Egy visszajelzés a Mesekör fellépése kapcsán...

A most közlésre kerülő levél egy olyan úriembertől érkezett, aki szombaton nézőként jelen lehetett a Bábel közönségtalálkozón, és láthatta a Feldmár Intézet és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közös gyermekeként is említhető fogvatartotti Mesekör előadását. Azt gondolom, hogy soraihoz nem szükséges különösebb kommentár a részemről, bár annyit azért mindenképpen szeretnék elöljáróban leírni, hogy a szereplők felkészítői (Büky Dorottya, Kóródi Mária, István Károlyné) mellett hatalmas köszönettel és elismeréssel kell tisztelegni Al Ghaoui Hesna előtt, aki azzal, hogy műsorában annak idején bemutatta a Mesekört, illetve a közönségtalálkozón való megjelenésre is alkalmasnak ítélte őket, rendkívül sokat tett a fogvatartottak elfogadtatásáért, illetve azért, hogy a civilek megismerjék az Intézet azon módszereit, melyek az elítéltek reintegrációjának egy új eszközének tekinthetők. És akkor ez után a szörnyen hosszúra sikeredett mondat után jöjjön a levél:     

Tisztelt Szervezők!

A szombati előadással kapcsolatban szeretnék írni pár szót. Mindenképpen szerettem volna valami visszajelzést adni, de mivel láttam mennyien jelentkeztek kérdésre szombaton, így nem akartam mások elől rabolni az időt. Így két nap után viszont még mindig nem hagynak nyugodni a látottak.

Nem nagyon tudom megfogalmazni az élményeimet. Úgy gondoltam ennek az előadásnak az lesz az eredménye, hogy a színészek, a rabok, kapnak tőlünk valamit. Érdeklődést, megbecsülést, pozitív visszajelzést. Arra viszont nem számítottam látatlanban, hogy én ennyi mindent fogok kapni az előadástól. 30 éves vagyok, ritkán szoktam elérzékenyülni, de őszintén meg kell vallanom sokszor a könnyeimmel küzdöttem az előadás alatt. Annyi mindent kaptam ez alatt a circa 3 óra alatt, amit még hetekbe fog tartani feldolgozni. Az a hozzáállás amit a színpadon az előadás alatt, és utána a beszélgetés alatt láttam borzasztóan megrázott. Hogy ezek az emberek, akik közül nagyon sokat, nagyon mélyről jöttek, és talán még mélyebbre kerültek, már felnőtt fejjel képesek akarni a változást. Akarják azt, hogy más legyen az életük. És igen, látszott az is, hogy sokuknak ez elég nehéz, még mindig küzdenek magukkal, de küzdenek.

Nagyon jól tudom sajnos, a saját bőrömön, hogy mennyire nehéz az embernek a saját személyisége ellen küzdeni, éppen ezért becsülöm ezt a küzdelmüket. 

Egy másik dolog, amit mindenképp meg akartam osztani velük/veletek/önökkel: az előadás előtt, mikor megérkeztünk játszott néhány számot a zenekar, a szereplők java része pedig a színpadon állt, őszintén megvallom: elkezdtem félni. Megláttam ezeket a kigyúrt, tetovált, kemény embereket a színpadon, és kényelmetlenül éreztem magam. Féltem. Sajnos az évek alatt belém rögzült előítéletek átvették az irányítást. Aztán elkezdtek játszani, és az előadás alatt elkezdett megváltozni ez az érzés, a beszélgetés alatt pedig azt éreztem, hogy bármelyikükkel nyugodtan le mernék ülni meginni egy sört, vagy akár egy állásinterjún is más szemmel nénék rájuk. Én azt szeretném, hogy ezek az emberek ezt valahogy hasznosítsák majd a való életben, mert tudom, hogy tonnányi előítélettel kell majd megküzdeniük a börtönből szabadulva, de ez az előadás megmutatta nekem, hogy ezeket az előítéletek ők meg tudják fordítani, képesek rá és szeretném, hogy ezzel ők tisztában legyenek, mikor kijönnek. Lehet nem elsőre fog menni, de menni fog nekik ha akarják, erre én vagyok az élő példa.

Végül szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett ennek a darabnak a létrehozásában, és a budapesti színpadra vitelében. Nagyon örülnék, ha ez nem egyszeri alkalom lenne, és később is, ahogy cserélődik a banda eljönnének Pestre megmutatni magukat, mint ahogy annak is, ha a már szabadultak is tiszteletüket tennék, és elmesélnek hogyan sikerül visszailleszkedni a kinti világba.

Még egyszer nagy köszönet, és hatalmas tisztelet, mert tudom, hogy nem egy vagy két ember összehangolt munkája kellett, hanem nagyon sok akartnak kellett egyesülnie ahhoz, hogy mi megkapjuk ezt az élményt.

A levemet nyugodtan osszák meg bárkivel, akivel helyesnek érzik.