2014. december 14., vasárnap

Élet a rácson túl...

A most következő üzenetet egy volt fogvatartott küldte nekem, olyasvalaki, aki néhány évvel ezelőtt lépett ki a börtön kapuján. Én is sokáig gondolkodtam rajta, hogy közzétegyem -e vagy sem, aztán végül úgy döntöttem, hogy az érintett hozzájárulásával mégis közlöm a hozzám intézett sorokat. Hogy miért? Mert az efféle visszajelzés ritka, mégis fontos. Mert jó tudni, hogy van értelme a büntetés-végrehajtási szakemberek munkájának. A személyi állomány tagjai elég gyakran érzik azt, hogy nem kapnak elég megbecsülést, nem kapnak elég elismerést. Talán így van. Ami nem jó. De az alábbi idézetben olvasható pozitív dolgok azok, amik azt mutatják, igenis van értelme annak, hogy foglalkozunk a fogvatartottakkal. És van értelme annak a sok plusz tevékenységnek, melynek során gyakran munkaidőn túl is pályázatot írunk. Annak érdekében, hogy támogatást szerezzünk egy-egy szakképzés megszervezéséhez, finanszírozásához. Mert az oktatás, a képzés olyan dolgok, melyek jelentősége kiemelt abból a szempontból, hogy segítséget nyújthatnak az új élet elkezdéséhez. Egy olyan újrakezdéshez, aminek egy sikeres visszailleszkedés a vége. Mint jelen esetben...     

"Kovács Úr! Csak köszönetet szeretnék mondani, hogy hozzásegítettek egy olyan szakmához, amivel gyökeresen meg tudtam változtatni az életem! Amióta kint vagyok, ebben dolgozom. Azóta van egy itthoni és egy külföldi vállalkozásom ebben a szakmában! Jelenleg 92 embernek adok munkát. A baj nagy ívben elkerül! És ezt nagy részt köszönhetem Önöknek! Szeretném ezt valahogyan meghálálni! Ha bármiben a segítségükre lehetek, kérem jelezzék! Sokat gondolkodtam ennek az üzenetnek a megírásán, de fontosnak éreztem, hogy tudassam én is, nem hiábavaló a munkájuk!"

Azt hiszem, hogy ennél nagyobb köszönetre nincs szükség. És segítségre sem. Hisz ez a visszajelzés már önmagában is egy nagy segítség. Segítség abban, hogy az emberek elhiggyék, a börtön nem csak egy raktár, nem csak bűnözők gyűjtőhelye, hanem ott igenis érdemi munka folyik. És a fogvatartottak is hihetnek abban, hogy van esély arra, hogy a szabadulás után talpra tudjanak állni...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése