Egy igaz történet..

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan fogvatartott, aki leginkább arról volt híres, hogy nem egyszerű személyiségéből adódóan erős beilleszkedési problémákkal küzdött, normál közösségbe, nagy létszámú zárkába helyezése problémát okozott mind nevezett, mind zárkatársai, mind a személyi állomány tagjai részére. Az elég sűrűn felmerülő konfliktushelyzeteket az érintett oly módon próbálta megoldani, hogy szándékos önkárosítást hajtott végre, falcolás formájában, amivel azt kívánta elérni, hogy számára kedvezőbb zárkaközösségbe kerüljön. A körülményeket mérlegelve végül annak idején az a döntés született esetében, hogy egy kétszemélyes zárkába került, ahol aztán a történet ott folytatódott, mint korábban. Egyszer aztán valahogy a tudomásunkra jutott, hogy az érintett elítélt szabadidejében szívesen foglalkozik egyfajta művészei jellegű tevékenységgel, aminek az a lényege, hogy egy üveglapra fúróhegy és kalapács segítségével képeket üt/karcol bele. Az előélete ismeretében talán dőreségnek és finoman szólva is meggondolatlanságnak volt tekinthető az a kísérleti jellegű próbálkozás, amit akkor tettünk, de úgy gondoltuk, hogy a környezetében számos olyan eszköz van, amivel önkárosítást követhet el, így a biztonsági előírásokat és a kezelési szempontokat egyaránt szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy egy alapos előkészítés után nevezett a zárkájában magánál tarthatott néhány olyan tárgyat, amit a szabadideje hasznos eltöltésére tudott használni, alkotó tevékenységet folytatva. És ennek köszönhetően a fogvatartottal kapcsolatos problémák megszűntek, keze közül több alkotás került ki, szinte kivétel nélkül vallásos tárgyú képek formájában. Nevezett akkor szabadult, de jelenleg egy újabb büntetés kapcsán ismét intézetünkben van, a következő képek egy új munkáját mutatják be (a fekete-fehér kép a váci székesegyházról készült grafika, alatta pedig az elítélt ábrázolása). Mert fontos, hogy ismerjük a fogvatartottakat, és megtaláljuk azt az utat, ami a kezelésük kapcsán pozitív lehet..