A családját mutatja be az egyik jogerősen elítélt fogvatartott, egy egyszerű füzetlapra felskiccelt, grafitceruzával készített képen. A lapon helyet kapott egy feldíszített fenyőfa is, így az alkotás egyértelműen megérdemli, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó bejegyzések között helyet kapjon.
"Ez a mi családunk" - ezt a címet adta a fogvatartott a művének, melynek központi helyén önmaga áll. Apu rácsok mögött van, feszít, bicepszei aránytalanul hatalmasak, hasa kockás, lába vékony. Talán ki lehet jelenteni, hogy megtestesíti a fogvatartottak egy bizonyos részének ideálját, a kopasz, izmos, erős férfit, aki főképpen felsőtestre gyúr, a láb nem érdekli, és az sem annyira kiemelt jelentőségű, hogy mi van a fejben.
Tőle jobbra a felesége, "Anyu" áll, mellette a gyermekek, egyelőre ketten. A harmadik testvér még pocaklakó, amint erre az asszonyalak domborodó hasából következtetni lehet. A nő egyébként arctalan, és a rajzon ő az egyetlen ember, aki nem szemben áll velünk, hanem oldalnézetből lehet őt megtekinteni. Viszont a férfi alaknak így hátat fordít. A fogvatartott talán ezzel akarja kifejezni, hogy közte és az asszony között nem éppen harmonikus a kapcsolat, a nő talán úgy érzi, hogy partnere újra cserbenhagyta őt, nyakában a két meglévő, illetve a harmadik, hamarosan érkező gyermekkel...
A megszületett gyermekek közül az idősebb, a kislány áll a szülőkhöz közelebb, ezzel mintegy az érkezési, azaz születési sorrendet fejezi ki a rajzoló. Viszont nem elhanyagolandó a tény, hogy a kisebb gyermek, a fiú, habár testmagasságában elmarad a kislánytól, egy kegyes csalással (a magasabbra rajzolt alaknak köszönhetően) feje egy magasságban helyezkedik el a testvérével. Ha nagyon optimista akarok lenni, akkor arra gondolok, hogy apjuk mindkét gyermekét ugyanannyira szereti. Viszont abban az esetben, ha nem így van, akkor a rajzzal azt fejezi ki, hogy a fia sokkal fontosabb számára, mint a másik megszületett gyermek, ezért is emelte vele egy szintre.
Az alakokat elég egyszerűen, többnyire arctalanul, már-már vitte papírra a fogvatartott, és feltűnő, hogy míg a felnőttek esetében valamennyire még törekedett arra, hogy legyen alakjuk, addig a két gyerek teste a klasszikus pálcikaember stílusban lett kialakítva. A figurák értékelhető arcvonással szinte nem rendelkeznek, egy dolog azonban szembeötlő: a kislány az egyetlen, aki mosolyog. Vajon mi lehet ennek az oka? Boldog, hogy az apja nincs otthon? Mert esetleg bántalmazta, zaklatta őt? Több kérdés is lehet, amire ki-ki keresse a választ. Az érintetteken túl úgysem találjuk meg a helyes alternatívát...
És végül, de nem utolsó sorban, ott van a fenyőfa. Pszichológusok, grafológusok, pedagógusok és más szakemberek is gyakran alkalmazzák a farajzolás módszerét ahhoz, hogy következtetéseket vonhassanak le a rajzoló személyiségéről. Mivel ebben nem vagyok szakértő, nem értékelem a fát, ami annak ellenére, hogy elvileg egy ünnepi, feldíszített karácsonyfa, mégis valahol olyan szomorú, a lehajló ágakkal, a kevés dísszel. Számmora úgy tűnik, hogy a fogvatartott hangulata nem túl derús, ami talán érthető is, így ünnepek alkalmával a bezártság, a szerettektől való távollét még inkább nehezebben elviselhető, mint máskor. A fa alatt nincs talaj, nincsenek gyökerei. Ebből talán arra lehet következtetni, hogy a fogvatartott jelenleg elveszettnek érzi magát, úgy érzi, hogy nincs biztos talaj a talpa alatt, talán nem úgy és nem annyira kötődik másokhoz, mint ahogy azt szeretné. Ki tudja... Ha van valakinek tapasztalata, véleménye, gondolata, ötlete a rajzzal kapcsolatban, akkor megoszthatná velem és a többi olvasóval egy kommentben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése