A közelmúltban, a gyakorlatban már többször megtapasztalt körforgásnak köszönhetően egy olyan elítélt került ismételten visszaszállításra intézetünkbe, aki a személyi állomány és a fogvatartottak körében egyaránt jól ismert. Rendszeres beilleszkedési problémákkal küszködő, normál közösségben a helyét nem igazán találó emberről van szó, aki ahogy mondani szokás, kék-zöld a visszaeséstől. A befogadását követően megtudtuk, hogy a közelmúltban ismét több önkárosító megnyilvánulása volt, ha nem is a meghalás iránti vágy által vezérelve, hanem sokkal inkább manipulatív célzattal. Egy jobb elhelyezés, munkalehetőség elérése érdekében. A Befogadási és Foglalkoztatási Bizottság soros ülésén tájékoztatva lett az elvárásokról, a Házirend előírásairól, a vele szemben támasztott alapvető követelményekről, illetve arról a sajnálatos tényről, hogy aktuális egészségügyi állapota miatt munkát nem tudunk felkínálni a számára. Ezzel együtt, annak érdekében, hogy hasznosnak érezze magát, lekösse magát, egy olyan feladatot kapott, hogy írjon verseket, hisz elmondta, hogy szabadidejében szívesen foglalkozik ilyesmivel. Az általa megírásra kerülő alkotásokat pedig közzé fogjuk tenni az egyik faliújságon, hogy elítélt társai is megismerjék a műveit. Elsőként, az újbóli találkozás "örömére" magam kértem, hogy "Vissza a gyökerekhez" címen hozzon össze valamit. Első pillanatban a fogvatartott csalódottnak tűnt, illetve meg is rettent a feladattól, majd a már-már védjegyének számító mozdulattal megharapta a mutatóujját, és igent mondott. Tessék a válasz, amit rá két nappal megkaptam:
"Előre is elnézést kérek a kifejezésért, de külön kérésre, mégis félve írom le azt, hogy "Vissza a gyökerekhez". Gondoljanak bele, hogy milyen pejoratív hatása is lehetne, főképp az én esetemben a felmerülő precedens kapcsán, na de mindegy... Inkább azt a címet adom a versemnek, hogy "Újra itt"...
Újra itt, hol volt már számomra kín, szenvedés,
menny és pokol,
de ez már mára mind elmúlt,
és úgy döntöttem, hogy nem nézek többé soha hátra,
hanem inkább előre,
asszociálva a szép jövőre.
Még rövidebben még annyit, hogy itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok!"
Ja... és annyit tegyünk hozzá, hogy azóta, ha nehezen is, de az elítélt tartja a szavát, és hozzá képest lényegesen kevesebb plusz feladatot igényel a kezelése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése