Fogvatartottak az Akváriumban... - avagy Igazmondó Laci kilépett a rácsok mögül

A bejegyzés egy élménybeszámoló jellegű visszaemlékezés, senki ne gondoljon arra, hogy Nógrád megyében elment az esze a büntetés-végrehajtási szakembereknek, és egy olyan újszerű nevelési, kezelési módszert vezettünk be a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedésének támogatására, melynek lényege, hogy egy alaposan kiválasztott elítélt csoport tagjait egy vízzel teli üvegedénybe helyeznénk. Az viszont biztos, hogy néhányukat még ha csak képletesen is, de mély vízbe dobtuk..    

Ahogy arról már korábban adtam némi előrejelzést, a tegnapi napon egy több szempontból rendkívüli előadásra került sor Budapesten. Az Akvárium Klubban az M1-en futó "Bábel - Hesnával a világ" c. műsor közönségtalálkozójának keretében a Balassagyarmati Fegyház és Börtön és a Feldmár Intézet közös gyermeke, a Mesekör mutatta be "Igazmondó Laci" c. történetét, melyben a klasszikus mese elemek és a való életből merített történetek keveredtek, fogvatartottak előadásában.   

A történetben mindenképpen rendhagyónak számít, hogy hazánkban ennyire nyílt, civil helyszínen, ennyi érdeklődő néző előtt korábban ilyen létszámú fogvatartotti csoport tudomásom szerint nem lépett még fel. Az Erzsébet téren található helyszínen ugyanis gyakorlatilag telt ház előtt, közel 300 érdeklődő néző számára mutatta be mesejátékát az a tizenöt fogvatartott, aki hétről hétre részt vehet a Mesekör foglalkozásain.

A darabban fellépő és véleményem szerint ma már nem is annyira amatőr, hanem legalább semi-pro kategóriába tartozó színészekről annyit kell tudni - ahogy azért az már kiderült az olvasó számára -, hogy főállásban ők szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartottak. Biztos vagyok benne, hogy az előzetes regisztrációhoz kötött rendezvényen megjelenő érdeklődők nagy része - amint azt közülük többen meg is fogalmazták - a félelemmel vegyes kíváncsiság által vezérelve jelentkezett erre a bemutatóra. Mert hús-vér fogvatartottat, velejéig romlott gonosz bűnözőt nem mindennap láthat az átlagember. Aztán ha képletesen is, de felgördült az a bizonyos függöny, és a délután háziasszonya, Al Ghaoui Hesna köszöntötte a nézőket, és átadta a színpadot a fogvatartottaknak. És innentől kezdve egy kisebb fajta átváltozás tanúi lehettünk. Az eleinte még kétkedő tekintetek csillogóvá váltak, az összeráncolt homlokok kisimultak, és az emberek arcára többnyire mosoly ült ki, tapsuk, kacagásuk gyakran felcsendült, miközben időnként többen a könnyeikkel is küzdöttek.  Így történt meg az, hogy a nézők már nem bűnelkövetőket láttak a színpadon, hanem embereket. Olyan embereket, akiknek van lelke, van szíve és van humorérzéke.    

Én korábban már több alkalommal láttam a darabot, ami esetemben természetes, de azt kell, hogy mondjam, a tegnapi napon a fogvatartottak valóban életük alakítását nyújtották. Sokszor hallani ugyan, hogy a lónak a versenyen kell a legjobbat futnia, de ne feledjük, hogy a fogvatartottak eddig csak a családtagjaik és egy szűk kör előtt mutatták meg magukat. Az Akvárium Klubban viszont az eddig is kimagaslóan játszó szereplők még hozzá is tudtak tenni egy lapáttal a tőlük megszokott teljesítményhez, a többiek meg felnőttek hozzájuk. A közönség számára talán nem derült ki, de a Mesekör előadásainak nincs egy állandó szövegkönyve. A történet váza adott, azonban az előadások egy olyan improvizációra épülnek, amelyre csak a legnagyobbak vagy a legtehetségesebbek képesek.

