Töprengések egy nagy vihart kavaró videoklip kapcsán

Mindenekelőtt most különösen szeretném hangsúlyozni, hogy a következő gondolatok a saját véleményemet tartalmazzák, nem a büntetés-végrehajtás hivatalos álláspontját. Abban persze bízom, hogy a kettő talán nem nagyon tér el egymástól…

A tényszerűség kedvéért azzal kezdeném, hogy jelenleg hajnal három óra van, és én mégis itt ülök a monitor előtt. Hogy miért van ez? A lelkiismeretemet, az emberségemet, a szakmaiságomat, a hivatásom iránti szeretetemet nem hagyja nyugodni az a sok vélemény, jó és rossz kritika, amit a közelmúltban bemutatott, Mr. Busta és Escobar nevével fémjelzett „RTM Biznisz” című videoklip kapcsán kaptam, hallottam. Hogy a mai kor trendjeinek megfelelően fogalmazzak, számos nethuszár és arctalan bíráló mellett véleményt formáltak olyan emberek, akik ehhez a nevüket adták, utóbbiaknak külön köszönet ezért. A most következő gondolataimmal nem ki-, vagy félremagyarázni szeretnék dolgokat, hanem inkább elmagyarázni, megindokolni azokat.

A kérdéses, és minden túlzás nélkül állíthatóan nagy port kavart videoklip kapcsán tényszerűen állapítható meg az, hogy a felvételek egy része a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között készült, hús-vér elítéltek közreműködésével. Leszögezem, hogy az érintettek a civil életükben megsértették a társadalmi normákat, bűncselekményeket követtek el, ami miatt jelenleg hosszabb-rövidebb tartamú jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik. Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.

A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján, az azokban rögzítetteket összefoglalva a szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. Az előbbiek elérése érdekében a büntetés-végrehajtási szervezet feladata az elítéltek nevelése, önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartása, fejlesztése, a társadalmi hasznosság tudatának kialakítása, szabadulásuk után a társadalom életébe való beilleszkedés elősegítése. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jelenleg kimunkálás alatt van egy olyan tervezet, amely egységesíteni, szakmailag megalapozottabbá, frissebbé és országos szinten összehangoltabbá hivatott tenni a nevelési koncepciót.

A szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek nevelése egy kényes kérdés, egy nem egyszerűen behatárolható fogalom, amit magam nem is túlságosan szeretek. Sokkal inkább és szívesebben használom azt a kifejezést, hogy fogvatartottakkal való foglalkozás. Mert azt gondolom, hogy a szabadságvesztés büntetést töltő személyek nagy részét meg- vagy átnevelni már szinte lehetetlen küldetés lenne, viszont egyénre szabott, célirányos, folyamatos foglalkozással minimálisan elérhető lehet az, hogy az érintettek többsége képes legyen arra, hogy alkalmazkodjon a zárt intézeti viszonyokhoz, és betartsa a büntetés-végrehajtás rendjét. Ha nagyon leegyszerűsítve, lebutítva szeretnék fogalmazni, akkor pedig alapkövetelmény kell, hogy legyen számunkra, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során a fogvatartottakkal való foglalkozás keretén belül mindent megtegyünk annak érdekében, hogy egy elítélt se szabaduljon rosszabb mentális, egészségügyi, fizikai állapotban a befogadásakor felmért állapotához képest. Abban az esetben, ha ezt tartani tudjuk, elmondható, hogy a lehetőségeinkhez mérten sokat tettünk annak érdekében, hogy csökkenjen a bűnismétlés, és a fogvatartottak a szabadulás után normakövető állampolgárokká váljanak. Csodákra azonban nem vagyunk képesek, és mindig lesznek olyan elítéltek, akik képtelenek lesznek arra, hogy „normális” életet éljenek, illetve ne kövessenek el újabb bűncselekményt.

Biztos vagyok benne, hogy a kérdéses videoklipben szereplő fogvatartottak között is vannak olyanok, akik esetében borítékolható, hogy nem utoljára vannak börtönben. Bízom viszont abban, hogy közöttük is akad olyan személy, akinek sikerül a visszailleszkedése. Ezt azonban semelyik szereplő esetében nem merném borítékolni, hisz nem vagyok látnok. Azt persze látom, és a visszajelzések kapcsán az emberek többsége is látta, hogy az érintett – a videoklipben nyilatkozatuk alapján önként szereplő – fogvatartottak hitelesen, életszerűen alakították vagy magukat, vagy a fogvatartotti populáció egy jellegzetes karakterét: az erős fizikumú, kigyúrt bűnözőt, aki fizikai adottságai, háttere miatt a fogvatartotti hierarchiában menőnek számít.

A videoklip ezeknek a személyeknek a börtönbeli helyzetét különösebben nem változtatta meg, aminek több oka van. A legegyszerűbb az, hogy a Real Trill Music kiadó produkciója a szándékaik szerint kizárólag csak a világhálón, interneten keresztül tekinthető meg, márpedig a fogvatartottaknak nincs internet-hozzáférésük, tehát nagy valószínűséggel közülük nem sokan látják a klipet. Azon okból kifolyólag sem változott meg a szereplő elítéltek helyzete, hogy többségükben ők egyébként is a menő kategóriába tartoztak a börtönben. Ezek alapján tehát nem beszélhetünk arról, hogy bármelyikükből is „börtönceleb” született volna. De nem is ez volt a cél. Sokkal inkább egy hiteles ábrázolása annak, hogy ilyen karakterek is vannak a börtönön belül.

A klipet megtekintő nézők véleménye háttértől, gondolkodásmódtól, végzettségtől és számos egyéb okból kifolyólag eltérő lehet. Vannak olyanok, akik azonosulni tudnak azzal a fajta bűnözői életvitellel, ami egyenes utat mutat a rácsok mögé, míg másokat elrettentenek azok a képsorok, melyeken a nagydarab, tetoválásokkal televarrt bűnözők feszítenek, gyúrnak. Tudom, hogy ahányan vagyunk, annyiféle érzés kavaroghat bennünk akkor, amikor megnézzük a klipet, de szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint annak nem a bűnözői életvitel népszerűsítése, nem a fogvatartottak celebesítése volt a célja, hanem sokkal inkább az emberek, a gengszterrapet hallgató fiatalok figyelemfelhívása arra, hogy a bűn nem kifizetődő, a bűncselekmények elkövetésének következményei vannak. A YouTube-on, a videoklip alatt olvasható a kiadó ezzel kapcsolatos közleménye is:      

„A Real Trill Music Kiadó Mr. Busta „Mindenre kész vagyok" című lemezén található Mr. Busta feat. Escobar „RTM Biznisz" című zeneszámhoz készült, a YouTube videomegosztó csatornán megjelent videoklip kapcsán kijelenti, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben készült felvételekkel, illetve az ottani jelenetekben szereplő (a közreműködést önkéntesen, nyilatkozat alapján vállaló ) fogvatartottak megjelenítésével a cél nem az volt, hogy ún. „börtöncelebeket" képezzünk, hanem az elítéltek közreműködésével egy hiteles képet kívántunk bemutatni a börtönökben elhelyezett, bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartottak egy jellegzetes karakteréről. A Real Trill Music Kiadó a bűnelkövetést elítéli, a videoklip mintegy bűnmegelőzési célzattal annak következményeire kívánja felhívni a fiatalok figyelmét: „Ne játssz az életeddel, mert így végzed!" Nem gondoljuk azt, hogy a börtönbe kerülés egy pozitív dolog, egy követendő életcél lenne.”

Az előbbieket talán nem kell magyarázni, azt az esetleges tévhitet viszont mindenképpen szeretném eloszlatni, hogy a börtönben a fogvatartottaknak aranyéletük van, reggeltől estig gyúrhatnak. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, ahol a felvételek készültek, a fogvatartottak tárgy időszakban például egyáltalán nem végezhetnek testépítést. Az elhelyezési körletépület területén ugyanis egy kivételtől eltekintve nem található működőképes kondicionáló terem, mert azokat az elmúlt években egy kivételtől eltekintve közösségi helyiséggé alakítottuk annak érdekében, hogy ott csoportos foglalkozásokat tudjunk tartani a fogvatartottak részére. Az utolsó kondicionáló terem másfél hónapja került bezárásra abból az okból kifolyólag, hogy az adott körletszinten visszaesés volt tapasztalható a fogvatartottak általános körlet- és zárkarendjében, fegyelmi helyzetében. A terem közösségi helyiséggé történő átalakítása jövő hónapban kezdődik. Így elmondható, hogy intézetünkben a fogvatartottak jelenleg nem igazán gyúrhatnak, hiszen erre rendszeresített helyiség nem működik az intézetben, zárkán belül pedig tiltott tevékenységnek minősül a „gyúrás”. A klipen bemutatott szabadtéri testedzés jelenleg az időjárásra tekintettel nem teljes körűen áll a fogvatartottak rendelkezésére, hiszen a fekve nyomásra alkalmas padok, az egy- és kétkaros súlyzók használata a tél miatt nem biztosított, így marad az ún. tolonckodó állvány. A testépítést bemutató felvételek tehát valójában pusztán illusztrációi voltak a fogvatartotti lét egy bizonyos részének. Ráadásul amennyiben valaki hosszabb ideje olvassa a blogot, akkor talán emlékszik rá, hogy korábban már említettem, amint egy Mocsai Lajossal való találkozás kapcsán a kiváló mesteredző rávilágított arra, hogy a börtönben nem is annyira célszerű a testépítés, mert az a fogvatartottak körében sok esetben agresszivitással párosul, ezért a lehetőségekhez mérten a kosárlabdát kellene támogatni, ami egy gyors gondolkodást, másokra való odafigyelést fejlesztő csapatjáték, melyben nem engedélyezett a testi kontaktus.   

