetemivel 0,9 százalékuk rendelkezik.

A kommenteket olvasva azért elképedtem egy kicsit... Remélem, hogy csak trollkodni akart az a kedves hozzászóló, aki a fogvatartottak nyelvtanulásának legfőbb motivációjaként azt vélelmezi, hogy szabadulásuk után egy nyugat-európai bankot nyelvi nehézségek nélkül ki tudjanak rabolni. Ugyan már! Azt gondolom, hogy még a fogvatartottak is gazdagabbak, jobbak, műveltebbek lehetnek attól, ha néhanapján nem egy épp a televízióban sugárzott valóságshow-t néznek, hanem kézbe vesznek egy könyvet. Ha nem komolyabbat, mint egy hétköznapi ponyvaregény, már akkor is megérte, hiszen talán csiszolják olvasási készségüket. Sok embernek lövése nincs arról, hogy mi van a rács túloldalán. De véleményt alkotni mindenki tud. Ha mindez gondolkodás nélkül, merő rosszindulatból, kötözködésből, netharcból megy, akkor az nagy probléma, az érintettet minősíti, engem meg egyre inkább bosszant. Ha semmi nem történik a börtönben, az a baj. Ha olvastatjuk az elítéltet, az a baj. Ha ingerszegény a környezet, az a baj. Ha a mindennapi civil élethez hasonló feltételeket, lehetőségeket kívánunk biztosítani, az a baj. Nem lehetne inkább, hogy hagyják dolgozni a bv-s szakembereket, neadjisten segítsék a munkájukat? Van itt épp elég nehézség, napi probléma, higgyék el... És mégis számos szakember végzi a dolgát, annak érdekében, hogy legyen olyan szabaduló is, akinek sikeres lesz a reintegrációja. Azért az a társadalomnak is jó, ha nem elvadult fogvatartottak lépnek ki a börtön kapujáén, hanem olyan emberek, akik normális életet szeretnének élni, egy esélyt kapva, a társadalom hasznos tagjaként, a korábbi bűnözői élettel teljesen felhagyva. Ennek a tudás megszerzése egy jó eszköze lehet, ehhez pedig a könyvek nagyon hathatós segítséget nyújthatnak. Szóval, véleményem szerint hagyjuk olvasni a fogvatartottakat, nem egy rossz elfoglaltság az. Se bent, se kint...