(Forrás: http://kulugyer.blog.hu/2013/02/26/a_norveg_luxusborton#comments, http://www.guardian.co.uk/society/2013/feb/25/norwegian-prison-inmates-treated-like-people)
Még az elmúlt héten olvastam több helyen arról a skandináv büntetés-végrehajtási intézetről, melyet nemes egyszerűséggel "csak" a "norvég luxusbörtön" névvel illetnek.
A Bastoy névre hallgató intézet körülményei a hírek és a The Guardian portálján megjelent Erwin James-írás sorai között közzétett egyik kép szerint talán sokkal inkább egy kellemes nyaralásra, mintsem börtönre hasonlítanak. Nincs szigor, ám mégis a legkevesebb a visszaeső lakói közt.
Norvégia csaknem 4000 szabadságvesztés büntetését töltő elítéltje szinte tényleg csak a szabadságát veszíti el, amikor leültetik, arrafelé ugyanis általában még a szigorított büntetés-végrehajtási intézetek is emberi lakhatást biztosítanak - a tömeggyilkos Andreas Breivik is egy ilyen helyen tölti büntetését -, a maximálisan 21 éves tartamú szabadságvesztést így normális körülmények között tölthetik le az elítéltek. Nem mellékes, hogy emellett hasznosan is, ugyanis a norvég börtönprogramok munkát és oktatást is biztosítanak, igen magas színvonalon és nagy hatékonysággal. A speciálisnak tekinthető nevelésnek a statisztikai mutatók szerint meg is van az eredménye, hiszen Norvégia kiemelkedik Európa többi országa közül a visszaesések alacsony számarányát tekintve. Az elítéltek kevesebb mint 30 százaléka válik ismételten bűnelkövetővé.
A Bastoy börtön különlegessége nem feltétlenül az, hogy a kérdéses büntetés-végrehajtási intézet egy szigeten fekszik, 46 mérfölddel délkeletre a norvég fővárostól, minek okán a legegyszerűbben talán komppal lehet megközelíteni a helyet. A Guardian tudósítója által megtapasztaltak szerint sokkal inkább abban rejlik a hely szokatlansága, ahogy az élet halad a szigeten. De mik is azok a nem éppen szokványos dolgok, amikre felkaphatjuk a fejünket? Talán az, hogy a kompról leszálló újságírót üdvözlő Petter nevű fiatalemberről néhány udvarias mondat után kiderül, hogy egy kábítószer-csempészet miatt 14 éves szabadságvesztés büntetésre ítélt fogvatartott? Talán az, hogy a szigeten valóban minden elítélt dolgozik, olyan az egész, mint egy önellátó kis falu? Talán az, hogy a fogvatartottak szabadidejükben horgászhatnak vagy úszhatnak? Ki tudja.. A hazai tapasztalatokat, illetve a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket (különösen a PPP-konstrukcióban elkészült börtönökre gondoljunk..) bemutató tudósítások után olvasható kommenteket figyelembe véve sokan vélekednek úgy, hogy amennyiben a normalizáció elvének megfelelően viszonylag emberi körülmények között élnek a rácsok mögött a fogvatartottak, akkor az már maga a túlzás, maga a luxus. A norvég intézetet is sokan a „luxusbörtön” szóval illették. Egészen biztos vagyok abban, hogy úgy Norvégiában, mint hazánkban egyaránt vannak olyan emberek, akik a börtönben talán jobb körülmények között élnek, mint a civil életükben. Ezzel együtt, úgy vélem, hogy az elveszített szabadságot nem pótolja a rácsok mögötti jobb élet.
Sokszor hallani olyan hangokat, hogy a fogvatartottakat kemény munkának kellene alávetni, mellette minimális ellátást biztosítani, hogy a büntetés súlyát érezzék, és ne kívánkozzon senki börtönbe. Azt viszont az ilyen véleményeket alkotók elfelejtik, hogy kizárólag elrettentéssel nem lehet elérni azt, hogy a visszaesés, a bűnismétlés csökkenjen. A magam részéről azért tartom kiemelten fontosnak az elítéltekkel való egyénre szabott, differenciált, célirányos foglalkozást. Mert ahhoz, hogy a büntetés letöltését követően sikeres legyen a visszailleszkedés, lényeges az, hogy a fogvatartottak olyan új készségekre tegyenek szert, ami ebben segítséget nyújthat a számukra. Ennek pedig eszköze lehet az oktatás, a szakképzés, a különféle képesség- és kompetenciafejlesztő programok felkínálása. Az persze más kérdés, hogy a lehetőségekhez való hozzájutás, hozzáférés tekintetében természetesen különbséget kell tenni a fogvatartottak között, mert vannak olyanok, akik esetében már nem sok változást lehet elérni, nem feltétlenül a büntetés-végrehajtás hibájából. De foglalkozni ezekkel az elítéltekkel is kell. Nagyon röviden megfogalmazva azt szoktam mondani, hogy az egyik lényeges felelősségünk az, hogy a büntetés végrehajtása során oly módon foglalkozzunk az elítéltekkel, hogy közülük a lehetőségekhez mérten senki ne szabaduljon rosszabb állapotban, mint amilyen állapotban a befogadását követően végrehajtott különféle pszichológiai, egészségügyi és pedagógiai felmérések eredményei alapján volt.
Sokszor hallani olyan hangokat, hogy a fogvatartottakat kemény munkának kellene alávetni, mellette minimális ellátást biztosítani, hogy a büntetés súlyát érezzék, és ne kívánkozzon senki börtönbe. Azt viszont az ilyen véleményeket alkotók elfelejtik, hogy kizárólag elrettentéssel nem lehet elérni azt, hogy a visszaesés, a bűnismétlés csökkenjen. A magam részéről azért tartom kiemelten fontosnak az elítéltekkel való egyénre szabott, differenciált, célirányos foglalkozást. Mert ahhoz, hogy a büntetés letöltését követően sikeres legyen a visszailleszkedés, lényeges az, hogy a fogvatartottak olyan új készségekre tegyenek szert, ami ebben segítséget nyújthat a számukra. Ennek pedig eszköze lehet az oktatás, a szakképzés, a különféle képesség- és kompetenciafejlesztő programok felkínálása. Az persze más kérdés, hogy a lehetőségekhez való hozzájutás, hozzáférés tekintetében természetesen különbséget kell tenni a fogvatartottak között, mert vannak olyanok, akik esetében már nem sok változást lehet elérni, nem feltétlenül a büntetés-végrehajtás hibájából. De foglalkozni ezekkel az elítéltekkel is kell. Nagyon röviden megfogalmazva azt szoktam mondani, hogy az egyik lényeges felelősségünk az, hogy a büntetés végrehajtása során oly módon foglalkozzunk az elítéltekkel, hogy közülük a lehetőségekhez mérten senki ne szabaduljon rosszabb állapotban, mint amilyen állapotban a befogadását követően végrehajtott különféle pszichológiai, egészségügyi és pedagógiai felmérések eredményei alapján volt.
