Megbékélés börtönön belül és kívül – Beszélgetés Katona Csillával

Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton FORRÁS: http://www.evangelikus.hu/katona-csilla-2015

Budapest – Elkövető és elítélt egy asztalnál? Milyen lehetőség van a bűn feldolgozására? Börtönmisszió, mint a segítés formája? – Katona Csilla, a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány elnöke, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnökségi tagja válaszol.

Megbékélés börtönön belül és kívül – így is jellemezhetnénk azt a munkát, melyet a Magyar Testvéri Börtöntársaság vezérletével több bűnmegelőzési intézetben is mintaprojektekként elindítottatok. Mi volt a kiindulási pont? Miért érzitek, hogy fontos az áldozat és az elkövető közötti párbeszéd kialakítása?

A kiindulási pont az elkövetőkkel végzett pasztorációs munkánk volt, amiben az elkövetők meglehetősen egyoldalú és a felelősséget gyakran és nagy mértékben elhárító szempontjait jól megismertük. Ezen kívül jól ismertük még a társadalom kirekesztő és előítéletes hozzáállását, továbbá a média előítéletet gerjesztő tevékenységét. A felsorolt két-három torz nézőpont tette fontossá, hogy a megszokott eljáráson túl a felek számára lehetőség nyíljon egymás szempontjainak megismerésére.

Tevékenységetek egy része a resztoratív szemléletre épít. A kifejezés a „restore”, az újjáépítés szóból ered. Arra utal, hogy amikor konfliktushelyzet alakul ki, az az egyensúlyi állapot megbillenését mutatja. A resztoratív szemlélet és módszer az egyensúly visszaállítását, újjáépítését szolgálja. Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?

A restore szó helyreállítást jelent. A bűncselekmény során megsérült emberi kapcsolatok helyreállítása a cél. A program alkalmával a résztvevők megismerik a bűncselekmény továbbgyűrűző hatását. Ennek kapcsán beszélünk arról, hogy az elkövetés nemcsak a közvetlen sértetteket érinti, hanem szélesebb körben fejti ki a hatását: család, barátok, szomszédság, sőt, az egész társadalom is sérül. Megismerkedünk a helyreállító igazságszolgáltatás gondolkodásmódjával, amely a felelősségvállalásra, a sértettek szükségleteire és azok kielégítésére helyezi a hangsúlyt. Ebből a két alapvetésből is láthatóvá válik, hogy a helyreállításnak valamennyi érintett számára meg kell történnie a sérült kapcsolatok gyógyulása érdekében.

Hogyan épül fel egy-egy foglalkozás?

A találkozások során vannak egészen rövid ismereteket átadó gondolatébresztő tanítások, és nagyon sok közös megbeszélés. Kis csoportban és nagy csoportban dolgozunk együtt. Zakeus történetének feldolgozását végezzük, segítő kérdéseket válaszolunk meg, saját történeteket osztunk meg egymással. A feldolgozást a Prison Fellowship International (PFI) szervezetektől kapott kisfilmek is segítik, amelyek különböző eseteket mutatnak be, és amelyekben a restorativ – helyreállító gondolkodás és eljárás megvalósul.

Mit értesz eljárás alatt?

Az eljárás szót itt nem jogi értelemben használom. Ami a foglalkozásokon történik, nem érinti a hivatalos eljárást. Elítéltekkel dolgozunk, akiknek az ítéletét már nem befolyásolja a helyreállítás érdekében végzett munkájuk. A lehetséges enyhítés szóba jöhet a feltételes kedvezmény tárgyalásakor. A büntetés-végrehajtási bíró dönt a törvények által lehetőséget biztosító enyhítésről, de a döntésénél sok mindent mérlegel. Ebben a mérlegelésben lehet egy szempont az, hogy az elítélt részt vett egy ilyen programban, és tevékeny a jóvátételben.

Mennyire jelenik meg a keresztény alapokon nyugvó szemlélet a foglalkozásokon?

A keresztény résztvevők számára nagy segítség lehet a programban a lelkiismeret-vizsgálat, a gyónás, az Istennel való kapcsolat rendezése. Alapvetően csak olyan résztvevők kapcsolódhatnak be a programba, akik vállalják, hogy tisztelettel beszélnek a többi résztvevővel, és készek a felelősségvállalásra. Ennyi az elvárás. Egyébként a program a természetes értelemre és erkölcsi megítélésre alapoz. Mindenki tudhatja, ha ráléptem a másik lábára, akkor bocsánatot kell kérnem tőle. Ennyire kereszténynek kell lenni ahhoz, hogy a programban részt vehessen egy elkövető. A megbocsátásról való gondolkodáskor azonban keresztény szempontok is előkerülnek. Beszélünk a szemet-szemért, fogat-fogért bibliai elvről, mely az arányos büntetés elvét kívánja szolgálni. A sértettek sokáig küzdenek az indulataikkal, a gyűlölettel, ami esetleg nem csak az arányos büntetést kívánná. Ahol a beszélgetések folynak, az  a börtön, amely a megtorlás helyszíne. Sokféle indulat felszínre kerül.

A keresztény résztvevők számára nagy segítség lehet a programban a lelkiismeret-vizsgálat, a gyónás, az Istennel való kapcsolat rendezése. A résztvevőkkel arról beszélünk, hogy mit kell megvallaniuk. Hogyan segíti a sértetteket, ha az elkövető megvallja, amit tett. A program végén ünnep van, ami lehet egy közös istentisztelet, hálaadás. A keresztény programelemeket felajánljuk, de ezekre nem kötelezzük a résztvevőket.

A büntetéseket töltőkkel, rajtatok kívül, missziós csoportok, valamint börtönlelkész is rendszeres kapcsolatot ápol. Az áldozatokkal és az elkövetők családjaival mennyire valósul meg az egyházi kapcsolattartás, segítés?

Sok esetben családon belüli erőszak, testi sértés történt. Ha nem a család a közvetlen sértettje a bűncselekménynek, a család akkor is súlyos sérelmeket szenved el. A program előkészítése során a sértettekkel, a sértett családtagokkal való csoportos találkozáskor nagyon nagy erőt tapasztaltunk a csoportban, ahogyan ők egymásnak tudtak segíteni a helyi szociális segítők támogatásával. Ezt a csoportot szeretnék tovább folytatni, és egy ilyen áldozati sorstárs segítő csoportot kívánunk működtetni a helyi szociális segítő szakemberek közreműködésével.

A sértettek csoportját igyekszünk megtartani. A baracskai börtönben olyan elítéltekkel dolgoztunk együtt, akik eredetileg Oroszlányban laknak, ott követték el a bűncselekményt. A résztvevők és a segítők kiválasztása éppen az esetek szociális beágyazottsága miatt történt ezen a módon. A márianosztrai és a balassagyarmati börtönökben is a helyi szociális szolgálat munkatársait vontuk be segítőnek. A sértettekkel további rendszeres találkozókat tervezünk.

A békítő köröknél mindkét oldal áldozat. Hogyan élik ezt meg a résztvevők? Ők is így látják?

Minden fél számára nehéz ez a találkozás, de felszabadító erejű is!Minden fél számára nehéz ez a találkozás, de felszabadító erejű is! Mindenki személyesen lehet jelen, nem tárgyként. Érzésekről, gondolatokról lehet beszélni. Mindenki meghallgatja a másikat, reagál a hallottakra. A baracskai békítő kör után az egyik sértett a búcsúzáskor átölelte az elkövetőt. Nem tűntek áldozatnak, inkább győztesek lettek….

A csoportokon belüli feldolgozás mennyire válik feloldozássá?

A csoportban hatalmas szeretet van. Ezt leginkább a balassagyarmati csoportban tapasztaltuk meg. Egytől egyig olyan emberek találkoztak, akik a megbékélésért akartak tenni, őszintén és nyíltan felvállalva önmagukat, az érzéseiket a gyengeségeikkel együtt. Nem voltak vádak, szemrehányások, de a sérelmeket sem kicsinyelte le senki. A bocsánatkérő levelek felolvasása után meg kellett kérnem a csoportot, hogy az reagáljon, aki tud beszélni. Megrendítő levelek voltak, ennyit is alig tudtam elmondani...

Mit jelent számodra ez a munka?

A nagy pillanatokban ajándék, amiért érdemes élni. Az odavezető úton alkotás, amiben ki kell tartani, és következetesen végig kell menni, minden lehetséges dolgot meg kell tenni. Sokszor harc, nagy veszteségekkel, ami után fel kell állni.

Hogyan kerültél a börtönmisszióhoz? Mi az, ami miatt ezt a munkát hivatásként éled meg?

Kaposváron kezdtem börtönbe járni. Felnőtt megtérésem után és azt követően, hogy a szüleim nevelő szülőként két fiút felneveltek. Egy keresztény gitáros csoporttal mentem be először a börtönbe és azt láttam, hogy a fogvatartottak szomjaznak. A börtönből kifele menet többször hangosan mondtam, hogy én nem akarok innen kimenni – ami engem is meglepett. A kapunál a minket kikísérő nevelő mondta, hogy tulajdonképpen van arra mód, hogy bejárjak. Így kezdtem húsz évvel ezelőtt egy börtönmissziót szervezni. A misszió kezdetekor Jean Vanier-vel is beszélhettem a kétségeimről, és ő is – nem könnyen –, de megerősített. A rendszeres missziós munka elején olyan eredményeket tapasztaltam, ami tovább erősítette bennem a meggyőződést, hogy ezt kell tenni. Az évek alatt sokszor értem el olyan pontra, ahol nem volt tovább lehetőség a folytatásra, de Isten, aki meghívott, mindig kinyitott egy újabb és újabb ajtót a misszió előtt.

A mintaprojektek most zárultak le. Milyen folytatásra számíthatunk?

Két projektben dolgozunk most megvalósítóként: az ECOR- (APAC) program és a Building Bridges, azaz Zakeus-program.

Törekvésünk, hogy Magyarországon minden börtönében jöjjenek létre APAC-körletekAz APAC egy komplex program, ami az elítéltek és családjuk megújulását és társadalmi beilleszkedését segíti önkéntes mentori támogatással. A Zakeus-program a megsérült emberi kapcsolatok helyreállítását, vagyis a társadalmi befogadást készíti elő. Törekvésünk, hogy Magyarországon minden börtönében jöjjenek létre APAC-körletek, ahol a változás iránt elkötelezett elítéltek aktívan dolgozhatnak az életük rendezésén, és minden elítélt számára legyen lehetőség arra, hogy jóvátegye az általa okozott bűnöket. Vezérelvünk, hogy „Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” (Luk.19).

Számítunk a kormányzat támogatására és várjuk, hogy a társadalmi operatív programok kiírásai megjelenjenek, amiben reméljük, hogy lehetőségünk lesz a komplex projekt részelemeinek és területének, számának a kiterjesztésére, további résztvevők bevonására.

Elkövetők és áldozatok találkozója a rácsok mögött

(Forrás: http://index.hu/belfold/2015/11/03/kiserleti_program_rabok_es_sertettek_a_balassagyarmati_fegyhaz_es_bortonben/) 

Janecskó Kata írása az Index.hu portálon

 

Ismét jelenkezem, egy olyan programról számolok be, ami a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai közt valósult meg. Annak idején, amikor még magam is a Nógrád megyei bv. intézet személyi állományához tartoztam, már gondolkodtunk azon, hogy miképpen lehetne megvalósítani egy elkövetők és sértettek közötti jóvátételi programot. Zakeus-program, elítéltek közötti mediáció, családi döntéshozó csoport és közösség irányába folytatott jóvátétel részese ugyan lehettem, de bűnelkövetők és sértettek találkozását anno nem sikerült megvalósítani. És tessék... most erről szóló írást oszthatok meg a blog olvasóival. Jóleső érzés volt olvasni erről a hazánkban újszerűnek számító programról, és bízom benne, hogy lesz még folytatása, lesznek még írások, élménybeszámolók a megvalósítók és közreműködők részéről. További sikereket kívánok volt munkatársaimnak, egykori parancsnokom pedig ne fogyjon ki az ötletekből!        

Kíváncsi rá, milyen érzés volt önt kirabolni?

Az milyen, amikor reggelre hűlt helye van az egész nyáron locsolgatott petúniának? És amikor még a macskatányért is elviszik a kertből? Turkálnak az ember holmijában? Na és egy olyan közegben élni, ahol a térdig érő gyerek is cuccozik? Alkoholmérgezéssel intenzívre kerülni? Balassagyarmaton rácsok mögött ülő elkövetőket hoznak össze az övéikhez hasonló bűncselekmények áldozataival. A börtönben jártunk a hároméves uniós reintegrációs projekt lezárása miatt, beültünk a kísérleti program keddi foglalkozására.

Az egyik karba fonja a kezét, a másik összekulcsolja az ölében, a harmadik jó mélyen hátradől a széken, a negyedik előrehajol, a térdére támaszkodik. Így üldögél egymás mellett a négy rabruhás férfi, egyik se több huszonegynéhány évesnél, a székekből rakott körben, a freskókkal díszített kápolnában, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön büszkeségében.

Ez a második hét, hogy kedden idejönnek, kivételesen addig nem dolgoznak, hanem délelőtt-délután eltöltenek pár órát szemközt olyan emberekkel, akik áldozatként ismerik a bűnözést, akikkel valaki mások olyasmiket tettek, mint amiért ők, a rabruhában, most ülnek épp. Lopás és rablás a téma.

Ez egy kísérleti program, a Building Bridges nevű uniós projekt áll mögötte, külföldön Sycamor Tree-nek, nálunk Zakeus-programnak hívják. Zakeus a bibliai történet szerint dúsgazdag csaló volt, aki a Jézussal való találkozás után elhatározta, hogy a kicsalt pénz négyszeresét fizeti vissza mindenkinek, akit valaha becsapott. A Zakeus-program lényege a helyreállító igazságszolgáltatás, a cél, hogy mindenkinek jobb legyen, akire a bűncselekmény hatással volt: az elkövetőnek, az áldozatnak és a társadalomnak is.

A Baracska és Márianosztra után most Balassagyarmaton is elindult foglalkozásokon egyelőre nem közvetlen a kapcsolódás a sértettek és elkövetők között. Nem a saját támadójával, áldozatával találkozik, aki itt van, csak valaki hasonlóval a másik oldalról. A „békítő kör” majd, ha sikerül, a következő lépés lesz, mondja az EU-s projektet vivő Magyar Testvéri Börtöntársaság szakmai vezetője, Katona Csilla.

Ezt sem volt nagyon könnyű összehozni: szeptember óta szervezik. A rendőrök 15 sértettet szólítottak meg, nincs-e kedvük beszállni. Ketten mondtak igent. Került melléjük még két másik sértett más csatornán keresztül, így összesen négyen lettek. Négy elkövető, négy sértett. Jöttek még ketten besegíteni a szociális szolgálattól, akik maguk is átéltek már bűncselekményt. Velük és a foglalkozást irányítókkal, Katona Csillával és a pszichológusnővel együtt egész nagyra nőtt a székekből rakott kör a kápolnában.

 

 

Csak kapát nem loptak még

Az elítéltek azt hallgatják, milyen az, amikor az ember kertjébe rendszeresen, vagy tíz év óta lopni járnak. Amikor eltűnik a talicska, „minden, ami mozdítható”, de még a macskatányér is, „kivéve a kapát, kapát még soha nem loptak”, a rendőrök meg kijönnek ugyan felvenni a jegyzőkönyvet, de a tettes soha nem kerül meg. Aki beszél, annak hosszú, szőke haja van, ízléssel válogatott, szép ruhái. Az egyik szürkébe öltöztetett srác kicsit felnevet arra, hogy „a gyümölcsfánkat az utolsó szemig leszedték”. 

Az asszony fosztogatásának története, a kitartó ismétlődés és a megoldás teljes hiánya nagyon emlékeztet arra a vácszentlászlói esetre, amelyben a gazda most épp a saját ítélethirdetésére vár. Ő, amikor elege lett, fagyállót öntött a meggyborába, és ezzel a tolvaj halálát okozta. Itt nincs tragikus végkifejlet, de az élmény, a frusztráció ugyanaz: „nagyon rossz érzés, hogy bejön a birtokunkra, ott kutat, keres”, a teljes kiszolgáltatottság és a dolog értelmetlensége, hogy a 10 ezer forintért vett talicskát a tolvaj egy ötszázasért, ha el tudja adni.

És van komoly düh is: amikor a tolvaj a növényekhez nyúl, az asszony úgy érzi, legszívesebben felkapna egy karót, mert azokban a növényekben neki évekig tartó munkája van.

 

A helyedben kutyát vennék

Vállalkozó férjével már sok mindent megpróbáltak. Iszonyú sok pénzt költöttek riasztókra, fémrácsra, ötleteltek, mi jöhetne még szóba: infra, vízágyú? „Az infra nem rossz ötlet lehet” – veti közbe gyorsan, segítőkészen a jobb szélső rabruhás srác, aztán pillanatok múlva nevetés kapja el őt és másokat is, amikor azt hallják, hogy az asszony szomszédjából egy éjjel kitoltak egy Mercedes buszt is. Egyikük szabadkozik, érzi, hogy ebben nincs sok együttérzés, mondja is, hogy ne haragudjanak, de ő nevet ezen. A programvezető megkérdezi, min.

Semmi összetartás nincs magukban? Hát nem hallották?– és csóválja a fejét. Nincs olyan pillanat a két és fél órás foglalkozásban, amikor erősebb lenne az a hangulat, hogy két vadidegen világ ismerkedik itt, teljesen más értékrendekkel. 

Az elítéltek ugyanúgy beletesznek ebbe az ismerkedésbe erőfeszítést, mint a börtönbe vendégként jövők. Mondanak tanácsot („én a helyedben kutyát vennék, két rottweilert, kiengedném őket”), de tényeket is az ő oldalukról. Például arról, hogy milyen lopni, amikor drogra kell a pénz. És ha ennek az átadásához ez kell, akkor azt is elmondják, hogy milyen, amikor az ember a saját nagyanyját lopja meg, mert „nagyon kell a cucc”.

Lecke a cuccozásról

Olyasmi is elhangzik, ami mögött nincs érdek, nem mutat senkit jobb színben, nem kisebbít felelősséget, egyszerűen csak információ. Az egyik kölyökképű srác, akit odahaza a hatéves kislánya vár, például nem hagyja rá a többiekre, amikor előjön az a tétel, hogy bedrogozva az ember nem tudja, mit csinál. Elég jól tudja, miről beszél.  „Ahol én lakom, Záhonynál, ott már az ilyen kis gyerek is drogozik” – mutat a derekához. És veszi a fáradságot, hogy elmondja a saját megszerzett tudását: van, aki bedrogozva tud a legjobban gondolkodni, mert kitisztul minden érzékszerv, neki egy barátja, aki soha életében nem vezetett, cuccosan megdöbbentő utakat tett meg kocsival.

Az italról is szólnak történetek, a négyből ketten is túl vannak alkoholmérgezésen, egyikük öt napot volt egyszer amiatt intenzív osztályon. Arról beszél: mindenki utálta, amikor ivott, aztán meg arról, hogy de azért segített is másokon: ha volt pénze, ételt-italt vett mindenkinek, „hadd szóljon”, és ha kihasználták is, nem bánta, „szívből adta azt nekik”. A körben ülő pszichológus időnként mond valamit, amin gondolkozni lehet. Itt például azt, hogy vajon ez tényleg segítség volt-e.

A kertes házas asszonyt végül megkérdezik, szerinte mi lenne a megoldás; azt válaszolja, a börtönben nem hisz. „Gondolod, hogy az ilyen emberek bevonhatók?” – kérdezi a pszichológus. Nézem, ahogy az egyik rabruhás srác csöndben, de nagyon határozottan rázza a fejét.

A szünetben a program vezetője elmondja: azon az általános „félrecsúszáson” próbálnak változtatni, hogy rendszerint a sértett azt hiszi, hogy ha kihívja a rendőrséget, és elítélik az elkövetőt, akkor ennyi volt, az elkövető meg azt hiszi, hogy ha kijön a börtönből, minden problémája megoldódik, mert az egyetlen problémája, hogy itt van.

 

Shirley nem itt lakik

A szünet után kisfilmvetítés jön, angol nyelvű, magyar hangalámondással. Shirley és John sztorija: John betört az idős nő házába, aztán évekkel később találkoztak a börtönben, ahová a börtönmisszióban dolgozó asszony bejár. Összebarátkoztak, a nő szinte a fiának tekinti Johnt. A programvezető beszélgetést kezd, kérdi, van-e valakinek valamilyen gondolata.

A magas srácból a bal szélen kitör a hitetlenkedés: „Nincs benne félelem, ebben az idős hölgyben?” Kis szakaszokban beszél, mond egy mondatot, egy pillanatra megáll, aztán mindig mondja, mondja még tovább, egymondatonként.

Nem értem. Ez külföld. Ott nagyon máshogy gondolkodnak, mint itt. Valami megszállta őket.

Viccelődve mondja, de a hüledezés valódi. „Ha az én sértettem bejönne, megköszönném neki, hogy adott 4 év 4 hónapot, és megkérném, hogy menjen el” – vált komolyabbra.

Meghívom vacsorára, akit leütöttem

„Én jobban megijednék, mint ő” – mondja a jobb szélső srác, mi volna, ha ő találkozna a saját sértettjével. A négy elítélt közt csak egy van, aki tervet kovácsolt egy ilyen találkozásra. Alkatra ő a legnagyobb darab, a hangja halk és szelíd. A börtönbe vezető történetében egy június éjszakai találkozás, egy pénztárca, ahogy ő mondja, „felidegesedés” és durva fizikai erőszak szerepel. Megtért. A megbocsátásról idéz a Bibliából, és azt mondja: „A hit nagyon fontos, én anélkül élni sem tudnék.” 

„Nem a remény? Azt mondják, a remény hal meg utoljára!” – veti közben a bal szélső srác, idézőjelek közt, a tudatos közhelynek szóló öniróniával. A nagydarab fiú viszont nem viccel. Ötven napja van még hátra, aztán szabadul.  Arról mesél, hogy szeretne bocsánatot kérni attól, akit leütött, meghívná egy ebédre vagy egy vacsorára, persze nem rögtön szemtől szembe, inkább megkérne egy harmadik embert, hogy közvetítsen, ne ijedjenek meg tőle.

A programvezető valamikor a szünet után felolvas egy korábbi csoportjában íródott bocsánatkérő levelet. Két A/4-es oldal, rendezett, sűrű kézírással. Úgy kezdődik: „Tisztelt Uram!”, és aztán „én voltam az egyik elkövető, aki a gépkocsiját ellopta”. A körben ülő sértetteket arról kérdezik, nekik hogy esne, segítene-e egy ilyen bocsánatkérés. Többen is azt mondják: igen. „Jó érzés lenne, ha az elkövető keresne, ha elmondaná, hogy miért tette, és hogy megbánta” – mondja az egyetlen férfi a sértettek között.

 

Megcibálják őket is

Egy kék pulóveres asszony még a kertfosztogatós eset után azt mesélte, tőle is loptak el virágot, a petúniáját, amit egész nyáron locsolt reggel-délben-este. Ami történt, annyira bántotta, hogy utána öt évig nem ültetett semmi. „A munkádat veszik semmibe” – magyarázta, mitől volt ez olyan rossz, és meg is mondta: neki akkor az szerzett volna elégtételt, ha a tolvaj is átéli ezt, ha az ő munkáját is semmibe veszi valaki.

De a kék pulóveres vendég sokkal rosszabbon is keresztülment, mint a viráglopás. Akkor azt is megtanulta: a bűncselekmények sértettjeit „ugyanúgy megcibálják”, nem csak az elkövetőnek, neki is kihallgatásra, bíróságra kell járnia. Boltvezető volt alkalmazottként, amikor betörtek hozzájuk, és kirámolták a boltot. Ő éppen 7 hónapos terhes volt akkor. Meglett az elkövető, de az elvitt pénznek csak egy része került elő. A tulajdonos munkaügyi bíróságra citálta azzal, hogy netán ő lopta el a maradék hiányzó pénzt. Az elkövető soha nem kért tőle bocsánatot. „Én túlléptem rajta, de azért jól esett volna egy bocsánatkérés” – mondja. 

 

Idő, az van

Az elítéltek házi feladatot kapnak: önismereti játék, verset kell írni, és saját címert rajzolni. A program összesen nyolc alkalomból áll, még két keddi nap van hátra. Elveszik a papírokat, a nagydarab elítélt megjegyzi: „időm van rá”.

A foglalkozás utolsó néhány percében arról beszélgetnek, kinek hogy változott a hangulata a nap végére. A srácnak a cuccos környékről az utóbbi bő órában nem lehetett a szavát hallani, megmagyarázza: „Most nagyon el vagyok a gondolataimmal a megbocsátásról.”