Lehet, hogy a klipben szereplő fogvatartottak számára előbbiek alapján egyfajta jutalomnak volt tekinthető, hogy kivételesen használhatták a súlyokat, de bármily hihetetlen, ez mindössze harminc percig tartott. Mert a szabadtéri forgatás ennyi időt vett igénybe. Ami véleményem szerint azért nem sok. Viszont az érintetteknek legalább volt egy jó napjuk, ha nagyon sután akarok fogalmazni, illetve azt is mondhatom, hogy ezzel kaptak egy olyan kivételes testedzési lehetőséget is, ami megerősítheti bennük, hogy az intézetünkben tanúsított jelenlegi magatartásuk megítélése pozitív. Mert az arcokat látva talán nehezen elképzelhető, de a klipben szereplő fogvatartottak esetében az elmúlt időszakban nem vált szükségessé a fegyelmi felelősségre vonás alkalmazása. Pedig akad közöttük több olyan elítélt is, aki korábban más büntetés-végrehajtási intézetben szembehelyezkedő, ellenszegülő, renitens magatartást tanúsított, és folyamatosan fegyelmi eljárásokban volt érintett. Intézetünkben viszont valami miatt beálltak a sorba, jutalmakat szereztek, sőt két olyan személy is szerepelt statisztaként a klipben, aki a közelmúltban a Feldmár Intézet munkatársai és az Intézet által közös projektben működtetett Mesekör tagjaként lehetőséget kapott arra, hogy Budapesten, az Akvárium Klubban lépjen fel „Igazmondó Laci” történetével.

És itt érkezünk el egy újabb kényes területhez, amit egy hozzászóló is érintett: a médiában számos volt és/vagy jelenlegi fogvatartott szerepelt már (hogy az igazi celebeknél maradjak, gondoljunk csak S. András és D. Roland színművészekre, vagy a pécsi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlóra, illetve ott vannak azok a névtelen/arctalan fogvatartottak is, akik egy-egy helyreállító program keretén belül takarítanak valamely bv. intézet falain kívül), és vélhetően a jövőben is előfordul majd olyan eset, hogy egy fogvatartott megjelenik a médiában. A kérdés pedig valóban adott: szükség van arra, hogy a társadalom egyfajta kettős mércével mérjen? Vajon van –e jó szereplés (mint például a Mesekörben való közreműködés kapcsán) és létezik –e a rossz szereplés (mint például egy a Mesekörben is fellépő fogvatartott egy, a börtönlét bizonyos részét bemutató videoklipben való közreműködése)? Vajon el kell –e titkolni azt, hogy vannak olyan fogvatartottak, akik a börtönben nem igazán változtathatók meg, viszont képesek lehetnek arra, hogy legalább egyfajta látszólagos együttműködést, normakövetést mutassanak? Vajon attól, hogy nem beszélünk róla, megszűnik a fogvatartottak közötti hierarchia? A kérdések még záporozhatnának, de a helyes válasz megtalálása nem egyszerű..

Aki a blogomat rendszeresen olvassa, az ismerheti a Balassagyarmati Fegyház és Börtön mindennapjait, szakmai törekvéseit. Azt gondolom, hogy a lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk annak érdekében, hogy a büntetés céljainak érvényesítése mellett, a szabadságvesztés büntetés letöltése utáni időszakra, a fogvatartottak családjaira és az áldozatokra egyaránt figyelmet fordítva foglalkozzunk az intézetünkben elhelyezett elítéltekkel. Nem csak a normakövető, együttműködő személyekkel, hanem mindenkivel. Mert differenciálási lehetőségek vannak ugyan, de hátrányos megkülönböztetésnek nincs helye. Talán nem tűnik hiteltelennek a kijelentés, de úgy vélem, hogy országos szinten kiemelkedő figyelmet fordítunk arra, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás eszközrendszerét alkalmazzuk a mindennapokban, ezzel a fogvatartottak figyelmét ráirányítva az áldozatok felé irányuló jóvátétel szükségességére is. Mert az áldozatokkal való törődés kiemelten fontos dolog. De nem csak a büntetés-végrehajtás feladata.

