Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább... - az Origo írása...

(Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20141219-ilyen-a-karacsony-a-marianosztrai-fegyhaz-es-bortonben.html)

Huszonöt deka előrecsomagolt bejgli, pingpongverseny, társasjáték-bajnokság: karácsony a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Egy 23 éves büntetését töltő bankrablóval beszélgettünk érzelmi pauzáról, ünnepről, koboldokról, és a legnehezebben elviselhető dolgokról.

Vidám kirándulás lesz, hiszen a Márianosztrai Fegyház és Börtön többek közt ezt írja magáról a honlapján: Villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály… Bocsánat, ezt én írtam fel előzetesen magamnak, ezzel szemben a honlapon: „Az érdeklődő megtapasztalhatja a hegyek nyújtotta szinte érintetlen természeti szépség, a börtön által képviselt szigorú rend és a rabtemető egyvelegének különleges, nyugalmat sugárzó hangulatát”.

Akár egy utazási iroda szórólapján is lehetne, de valahogy nyugtalanít ez a nyugalmat sugárzó mondat. Szépség? Szigorú rend? Rabtemető?

 

Meglessük a rabokat

Mindegy, először nem is oda megyünk, hogy meglessük a rabok karácsonyi készülődését, hanem Ipolytölgyesre, a katolikus egyház működtette Szent Erzsébet Otthonba. Az ott lakóknak ad karácsonyi műsort a börtön keresztény zenekara, melynek egyik gitárosa Nagy István Zsolt, aki 23 évet kapott bankrablásért és egyéb bűncselekményekért.

Az otthon tornatermének udvarra nyíló ajtaja most művészbejáró – viccelődnék, de az ajtóban álló, fekete ruhás, kommandós maszkot viselő fegyveres rabkísérők láttán inkább bekúszom a küszöb alatt. Jönnek a durva érzelmi pofonok, előbb a terem hátsó, lefüggönyözött részébe érve megannyi rabruhás nehézfiú között találom magam, azután meg szembetalálkozom a nézőközönséggel: halmozottan sérült emberek.

 

 

 

Máshogyan csillog a szemük

Fotós kollégámnak nincsen könnyű dolga, Zsolton kívül szinte senkit nem fényképezhet le úgy, hogy látszódjon az arca. A műsor, amit a börtönlelkész, Takács Péter állított össze, meglepően jó, a zenekar hegedűse pedig kifejezetten profi.

A műsor végén meghatottan tapsol a közönség, de ezeknek a sokat próbált, nagydarab férfiaknak is máshogyan csillog a szemük, mint egy órával ezelőtt. 

 

 

Motozás, egyebek

Halogatnám még, de irány a börtön. A rabok átszállítása az ilyenkor szokásos protokoll (motozás, egyebek) miatt némi időt vesz igénybe, ezért sétálunk egyet az épületben és környékén kísérőnkkel, Szép Tamás főhadnaggyal, kultúrnevelővel, sajtóreferenssel.

Ez az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény, épületét eredetileg 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású pálos rend kolostorának építtette. A mellette lévő Szűz Mária templomot idefelé jövet messziről megláttuk, el is tévedtünk, mert ragaszkodtam hozzá, hogy egy templom mellett nincsen börtön. De, van.

 

 

Sunyi kis alakok

A benti viszonyokat illetően nem volt igazam a bevezetőben, amikor azt írtam, hogy „villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály”, az első tételt nyugodtan kihúzhatjuk. Mindenki mérhetetlenül udvarias: jól tagolt, szépen formált „jó napot kívánok”-ot hallani az összes rabtól. Nehéz megmondani, hogy az alázat, vagy a tisztelet jelei ezek, abban maradunk Szép Tamással, hogy egyik sem.

Ha ezt csak úgy ránézésre el lehetne dönteni, akkor vannak itt üresfejű piti bűnözők, brutális arcok, sunyi kis alakok, puha hivatalnokok, megbotlott értelmiségiek, talán még disztingvált arisztokraták is, de nem lehet. Mindenesetre akár egy elvétett, szabálytalan előzés miatt is idekerülhet bárki. 

 

 

Mint egy csillárszalonban

A szűk folyosókat hamisítatlan menzaszag járja át, de lecsúsztunk az ebédről. Nem mintha hivatalosak lettünk volna rá, de azért egy kóstolót mindenképpen kértem volna. Amúgy azt beszélik, hogy Márianosztrán egészen jó a konyha a többi börtönhöz képest. A rabok a zárkáikban esznek, az elszállításra váró üres tepsiket nem szabad lefényképezni. Ahogy jövünk-megyünk a meglepően szűkös épületben, az égieknek sikerül megcáfolniuk a „börtön ablakába soha nem süt be a nap” tételt. De azért nincs az a fényár, mint egy csillárszalonban. 

