Jókai Anna újabb látogatása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

Mivel a tegnapi napon még mindig távol voltam, a Jókai Anna látogatásáról szóló élménybeszámoló ezúttal István Károlyné kolléganőm tollából következik:

2013. március 28. ismételten különleges nap volt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön életében. Az „Olvasáskultúra fejlesztése a reintegráció megalapozásában, új társadalmi csoportok bevonása a könyvtár használatába” elnevezésű, TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0075 azonosító számú projekt keretén belül újra író-olvasó találkozóra került sor. Ezúttal a meghívott előadó Jókai Anna, Kossuth-díjas írónő volt, aki nem először látogatott el Intézetünkbe: 2011-ben már tartott író-olvasó találkozót a fogvatartottak részére. Ezúttal a nézők soraiban nem csak fogvatartottak ültek, hanem meghívott vendégek is: Nevezetesen Gránitz Miklós fotóművész Úr, a Kiss Árpád Általános Iskola pedagógusaiból álló Csalogató együttes, és néhány pedagógus társuk, valamint a Madách Imre Városi Könyvtár munkatársai és lelkes olvasói is.

A találkozót az oktatásszervező nevelő nyitotta meg, köszöntve a nevezetes vendéget. Ezt követően a Csalogató együttes adta át köszöntő dalát, városunk híres szülöttjének, Jobbágy Károlynak az „Új arcú, szelíd Szülőföld” című megzenésített versével.

Ez a szívhez szóló dal alapozta meg a hangulatát az író-olvasó találkozónak.  Ezt követően Jókai Anna életrajza hangzott el röviden, majd az Írónő vette át a szót.

Az elhangzott életrajzára reagált: hallgatta a felsorolt adatokat, de ebből milyen nehéz megállapítani, hogy ki is az ember? Születéskor kapunk jót is, rosszat is, és ki kell alakítani egy belső magatartást, hogy tudjunk villámhárítóként élni. A minket ért villámokat, hogy ki tudjuk védeni tanulási folyamat, aminek soha nincs vége.

Elmondta, hogy polgári családban született: gazdagok között szegény volt, szegények között gazdag. Sehová sem tartozott, de mindkettőt ismerte. Nővérénél 20 évvel fiatalabb volt, így gyakorlatilag egykeként nevelték. Apja borkereskedelemmel foglalkozott, s ahhoz, hogy el tudja adni a bort, fogyasztani is kellett.  A szülők között ez állandó feszültség, vitatéma volt, de kifelé mindig a boldog családot mutatták. Gyermekként azt gondolta, hogy a felnőttek állandóan hazudnak, hogy kifelé mindig mást mutatnak, mint ami valójában van. Ezért elhatározta, hogy Ő nem lesz ilyen, hogy Ő majd megírja az igazat.

Korán megtanult olvasni. Névrokonuk, Jókai Mór összes kötete megvolt otthon, ezt többször is elolvasta. Mikor iskolás korú lett, azt mondta Neki az édesanyja, hogy legyen nagyon büszke a nevére, a Tanító néninek mondja majd csengő hangon, és ettől majd biztosan nagyon szeretni fogja Őt. Aztán az iskolában minden másként alakult: megijedt a sok gyerektől - hisz addig szinte semmilyen társasága nem volt -, és ijedtében bebújt a pad alá. Egyszer csak- két copfjánál fogva – kihúzta Őt onnan a tanító, megkérdezte a nevét, de már akkor nem tudta csengő hangon mondani, hogy Jókai Anna. Azokat a szavakat azonban egy életre megjegyezte, amiket ezután mondott Neki a tanára: akinek ilyen neve van, az húzza meg magát, vagy legyen mindenből az első.

Ilyen előzményekkel nem csoda, hogy a 3. osztályig nem igazán szeretett tanulni, írni se nagyon tudott, a füzete is gyűrött, macskakaparásos volt. Gyomorgörccsel ment iskolába.

Majd aztán egy másik tanárt kaptak, akinek nevét – egyedüliként a volt tanárai közül – még egy művében is megemlíti. Ő volt Zsombolyai Valéria. Amikor először kézbe vette a füzetét, az volt a kérdése, hogy Te kislány miért remegsz? Félsz? A válasz természetesen az volt, hogy igen, mert tudja, hogy a Tanárnő azt fogja mondani, hogy ronda, girbe-gurba. Zsombolyai Valéria erre adott válasza, azonban egy teljesen új úton indította el. Így hangzott: ami igaz, az igaz. Tényleg csúnyán írsz, de szép a sormintád. Egyéniség vagy. Ez az egyetlen mondat, hogy „egyéniség vagy”, mély változásokat indított el benne: következő év végére a legjobb tanuló lett, majd aztán jelesre érettségizett. Jeles érettségije ellenére sem jelentkezett főiskolára, mert tanárai szerint személyisége nem volt alkalmas arra, hogy pedagógus legyen. Ne felejtsük, az 50-es években járunk.

Így aztán elment dolgozni, könyvelő, művészeti előadó, majd aztán főkönyvelő lett. Sok emberrel találkozott, sok ember életét, problémáit látta, látta a kor ellentmondásait is, és egyre jobban fájt a lelke, hogy miért nem foglalkozott komolyan az írással?

Majd aztán munka mellett mégis elvégezte színjelesre a főiskolát. Ettől kezdve tanított, de soha nem az elit iskolákban, hanem a budapesti VIII. kerületben. Itt írta meg aztán az első novelláját „Magyar óra” címmel, ami elindította az írói hivatás felé.

Azóta 27 kötete jelent meg több nyelven, a kritikusok a magyarországi spirituális realizmus képviselőjeként emlegetik. Legutolsó kötete  2012. végén jelent meg „Éhes élet” címmel.  Most tervei között van egy ŐSZINTE memoár megírása, de ettől egyelőre még Ő maga is fél. Egész életére az őszinteség volt jellemző, még ha az adott kor politikai nézetei ezt nem is tolerálták.

Beszélt a mai korról, arról, ami körül vesz mindannyiunkat: hogy az embereknek mennyi haverja van mostanában, pedig a haver általában csak érdekből van mellettünk, bármikor lefordít a tenyeréről, elárul minket akár egy cigiért is.

Beszélt a modern kori „sztárokról”, celebekről, és ennek kapcsán említett egy idézetet, ami egy madridi elmegyógyintézet falát díszíti: Nem mindenki az, aki bent van és nem mindenki az, aki kint van.”

Lelki bulímiának nevezte azt a rengeteg információt, dezinformációt, szemetet, ami a médiából ömlik ránk. Fogyasszuk ezeket, faljuk gátlások, határok nélkül, így nem csoda, hogy olyan sok embernek van rosszul a lelke.

Végezetül pedig megosztotta a hallgatósággal azt, hogy számára a húsvét üzenete nem más, mint a remény.  Nincs annál rombolóbb, mint ha az ember reménytelen, bizonytalan helyzetben van. A jobb lator példáját mondta el, aki a keresztfán tért meg Istenhez. Ez ad arra mindig erőt, reményt, hogy meg lehet bánni mindent, és talpra lehet állni minden helyzetből.

Ezt követően az Írónő alábbi versét mondta el egy fogvatartott:

Jókai Anna: Pontosítás

Az angyaloknak nincsen szárnyuk

- tudnak röpülni

Az ördög nem fekete

- annál sokkal sötétebb

A menny nem fönt a pokol nem lent

nem hely inkább állapot

Jézus nem fotogén és nem fecserészik

- Ő nem a tévékettő sztárja

Krisztus nem csak meghalt értünk

- elő is élt nekünk valamit

Isten nem ősz és nem lakozik

- Ő van, tér s idő felett

Az ember többé nincs gyámság alatt

- az útért és az irányért maga felel

A halál akár a mag halála nem pusztán rothadás

- hanem az új hajtás feltétele

Az író-olvasó találkozó befejezéseként Intézetünk Szent Dávid zenekara előadásában hangzott el három dicséret, majd könyvdedikálásra került sor.

Jókai Anna megkapó, energikus, őszinte, tiszta vallomása az élet dolgairól minden jelenlévőt mélyen érintett. Különös súlyúak voltak szavai a börtönkápolnában, fejünk fölött a jobb lator freskójával, Nagycsütörtökön.