Számunkra az egyik legalapvetőbb feladat a szabadságvesztés büntetés jog- és szakszerű, törvényes keretek között történő végrehajtása, a biztonsági, a nevelési-kezelési és más szempontok egyöntetű szem előtt tartásával, érvényesítésével. Igazságot szolgáltatni nem tudunk, az nem is tartozik a feladataink körébe. Mint ahogy az sem, hogy bűnözőket emeljünk piedesztára, de mint ahogy azt kifejtettem, az én megítélésem szerint a videoklip nem is ezt tette. A börtönön belüli képsorok csak igyekeztek egy életszagú, hiteles képet festeni a fogvatartotti valóság egy részéről. Ami talán inkább tűnik elrettentőnek egy átlagember számára, mintsem követendőnek. Talán sokan nem tudják, hogy nem ez az egyetlen börtönben forgatott videoklip Magyarországon, a Children of Distance nevű zenekar egy szintén működő büntetés-végrehajtási intézetben vette fel a „Márványtábla helyett” című nótája felvételeit (a következő linken elérhető: http://www.youtube.com/watch?v=H5RcOKMlzIs), aminek több köze van a filmek világához, mint a magyar valósághoz. Ami nem feltétlenül baj, de ettől még nem lesz más a helyzet. Hazánkban nem farmernadrágot és világoskék inget viselő jóképű fogvatartottak vannak a börtönökben, hanem az ún. tyúklábmintás inget, molinót és mákos nadrágot viselő, sok esetben kevésbé megnyerő külsejű elítéltek. Vajon jó dolog –e az, amennyiben egy idealizált, álomszerű környezetnek festjük le a börtönt, illetve feltétlenül rossznak kell –e megítélni azt, ha egyfajta kendőzetlen őszinteséggel rámutatunk arra, hogy nemcsak mintarabok léteznek, hanem igenis vannak olyanok is, akik börtönbeli jelenléte még a jobb érzésű fogvatartottak számára is nehezen emészthető. Emlékszem arra, amikor egy bűnmegelőzési látogatáson egy első bűntényes fogvatartott lehetőséget kapott arra, hogy a diákoknak meséljen arról, hogy számára milyen volt megélni a börtönbe kerülést, és mik voltak azok a tényezők, melyek nehezítették a túlélést. Az érintett elmondta, hogy a szabadság hiánya, a családjától, a szeretteitől való távolság számára elképzelhetetlenül rossz, továbbá vannak olyan emberek is a börtönben, akikre a hallgatók rá se mernének nézni. Ez talán igaz is, de a mindennapok börtönvalóságához hozzátartoznak ezek az emberek is, nekünk, büntetés-végrehajtási alkalmazottaknak ezekkel az emberekkel is foglalkoznunk kell.

Azt hiszem, hogy még hosszasan lehetne taglalni a kérdést, lehetne érveket és ellenérveket felhozni azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes, mi a járható út a fogvatartottakkal való foglalkozás terén. Az viszont fontos, hogy a felkínált programok palettáját felkínálva minél nagyobb legyen az a fogvatartotti kör, aki valamilyen programon való részvételre lehetőséget kap. Függetlenül a kriminalitástól, a bőrszíntől, az iskolai végzettségtől, és számos más differenciálási szemponttól. Nem tudom, hogy mennyire volt érthető, elfogadható az, ahogy ezt a néhány gondolatot rögzítettem, reagálva a felmerült kérdésekre. Azoknak, akik kulturáltan jelezték felém azt, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennük a videoklip, tisztelettel megköszönöm az észrevételüket, és bízom benne, hogy talán egy kicsit megnyugtató, kielégítő választ kaptak.

Annyit viszont el kell, hogy áruljak, számomra a videoklip egy remek vágásokkal elkészített, hiteles ábrázolása volt egy bűncselekmény elkövetésének, a börtönvilág egy szegletének, egy igazán profi, a maga nemében színvonalas munkáról van szó. A zenei műfaj sokak számára talán nem szimpatikus, és minden bizonnyal sokan vannak olyanok is, akik titokban hallgatnak ugyan gengszterrapet, viszont ezt valamilyen okból nem vállalják fel. Én gyerekkorom óta zenekedvelő embernek vallom magam, akik ismernek, azok ezzel nagyjából tisztában is vannak. Többfajta zenei stílust kedvelek és hallgatok, de azt hiszem, hogy a repertoár nem lenne teljes, ha nem tartalmazna Mr. Busta nótákat is. Ennek tudatában viszont nem tartom magam semmivel sem rosszabb embernek, semmivel sem felkészületlenebb büntetés-végrehajtási szakembernek, mintha mondjuk, kizárólag komolyzenei lemezeket hallgatnék. És tisztelettel kérek mindenkit, hogy ezt nézze el nekem..