Az előadás után vastaps köszöntötte a fogvatartottakat, aztán a technika segítségével Skype-kapcsolat útján bejelentkezett Feldmár András is, aki távolról kíséri figyelemmel a Mesekör tevékenységét, illetve magyarországi tartózkodásai során már személyesen is megismerkedett az elítéltekkel. Ahogy értékelte, a színpadon önfeledten játszó fiúk az előadás során férfivá érettek. És így van, feltétlenül igaz, hogy a szereplők felnőttek a feladathoz, amit valójában nem is annyira munkának, mint egy olyan játéknak tekintenek, amelyben önmagukat adhatják, elmondhatják és eljátszhatják azokat a gondolataikat, melyeket egyébként nem mondanak ki, és a Mesekör ráadásul közelebb hozza őket a családjukhoz is. Ahogy az egyik szereplő a bemutató utáni interaktív beszélgetés során a közönség soraiból elhangzó kérdések egyikére válaszolva elmondta, öt és fél éve tölti a büntetését, és azóta mindössze két alkalommal látta az édesapját a börtönben, mindkétszer a Mesekör bemutatóján. Ahol érezte, hogy az édesapja büszke rá, amiért látja őt szerepelni, és látja, hogy fia a mesekör hatására megváltozott, talán jobb ember lett. És ezt az élményt senki nem veheti el tőle, ráadásul édesapjáról ez az utolsó emléke, mert időközben az súlyos betegségben elhunyt.

És mondjon, gondoljon bárki bármit, én azt hiszem, hogy a tegnapi napot, azt a rengeteg új élményt, amit a fogvatartottak szereztek, senki nem veheti el tőlük. Nem tudom, hogy a szabadulás után mi lesz majd a mesekör tagjainak sorsa, hogyan alakul majd az életük. A tapasztalataimat tekintve pedig szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy néhányukkal fogok még találkozni, hivatalból. Ezzel együtt tény, hogy az Akvárium Klubban olyan pozitív visszajelzéseket, annyi elismerő szót kaptak, mint még soha. Mert megmutatták, hogy nekik is vannak értékeik, ők is jók valamiben, amire a jövőben talán lehet építeni. Az egyik fogvatartott fogalmazott úgy, hogy a Mesekör arra is jó, hogy csökkentse az előítéleteket, mert akik az előadásukat megtekintették, azok látták, hogy ők is emberek, nekik is vannak érzéseik, érzelmeik, értékeik. És a szabadulásuk után ennek is köszönhetően lehet, hogy könnyebben találnak majd munkát maguknak.

Biztos vagyok benne, hogy a majdani szabadulás utáni beilleszkedés nem lesz könnyű az elítéltek számára, de az, hogy a mesekör foglalkozásai alkalmasak arra, hogy erősítsék a családi kötelékeket, feltétlenül pozitív hatással lehet minderre. És a Feldmár Intézet velük foglalkozó munkatársai, Büky Dorottya és Kóródi Mária annyi pluszt adnak nekik, ami már rövid távon is eredményeket ad: javult az önértékelésük, fejlődött a kommunikációjuk, megtanultak nem csak magukra, hanem társaikra és a környezetükre is figyelni, képesek lettek arra, hogy a bv. intézet falain belül már hosszabb távon normakövető magatartást tanúsítsanak, és közülük többen erősítették, javították a kapcsolataikat a családjukkal. Azt, hogy a holnap mit hoz számukra, nem tudhatom. De amennyiben a tegnap fellépő fogvatartottak egyszer visszaemlékeznek azokra az elismerő, dicsérő szavakra, amit a közönségtől kaptak, akkor az mindenképpen erőt kell, hogy adjon számukra és tudniuk kell, hogy van remény, van esély arra, hogy emberként és ne egyszer volt bűnözőként tekintsen rájuk a társadalom. És ezért még sokat teszünk, a Mesekör nem áll meg, a tegnapi csillogás után jönnek a szürke hétköznapok, de ott lesznek a péntek délutánok, amikor a foglalkozások folytatódnak, és olyankor a rácsok mögött, a börtön kápolnájában egy olyan szigeten találják magukat a fogvatartottak, ahol Dorka, Marika és a munkájukat az Intézet részéről segítő István Károlyné Gyöngyi segítségével egy kicsit szabadnak érezhetik magukat. A szabadulás pedig egyszer mindannyiuk számára eljön, ahogy egyikük egy nézői kérdésre válaszolta, talán egy óvatlan pillanatban. De előbb-utóbb mindenképpen. És az új élet majd akkor kezdődik meg számukra. És az már nem lesz játék...