Vendégünk volt Gál Gyula...

A héten ismét egy kedves vendéget köszönthettünk a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, az egykori világhírű válogatott kézilabdázó, Gál Gyula személyében, aki „Élet a sport után” címmel mutatta be jelenlegi mindennapjait. Az előadása bevezető részében a nagyszerű sportember ismertette sikeres pályafutását, annak legfontosabb állomásait. Elmesélte a jelenlévő fogvatartottaknak, hogy hozzájuk hasonlóan a hétköznapokban maga is számos konfliktushelyzettel találkozik, melyek eltérőek a sportolói pályája során edzőkkel, játékosokkal és vezetőkkel kialakult konfliktusoktól. Mégis fontosnak tartja, hogy az ilyen helyzeteket jól meg tudja oldani.

Rávilágított arra, hogy a hiedelmekkel ellentétben, a sport nem csak fény és csillogás, rengeteg lemondással jár. Az első nehéz időszaka még tizenhét éves korában volt, amikor elhunyt az édesapja, és emiatt gödörbe került. Ebből a negatív helyzetből úgy tudott kijutni, hogy megfogadta, válogatott játékos lesz. Ez végül nemcsak, hogy sikerült, de közel kétszázszoros válogatottként, csapatkapitányként búcsúzott a nemzeti csapattól.

Hasonlóan a mai fiatalokhoz, annak idején őt is vonzotta az éjszakai élet csábítása, a bulizás, de mindig próbálta megtalálni azt a mezsgyét, amin továbblépve bármilyen nehéz helyzetből talpra tud állni. A sportban megtalálta azt a pozitív indíttatást, aminek köszönhetően jól tudott dönteni. Az édesapja elvesztését követően korábbi szerepe megváltozott, onnantól kezdve édesanyja és nővére mellett ő maradt a férfi a házban, úgy érezte, hogy neki kell kenyeret tenni az asztalra. Ezzel ő is megélte, hogy a számlákat fizetni kell, vásárolni kell, és édesanyját segíteni kell.

Az emberek többsége csak azt gondolja, hogy a sportolók divatosan öltözködnek, jó ruhákban járnak, szórakoznak, csajoznak. Ez azonban nem teljesen így van, hisz a sportolók legtöbbet edzésre járnak, alázattal mennek az után, ami számukra a megélhetést jelenti.

Mint elmondta, figyel az egészségére, nem dohányzik, nem iszik, semmi egyéb tiltott szert nem fogyaszt, és igyekszik pozitívan állni a dolgokhoz. A rossz azonban könnyen jön…

Pályafutása alatt az évi tizenkét hónapból tizenegy hónapon át edzett, utazott, ami rendkívüli szellemi és fizikai terhet jelentett számára, bár a sportnak köszönhetően olyan helyekre is eljutott, ahová egyébként nem sikerült volna. Eközben nyaralás helyett a konditeremben izzadt, és rugdosta az edzője… Azért, hogy megvalósítsa az álmait, pihenés helyet is futott, erőnléti edzéseket csinált, illetve gyakorolta a kapura lövést. Az egésznek a család, édesanyja és nővére itták meg a levét, pedig értük tűzbe menne…

Gál Gyula elmondta, hogy az eredményeit a kitartásának, a lemondási készségének tudja be. 2000-ben, amikor Veszprémben kézilabdázott, egy szerb edzőt kapott, aki csak védekező szerepet szánt neki. Ő mégis maradt, mert meg akarta mutatni, hogy ennél többet ér, ennél többre képes, és annak ellenére, hogy a szezonban valóban csak védekezésben volt a pályán, mégis úgy zárta az évet, hogy a házi góllövőlistán a negyedik helyet érte el.

A céljai elérése érdekében mindet alárendelt a sportnak, és ezzel együtt elengedte azokat a barátokat, akik megharagudtak rá. A velük való kapcsolatait veszekedés jellemezte, de később ők keresték meg, hogy elnézést kérjenek tőle. A sportért való lemondás, a sok áldozat meghozta az eredményeket, válogatott lett, csapatkapitány volt, BL-döntőben szerepelt, KEK-győztes lett. Ha átgondolja a helyzetét, akkor szerencsés embernek vallja magát, hisz a hobbija volt a pénzkeresete. Úgy élt, úgy játszott, hogy mindig a legjobb szeretett volna lenni, és az adott szóhoz kötötte, ma is köti őt a becsület.

A sportolói pályafutása befejezése után, a civil világban is lemondásokkal járt az élet, de a családért ezt fel kell vállalni, ha meg akarja teremteni számukra a megélhetést. Őszintén mesélt arról, hogy a sport miatt nem tanult eleget, csak kőműves szakmát szerzett, harminchat évesen érettségizett, de vallja, hogy az embernek folyamatosan képeznie kell magát, ha el akar érni valamit az életben. A jövőt tekintve úgy fogalmazott, hogy az üzleti világban is olyan sikereket szeretne elérni, mint egykor a sportban. Azt azonban befejezésként ismét hangsúlyozta, hogy dönteni tudni kell… 

A látogatás során kiderült, amit egyébként is sejtettem: Gál Gyula egy rendkívül szimpatikus, nagyszerű ember, aki a fogvatartottakkal gyorsan megtalálta a közös hangot. Bízom benne, hogy a hozzá intézett kérdésekre adott válaszait, de az előadás során általa megosztott gondolatokat is meg tudták érteni az elítéltek. Ha más nem jutott el hozzájuk, akkor legalább az remélem, hogy azok a kulcsszavak, mint a kitartás, a lemondás, a tanulás, a helyes döntés,a gondolkodás, a reális célok kitűzése, a becsületesség, azért többekhez eljutott. Amennyiben így van, akkor nem volt hiábavaló Gál Gyula látogatása. Kívánom neki, hogy a civil életben is legyenek akkora sikerei, mint a sportban, a kézilabda pályákon.     

    

 

  

Géczi János előadása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

Tegnap délután Géczi János, az 1954-ben Monostorpályiban született író, képzőművész, a veszprémi Pannon Egyetem munkatársa, az MFTK Antropológiai és Etika tanszék vezetője látogatott el a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe, ahol rendhagyó módon egy vetítéssel egybekötött előadást tartott a Szent Mihály Kápolnában összegyűlt érdeklődő fogvatartottaknak.

Előadásának lényege annak megvilágítása volt, hogy Magyarországon miért stigmatizáljuk azonnal embertársainkat. Egyik saját élethelyzetének megosztásával magyarázta a kulturális különbségeket, és elmondta, hogy minket, európaiakat jellemzően a közös hiedelmek tartanak össze.

Fotóval szemléltette azt a jelenséget, amikor a különböző kulturális csoportok számára más-más jelentéssel bír egy-egy ábrázolás. Hangsúlyozta, hogy a világon leginkább a Kárpát-medencében találkoznak a legelkülöníthetőbb kultúrák, melynek következtében előbb fel kell ismernünk a kulturális sajátosságokat, hogy az egyes csoportokat meg tudjuk érteni.

Az előadó elmondta továbbá, hogy minket leginkább a hit tart össze, és a körülöttünk lévő dolgok, élőlények tartanak életben. Példázata alapján szimbiózisban él szervezetünk számos élőlénnyel (baktériumok, vírusok, gombák), ezekkel együtt éljük életünket. E példát kivetítette emberi kapcsolatainkra, mely alapján embertársaink felé is felelősséggel tartozunk.

Előadásának záró részeként szimbólumtörténettel, számos fotóval példázta azt, hogy egyazon tárgyon található motívumok a különböző népcsoportok számára mennyire mást jelentenek, majd az érdeklődő fogvatartottak kérdéseire is válaszolt.

Börtönriport az FN24 hírportálon

Forrás: http://fn.hir24.hu/itthon/2012/09/25/borton-ahol-meg-sem-probaljak-a-szokest/

Az FN24 hírportál száguldó riportere, Munkácsy Márton, ismét rácsok közé került. Kétrészes börtön-tesztjük második felében az általa nemes egyszerűséggel egyik legmodernebb magyar börtönnek titulált intézetbe, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogatott el, és megnézte, milyenek a huszonegyedik századi rácsok. Nézzük:

"Lehetne pusztába épített összeszerelő-üzem vagy irodaház a mezőn, hisz kívülről még szögesdrót sem jelzi, hogy börtönhöz érkeztünk. A beléptetés már szigorúbb: egyenruhás őr és fémkereső fogad, mobiltelefon a kisszekrénybe – kifelé majd visszakapjuk.

A fogvatartottak is érzik a szigort, az intézet 2003-as nyitása óta senki sem próbálkozott szökéssel – legalábbis az épületen belülről. Külső helyszínről már ketten is megléptek, igaz, egyikőjük sem töltött hatvan percnél többet szabadlábon.

Acélháló és következetesség

Az intézetparancsnok Németh Éva bv. ezredes a felügyelet következetességének tudja be a rendet. Persze nyilván visszatartó erőt jelentenek az infrás áthatolásérzékelők, a detektoros kapuk, és az acélhálós vasbetonfalak, amiket átfúrni lehetetlen, de ha sikerülne is, vakfolyosóra jutna a próbálkozó.

 

És az sem mellékes szempont, hogy itt nincsenek nagy ítéletesek, senkinek sincs tíz-húsz éve kifigyelni, melyik őr árnyékában kéne kisétálni. A „veszprémiek” zöme ugyanis előzetesben ül, ítéletre vár. Évente legalább hatszor cserélődik a társaság, aminek legfájóbb következménye, hogy az „átutazók” kevéssé vigyáznak a körletekre.

Szól a rádió

A zárkák többsége úgy néz ki, mint egy gyerektábor a nyári szünet végén: lelakva, de alapvetően jó állapotban. A falakba rádiót szereltek, ezek folyamatosan szólnak, csakúgy, mint a tévék.  Vaságyak, szekrények, stokik, asztal, hideg-meleg vizes mosdó a berendezés. Extra, hogy a vécéket ajtó zárja, nincs ez így minden börtönben.

A legrosszabb állapotban a fogdák vannak. Nem csoda, ide tényleg csak azok kerülnek, akik a rácsok mögött sem képesek lehiggadni. Kísérőnk, Szijártó József nyugdíjas alezredes azt mondja, a leggyakrabban épp a zárkán belüli rongálás miatt kerülnek az őrizetesek a „vandálbiztos”, kamerával felszerelt fogdára. A padlótól plafonig puha és éghetetlen borítású gumiszobában viszont mindmáig csupán egyetlen vendég fordult meg, egy dühöngő ukrán elítélt.

A bekattanásokat családi tragédiák, otthonról kapott rossz hírek váltják ki. Amin bizonyára nem segít a zsúfoltság: az eredetileg kétfős zárkákban hárman laknak, a négyfősökben nyolc ágy áll.

Kiegyenlítés

Eredetileg százkilencvennyolc főre kalkulálták az intézetet, de a „telítettség-kiegyenlítő” program okán most kétszázhetven fölötti a létszám. (A büntetés-végrehajtás azért működteti ezt a programot, hogy az országos telítettség egyenletes legyen: a zsúfoltabb megyékből szállítják át a fogvatartottakat a kevésbé telített börtönökbe.)

Sok ember ez egy kis börtönre, ahol a hat és fél méter széles sétálóudvarokat is kevesebb lakóra tervezték. Ráadásul annak idején az volt a kérés, hogy a zárkák ne a külvilágra nézzenek, a börtönvezetés pedig már csak a gyakorlatban szembesült azzal, hogy a szűk udvaron korzózók folyamatosan beszélgettek a zárkában maradottakkal és megpróbáltak nekik ezt-azt beadni, ám az őrség figyelt, így már a legtöbb zárkaablakon sűrűbbek a rácsok, hogy megszűnjön az árupiac.

Németh Éva szerint ez a legnagyobb probléma, hiszen ül itt mindenféle személy: előzetes és elítélt, férfi és nő, fiatalkorú és felnőtt, fogházas, fegyházas és börtönfokozatú - mindre különböző szabályok vonatkoznak. Nem beszélve a dohányzó és a nem dohányzó rabokról, valamint a bűntársakról, akiket kötelező elkülöníteni egymástól.

Olykor nehézséget okoznak az előállítások is. Minden egyes tárgyalásra, szakértői vizsgálatra vitt fogvatartottat őr kísér, csakhogy ha adott napra húsz előállítás jut, elégtelen lehet a felügyelői létszám. Ilyenkor az intézet más osztályain dolgozók is besegítenek.

Leszerelték, mert harapott

A különösen nehéz eseteket a börtön műveleti csoportja kíséri, kommandósok fekete ruhában. Tartanak is tőlük a rabok, csakúgy, mint a szolgálati kutyáktól. Az ebeknek elég megjelenniük a körleten, csend támad nyomban. Öt német juhászkutya őrző-védő feladatokra lett kiképezve. Eredetileg volt egy kábítószer-kereső társuk, ám miután megharapta felettesét (egy embert), távoznia kellett a testülettől.

Hét és fél kilométer a rabok között

Égető létszámhiány nincs, de éjszakánként - a többi börtönhöz hasonlóan - egy felügyelő jut egy emeletre, erősítés csak akkor érkezik, ha nyitni kell valamelyik zárkaajtót. Kiszámolták: ha a fegyőr betartja az előírásokat, vagyis a meghatározott időközönként benéz minden zárkába, akkor egy éjszakán közel hét és fél kilométert sétál. Lazsálni lehetetlen, az ellenőrzőkörút nem rövidíthető, ugyanis számítógépes napló vezeti a járőrútvonalat.

Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag kevés az öngyilkossági kísérlet. Ottjártunkkor egy ilyen fogvatartottat őriztek, ő néhány hónapja megpróbálta felakasztani és felgyújtani magát. Az őrök időben észrevették, mit tett, kórházi kezelése után újra visszatért a zárkába.

Kórház a börtön szélén

A veszprémi börtön egészségügyi körlete jól felszerelt, ahol két elkülönítő és négy betegszoba van, amelyeknek ritkán vannak lakói. Bár a fogvatartottak egészségügyi ellátását egy-egy szerződéses fogorvos és orvos irányításával a szakápolók végzik, komolyabb ellátásra nincs mód. A súlyos esetek Tökölre kerülnek, a veszprémi betegszobák pedig csak a fertőző rabok elkülönítésére szolgálnak.

A karbantartói és a konyhai melókon túl munka az előzetes házakban alig, így meglehetősen egyhangúan telnének a fogvatartottak hétköznapjai, ha a bv. intézet nem szervezne sport- kulturális és szabadidős programokat. A képzéseket nehezíti, hogy a sűrűn cserélődő „hallgatói állomány” miatt kizárólag egészen rövid tanfolyamokat érdemes szervezni.

Az elmúlt időszakban egy egészségügyi felvilágosító kurzusnak volt nagy sikere, amelyet egy előzetesben lévő nőgyógyász tartott a társainak.

Hamarosan parkrendező képzés is indul: egy külső cég azt is vállalja, hogy a végzést követően fél évig foglalkoztatja a frissen szabaduló résztvevőket. A jelentkezőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a legfontosabb, hogy a szabadulás időpontja nem lehet túl távoli.

 

Sándor és András, a parkrendezők

Az egyik résztvevő, Sándor kisebb-nagyobb megszakításokkal húsz éve ül, most épp azt a négy és fél évet koptatja, amit erőszakos bűncselekményekért kapott. Megjárta a Markót, Tökölt, Sopronkőhidát és Állampusztát, csak hogy karrierje fontosabb állomásait említsük. Mint mondja, mind közül Veszprém a legjobb hely, „kulturált börtön, és a fegyelem se durva, ha betartjuk a szabályokat”.

Zárkatársa, András eddig csak Sopronkőhidát ismeri a palettából. Szerinte is jobb hely Veszprém, de még itt se hagyja el a zárkáját. „Magányos farkas vagyok” – így fogalmaz. Bűncselekményéről nem szívesen beszél, de arról biztosít, hogy többet nem kerül vissza. Nagyívű ígéret ez egy olyan közegben, ahol ötven százalék feletti a visszaesők aránya. András állítja, motivációnak kell neki az amúgy ingyenes parkrendezői tanfolyam, meg azért is, hogy jobban teljen az idő.

 

Aki lakással szabadul

A tanfolyamon nem vesz részt, de meglepő módon szabadulni se mindenáron akar a bolti lopásokért elítélt Csaba. A korábban hajléktalanként élő férfi értékeli a napi háromszori étkezést és a fedélt a feje felett.

Festeni kezdett a börtönévek alatt. Egyik munkáját oklevéllel jutalmazták egy berlini rajzversenyen, idebent ő dekorálta a látogatószoba gyereksarkát. Most épp egy fogvatartott családképét festi meg, „galaktikus háttérrel”. Többnyire fényképről dolgozik, mutatja is az Ördög Nóráról, a Barátok közt Zsófijáról és az OTP-s Csányi Sándorról készült tablóját.

Ő a börtön Michelangelója, aki ráadásul lakhatási lehetőséggel szabadul, köszönhetően a börtönviselteket segítő Váltó-Sáv Alapítványnak. Ritka sikersztori az övé, mert innen amúgy mindenki azzal távozik, amivel érkezett, legföljebb némi útiköltséget kap, ha senki nem várja a kapuban.

A szabadulók felénél aztán kezdődik minden elölről, akár életfogytig..."