Karácsony....

Elérkezett az idő, hamarosan újra véget ér egy év. A mai napon egy kicsit megpihenek én is, egy ritka időszakot élek, néhány napig nem kell bemennem az intézetbe. Legalábbis ezt remélem, aztán ki tudja, mit hoz az élet... Ezzel együtt az ország büntetés-végrehajtási intézeteiben számos kollégám ma is szolgálatban van. És sokaknak közülük a Szenteste is a rácsok mögött érkezett el. Édesapák, édesanyák végezték munkájukat, őrizték a fogvatartottakat, óvták a rendet, tettek meg mindent azért, hogy törvényesség uralkodjon a börtönfalakon belül, és a biztonság ne sérüljön. Mindeközben persze a Jézuska ellátogatott azon bv. alkalmazottak otthonába is, akik dolgoztak, így ők nem élhették át azt az örömet, boldogságot, ami gyermekük arcáról sugárzott, miközben bontogatta az ajándékokat. Ezek is olyan pillanatok, amelyekről sokan közülünk lemaradnak a folyamatos szolgálatellátás miatt. Ez a része a hivatásunknak egy kicsit hasonlít a fogvatartotti léthez. Nem egyszer hallani, hogy mi is úgy vagyunk, mint a fogvatartottak: bezárva. A különbség az, hogy jó esetben, ha nem történik valami rendkívüli, mi hazamehetünk, ha letelt a szolgálat. Az elítéltek többsége viszont csak a szabadulása pillanatában mehet haza. Ma egy tőlem talán szokatlan dolgot teszek: ezúttal, kivételesen, nem az elítéltekkel, hanem csak a személyi állomány tagjaival foglalkozom, és valamennyi még aktív és már nyugállományba vonult kollégámnak Boldog Karácsonyt, szép ünnepet, eseménymenetes, nyugodt szolgálatot kívánok!              

Antal Judit

Régi karácsonyok angyala

Díszítem a fámat, idén csupa arany,
Kint ködös, szürke az ég, csillagtalan.
Egy angyal jön, szárnyával arcul legyint,
Nem vártam, de itt van már megint.

Teríti elém hófehér ingeit,
Mutogatja nekem talmi kincseit.
Batyujából kirakja, amit hozott,
Mint egy kofa, mikor árulni szokott.

Van is ott minden, kopott üveggömbök,
Aranyszálra fűzött, szikrázó gyöngyök.
Ott a szép türkiz gömb, mi eltörött rég,
Nem is emlékeztem, hogy ennyire kék.

És ringató illatok, édes, krémes
Sütemény egy tálon, fahéjas, mézes.
És mennyi ajándék becsomagolva,
Papírjuk gyűrött, masni kioldva.

Nehéz a levegő, szinte fojtogat,
Dobálom vissza e régi dolgokat.
Nem kell, nem kell a sok kacat,
Hisz, ami fontos volt, az enyém maradt.

Az angyal sóhajt, menni készül,
A hajamba egy csillámot fésül.
Csengetnek, itt a család, vendégeim,
Sarokba seperve az emlékeim.