Visszatérve a bejegyzés témáját képező norvég intézetre, a Bastoy valóban egy sziget, ahol az ott elhelyezett elítéltek dolgoznak, de a szabadidejükben horgászhatnak, vagy a tengerben fürödhetnek. Elzártan élnek, de emberi módon - ahogy jellemezte helyzetét a korábban már említett Petter nevű drogcsempész férfi a Guardian riporterének. Az elítéltek kis faházakban élnek, így a külső szemlélő számára a sziget valóban olyan benyomást kelt, mint egy nyári cserkésztábor. A szobák egyéniek, csak a konyhán és a fürdőszobán osztoznak a fogvatartottak. Az intézetbe azok költözhetnek, akiknek öt évnél több van hátra büntetésükből és áthelyezési kérvényük engedélyezésre kerül. Mindenféle bűnelkövető jelen van a szigeten, erőszaktevők és gyilkosok is, ám mindenki élheti látszólag szabad életét, amíg nem vét a szabályok ellen. És nagyon lényeges dolog, hogy a fogvatartottak úgymond önellátóak, maguknak termelik meg az élelmiszert, kerékpárt javítanak, lovakat nevelnek, vagy épp a mosodában dolgoznak, de rá vannak kényszerülve, hogy az ellátásuk biztosítása érdekében mindenki részt vállaljon a feladatokból. A speciális körülményeknek és a számunkra szokatlanul kialakított rendszernek köszönhetően a statisztikai mutatók szerint az innen szabadult személyek kevesebb, mint 16 százaléka sérti meg újra a törvényt.
Meggyőződésem, hogy hazánkban ebben a formában, a norvég szigeten kialakított gyakorlat teljes átvételével nem működne a dolog, viszont azt nagyon fontosnak tartom, amit egy ott fogva tartott férfi mondott, aki korábban közel nyolc évig egy magas biztonsági fokozatú intézetben töltötte a büntetését: "Itt bizalmat és felelősséget kapunk, és felnőttként kezelnek bennünket."
És ez az, ami talán a leginkább különleges. Nem annyira a körülmények, hanem inkább a szemlélet az, ami különlegessé teszi a norvég börtönt. Az, hogy az ottani elítéltek egy esélyt kapnak arra, hogy hozzáállásukkal, együttműködésükkel, magatartásukkal bizonyítsák, hogy kiérdemlik azt a bizalmat, amit kaptak, kapnak. És számukra a büntetést szinte csak a szabadság elvesztése jelenti, mert a körülményeik jobbak, mint egy átlagos börtönben lennének. Magyarország legrégebbi büntetés-végrehajtási intézetének falai mögül jelentem, hogy Balassagyarmaton a körülmények soha nem fogják lehetővé tenni azt, hogy a fogvatartottak luxusban éljenek, de mindez nem is képezi céljainkat. A humánus, emberséges bánásmód, a differenciált, egyénre szabott foglalkozás, az egységes, közérthető módon megfogalmazott, jogszabályokkal összhangban lévő követelménytámasztás, és az esély megadása viszont itt is elérhető. Ez a norvég minta palóc módra...
Meggyőződésem, hogy hazánkban ebben a formában, a norvég szigeten kialakított gyakorlat teljes átvételével nem működne a dolog, viszont azt nagyon fontosnak tartom, amit egy ott fogva tartott férfi mondott, aki korábban közel nyolc évig egy magas biztonsági fokozatú intézetben töltötte a büntetését: "Itt bizalmat és felelősséget kapunk, és felnőttként kezelnek bennünket."
És ez az, ami talán a leginkább különleges. Nem annyira a körülmények, hanem inkább a szemlélet az, ami különlegessé teszi a norvég börtönt. Az, hogy az ottani elítéltek egy esélyt kapnak arra, hogy hozzáállásukkal, együttműködésükkel, magatartásukkal bizonyítsák, hogy kiérdemlik azt a bizalmat, amit kaptak, kapnak. És számukra a büntetést szinte csak a szabadság elvesztése jelenti, mert a körülményeik jobbak, mint egy átlagos börtönben lennének. Magyarország legrégebbi büntetés-végrehajtási intézetének falai mögül jelentem, hogy Balassagyarmaton a körülmények soha nem fogják lehetővé tenni azt, hogy a fogvatartottak luxusban éljenek, de mindez nem is képezi céljainkat. A humánus, emberséges bánásmód, a differenciált, egyénre szabott foglalkozás, az egységes, közérthető módon megfogalmazott, jogszabályokkal összhangban lévő követelménytámasztás, és az esély megadása viszont itt is elérhető. Ez a norvég minta palóc módra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése