(Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20141219-ilyen-a-karacsony-a-marianosztrai-fegyhaz-es-bortonben.html)
Huszonöt deka előrecsomagolt bejgli, pingpongverseny,
társasjáték-bajnokság: karácsony a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Egy 23
éves büntetését töltő bankrablóval beszélgettünk érzelmi pauzáról, ünnepről,
koboldokról, és a legnehezebben elviselhető dolgokról.
Vidám kirándulás lesz, hiszen a Márianosztrai Fegyház
és Börtön többek közt ezt írja magáról a honlapján: Villódzó tekintetek,
nyomasztó légkör, félhomály… Bocsánat, ezt én írtam fel előzetesen magamnak,
ezzel szemben a honlapon: „Az érdeklődő megtapasztalhatja a hegyek nyújtotta
szinte érintetlen természeti szépség, a börtön által képviselt szigorú rend és
a rabtemető egyvelegének különleges, nyugalmat sugárzó hangulatát”.
Akár egy utazási iroda szórólapján is lehetne, de
valahogy nyugtalanít ez a nyugalmat sugárzó mondat. Szépség? Szigorú rend?
Rabtemető?
Meglessük a rabokat
Mindegy, először nem is oda megyünk, hogy meglessük a
rabok karácsonyi készülődését, hanem Ipolytölgyesre, a katolikus egyház
működtette Szent Erzsébet Otthonba. Az ott lakóknak ad karácsonyi műsort a börtön
keresztény zenekara, melynek egyik gitárosa Nagy István Zsolt, aki 23 évet
kapott bankrablásért és egyéb bűncselekményekért.
Az otthon tornatermének udvarra nyíló ajtaja most
művészbejáró – viccelődnék, de az ajtóban álló, fekete ruhás, kommandós maszkot
viselő fegyveres rabkísérők láttán inkább bekúszom a küszöb alatt. Jönnek a
durva érzelmi pofonok, előbb a terem hátsó, lefüggönyözött részébe érve
megannyi rabruhás nehézfiú között találom magam, azután meg szembetalálkozom a
nézőközönséggel: halmozottan sérült emberek.
Máshogyan csillog a szemük
Fotós
kollégámnak nincsen könnyű dolga, Zsolton kívül szinte senkit nem fényképezhet
le úgy, hogy látszódjon az arca. A műsor, amit a börtönlelkész, Takács Péter
állított össze, meglepően jó, a zenekar hegedűse pedig kifejezetten profi.
A műsor végén meghatottan tapsol a közönség, de
ezeknek a sokat próbált, nagydarab férfiaknak is máshogyan csillog a szemük,
mint egy órával ezelőtt.
Motozás, egyebek
Halogatnám még, de irány a börtön. A rabok
átszállítása az ilyenkor szokásos protokoll (motozás, egyebek) miatt némi időt
vesz igénybe, ezért sétálunk egyet az épületben és környékén kísérőnkkel, Szép
Tamás főhadnaggyal, kultúrnevelővel, sajtóreferenssel.
Ez az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási
intézmény, épületét eredetileg 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású
pálos rend kolostorának építtette. A mellette lévő Szűz Mária templomot idefelé
jövet messziről megláttuk, el is tévedtünk, mert ragaszkodtam hozzá, hogy egy
templom mellett nincsen börtön. De, van.
Sunyi kis alakok
A benti viszonyokat illetően nem volt igazam a
bevezetőben, amikor azt írtam, hogy „villódzó tekintetek, nyomasztó légkör,
félhomály”, az első tételt nyugodtan kihúzhatjuk. Mindenki mérhetetlenül udvarias:
jól tagolt, szépen formált „jó napot kívánok”-ot hallani az összes rabtól.
Nehéz megmondani, hogy az alázat, vagy a tisztelet jelei ezek, abban maradunk
Szép Tamással, hogy egyik sem.
Ha ezt csak úgy ránézésre el lehetne dönteni, akkor
vannak itt üresfejű piti bűnözők, brutális arcok, sunyi kis alakok, puha
hivatalnokok, megbotlott értelmiségiek, talán még disztingvált arisztokraták
is, de nem lehet. Mindenesetre akár egy elvétett, szabálytalan előzés miatt is
idekerülhet bárki.
Mint egy csillárszalonban
A szűk folyosókat hamisítatlan menzaszag járja át, de
lecsúsztunk az ebédről. Nem mintha hivatalosak lettünk volna rá, de azért egy
kóstolót mindenképpen kértem volna. Amúgy azt beszélik, hogy Márianosztrán
egészen jó a konyha a többi börtönhöz képest. A rabok a zárkáikban esznek, az
elszállításra váró üres tepsiket nem szabad lefényképezni. Ahogy jövünk-megyünk
a meglepően szűkös épületben, az égieknek sikerül megcáfolniuk a „börtön ablakába
soha nem süt be a nap” tételt. De azért nincs az a fényár, mint egy
csillárszalonban.
Még mindig Nagy István Zsoltra várunk. Szó esik arról,
hogy a szabadulók és a bv-sek (bv: büntetés-végrehajtás) is kínosan ügyelnek
arra, nehogy kicsússzon a szájukon a viszontlátásra szó, helyette inkább minden
jót kívánnak egymásnak. Gyorsan igyekszem is begyakorolni. Nem nehéz, mert sok
rabbal összefutunk.
Ötvenkettes bicepsz
A fogvatartottak között mi vívja ki a tiszteletet? Ha
valaki nagyon kigyúrt, nagyon okos, vagy valamiben nagyon jó? – kérdezem Szép
Tamást. Ha valaki okos, de nem okoskodó, azt tisztelik. Meg ha valaki ért
valamihez. És ha valaki igényes, figyel a környezetére. Az egy sztereotípia,
hogy itt a kigyúrtak a menők. Ez is az amerikai filmekből jön. Pedig a
konfliktusok kezeléséhez jól jöhet egy ötvenkettes bicepsz – vetem közbe –, de
Szép Tamás szerint nem jellemző a nézeteltérések ilyen erőforrásokkal való
rendezése. A kigyúrtság maximum abban érték, hogy az ötvenkettes bicepsz
tulajdonosa rendszeresen sportol.
A börtönben egyébként éppen konditerem épül, ami
fizetős lesz, a rabok egyelőre az udvaron, rögzített sportszereken
testedzhetnek. Súlyzót nem kapnak, azokkal csúnya dolgokat tudnának művelni.
Napi egy órát lehet friss levegőn tölteni, a jól viselkedő rabok jutalom
gyanánt tovább is maradhatnak. Van, aki körbe-körbe fut, vagy gyúr, van, aki
csak sétálgat, utóbbiak vannak többségben.
Majdnem szűz
A
motozás végeztével „Kérek engedélyt a stúdiókulcsot elkérni” felkiáltással
befut Zsolt, az emberünk, aki ma videófelelős. Mert hogy délutánonként filmeket
vetítenek a raboknak (tévét is lehet nézni). Nincs nagy választék, néhány tucat
DVD és VHS kazetták, de azokat nem tudják már lejátszani, elkoptak. Most a
Majdnem szűz című filmet vetítik, ami itt a börtönben majdnem érdekes asszociációkra
ösztönöz.
Mielőtt leülnénk beszélgetni, még megnézzük Zsolt
zárkáját. Kis előtér mosdóval, balra, jobbra egy-egy hálóhely. Zsolték
részlegében két emeletes ágy és egy földszintes van, öten pihennek, alszanak
akkora helyen, mint egy átlagos spájz. Két ágy között arasznyi a távolság. A
börtön kihasználtsága 143 százalékos, ami megfelel a magyar átlagnak.
Valaki felelni fog
Zsolt még megmutat nekünk néhány fafaragványt –
asztalos, fafaragó munkákat végez a börtönben –, amit ő készített, majd végre
leülhetünk beszélgetni a börtön tantermében. Kínos egy hely, valaki itt felelni
fog.
Ekkor még nem tudom, Zsolt, aki 42 éves, mit követett
el, és hány évet kapott, személyiségi jogok: a nevelőtiszt nem mondhatja meg,
az elítélt igen. Zsolt megmondja. Előtte kicsit a zenélésről beszélgetünk, két
éve, már a fegyházban kezdett el gitározni könyvekből, bánja nagyon, hogy nem
előbb.
Jobb lenne egyedül
Idén négyszer volt kint, a börtön falain kívül, ennyi
fellépésük volt. Eléggé feszes az időbeosztása, nem a plafon bámulásával tölti
az óráit, sőt, mint mondja, állandó időzavarban van. Például a gitározás miatt
nincs ideje annyit sportolni, festeni, rajzolni, mint korábban. Jobban szeretne
egyedül lenni egy zárkában, akkor mindenre futná az időből, mert akkor nem
kellene másokhoz igazodnia.
Átható tekintete van, nyíltan a szemembe néz, nagyon
szilárdnak és eltökéltnek tűnik, de a szemein fáradtságot, szomorúságot látok.
Nem mondom meg neki, de úgy néz ki, mint akit lassan felőröl a börtönélet.
