Büntetés vagy reintegráció?

(Forrás: https://norvegcivilalap.hu/hu/node/10376)

A börtönökkel szemben számos elvárást támaszt a társadalom. Egyrészt legyenek kellően riasztó helyek, amelyek a törvények betartására ösztönzik az állampolgárokat, és kellő büntetést biztosítanak a bűnelkövetők részére. Másrészt zárják el az ártatlan lakosoktól a veszélyes bűnözőket. Ugyanakkor azonban paradox módon azt is elvárjuk a börtönöktől, hogy változtassák törvénytisztelő állampolgárokká a bűnelkövetőket, akik miután visszatérnek közénk, harmonikusan vegyenek részt a társadalmi együttélésben, ami korábban nem ment nekik. Tapasztalatok szerint a börtönök reintegrációs funkciója elég rosszul működik világszerte, hiszen a börtönöket elhagyók kétharmada később visszaesőként ismét rács mögé kerül. Mik lehetnek azok az eszközök, amelyek elősegíthetik, hogy a börtönök esélyt és ne csak stigmát tudjanak biztosítani az elítéltek számára?

A norvégiai Bastøy börtönszigete száz évvel ezelőtt még főként fiatalokat fogadott, akiket az elrettentés, megfélemlítés és erőszak klasszikus eszközeivel próbált megregulázni. Mára a szigeten élő elítéltek a világ egyik legélhetőbb, legdemokratikusabb börtönében tölthetik mindennapjaikat, ahol nem csak az önellátás számos eszközét sajátíthatják el, de megtapasztalhatják azt is, hogy milyen bizalmi légkörben, aktív, felelős állampolgárként, egymást segítve élni. Ráadásul a hozzátartozóikkal való kapcsolattartás, a szigeten elérhető számos programnak is köszönhetően sokkal rendszeresebb és élményszerűbb tud lenni, mint a legtöbb börtönben. Mivel az intézet működése nem erősíti bennük tovább a frusztrációt és az erőszakos eszközök alkalmazásának bevésődését, az innen kikerülő elítéltek közül kevesebb, mint minden ötödik válik ismét bűnelkövetővé. Ez az eredmény társadalmi és pénzügyi szempontból egyaránt sokkal sikeresebb, mint azoknak az intézményeknek a gyakorlata, amelyek főként csak újratermelik a bűnözést, és rengeteg befektetést igényelnek a biztonsági és ellátó rendszerek finanszírozására.

Magyarországon is egyre több büntetés-végrehajtási intézet próbál olyan modellprogramokat befogadni, amelyek az elítéltek önértékelését, kreativitását fejlesztik, családtagjaikkal való viszonyukat javítják. A Tévelygőkért Alapítvány által november 15-én megrendezendő „Kitörni az ördögi körből” konferencia is arra keresi a választ, hogy milyen eszközökkel tudjuk az elítélteknek és gyerekeinek kilátásait valamint egymással való kapcsolatukat javítani. A konferencián több, NCTA által támogatott jó gyakorlat is bemutatásra kerül. A téma az eltérő szektorok számára egyaránt fontos. Így a civil szervezetek mellett börtönparancsnokok is felszólalnak a rendezvényen, melynek Pintér Sándor belügyminiszter a fővédnöke.

Az utóbbi időben több helyen lehetett olvasni a norvég börtönről, amelynek felépítésével, működésével lehet egyetérteni vagy éppen egyet nem érteni, egy azonban vitathatatlan: a skandináv keretek között működik a dolog. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, hiszen a bűnismétlési mutatók alapján hatékonynak kell tekinteni a norvég mintát. Magyarországon közel sem biztos, hogy ugyanilyen jól valósulna meg a skandináv módszer, azonban bizonyos elemeinek hazai keretek között történő tesztelése, kipróbálása érdemes lehet. Az önellátásra, önfenntartásra szoktatás, a felelősségérzet erősítése szinte bárhol alapkövetelmény kell(ene), hogy legyen. Mint ahogy az sem egy elrugaszkodott gondolat, hogy a fogvatartottakkal való foglalkozás egy bizalmi légkörben történjen, természetesen ésszerű keretek között, illetve egészen addig, míg az érintettek nem játsszák el a számukra megelőlegezett bizalmat. Arról pedig nem hiszem, hogy külön kellene beszélnem, hogy a szabadulás utáni történések, a sokszor emlegetett sikeres reintegráció szempontjából mekkora is a rendezett családi háttér, a folyamatos, támogató kapcsolattartás jelentősége. Sokan persze ismét fanyalogni fognak, hogy a börtönben legyen szigor meg vasfegyelem, meg a fogvatartottaknak legyen minél kevesebb joga, meg minek szerveznek nekik különféle programokat, minek tanítják őket, és még sorolhatnám. De ezt jellemzően olyanok mondják, akiknek nem sok rálátásuk, betekintésük van a börtönök világára, vagy éppen annyi előítélet van bennük úgy a fogvatartottakkal, mint a velük foglalkozó büntetés-végrehajtási és civil szakemberekkel szemben, hogy arról jobb nem beszélni. Az előítéletekkel nehéz megküzdeni, mindegy, hogy az teljesen kívülállók részéről érkezik, vagy adott esetben a rendszeren belülről fakad. A kommunikáció talán segíthet némileg a csökkentésében, különös tekintettel, ha az megalapozott, hiteles, egyenes. Mindegy... A lényeg, hogy foglalkozzunk a gondjainkra bízott fogvatartottakkal, különös tekintettel abban az esetben, ha egykor hivatásunknak választottuk a büntetés-végrehajtási munkát. Mindeközben differenciáljunk, egyénre szabottak igyekezzünk lenni, és higgyük el, hogy az új módszerek nem feltétlenül rosszak, kiegészíthetik a régieket, és a civil szakemberek sem ellenségeink, hanem segíthetnek a szakmai célok megvalósításában.