Még mindig Nagy István Zsoltra várunk. Szó esik arról, hogy a szabadulók és a bv-sek (bv: büntetés-végrehajtás) is kínosan ügyelnek arra, nehogy kicsússzon a szájukon a viszontlátásra szó, helyette inkább minden jót kívánnak egymásnak. Gyorsan igyekszem is begyakorolni. Nem nehéz, mert sok rabbal összefutunk. 

 

 

 

Ötvenkettes bicepsz

A fogvatartottak között mi vívja ki a tiszteletet? Ha valaki nagyon kigyúrt, nagyon okos, vagy valamiben nagyon jó? – kérdezem Szép Tamást. Ha valaki okos, de nem okoskodó, azt tisztelik. Meg ha valaki ért valamihez. És ha valaki igényes, figyel a környezetére. Az egy sztereotípia, hogy itt a kigyúrtak a menők. Ez is az amerikai filmekből jön. Pedig a konfliktusok kezeléséhez jól jöhet egy ötvenkettes bicepsz – vetem közbe –, de Szép Tamás szerint nem jellemző a nézeteltérések ilyen erőforrásokkal való rendezése. A kigyúrtság maximum abban érték, hogy az ötvenkettes bicepsz tulajdonosa rendszeresen sportol.

A börtönben egyébként éppen konditerem épül, ami fizetős lesz, a rabok egyelőre az udvaron, rögzített sportszereken testedzhetnek. Súlyzót nem kapnak, azokkal csúnya dolgokat tudnának művelni. Napi egy órát lehet friss levegőn tölteni, a jól viselkedő rabok jutalom gyanánt tovább is maradhatnak. Van, aki körbe-körbe fut, vagy gyúr, van, aki csak sétálgat, utóbbiak vannak többségben.

 

 

Majdnem szűz

A motozás végeztével „Kérek engedélyt a stúdiókulcsot elkérni” felkiáltással befut Zsolt, az emberünk, aki ma videófelelős. Mert hogy délutánonként filmeket vetítenek a raboknak (tévét is lehet nézni). Nincs nagy választék, néhány tucat DVD és VHS kazetták, de azokat nem tudják már lejátszani, elkoptak. Most a Majdnem szűz című filmet vetítik, ami itt a börtönben majdnem érdekes asszociációkra ösztönöz.

Mielőtt leülnénk beszélgetni, még megnézzük Zsolt zárkáját. Kis előtér mosdóval, balra, jobbra egy-egy hálóhely. Zsolték részlegében két emeletes ágy és egy földszintes van, öten pihennek, alszanak akkora helyen, mint egy átlagos spájz. Két ágy között arasznyi a távolság. A börtön kihasználtsága 143 százalékos, ami megfelel a magyar átlagnak.

 

 

 

Valaki felelni fog

Zsolt még megmutat nekünk néhány fafaragványt – asztalos, fafaragó munkákat végez a börtönben –, amit ő készített, majd végre leülhetünk beszélgetni a börtön tantermében. Kínos egy hely, valaki itt felelni fog.

Ekkor még nem tudom, Zsolt, aki 42 éves, mit követett el, és hány évet kapott, személyiségi jogok: a nevelőtiszt nem mondhatja meg, az elítélt igen. Zsolt megmondja. Előtte kicsit a zenélésről beszélgetünk, két éve, már a fegyházban kezdett el gitározni könyvekből, bánja nagyon, hogy nem előbb.

 

 

Jobb lenne egyedül

Idén négyszer volt kint, a börtön falain kívül, ennyi fellépésük volt. Eléggé feszes az időbeosztása, nem a plafon bámulásával tölti az óráit, sőt, mint mondja, állandó időzavarban van. Például a gitározás miatt nincs ideje annyit sportolni, festeni, rajzolni, mint korábban. Jobban szeretne egyedül lenni egy zárkában, akkor mindenre futná az időből, mert akkor nem kellene másokhoz igazodnia.

Átható tekintete van, nyíltan a szemembe néz, nagyon szilárdnak és eltökéltnek tűnik, de a szemein fáradtságot, szomorúságot látok. Nem mondom meg neki, de úgy néz ki, mint akit lassan felőröl a börtönélet.

 

 

Bankrablás, háromszor

Erősáramú villamosipari technikumot végzett, volt hivatásos katona, 1,5 évig a francia idegenlégióban szolgált, utána vállalkozó lett, ipari alpinizmussal, építőiparral foglalkozott, 50 alkalmazottja volt. Az átlagnál jobban élt – meséli –, de aztán tönkrement a vállalkozása, a magánélete. 2005 júniusában elment bankot rabolni, mint állítja, azért, hogy kifizethesse az alkalmazottjait. A sikeren felbuzdulva két hét múlva újra kifosztotta a pénzintézetet. Összesen kétmillió forinthoz jutott. A második rabláskor elvette a biztonsági őr pisztolyát, négy évvel később, 2009 májusában ezzel a fegyverrel ment a harmadik bankhoz. Ott 18 millió forintot szerzett, de nem tudott elmenekülni a rendőrök elől.

 

 

Terrorista, mert túszt is ejtett

Mivel a pénzt magához vette, a rablás jogi értelemben befejezettnek nyilvánult. Túszt is ejtett, így terrorcselekmény miatt ítélték el. Korábbi, csalásért, adócsalásért kapott felfüggesztett büntetései is beélesedtek, ezen kívül kapott hét évet – így lett a vége 23 – egy olyan bűncselekményért, amit állítása szerint nem követett el. Ez egy olyan bűneset, amit az édesanyja nagyon szégyell, ezért Nagy István Zsolt arra kért, ne írjam meg, mi volt az. Rendben, azt viszont megírom, hogy erős fenntartásaim vannak az elmondott sztorikat illetően.

Azt mondja, végig tudta, hogy amit csinált, nem helyes. A bankrablásokat áthidaló megoldásnak szánta. Ha minden kedvezményt megkap, akkor 2020 környékén szabadulhat feltételesen. Ezen a ponton a nevelő emlékeztet bennünket arra, hogy a karácsonyról kéne beszélgetnünk, mert csak bizonyos témákra kaptunk engedélyeket.

Zsolt, mi lesz más karácsonykor, mint a hétköznapokban?

Igazándiból az emberek. Szerintem egy önfegyelemmel rendelkező, önmagát ismerő embernek önmagában a börtön nem nehéz. A többiektől az, attól, hogy nem én választom meg, hogy kikkel vagyok egy zárkában. Engem legjobban a buta emberek idegesítenek. Most van három kis koboldom a zárkában, én így szoktam hívni őket, ők csak a börtönről tudnak beszélgetni, meg arról, kit, hogyan loptak meg, hogyan surrantak be a lakásba, hol veszik a pajszert – engem ezek a témák nem érdekelnek.

Az ünnepek idején az a baj, hogy nagyon sokan nem bírják a gyűrődést. Nem tudják magukat lekötni, és már előre panaszkodnak. Ilyenkor persze értelemszerű, hogy mindenki egy kicsit többet gondolkozik: az élet dolgain, a hozzátartozókon. Én szerencsés alkat vagyok ebből a szempontból, mert amikor bekerültem ide, mindent letisztáztam magamban. Ezért nem ingadozik a lelkiállapotom. A munkahelyemen szoktak legföljebb felbosszantani a bolhások, ahogy a senkiháziakat hívom, akik mindent tönkretesznek, meg koszt, piszkot csinálnak. Csak a bajom van velük.

Az önmagában nem zavarna, ha valaki sír, ezt nem a gyengeség jeleként fogom fel. Engem az zavar, ha valaki egy nap nyolcszor elmondja, hogy „jaj de nem bírom”. Ez a kibillenés egészen szélsőséges dolgokig, akár agresszióig is el tud menni. Ilyenkor megemelkedik a verekedések, balhék száma. Az én esetemben ez szerencsés, mert a mi zárkánkban ilyen nincs, ott azért rendet tartunk.

Én nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak itt. Utoljára akkor voltam kiborulva, amikor másfél hónapja ültem előzetesben, és meglátogatott a családom. Nekem kellett bennük tartanom a lelket. Akkor az szar volt.

Azóta megacéloztad magad?

Nem kellett, mert amúgy sem vagyok egy sírós gyerek. Itt nagyon nagy önfegyelemre van szükség. Ha következmények nélkül való lenne, akkor ritkítanám az embereket, az biztos. Van egy-kettő, akiért nem lenne kár. Ez lehet, hogy gonoszul hangzik, de nem élvezem az erőszakot, szerintem az itteni anyagom is ezt bizonyítja.

Istennel hogy állsz?

Még nem találkoztam vele. Édesanyám vallásos, ő imádkozik értem. Meg helyettem is. Én nem szoktam. De tisztelem azokat az embereket, akik valóban hisznek.

Csak azért kérdeztem, mert a karácsonynak azért van egy elég erős vallási vetülete is, és hát keresztény zenekarban játszol.

Igen, ez igaz, ami meg az egyházi zenekart illeti, azzal nekem semmi bajom. Annyiból jó, hogy látom, örülnek, ha játszunk. Ez számomra arra alkalom, hogy zenélhessek, de ha elvállaltam, akkor maximálisan végrehajtom.

Mégis, miben lesz más az ünnep, mint a hétköznapok?

Nekem az ünnep a felkészülésben merült ki. Már nyáron elkezdem készíteni a képeslapokat. Olyanokat küldök ki, amiket én csinálok. Egyébként a leveleimet is egyedi címzéssel díszítem fel, nem giccsesen, de szépen. Nekem a karácsony most erről szólt, de ez is inkább egy kötelezettség. Azért szívesen csinálom, mert tudom, hogy örülnek neki. Itt bent a karácsony annyi lesz, hogy nem megyek sehová, talán 1-2 kultúresemény lesz, ahová azért benézek. 

Amíg kint voltál állítottatok karácsonyfát?

Persze, már csak a gyerekek miatt is. Egy felnőtt lányom és egy 13 éves fiam van.

Nem szorul el a torkod estefelé, amikor otthon gyertyát szoktatok gyújtani?

Nem. Én ezt kikapcsoltam magamban. Ezt úgy szoktam meghatározni, hogy most pause üzemmódban vagyok. Amikor 2009-ben elfogtak, két nap alatt lezártam magamban az egészet, pedig akkor még azt sem tudtam, mikor lesz vége. Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább. Azt is tudom, mit fogok csinálni a szabadulásom utáni második napon.

Mit?

Dolgozni. Először itthon fogok tevékenykedni az építőiparban, azután, ha kapok útlevelet, megyek külföldre. Biztonsági főnök leszek Bali szigetén egy szállodaláncnál. 

Mi hiányzik itt a legjobban túl azon, hogy meg vagy fosztva a szabadságodtól?

Férfiemberként többen rögtön rávágnák, hogy a nő, a velük való fizikai érintkezés, de szerintem nem feltétlenül. Hanem a fontos emberekkel való napi kapcsolat. Hogy napi szinten tudjam, mi történik velük. Például, hogy a lányom életét nyomon követhessem. Zenész lett, de még nem láttam, hallottam egyetlen fellépését sem. Az ember belegondol, és azt mondja, ennyit nem érhet százmillió forint sem.  

 

 

 

Műfenyő letétben

A Márianosztrai Fegyház és Börtönben minden emelet, minden körletrész kap karácsonyfát, ezekre a kézműves foglalkozásokon elkészült díszek kerülnek. Többeknek van letétben műfenyője, ezt az ünnepre a zárkára kérhetik (maximum 25 centiméter magasságig!). Ilyenkor év végén a bv-nél van pár ezer forint, amit rabsegély formájában osztanak ki azoknak, akikkel senki nem tart kapcsolatot, és egészségi állapotuk miatt dolgozni sem tudnak. Civil és egyházi szervezetek is megkeresik a börtönt, egy-egy csomaggal ők is támogatják az elesettebb fogvatartottakat. Más központi ajándékozás nincsen, esetleg a zárkatársak ajándékozzák meg egymást, de ez nem jellemző.

A márianosztrai börtönben 23-án világi jellegű ünnepséget tartanak, 24-én pedig egyházit. Délelőtt a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió látogatja meg a rabokat, 22 órától éjféli misét tartanak. (Igen, éjfélit, 22 órakor.) Az elítélteknek az ünnep napjain pingpongversenyt, társasjáték-bajnokságot, filmvetítést, honismereti vetélkedőt szerveznek a bv-sek.

 

 

Huszonöt dekás, előrecsomagolt

Az ebéd 24-én marha erőleves, sertéspörkölt galuskával, savanyúság, banán, a vacsora halászlé, bejgli (25 dekás, előrecsomagolt) lesz. Alkoholfogyasztás természetesen nincsen, ébresztő 5 órakor, takarodó este fél 9-kor. Ekkor a villanyokat a felügyelet lekapcsolja, a tv mehet hajnali egyig.

Kísérőnket leszámítva az utolsó hivatalos ember, akitől elbúcsúzom, a börtönlelkész. Rutinosan mondom neki:

– Minden jót!

– Viszontlátásra!

Fogvatartottak sport- és kulturális versengése

A mai nap folyamán a Váci Fegyház és Börtönben egy pályázati program keretében három bv. intézet csapata között regionális sport- és kulturális versenyre került sor. 

A házigazdákon kívül a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottai mérték össze sakk- és focitudásukat, valamint az érintett intézetek színjátszó csoportjai is előadtak egy-egy 10-15 perces darabot.

Az amatőr színjátszók közül az ABC-sorrendben való fellépésnek köszönhetően legelőször a balassagyarmati elítéltek léptek színre "Kísértés" című jelenetükkel, amit Madách Imre "Az ember tragédiája" című drámája inspirált. A márianosztrai fogvatartottak S. Szabó István négy jelenetét vitték színpadra, a humoros párbeszédek az utcán, egy ügyvédi irodában, pszichológusnál, illetve egy találmányi hivatalban játszódtak le. Végül, de nem utolsó sorban a váci elítéltek mutatták be, hogy miképpen látják a ma jellemző televíziós programokat, egy vidám gasztronómiai műsorra és a Szőke-család westernfilmbe ágyazott történetére építve fel előadásukat. 

Miközben a nézők, illetve a Madách Színház két színművészéből álló zsűri tagjai a színpadon zajló előadásokat tekintették meg, egy másik helyiségben a sakkozók mérték össze tudásukat, valamint a focisták is küzdöttek egymással a zöld gyepen.

A mindvégig jó hangulatban, sportszerű keretek között zajló versengésen végül a balassagyarmati fogvatartottak szerezték meg a kategóriák első helyét, amihez gratulálunk az érintetteknek!

         

Jóvátételi munka a Márianosztrai Fegyház és Börtönben

A következő linkre kattintva egy riport (08:16 perc) tekinthető meg, amely a régió egy másik büntetés-végrehajtási intézetének, a Márianosztrai Fegyház és Börtönnek a tevékenységébe enged némi bepillantást, különös tekintettel a megvalósítás alatt álló TÁMOP központi projekt keretében zajló jóvátételi tevékenységre.

Jóvátételi tevékenység fogvatartottak részéről - Márianosztrai Fegyház és Börtön

Börtönriport az FN24 hírportálon 2

Forrás: http://fn.hir24.hu/itthon/2012/09/25/bortonsors-igy-telnek-vv-segal-es-kaiser-ede-napjai/

Az FN24 hírportál ismét börtönbe látogatott, Farkas Csilla a Márianosztrai Fegyház és Börtön rácsai mögé jutott be, ahol „szökéskompatibilis" zárkafalak és börtönszag várta őt. Gondolatait és érzéseit az alábbiakban lehet olvasni:

"A ma már börtönként és fegyházként működő márianosztrai fegyintézetet körülöleli a Börzsöny, a dombokon marhák és birkák legelnek, a földeken szürke rabruhában férfiak dolgoznak. Frissen vakolt sárga falak, felújított konferenciaterem, játszóház és illatozó virágültetvények mutatják az utat a 154 éves börtön hatalmas tölgyfakapujához.

Nehéz elhinni a parancsnoki épületbe lépve, hogy ez az a fegyintézet, ahol 2010-ben két rab egy villa nyelével kibontotta az egyik zárka falát, kijutva ezzel a belső folyosóra. Nem a porladó gitten és a málló téglán múlott, hogy végül nem sikerült megszökniük, szerencsére a felügyelet a helyén volt. Az eset sokat elárul a fegyintézet – az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény – állapotáról. 1890 óta – ekkor nyerte el lényegében ma is változatlan formáját – alig változott valami. Legalábbis belül, a fogvatartottak részlegén.

A másfél méter vastag falak, a betonaljú zuhanyzók, a szűk zárkák, a többségében mindössze függönnyel leválasztott vécék mind a régi korok börtönhangulatát idézik. Az épület hátsó falán még mindig ott vannak az 1967-ben felrakott csempemozaikok, amelyeknek nemcsak majd’ félszázados múltjuk, hanem történetük is van. A börtön akkori parancsnoka a fogvatartottakkal csempéztette ki a lépcsőházat, akik néhány nap alatt el is készültek a munkával. A börtönvezetés azonban – meglepődve gyorsaságukon – leverette a falról az egészet, majd a törmelékekből újrarakatta a burkolatot. A cél már akkor is az volt, hogy hosszú időre elfoglaltságot találjanak a raboknak, és lekössék az energiáikat.

Útelágazás

A börtönkörlet sárgára és zöldre festett, néhol málló falai mellett sétálva, elhaladva a folyosókon strázsáló felügyelők szigorú tekintete előtt, Biczó László bv. dandártábornok, parancsnok azt mondja: nyugodt, balhémentes intézet az övék. Az összetűzések ritkák, csak néha fordul elő például, hogy a rabok élesre kihegyezett fogkefevéggel döntik el a vitát, szökési kísérletre – a „villás” esettől eltekintve – régóta nem akadt példa. Az önkárosítás szintén nem jellemző, az „étkezésbetagadást” pedig csak hírből ismerik.

„Mindenkinek, amikor idekerül, elmondom, hogy két út közül választhat: vagy járja azt az utat, amit mi javaslunk a számára, vagy megy a másikon, de akkor sok jóra nem számíthat. A többség megérti és elfogadja ezt, alkalmazkodik a viszonyokhoz, a jó magaviseletért cserébe pedig különböző kedvezményekben részesül. Kaphat eltávozást, hosszabb sétaidőt vagy látogatást. A jogszabályok például heti egy zuhanyzást írnak elő kötelező minimumként. Aki viszont dolgozni jár, mindennap zuhanyozhat, függetlenül attól, hogy aznap volt­-e munkája, vagy sem. A minimum-sétaidőt is egy-egy órával megemeltük azoknak, akik munkára jelentkeztek” – magyarázza a márianosztrai intézet élére 2007­-ben kinevezett dandártábornok.

Tisztaságmániás és körszakállas menő

Bár a börtönrészlegen a törvényi előírás szerint az ajtók szinte egész nap nyitva vannak – a kötelező szabad mozgást biztosítva ezzel a folyosókon a fogvatartottaknak –, meglepően nagy a csend. Páran a telefonoknál várakoznak, míg az egyik 10 fős zárkába belépve azt látjuk, épp esznek az elítéltek. Börtönboltban vásárolt mogyorókrémmel kent kenyér, néhány szelet felvágott és egy doboz tej a reggeli. A parancsnok láttán azonnal pakolni kezdenek, lehalkítják a tévét, és felsorakozva egymás mellett, vigyázzba vágják magukat. Semmi kétség, nagy a rend és a fegyelem.

Két ajtóval arrébb a 40 év körüli Sándor suvickol lelkesen, mániákusan törli a port ötvenes karjával a szélesre tárt ablakokról, tereget, mos és légfrissít egyszerre. Amikor éppen nem takarít vagy faládákat rak össze a közeli üzemben, az edzőteremben vezeti le felesleges energiáit. „Régi motoros”, öt fegyintézetet megjárt már, Nosztrára két éve érkezett, és még két és fél évet marad. Emberölés miatt került a büntetés-végrehajtás falai közé – állítása szerint ártatlanul. Saját házirendet készített a zárkán belül, és övé a legjobb ágy a hétszer hét méteres helyiségben – ablak mellett, szigorúan alul. Szavak nélkül is világos, ő a helyi zárkamenő.

„Tévét nézünk, sakkozunk, kártyázunk, nagy az összetartás. Az egyetlen probléma, hogy 12 fős a zárka, holott maximum 8 személynek felelne meg. De a fiúk normálisan betartják a szabályokat, tiszteljük egymást, és csak az ablaknál dohányoznak. Megkövetelem a tisztaságot, és betartom a rendet, ezt elvárom tőlük is. Akár tetszik nekik, akár nem. Nincs kivétel, itt mindenki egyenlő” – mondja az első az egyenlők között, aki civilben ács-állványozó, tele konkrét célokkal a szabadulásig.

„Sok volt már ez a 21 év, amit összesen eltöltöttem a rácsok mögött. Itt a vége, eljött az idő, hogy befejezzem. Már nem nekem való ez. Nincs értelme a bűnözésnek, lehet normálisan is élni. Van egy unokám kint, mellette szeretném tölteni az időmet. Talpraesett vagyok, feltalálom majd magam, nem félek.” Kételkedni pedig se okunk, se merszünk, így továbbállunk.

A következő zárka felelősének, Attilának sincs semmi gondja a márianosztrai körülményekkel, „rendezett minden, a felügyelet segítőkész, az új lepedők is tökéletesek” – feleli pedánsan az ágyról felpattanva, a tévé távirányítójával a kezében Biczó parancsnok kérdésére. Ismerik már egymást korábbról, Attila visszajáró vendég: 2006-ban és 2009-ben is innen szabadult. „A kis légtér” – csupán ennyi negatívumot említ, ha már így rákérdeztünk, és bár lehet, cellatársai hozzátennének még pár dolgot, inkább nem szólnak, egymás mellett sorakozva, lehajtott fejjel a földet bámulják.

Neonfény és bezártság

Lépcsők, rácsos vasajtók és a „sóhajok hídja” vezet át a komorabb, neonfényektől izzó, szürke világba, a fegyházasok külön részlegére, Tasnádi Péter egykori, Kaiser Ede és VV Segal jelenlegi „lakhelyére”. Mintha a „napközis táborból” hirtelen egy kihaltnak látszó, egykor talán szebb időket megélt gyárépületbe csöppentünk volna. Három emeleten mintegy 500 rab tölti mindennapjait. A hatalmasra duzzadt izmot felváltja az őszes halánték és a hajlott hát, napfényt szinte sosem látni, az emeletekről kíváncsi tekintetek pásztázzák a hétköznapok monotonitását megtörő sajtóvendégeket.

 

Az alsó szinten felügyelők nyüzsögnek, a sétáról visszatért, illetve a munkát befejezett rabok pedig arccal a fal felé várják a motozást, mielőtt bemehetnek a 2-6-8 fős zárkáikba. Berendezésüket tekintve ezek alig különböznek a börtönkörlet zárkáitól, az asztaltól, az ágytól és a kis szekrénytől szinte mozdulni is alig lehet, és bár itt talán valamivel kevesebben osztoznak a mellékhelyiségen, a fél hatos ébresztőt követően így is sietniük kell az elítélteknek, ha mindannyian sorra akarnak kerülni.

Gumiszoba a kezelhetetleneknek

Az országban egyedülálló módon a parancsnok – kinevezése után nem sokkal – elrendelte a fegyházas rész zárkáinak megnyitását: délelőtt és délután 2-2 órára kitárják az egyébként folyamatosan zárt ajtókat, hogy a fogvatartottak a saját emeletükön szabadon sétálhassanak – kizárólag a zárkákon kívül, a „vendégeskedés” ugyanis szigorúan tilos. A népszerűség mellett buktatóval is járt az intézkedés: voltak, akik nem tudták megfelelően kiélvezni a hirtelen rájuk szakadt szabadságot, így néhány ajtó, ha nem is örökre, de egy időre visszazárult.

„Egy fogvatartott büntetése mindig a rá kiszabott szabadságvesztés, nekünk ilyen szempontból több dolgunk nincs velük. A pluszbüntetéseknek semmilyen nevelő hatása nincsen. Egyetlen dolog fontos, hogy betartja-­e a szabályokat, és tisztelettudó-e a személyzettel” – meséli Biczó László, miközben a folyosó végén található egyik magánzárkából egy félig elhalt kiáltás hallatszik. „20 éve van börtönben, de még mindig nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez. Többször szembeszegült az intézet rendjével és fogvatartott társaival, ezért  most biztonsági elkülönítésben van” – árulja el az ajtó mögött megbújó ismeretlenről.

Az ön- és közveszélyes fogvatartottakra külön zárka vár. Maximum hat órát tölthetnek el a tűzbiztos, kipárnázott helyen, és minden mozdulatukat kamera figyeli.

Farag, ragaszt, szögel

Fél kettő, nyílnak a reteszek, a zárakban elfordulnak a kulcsok, hátizsákos rabok gyülekeznek a folyosókon. Dorogra indulnak, a helyi üzembe, 8 órában műanyag kupakokat gyártani. A márianosztrai gazdálkodó szervezet, a Nostra Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mellett ugyanis vannak, akik a környező városokban is bedolgoznak., Különféle fa-, kerámia- és papírárut gyártanak. Termékeik iránt külföldön is nagy a kereslet.

A törvény szerint körülbelül 26 ezer forintot, a mindenkori minimálbér harmadát kapják munkadíjként egy hónapban. Igaz, ebből lejön a bűnügyi költség, a rabtartás, esetleg gyerektartás, és egy kisebb összeget a szabadulásuk idejére is félretesznek belőle. Ami marad, nem sok, de akad, aki még így is haza tud küldeni pár ezer forintot a családnak, a börtönkaput pedig mindannyian 30-40 ezer forinttal a zsebükben lépik át a nagy napon.

 „Ha kijövök, maga lesz az első, akit élve eltemetek!”

Következő „hősünk”, István már a szabad levegős mindennapokra edz: három műszakban dolgozik a Nostrában, a vécépapírrészlegen. Nemrég kelt, éjjeles volt előző nap, arcán még jól látszódnak a párna gyűrődései. Ő a márianosztrai intézet egyik rosszfiúja.

A körülbelül 170 centis, 28 éves férfi priusza – fiatal kora ellenére – már most a térdéig ér. Csaknem 12 éve ül különböző fegyintézetekben, bűne: csoportosan elkövetett fegyveres rablás, és még néhány kisebb „bónusz”. Múltja, mely a jelenhez vezetett „mintaszerű”: világvégi kis falu, rossz társaság és környék, elérhetetlen vágyak, soha be nem teljesülő lehetőségek, valamint a „nem megfelelő helyre születtem” érzése.

Végigjárta, amit csak lehetett: Tököl, Markó utca, Eger, Venyige és most Márianosztra. Itt már hat éve koptatja a szürke rabegyenruhát, három év tíz hónapot kell még lehúznia a rácsok mögött. Másfél éve szabadult volna, de „belecsúszott néhány dologba, amibe nem kellett volna”: öt éve egy karácsonyi csomag körüli konfliktus kapcsán bántalmazta zárkatársát. István ugyanis karácsonyra süteményt kapott, melybe Rivotrilt sütött a család. A gyógyszeres sütitől aztán elkábult, majd pörögve ébredt, számonkérve zárkatársát, hogy hol a maradék. Társa hiába érvelt, hogy István ette meg az egész süteményt, a felbőszült elítélt nem fogadta el a választ, és hónaljon szúrta a másik rabot.

Azóta Nosztrán tilos a házisüti, István pedig négy és fél évet kapott. De azt mondja, „annyi még lecsúszik”. Nem úgy, mint az első balhénál: Hiába érvelt a bírónál ítélethirdetéskor: „Normális maga? Ha kijövök, maga lesz az első, akit élve eltemetek!” – nem használt. Tíz évet mértek rá.

„Az embernek a becsülete a legfontosabb. Tízéves fiam van, így sokkal nehezebb elnézőbbnek lenni a fajtalankodókkal. Régen vadabb voltam, harcosnak neveltek, most már leesett, hogy talán le kellene állni, van otthon egy gyerekem, akit látni szeretnék. Édesanyám gondoskodik róla, hat másik gyerekkel együtt, amiben csak tudok, segítek neki innen bentről.”

Nagy „játszmás”, állítja, a börtönben a legfőbb szabály, hogy sose ismerjék ki az embert igazán. „Itt nem tudod teljesen magadat adni. Nem lehet. Ha rájönnek, hogy valójában te ki is vagy, akkor véged.” Ettől függetlenül sok a barát, a régi ismerős a „bekasztnizottak” között, a szomszédos zárkában például a nagybátyja ül, nemrég érkezett, nyolc évig marad.

Nulla jövőkép

Nincs illúziója a jövőjét illetően: „Kimegyek 11 év után, és mindenhol kitagadnak. Senkinek nem kell egy olyan ember, aki ennyit ült. Pénz nélkül viszont nem vagy senki. Aki szabadul, nem sokat van kint. Maximum 6-7 hónapot, majd újra itt találja magát. Legutóbb az egyik srác egy hónapot töltött szabad levegőn, majd visszajött, mondván, nincs mit ennie kint. Ha éhes lesz a gyerek, mit mondok majd neki? Hogy nincsen?” Ő így látja, mások bíznak a börtönben megszerzett szakképzésben, sokan tervezik a majdani elhelyezkedést a tanult pék, targoncás, kőműves szakmában.

Lejárt az időnk, mennünk kell, érkeznek a csajkák, ebédhez készülődnek a rabok. A menü: húsleves és tejfölös csirkeaprólék tésztával.

Közös felelősség

Biczó parancsnok szerint a fogvatartottak későbbi sorsa az elítélt, a társadalom és az állam közös felelőssége.

„Ezeket az embereket 90 százalékban senki nem vette emberszámba kint. Úgy nőttek fel, hogy amikor a testvérük kiszabadult a börtönből, a család ünnepséget és nagy lakomákat tartott. Szabadulása napján lufikkal várták a kapuban, és megveregették a vállát, hogy végre felnőtt férfi lett belőle. Meg kell értetnünk velük, hogy nem ez a jó, a követendő példa” – vallja a parancsnok.

Visszanézve még látni, ahogy a délutáni műszak leadja a munkát az üzemben, a marhákat már befelé hajtják a mezőről, helyükre kerülnek a fadeszkák, a gépsor is megpihen. Egy időre. Holnap ugyanis minden kezdődik elölről. Újra és újra..."