Bankrablás, háromszor
Erősáramú villamosipari technikumot végzett, volt
hivatásos katona, 1,5 évig a francia idegenlégióban szolgált, utána vállalkozó
lett, ipari alpinizmussal, építőiparral foglalkozott, 50 alkalmazottja volt. Az
átlagnál jobban élt – meséli –, de aztán tönkrement a vállalkozása, a
magánélete. 2005 júniusában elment bankot rabolni, mint állítja, azért, hogy
kifizethesse az alkalmazottjait. A sikeren felbuzdulva két hét múlva újra
kifosztotta a pénzintézetet. Összesen kétmillió forinthoz jutott. A második
rabláskor elvette a biztonsági őr pisztolyát, négy évvel később, 2009 májusában
ezzel a fegyverrel ment a harmadik bankhoz. Ott 18 millió forintot szerzett, de
nem tudott elmenekülni a rendőrök elől.
Terrorista, mert túszt is ejtett
Mivel a pénzt magához vette, a rablás jogi értelemben
befejezettnek nyilvánult. Túszt is ejtett, így terrorcselekmény miatt ítélték
el. Korábbi, csalásért, adócsalásért kapott felfüggesztett büntetései is
beélesedtek, ezen kívül kapott hét évet – így lett a vége 23 – egy olyan
bűncselekményért, amit állítása szerint nem követett el. Ez egy olyan bűneset,
amit az édesanyja nagyon szégyell, ezért Nagy István Zsolt arra kért, ne írjam
meg, mi volt az. Rendben, azt viszont megírom, hogy erős fenntartásaim vannak
az elmondott sztorikat illetően.
Azt mondja, végig tudta, hogy amit csinált, nem
helyes. A bankrablásokat áthidaló megoldásnak szánta. Ha minden kedvezményt
megkap, akkor 2020 környékén szabadulhat feltételesen. Ezen a ponton a nevelő
emlékeztet bennünket arra, hogy a karácsonyról kéne beszélgetnünk, mert csak
bizonyos témákra kaptunk engedélyeket.
Zsolt, mi lesz más karácsonykor, mint a
hétköznapokban?
Igazándiból az emberek. Szerintem egy önfegyelemmel
rendelkező, önmagát ismerő embernek önmagában a börtön nem nehéz. A többiektől
az, attól, hogy nem én választom meg, hogy kikkel vagyok egy zárkában. Engem
legjobban a buta emberek idegesítenek. Most van három kis koboldom a zárkában,
én így szoktam hívni őket, ők csak a börtönről tudnak beszélgetni, meg arról,
kit, hogyan loptak meg, hogyan surrantak be a lakásba, hol veszik a pajszert –
engem ezek a témák nem érdekelnek.
Az ünnepek idején az a baj, hogy nagyon sokan nem
bírják a gyűrődést. Nem tudják magukat lekötni, és már előre panaszkodnak.
Ilyenkor persze értelemszerű, hogy mindenki egy kicsit többet gondolkozik: az élet
dolgain, a hozzátartozókon. Én szerencsés alkat vagyok ebből a szempontból,
mert amikor bekerültem ide, mindent letisztáztam magamban. Ezért nem ingadozik
a lelkiállapotom. A munkahelyemen szoktak legföljebb felbosszantani a bolhások,
ahogy a senkiháziakat hívom, akik mindent tönkretesznek, meg koszt, piszkot
csinálnak. Csak a bajom van velük.
Az önmagában nem zavarna, ha valaki sír, ezt nem a
gyengeség jeleként fogom fel. Engem az zavar, ha valaki egy nap nyolcszor
elmondja, hogy „jaj de nem bírom”. Ez a kibillenés egészen szélsőséges
dolgokig, akár agresszióig is el tud menni. Ilyenkor megemelkedik a verekedések,
balhék száma. Az én esetemben ez szerencsés, mert a mi zárkánkban ilyen nincs,
ott azért rendet tartunk.
Én nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak
itt. Utoljára akkor voltam kiborulva, amikor másfél hónapja ültem előzetesben,
és meglátogatott a családom. Nekem kellett bennük tartanom a lelket. Akkor az
szar volt.
Azóta megacéloztad magad?
Nem kellett, mert amúgy sem vagyok egy sírós gyerek.
Itt nagyon nagy önfegyelemre van szükség. Ha következmények nélkül való lenne,
akkor ritkítanám az embereket, az biztos. Van egy-kettő, akiért nem lenne kár.
Ez lehet, hogy gonoszul hangzik, de nem élvezem az erőszakot, szerintem az
itteni anyagom is ezt bizonyítja.
Istennel hogy állsz?
