Egy riport a Mesekör előadásáról

(Forrás: http://www.librarius.hu/riport/465-szerkeszt/2797-nem-terapia-szinhaz)

A Mesekör előadása, Mészöly Ági riportjában. A Feldmár Intézet a fogvatartottak, és a felkészülésük során velük foglalkozó minden szakember nevében köszönjük az elismerő szavakat! Mindannyiuk nevében ígérem, hogy a mese ezzel nem ért véget, az élet, a fogvatartottak megélt, megtapasztalt élményei újabb történeteket szülnek.     

Háromtagú zenekar. Dob, ritmusgitár, meg egy basszeros: vallásos meg érzelmes számokat játszanak. A hangzás korrekt, nem bonyolult, de nagyon rendben van, gyógyír kereskedelmi rádióktól és tehetségkutatóktól frusztrált füleinknek. Szól, mint Máté Péter legjobb korszakában.

A közönség mégis távolságtartó. Kíváncsi, talán nyitott is, mégis érezhetően ódzkodó: a színpadon zenélő, illetve még csak tébláboló férfiak ugyanis egytől-egyig bűnös emberek. És nem a megszokott, hétköznapi módon bűnösök, hanem úgy tényleg, igazából. Bűnözők. Börtöntöltelékek. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön lakói.  

A rövid koncert után Hesna, a Bábel szerkesztője néhány mondattal bemutatja a Mesekör produkciót, elmeséli létrejöttének körülményeit. Köszönti Büky Dorottya és Kóródi Mária pszichológusokat és István Gyöngyi nevelőt, valamint Feldmár Andrást, a projekt szellemi atyját. És a „fiúkat”, akik az Igazmondó Laci című mesejátékot megírták, megzenésítették, színpadra alkalmazták és játszani fogják.

Nem azok a kimondottan szolid, polgári arcok, na. Pesti értelmiség ilyet elvétve lát, legfeljebb ha a saját komfortzónáját jelentő kávéház-szigetkör-artmozi háromszögből kilépve betéved, mondjuk, egy angyalföldi fitness-terembe. Ott már vannak ilyen fickók, kigyúrtak, kivarrtak, rövid hajúak. És ott rendben is vannak nagyjából, na de az Aquarium színpadán?! Persze, ez nem igazi színház, műkedvelés, drámapedagógia, terápia. Úgy talán, gondolja a saját előítéleteit fel sem ismerő nézőközönség: még kíváncsibb lesz és talán nyitottabb is. De még mindig ódzkodó.

És az is marad, bár nem sokáig. Néhány perc, és a Mesekör előadása mindenkit – nagy és elhasznált ez így, de – magával ragad. A színpadon a fiúk komédiáznak, a vásári előadások legszebb hagyományait felelevenítve. Mindenféle díszlet nélkül, minimális jelmezzel hozzák a mesejáték szereplőit, akik talán nem bonyolult figurák, de mindenképpen élő, hiteles karakterek. A történet egyszerű, a népmesei toposz-készletet használja fel és aktualizálja a huszonegyedik század, de legfőképpen a Balassagyarmati Fegyház és Börtön lakóinak mindennapjaira és történetére.

És ez – bár remekül hangzik – még semmi. A darab, az előadás ugyanis egyszerűen jó. Humoros. Megható. Találó. Humoros megint. A bűnbeesés-bűnhődés-megbocsátás történtét mondja el, a fogvatartottak szemszögéből, nézőpontjából.

A közönség egyre kevésbé „kíváncsi és nyitott”. És már csak alig-alig ódzkodó. Kezd úgy viselkedni, mint egy normális közönség: kacag és elérzékenyül, mikor mi van soron. A zenei betéteknél ritmusra mozdulnak a lábak. A rap-részleteknél állak esnek lefele, ezt mi itt Pesten költészetnek, slam poetrynek hívjuk, és nagyon menőnek tartjuk mostanság. Szerinted az a tetkós kölök írta? Na ne már.

Vastaps, az a minimum. Mindenféle udvariasság nélkül, kényszeredettség nélkül, elfelejtve a körülményeket és azt, hogy ez egy alapvetően amatőr társulat. A produkció ezt érdemli, punktum.

Mikor a darabnak vége, már úgy érezzük, nem érhet minket túl sok meglepetés. Azt gondoljuk, kíváncsiságunkat és nyitottságunkat elfogadásra cseréltük, az ódzkodásnak meg már tényleg annyi, jöhetnek a kérdések. 

Először tapogatózó, bátortalan, általános kérdések persze, aztán lényegbevágók, néha nem kifejezetten tapintatosak is. És a fiúk, a fogvatartottak, a rabok, válaszolnak. Minden válaszukkal hitet tesznek amellett, amit már a darabban is eljátszottak: a bűnös ember megtisztulása, a változás lehetősége mellett. Végtelenül egyszerűek és fájdalmasan hitelesek. Őszinték: nem szépítenek semmit. Büszkék: tudják, hogy az út, amit a Mesekör és a segítő munkatársak segítségével megtettek, elismerésre méltó. Öntudatosak, mégis szerények. Bölcsek.

A kérdések jönnek és jönnek, végeláthatatlan sorban. És egy kérdező sem felejti el megköszönni az élményt, a darabot. Valaki végre ki meri mondani, milyen előítéletekkel érkezett ide. Illetve, persze, teljesen kíváncsian és nyitottan, de mégis. És ettől még jobban felbátorodik a közönség. Egyre jobban belejön a kérdezésbe, a „fiúk” pedig mintha minél kényesebb lenne a kérdés, annál szívesebben válaszolnának. Mert végre igazán fontos dolgokat mondhatnak el: hogy a Mesekör, a játék, színt hozott a mindennapokba, hogy híd az otthoni családokhoz, hogy nem egy esetben itt szembesültek először azzal, hogy nekik, mint embereknek értékeik is vannak. Hogy a játék felszabadít, még akkor is, ha a falak megmaradnak. Hogy önmaguk megbecsülése után megtanulták egymást is megbecsülni, figyelni és együttműködni. Hogy hitet, jövőt kaptak.

Nagy szavak, könnyek és kaparó torkok. Valahogy semmi sem hangzik elcsépeltnek és hiteltelennek a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai szájából. A legszerencsétlenebb, legnaivabb kérdésre – van belőle néhány - is őszintén reagálnak. 

Észre sem veszi a közönség - aki már egyáltalán nem kíváncsi és nyitott, hanem szimplán és egyszerűen le van nyűgözve – hogy a kérdezz-felelek már majd két órája tart. Hesna berekesztené az eseményt, de a „fiúk” – akiket Feldmár András (aki meglehetősen szakadozó internetes kapcsolaton követte az előadást és a beszélgetést) „férfivá” avatott – még Nőnap alkalmából eljátszanak egy utolsó számot.

Közismert Halász Judit dal. És a közönség nagy része együtt énekel a színjátszókkal, állva tapsol, és elfelejti, hogy három órája még bármitől ódzkodott. Együtt énekel a furcsa, kigyúrt, büntetést töltő srácokkal, akiket nem bűnösöknek, hanem embereknek látnak elsősorban. Énekel, és hisz abban, hogy a játék, a mese megszabadít, megváltoztat, jobb emberré tesz.

Fogvatartottak az Akváriumban... - avagy Igazmondó Laci kilépett a rácsok mögül

A bejegyzés egy élménybeszámoló jellegű visszaemlékezés, senki ne gondoljon arra, hogy Nógrád megyében elment az esze a büntetés-végrehajtási szakembereknek, és egy olyan újszerű nevelési, kezelési módszert vezettünk be a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedésének támogatására, melynek lényege, hogy egy alaposan kiválasztott elítélt csoport tagjait egy vízzel teli üvegedénybe helyeznénk. Az viszont biztos, hogy néhányukat még ha csak képletesen is, de mély vízbe dobtuk..    

Ahogy arról már korábban adtam némi előrejelzést, a tegnapi napon egy több szempontból rendkívüli előadásra került sor Budapesten. Az Akvárium Klubban az M1-en futó "Bábel - Hesnával a világ" c. műsor közönségtalálkozójának keretében a Balassagyarmati Fegyház és Börtön és a Feldmár Intézet közös gyermeke, a Mesekör mutatta be "Igazmondó Laci" c. történetét, melyben a klasszikus mese elemek és a való életből merített történetek keveredtek, fogvatartottak előadásában.   

A történetben mindenképpen rendhagyónak számít, hogy hazánkban ennyire nyílt, civil helyszínen, ennyi érdeklődő néző előtt korábban ilyen létszámú fogvatartotti csoport tudomásom szerint nem lépett még fel. Az Erzsébet téren található helyszínen ugyanis gyakorlatilag telt ház előtt, közel 300 érdeklődő néző számára mutatta be mesejátékát az a tizenöt fogvatartott, aki hétről hétre részt vehet a Mesekör foglalkozásain.

A darabban fellépő és véleményem szerint ma már nem is annyira amatőr, hanem legalább semi-pro kategóriába tartozó színészekről annyit kell tudni - ahogy azért az már kiderült az olvasó számára -, hogy főállásban ők szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartottak. Biztos vagyok benne, hogy az előzetes regisztrációhoz kötött rendezvényen megjelenő érdeklődők nagy része - amint azt közülük többen meg is fogalmazták - a félelemmel vegyes kíváncsiság által vezérelve jelentkezett erre a bemutatóra. Mert hús-vér fogvatartottat, velejéig romlott gonosz bűnözőt nem mindennap láthat az átlagember. Aztán ha képletesen is, de felgördült az a bizonyos függöny, és a délután háziasszonya, Al Ghaoui Hesna köszöntötte a nézőket, és átadta a színpadot a fogvatartottaknak. És innentől kezdve egy kisebb fajta átváltozás tanúi lehettünk. Az eleinte még kétkedő tekintetek csillogóvá váltak, az összeráncolt homlokok kisimultak, és az emberek arcára többnyire mosoly ült ki, tapsuk, kacagásuk gyakran felcsendült, miközben időnként többen a könnyeikkel is küzdöttek.  Így történt meg az, hogy a nézők már nem bűnelkövetőket láttak a színpadon, hanem embereket. Olyan embereket, akiknek van lelke, van szíve és van humorérzéke.    

Én korábban már több alkalommal láttam a darabot, ami esetemben természetes, de azt kell, hogy mondjam, a tegnapi napon a fogvatartottak valóban életük alakítását nyújtották. Sokszor hallani ugyan, hogy a lónak a versenyen kell a legjobbat futnia, de ne feledjük, hogy a fogvatartottak eddig csak a családtagjaik és egy szűk kör előtt mutatták meg magukat. Az Akvárium Klubban viszont az eddig is kimagaslóan játszó szereplők még hozzá is tudtak tenni egy lapáttal a tőlük megszokott teljesítményhez, a többiek meg felnőttek hozzájuk. A közönség számára talán nem derült ki, de a Mesekör előadásainak nincs egy állandó szövegkönyve. A történet váza adott, azonban az előadások egy olyan improvizációra épülnek, amelyre csak a legnagyobbak vagy a legtehetségesebbek képesek.

Az előadás után vastaps köszöntötte a fogvatartottakat, aztán a technika segítségével Skype-kapcsolat útján bejelentkezett Feldmár András is, aki távolról kíséri figyelemmel a Mesekör tevékenységét, illetve magyarországi tartózkodásai során már személyesen is megismerkedett az elítéltekkel. Ahogy értékelte, a színpadon önfeledten játszó fiúk az előadás során férfivá érettek. És így van, feltétlenül igaz, hogy a szereplők felnőttek a feladathoz, amit valójában nem is annyira munkának, mint egy olyan játéknak tekintenek, amelyben önmagukat adhatják, elmondhatják és eljátszhatják azokat a gondolataikat, melyeket egyébként nem mondanak ki, és a Mesekör ráadásul közelebb hozza őket a családjukhoz is. Ahogy az egyik szereplő a bemutató utáni interaktív beszélgetés során a közönség soraiból elhangzó kérdések egyikére válaszolva elmondta, öt és fél éve tölti a büntetését, és azóta mindössze két alkalommal látta az édesapját a börtönben, mindkétszer a Mesekör bemutatóján. Ahol érezte, hogy az édesapja büszke rá, amiért látja őt szerepelni, és látja, hogy fia a mesekör hatására megváltozott, talán jobb ember lett. És ezt az élményt senki nem veheti el tőle, ráadásul édesapjáról ez az utolsó emléke, mert időközben az súlyos betegségben elhunyt.

És mondjon, gondoljon bárki bármit, én azt hiszem, hogy a tegnapi napot, azt a rengeteg új élményt, amit a fogvatartottak szereztek, senki nem veheti el tőlük. Nem tudom, hogy a szabadulás után mi lesz majd a mesekör tagjainak sorsa, hogyan alakul majd az életük. A tapasztalataimat tekintve pedig szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy néhányukkal fogok még találkozni, hivatalból. Ezzel együtt tény, hogy az Akvárium Klubban olyan pozitív visszajelzéseket, annyi elismerő szót kaptak, mint még soha. Mert megmutatták, hogy nekik is vannak értékeik, ők is jók valamiben, amire a jövőben talán lehet építeni. Az egyik fogvatartott fogalmazott úgy, hogy a Mesekör arra is jó, hogy csökkentse az előítéleteket, mert akik az előadásukat megtekintették, azok látták, hogy ők is emberek, nekik is vannak érzéseik, érzelmeik, értékeik. És a szabadulásuk után ennek is köszönhetően lehet, hogy könnyebben találnak majd munkát maguknak.

Biztos vagyok benne, hogy a majdani szabadulás utáni beilleszkedés nem lesz könnyű az elítéltek számára, de az, hogy a mesekör foglalkozásai alkalmasak arra, hogy erősítsék a családi kötelékeket, feltétlenül pozitív hatással lehet minderre. És a Feldmár Intézet velük foglalkozó munkatársai, Büky Dorottya és Kóródi Mária annyi pluszt adnak nekik, ami már rövid távon is eredményeket ad: javult az önértékelésük, fejlődött a kommunikációjuk, megtanultak nem csak magukra, hanem társaikra és a környezetükre is figyelni, képesek lettek arra, hogy a bv. intézet falain belül már hosszabb távon normakövető magatartást tanúsítsanak, és közülük többen erősítették, javították a kapcsolataikat a családjukkal. Azt, hogy a holnap mit hoz számukra, nem tudhatom. De amennyiben a tegnap fellépő fogvatartottak egyszer visszaemlékeznek azokra az elismerő, dicsérő szavakra, amit a közönségtől kaptak, akkor az mindenképpen erőt kell, hogy adjon számukra és tudniuk kell, hogy van remény, van esély arra, hogy emberként és ne egyszer volt bűnözőként tekintsen rájuk a társadalom. És ezért még sokat teszünk, a Mesekör nem áll meg, a tegnapi csillogás után jönnek a szürke hétköznapok, de ott lesznek a péntek délutánok, amikor a foglalkozások folytatódnak, és olyankor a rácsok mögött, a börtön kápolnájában egy olyan szigeten találják magukat a fogvatartottak, ahol Dorka, Marika és a munkájukat az Intézet részéről segítő István Károlyné Gyöngyi segítségével egy kicsit szabadnak érezhetik magukat. A szabadulás pedig egyszer mindannyiuk számára eljön, ahogy egyikük egy nézői kérdésre válaszolta, talán egy óvatlan pillanatban. De előbb-utóbb mindenképpen. És az új élet majd akkor kezdődik meg számukra. És az már nem lesz játék...