Még nem találkoztam vele. Édesanyám vallásos, ő
imádkozik értem. Meg helyettem is. Én nem szoktam. De tisztelem azokat az
embereket, akik valóban hisznek.
Csak azért kérdeztem, mert a karácsonynak azért van
egy elég erős vallási vetülete is, és hát keresztény zenekarban játszol.
Igen, ez igaz, ami meg az egyházi zenekart illeti,
azzal nekem semmi bajom. Annyiból jó, hogy látom, örülnek, ha játszunk. Ez
számomra arra alkalom, hogy zenélhessek, de ha elvállaltam, akkor maximálisan
végrehajtom.
Mégis, miben lesz más az ünnep, mint a hétköznapok?
Nekem az ünnep a felkészülésben merült ki. Már nyáron
elkezdem készíteni a képeslapokat. Olyanokat küldök ki, amiket én csinálok.
Egyébként a leveleimet is egyedi címzéssel díszítem fel, nem giccsesen, de
szépen. Nekem a karácsony most erről szólt, de ez is inkább egy kötelezettség.
Azért szívesen csinálom, mert tudom, hogy örülnek neki. Itt bent a karácsony
annyi lesz, hogy nem megyek sehová, talán 1-2 kultúresemény lesz, ahová azért
benézek.
Amíg kint voltál állítottatok karácsonyfát?
Persze, már csak a gyerekek miatt is. Egy felnőtt
lányom és egy 13 éves fiam van.
Nem szorul el a torkod estefelé, amikor otthon
gyertyát szoktatok gyújtani?
Nem. Én ezt kikapcsoltam magamban. Ezt úgy szoktam
meghatározni, hogy most pause üzemmódban vagyok. Amikor 2009-ben elfogtak, két
nap alatt lezártam magamban az egészet, pedig akkor még azt sem tudtam, mikor
lesz vége. Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább. Azt is tudom, mit fogok
csinálni a szabadulásom utáni második napon.
Mit?
Dolgozni. Először itthon fogok tevékenykedni az
építőiparban, azután, ha kapok útlevelet, megyek külföldre. Biztonsági főnök
leszek Bali szigetén egy szállodaláncnál.
Mi hiányzik itt a legjobban túl azon, hogy meg vagy
fosztva a szabadságodtól?
Férfiemberként többen rögtön rávágnák, hogy a nő, a
velük való fizikai érintkezés, de szerintem nem feltétlenül. Hanem a fontos
emberekkel való napi kapcsolat. Hogy napi szinten tudjam, mi történik velük.
Például, hogy a lányom életét nyomon követhessem. Zenész lett, de még nem
láttam, hallottam egyetlen fellépését sem. Az ember belegondol, és azt mondja,
ennyit nem érhet százmillió forint sem.
Műfenyő letétben
A Márianosztrai Fegyház és Börtönben minden emelet,
minden körletrész kap karácsonyfát, ezekre a kézműves foglalkozásokon elkészült
díszek kerülnek. Többeknek van letétben műfenyője, ezt az ünnepre a zárkára
kérhetik (maximum 25 centiméter magasságig!). Ilyenkor év végén a bv-nél van
pár ezer forint, amit rabsegély formájában osztanak ki azoknak, akikkel senki
nem tart kapcsolatot, és egészségi állapotuk miatt dolgozni sem tudnak. Civil
és egyházi szervezetek is megkeresik a börtönt, egy-egy csomaggal ők is
támogatják az elesettebb fogvatartottakat. Más központi ajándékozás nincsen,
esetleg a zárkatársak ajándékozzák meg egymást, de ez nem jellemző.
A márianosztrai börtönben 23-án világi jellegű
ünnepséget tartanak, 24-én pedig egyházit. Délelőtt a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió
látogatja meg a rabokat, 22 órától éjféli misét tartanak. (Igen, éjfélit, 22
órakor.) Az elítélteknek az ünnep napjain pingpongversenyt, társasjáték-bajnokságot,
filmvetítést, honismereti vetélkedőt szerveznek a bv-sek.
Huszonöt dekás, előrecsomagolt
Az ebéd 24-én marha erőleves, sertéspörkölt
galuskával, savanyúság, banán, a vacsora halászlé, bejgli (25 dekás,
előrecsomagolt) lesz. Alkoholfogyasztás természetesen nincsen, ébresztő 5
órakor, takarodó este fél 9-kor. Ekkor a villanyokat a felügyelet lekapcsolja,
a tv mehet hajnali egyig.
Kísérőnket leszámítva az utolsó hivatalos ember,
akitől elbúcsúzom, a börtönlelkész. Rutinosan mondom neki:
– Minden jót!
– Viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése