Megbékélés börtönön belül és kívül – Beszélgetés Katona Csillával

Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton FORRÁS: http://www.evangelikus.hu/katona-csilla-2015

Budapest – Elkövető és elítélt egy asztalnál? Milyen lehetőség van a bűn feldolgozására? Börtönmisszió, mint a segítés formája? – Katona Csilla, a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány elnöke, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnökségi tagja válaszol.

Megbékélés börtönön belül és kívül – így is jellemezhetnénk azt a munkát, melyet a Magyar Testvéri Börtöntársaság vezérletével több bűnmegelőzési intézetben is mintaprojektekként elindítottatok. Mi volt a kiindulási pont? Miért érzitek, hogy fontos az áldozat és az elkövető közötti párbeszéd kialakítása?

A kiindulási pont az elkövetőkkel végzett pasztorációs munkánk volt, amiben az elkövetők meglehetősen egyoldalú és a felelősséget gyakran és nagy mértékben elhárító szempontjait jól megismertük. Ezen kívül jól ismertük még a társadalom kirekesztő és előítéletes hozzáállását, továbbá a média előítéletet gerjesztő tevékenységét. A felsorolt két-három torz nézőpont tette fontossá, hogy a megszokott eljáráson túl a felek számára lehetőség nyíljon egymás szempontjainak megismerésére.

Tevékenységetek egy része a resztoratív szemléletre épít. A kifejezés a „restore”, az újjáépítés szóból ered. Arra utal, hogy amikor konfliktushelyzet alakul ki, az az egyensúlyi állapot megbillenését mutatja. A resztoratív szemlélet és módszer az egyensúly visszaállítását, újjáépítését szolgálja. Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?

A restore szó helyreállítást jelent. A bűncselekmény során megsérült emberi kapcsolatok helyreállítása a cél. A program alkalmával a résztvevők megismerik a bűncselekmény továbbgyűrűző hatását. Ennek kapcsán beszélünk arról, hogy az elkövetés nemcsak a közvetlen sértetteket érinti, hanem szélesebb körben fejti ki a hatását: család, barátok, szomszédság, sőt, az egész társadalom is sérül. Megismerkedünk a helyreállító igazságszolgáltatás gondolkodásmódjával, amely a felelősségvállalásra, a sértettek szükségleteire és azok kielégítésére helyezi a hangsúlyt. Ebből a két alapvetésből is láthatóvá válik, hogy a helyreállításnak valamennyi érintett számára meg kell történnie a sérült kapcsolatok gyógyulása érdekében.

Hogyan épül fel egy-egy foglalkozás?

A találkozások során vannak egészen rövid ismereteket átadó gondolatébresztő tanítások, és nagyon sok közös megbeszélés. Kis csoportban és nagy csoportban dolgozunk együtt. Zakeus történetének feldolgozását végezzük, segítő kérdéseket válaszolunk meg, saját történeteket osztunk meg egymással. A feldolgozást a Prison Fellowship International (PFI) szervezetektől kapott kisfilmek is segítik, amelyek különböző eseteket mutatnak be, és amelyekben a restorativ – helyreállító gondolkodás és eljárás megvalósul.

Mit értesz eljárás alatt?

Az eljárás szót itt nem jogi értelemben használom. Ami a foglalkozásokon történik, nem érinti a hivatalos eljárást. Elítéltekkel dolgozunk, akiknek az ítéletét már nem befolyásolja a helyreállítás érdekében végzett munkájuk. A lehetséges enyhítés szóba jöhet a feltételes kedvezmény tárgyalásakor. A büntetés-végrehajtási bíró dönt a törvények által lehetőséget biztosító enyhítésről, de a döntésénél sok mindent mérlegel. Ebben a mérlegelésben lehet egy szempont az, hogy az elítélt részt vett egy ilyen programban, és tevékeny a jóvátételben.

Mennyire jelenik meg a keresztény alapokon nyugvó szemlélet a foglalkozásokon?

A keresztény résztvevők számára nagy segítség lehet a programban a lelkiismeret-vizsgálat, a gyónás, az Istennel való kapcsolat rendezése. Alapvetően csak olyan résztvevők kapcsolódhatnak be a programba, akik vállalják, hogy tisztelettel beszélnek a többi résztvevővel, és készek a felelősségvállalásra. Ennyi az elvárás. Egyébként a program a természetes értelemre és erkölcsi megítélésre alapoz. Mindenki tudhatja, ha ráléptem a másik lábára, akkor bocsánatot kell kérnem tőle. Ennyire kereszténynek kell lenni ahhoz, hogy a programban részt vehessen egy elkövető. A megbocsátásról való gondolkodáskor azonban keresztény szempontok is előkerülnek. Beszélünk a szemet-szemért, fogat-fogért bibliai elvről, mely az arányos büntetés elvét kívánja szolgálni. A sértettek sokáig küzdenek az indulataikkal, a gyűlölettel, ami esetleg nem csak az arányos büntetést kívánná. Ahol a beszélgetések folynak, az  a börtön, amely a megtorlás helyszíne. Sokféle indulat felszínre kerül.

A keresztény résztvevők számára nagy segítség lehet a programban a lelkiismeret-vizsgálat, a gyónás, az Istennel való kapcsolat rendezése. A résztvevőkkel arról beszélünk, hogy mit kell megvallaniuk. Hogyan segíti a sértetteket, ha az elkövető megvallja, amit tett. A program végén ünnep van, ami lehet egy közös istentisztelet, hálaadás. A keresztény programelemeket felajánljuk, de ezekre nem kötelezzük a résztvevőket.

A büntetéseket töltőkkel, rajtatok kívül, missziós csoportok, valamint börtönlelkész is rendszeres kapcsolatot ápol. Az áldozatokkal és az elkövetők családjaival mennyire valósul meg az egyházi kapcsolattartás, segítés?

Sok esetben családon belüli erőszak, testi sértés történt. Ha nem a család a közvetlen sértettje a bűncselekménynek, a család akkor is súlyos sérelmeket szenved el. A program előkészítése során a sértettekkel, a sértett családtagokkal való csoportos találkozáskor nagyon nagy erőt tapasztaltunk a csoportban, ahogyan ők egymásnak tudtak segíteni a helyi szociális segítők támogatásával. Ezt a csoportot szeretnék tovább folytatni, és egy ilyen áldozati sorstárs segítő csoportot kívánunk működtetni a helyi szociális segítő szakemberek közreműködésével.

A sértettek csoportját igyekszünk megtartani. A baracskai börtönben olyan elítéltekkel dolgoztunk együtt, akik eredetileg Oroszlányban laknak, ott követték el a bűncselekményt. A résztvevők és a segítők kiválasztása éppen az esetek szociális beágyazottsága miatt történt ezen a módon. A márianosztrai és a balassagyarmati börtönökben is a helyi szociális szolgálat munkatársait vontuk be segítőnek. A sértettekkel további rendszeres találkozókat tervezünk.

A békítő köröknél mindkét oldal áldozat. Hogyan élik ezt meg a résztvevők? Ők is így látják?

Minden fél számára nehéz ez a találkozás, de felszabadító erejű is!Minden fél számára nehéz ez a találkozás, de felszabadító erejű is! Mindenki személyesen lehet jelen, nem tárgyként. Érzésekről, gondolatokról lehet beszélni. Mindenki meghallgatja a másikat, reagál a hallottakra. A baracskai békítő kör után az egyik sértett a búcsúzáskor átölelte az elkövetőt. Nem tűntek áldozatnak, inkább győztesek lettek….

A csoportokon belüli feldolgozás mennyire válik feloldozássá?

A csoportban hatalmas szeretet van. Ezt leginkább a balassagyarmati csoportban tapasztaltuk meg. Egytől egyig olyan emberek találkoztak, akik a megbékélésért akartak tenni, őszintén és nyíltan felvállalva önmagukat, az érzéseiket a gyengeségeikkel együtt. Nem voltak vádak, szemrehányások, de a sérelmeket sem kicsinyelte le senki. A bocsánatkérő levelek felolvasása után meg kellett kérnem a csoportot, hogy az reagáljon, aki tud beszélni. Megrendítő levelek voltak, ennyit is alig tudtam elmondani...

Mit jelent számodra ez a munka?

A nagy pillanatokban ajándék, amiért érdemes élni. Az odavezető úton alkotás, amiben ki kell tartani, és következetesen végig kell menni, minden lehetséges dolgot meg kell tenni. Sokszor harc, nagy veszteségekkel, ami után fel kell állni.

Hogyan kerültél a börtönmisszióhoz? Mi az, ami miatt ezt a munkát hivatásként éled meg?

Kaposváron kezdtem börtönbe járni. Felnőtt megtérésem után és azt követően, hogy a szüleim nevelő szülőként két fiút felneveltek. Egy keresztény gitáros csoporttal mentem be először a börtönbe és azt láttam, hogy a fogvatartottak szomjaznak. A börtönből kifele menet többször hangosan mondtam, hogy én nem akarok innen kimenni – ami engem is meglepett. A kapunál a minket kikísérő nevelő mondta, hogy tulajdonképpen van arra mód, hogy bejárjak. Így kezdtem húsz évvel ezelőtt egy börtönmissziót szervezni. A misszió kezdetekor Jean Vanier-vel is beszélhettem a kétségeimről, és ő is – nem könnyen –, de megerősített. A rendszeres missziós munka elején olyan eredményeket tapasztaltam, ami tovább erősítette bennem a meggyőződést, hogy ezt kell tenni. Az évek alatt sokszor értem el olyan pontra, ahol nem volt tovább lehetőség a folytatásra, de Isten, aki meghívott, mindig kinyitott egy újabb és újabb ajtót a misszió előtt.

A mintaprojektek most zárultak le. Milyen folytatásra számíthatunk?

Két projektben dolgozunk most megvalósítóként: az ECOR- (APAC) program és a Building Bridges, azaz Zakeus-program.

Törekvésünk, hogy Magyarországon minden börtönében jöjjenek létre APAC-körletekAz APAC egy komplex program, ami az elítéltek és családjuk megújulását és társadalmi beilleszkedését segíti önkéntes mentori támogatással. A Zakeus-program a megsérült emberi kapcsolatok helyreállítását, vagyis a társadalmi befogadást készíti elő. Törekvésünk, hogy Magyarországon minden börtönében jöjjenek létre APAC-körletek, ahol a változás iránt elkötelezett elítéltek aktívan dolgozhatnak az életük rendezésén, és minden elítélt számára legyen lehetőség arra, hogy jóvátegye az általa okozott bűnöket. Vezérelvünk, hogy „Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” (Luk.19).

Számítunk a kormányzat támogatására és várjuk, hogy a társadalmi operatív programok kiírásai megjelenjenek, amiben reméljük, hogy lehetőségünk lesz a komplex projekt részelemeinek és területének, számának a kiterjesztésére, további résztvevők bevonására.

Szakmai konferencia - 2013.08.15. 3. RÉSZ

A harmadik előadó dr. Szabó Judit volt, aki szintén az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. A „Harmadlagos megelőzés tudományos háttere. Hazai helyzetre vonatkozó kutatás fontosabb következtetései” című előadásának bevezetésében a bűnismétléssel kapcsolatos tényezőkről beszélt, melyeket többféle kutatás (egyebek közt bűnözői karrier-kutatás vagy utánkövetéses kutatás) segítségével lehet vizsgálni. Bemutatásra kerültek a statikus (idővel nem változó, nem befolyásolható, mint például a nem, a kriminalitás) és dinamikus (idővel változtatható, potenciálisan befolyásolható, ezért lehetőséget adnak a változtatásra, mint például a képzettség, a végzettség, a családi kapcsolatok, a szerhasználat és az antiszociális attitűdök) kockázati tényezők, valamint a bűnelkövetés és bűnismétlés valószínűségét csökkentő, tehát a rizikófaktorok ellenében ható ún. protektív faktorok (védő tényezők).

Az előadás következő részében az ún. dezisztencia-kutatások tükrében azokról a kilépést támogató tényezőkről esett szó, melyek a bűnelkövetéstől való távolmaradást erősítik. Ezeket két csoportra lehet osztani, melyek a külső és a belső tényezők. A külső, társadalmi tényezők kategóriájába tartozik egyebek mellett a házasságkötés, a stabil munkahely, a kortárs kapcsolatokban bekövetkező pozitív irányú változás, illetve a katonai szolgálat. A belső, pszichológiai tényezők csoportjába sorolható a megfelelő motiváció, a változás iránti elkötelezettség, az én-hatékonyság, az optimizmus, a remény, az identitásváltozás, a szégyen vagy a megbánás.

Ezt követően került bemutatásra néhány rehabilitációs elmélet, az ún. Risk-need-responsivity Modell, az erősségeken alapuló megközelítés, illetve a „Good Lives” Modell. Az első, azaz az RNR-modell lefordítva kockázatszempontú megközelítést jelent, melynek lényege a kockázatbecslésen alapuló, dinamikus kockázati tényezőket megcélzó kezelés. Magját három központi elv képezi. A kockázati elv szerint a rehabilitációs beavatkozások intenzitását az esetek kockázati szintjéhez kell igazítani. A szükségleti elv szerint a kezelésnek a kriminogén szükségleteket kell megcéloznia (mint például antiszociális irányultság, családi és munkahelyi problémák, szerhasználat). A reszponzivitás elve szerint a beavatkozásoknak egyénre szabottnak kell lennie, a leghatékonyabb rehabilitációs stratégiáknak a kognitív- és viselkedésterápiák minősülnek. Az erősségeken alapuló, vagy más szóval készség alapú megközelítés egy dezisztencia szempontú megközelítés, melyben resztoratív elemek is szerepet kapnak. A hangsúly az egyén erősségeire épülő rehabilitációs, reintegrációs folyamaton van, illetve a közösség számára végzett munkán és a helyreállításon. A „Good Lives” Modell a nevét adó „jó élet” fogalma köré épül, és eredetileg a szexuális bűnelkövetők részére került kialakításra, olyan terápiás elemeket is magában foglalva, melyekkel az RNR-modell nem foglalkozik kielégítően. Az elmélet által megfogalmazott cél a jó élethez szükséges ismeretek, képességek, lehetőségek és egyéb erőforrások biztosítása, figyelemmel az egyén szükségleteire, érdeklődésére és értékeire.

Az előadó által elmondottak szerint a fő kockázati tényezőket az alábbiak szerint lehet felsorolni:

• család, párkapcsolat hiánya vagy nem megfelelő működése,
• iskola, munkahely hiánya,
• szabadidő nem megfelelő eltöltése,
• antiszociális gondolkodás (sztereotípiák, düh, megvetés, kriminálisidentitás),
• antiszociális kapcsolatok (bűnelkövető személyekkel való kapcsolattartás,
• antiszociális személyiségmintázat (agresszivitás, túlzott mértékű kalandkeresés)
• korábbi antiszociális viselkedés,
• szerabúzus (alkohol, más pszichotróp anyag).

A kockázatbecslési eljárások kapcsán az előadó elmondta, hogy azok körébe sorolható minden olyan módszer, melynek célja a potenciális elkövető vagy áldozat kriminális veszélyeztetettségének, így jövőbeli várható magatartásának a feltérképezése. Az eljárás alkalmas a bűnismétlés valószínűségének vizsgálatára. Az első statisztikai alapú kockázatbecslési eljárás 1928-ban került kimunkálásra, Burgess nevéhez fűződik. Jelenleg már a negyedik generációs statisztikai alapú kockázatbecslési eljárásokat alkalmazzák, cél az egyén esetében a kockázati tényezők jelenlétének és várható következményeinek az értékelése a prognózis felállítása érdekében. Az általános kockázatbecslés mellett beszélhetünk a speciális csoportokra (pl. erőszakos, szexuális bűnelkövetők) kialakított kockázatbecslésről is.

Az eddigi tapasztalatok alapján röviden összefoglalva megállapítható, hogy zárt intézeti keretek között a bűnismétlés megelőzése terén a leghatékonyabbaknak az ún. kognitív viselkedésterápiás programok tekinthetőek. Ezzel együtt röviden, vázlatosan összefoglalva a hatékony kezelési programok ismérvei a következők:

• erős elméleti és empirikus megalapozottság (a bűnelkövetővé válás okozatiságának valamely konkrét, empirikus adatokkal alátámasztott modelljére épül),
• a kockázati elv érvényesülése (a kezelés intenzitását és tartamát az elkövető kockázati szintjéhez kell igazítani. A kutatási eredmények arra utalnak, hogy a prevenciós célú beavatkozások az elkövetőhöz igazított intenzitás mellett számíthatnak kedvező eredményekre, így a magas intenzitású programok elsősorban a nagyobb kockázatú elkövetők esetében lehetnek hatékonyak. A differenciált beavatkozás a forráselosztás szempontjából is fontos. A kockázati elv alapján megnő a kockázatbecslés jelentősége, hiszen már nem csak társadalomvédelmi szempontokat szolgálhat, hanem azt is jelzi, hogy kire érdemes a beavatkozást koncentrálni);
• a szükségleti elv érvényesülése (a beavatkozásnak az elkövető kriminogén szükségleteire kell irányulnia, ellenkező esetben hatástalan vagy akár káros is lehet);
• a reszponzivitás elvének érvényesülése (a beavatkozásnak erősen individualizáltnak, így különösen az elkövető személyiségéhez és tanulási készségeihez igazodónak kell lennie. Ennek megfelelően elsősorban olyan kognitív viselkedésterápiás elemeket kell tartalmaznia, amelyek alkalmasak egyebek mellett az elkövető attitűdjeinek, gondolkodási és viselkedési mintázatainak alakítására);
• a részvétel elvének érvényesítése (interaktív, az elkövető aktív részvételén alapuló, probléma-orientált terápiás módszerek alkalmazása szükséges);
• a programminőség elvének érvényesítése (a programnak magas szintű integritással kell rendelkeznie, amelynek elemei a következetes és célirányos programtervezés és -végrehajtás; a részvétel ellenőrzése, a minőségbiztosítás, a jól képzett szakemberek, valamint támogató, a programot koherensen befogadó intézményi környezet).

„Mi az, ami nem működik?” – tette fel a kérdést az előadó. – „A megszégyenítésen, a megfélemlítésen és a büntetésen alapuló programok nem hatékonyak.”

A hazai kutatás tapasztalatait összegezve dr. Szabó Judit elmondta, hogy a bv. keretek között inkább a szociológiai/strukturális megközelítés az elfogadottabb, viszont nagy eltérések mutatkoznak a szakemberek ismeretei és attitűdjei között. A gyakorlatot pénzügyi és infrastrukturális problémák nehezítik. Hiányzik az egyéniesítés lehetősége, például az első bűntényesekkel való speciális foglalkozás, amibe beletartozna az érintettek fogvatartott társaktól elkülönített elhelyezése. A programok hatékonyságát akadályozza a személyi állomány tagjainak leterheltsége. Végül, de nem utolsó sorban a kapcsolattartás, a szabadítás és az utógondozás széleskörű lehetőségeinek a hiányát említette az előadó.

A konferencia utolsó előadója Negrea Vídia volt, a Közösségi Szolgáltatások Alapítványának vezetője. „A helyreállító igazságszolgáltatás eszközrendszerébe tartozó gyakorlatok alkalmazásának lehetőségei bv. keretek között” című előadása bevezetőjében ismertette a resztoratív szemlélet jellemzőit, hangsúlyozva, hogy a különféle resztoratív eljárások enyhítik az érzelmi sérüléseket és átalakítják a kapcsolatokat. Mint mondta, a helyreállító gyakorlatok, mint például az áldozatok sérelmeinek a jóvátétele, az elkövető felelősségvállalása, illetve a támogató közösségek kialakítása külföldi viszonylatban már a 70-es évektől alkalmazásra kerültek a büntető igazságszolgáltatási rendszerben is.

A büntetés-végrehajtási intézetekben alkalmazott resztoratív programok közül az előadó az alábbiakat említette:

• bűnelkövetők magatartását célzó programok (AVP-tréning, 1975; workshopok),
• áldozatok szempontjainak és érzéseinek megértését szolgáló programok (Sycamore Tree Project, 1998; hazánkban ez Zakeus-program néven ismert),
• közérdekű munka programok (Inside Out Trust, 1993),
• áldozat-elkövető közötti mediáció (VOM, 1994, Kanada),
• átfogó resztoratív rendszert alkalmazó börtönök (Restorative Detention, 1998, Belgium).

A resztoratív technikák célja az áldozat felé irányuló jóvátétel, a gondoskodó közösség megbékélésének elérése, illetve az elkövető felelősségvállalása. Ennek több eszköze megfigyelhető a Balassagyarmati Fegyház és Börtön gyakorlatában is, melyek közül az előadó a következőket emelte ki:

• mediáció, resztoratív és proaktív körök a fogvatartottak közötti konfliktushelyzetek megoldásában,
• resztoratív proaktív körök és családi döntéshozó csoportkonferencia a kapcsolatok helyreállítása, a közös felelősségvállalás erősítése, illetve a szabadulásra történő felkészítés érdekében,             
• resztoratív konferenciák megtartása az elkövető, az áldozat és a közösség tagjainak részvételével, külső facilitátor irányítása mellett, a bv. intézet személyi állományának tagja bevonásával, a kapcsolatok helyreállítását és a sérelmek jóvátételét megcélozva,
• felkészítő foglalkozások megtartása a személyi állomány tagjai és a fogvatartottak számára,
• érzékenyítő foglalkozások megtartása a személyi állomány tagjai számára,
• családtagok bevonása a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedésének elősegítése érdekében,
• érintett közösségek támogatása,
• áldozatsegítés,
• szabadulás és reintegráció előkészítése,
• közösség bevonása, jóvátétel asz áldozat felé.

A resztoratív módszerek büntetés-végrehajtási keretek között történő alkalmazása kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy „veszély vagy esély?”. Azt gondolom, hogy a válasz egyértelműen inkább az utóbbi, hiszen a helyreállító igazságszolgáltatás eszközeinek alkalmazása hatással lehet az én-kép helyreállítására és érzékenyítésre, a családi kapcsolatok és szerepek helyreállítására, a közösségi kapcsolatok és szerepek erősítésére és helyreállítására, valamint az áldozatok felé irányuló jóvátételre egyaránt.

Ezzel együtt a resztoratív technikák alkalmazása érdekében tudni kell a következőket:

• a módszerek időigényesek, rugalmasságot igényelnek,
• a fogvatartottak és hozzátartozói a reintegrációs folyamat aktív szereplőivé kell, hogy váljanak,  
• a folyamat pozitívuma, hogy problémakezelésre tanít,
• a szemlélet bv. keretek közötti alkalmazása szempontjából fontos annak elsajátítása és támogatása a személyzet részéről,
• lényeges a bv. intézet és a civil személyek, szakemberek közötti támogató háló kialakítása és működtetése,
• szükség lenne a börtönön belül egy ún. resztoratív koordinátor alkalmazására.

  

Egy resztoratív konferencia tapasztalatai...

A most következő összefoglalót Majer Péter kollégám vetette papírra, aki távollétemben részt vett egy pályázati program keretében megvalósításra resztoratív konferencián.

„A 2012. május 08-án 11 órától megrendezésre került kibővített családi döntéshozó csoportkonferenciának (csdcs) Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala adott otthont. A rendezvényen részt vettek: a Balassagyarmati Fegyház és Börtön intézetparancsnoka, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselői, mentorok, egy pártfogó felügyelő, egy fogvatartott (az egyszerűség kedvéért legyen László), a fogvatartott sértettje, a fogvatartott hozzátartozói, a fogvatartott nevelő tisztje, és nem utolsó sorban a mediátor.

A megbeszélés egyenként való bemutatkozással, és a Lászlóval való megismerkedés rövid történetének elbeszélésével kezdődött. Habár több sértettel megkíséreltük felvenni a kapcsolatot, Lászlónak mindössze egy sértettje jelent meg személyesen: „Tibi bácsi”, aki megindító őszinteséggel, és egyben fájdalommal mesélte el, hogy hogyan csapta be folytatólagosan őt László. A beszéde végezetéül elmondta, hogy nem az a néhány ezer forint bántotta őt a legjobban, hanem az, hogy abban az emberben kellett csalódnia, akit már kisgyerek kora óta ismer, még a felesége is azt mondta Laciról, hogy „rendes gyerek”. László semmit sem tagadott le, és nyilvánosan bocsánatot kért Tibi bácsitól, továbbá biztosította róla, hogy mihelyst szabadul megtéríti neki valamilyen módon az okozott kárt, ekkor egy rövid időre a csdcs átváltozott mediációra a sértett és az elkövető között.

A cigány kisebbségi önkormányzat képviselői elmondták, hogy Lászlót gyermek kora óta ismerik, és egy tisztelettudó embernek ismerték meg, ellenben egy nagy gyereknek tartják. A tapasztalataik ismertetését követően vállalták, hogy amikor László szabadul, akkor minden tőlük telhető segítséget megadnak a számára.

A jelen lévő pártfogó felügyelő emlékezete szerint Lászlóval szemben korábban volt már közmunka elrendelve, amelynek végrehajtásán nem mindig jelent meg, és csak az élettárssal való telefonos egyeztetésnek köszönhető, hogy nem került sor a büntetés átváltoztatása elzárásra.

László élettársa elmondta, hogy László bűntetteiről, már csak akkor szerzett tudomást, amikor már késő volt, továbbá visszaemlékezett arra, hogy abban az időben nagyon rossz anyagi helyzetben voltak, a család mindössze 28.000 Ft-ból élt, ráadásul a lányuk gyakran megbetegedett, amelynek komoly anyagi vonzatai voltak. Az élettárs elmondása alapján, amikor nem volt pénzük, akkor László mindössze annyit mondott: „majd én szerzek pénzt”, és úgy is volt. A kérdésre, hogy honnan van a pénz, László mindössze mindig annyit válaszolt: „az én dolgom, te ne szóljál bele”, az élettárs, Tünde ezért többet nem kérdezett. Így ma a történtek miatt saját magát is felelősnek tartja. Szerencsére mára már Tünde egy pékségben dolgozik, és anyagilag kezd rendbe jönni, de továbbra is probléma a kisebbik lány nevelése, amelyben László a börtönbe kerülése előtti időszakban komoly segítség volt. Tünde felajánlotta, hogy László szabadulása után esetleg dolgozhatna vele együtt a pékségben, így szem előtt is lenne. A szülök részéről az apa vállalta, hogy fia ő vele is dolgozhatna hegesztőként, bár Lászlónak ez nem a szakmája, ennek ellenére „ügyesen tud hegeszteni”. Továbbá vállalták az anyával együtt, hogy jobban odafigyelnek fiukra, és igyekeznek a tőlük telhető legtöbb segítségét megadni.

László a jelenlévők előtt köszönetet mondott az intézet parancsnokának és nevelőjének, hogy segítették őt a helyes út megtalálásában, és a képességeinek jó irányba történő fejlesztésében.

A megállapodásban a következő jóvátételi tervezett lépések kerültek rögzítésre: önhelyreállítás, család bizalmának helyreállítása, felkeresni a sértetteket (mentorok bevonásával), bocsánatkérés – segítség felajánlása (betartható, értékarányos, hiteles), parancsnok úr felé: segítő tevékenység a börtönben/településen a fiatalok körében bűnmegelőzés. Resztoratív kör és időközi értékelés.

A találkozó végén minden részt vevő aláírta a nap folyamán megfogalmazott megállapodás papírra vetett gondolatait.

Zárószóként elmondhatjuk, hogy az intézetben dolgozó személyi állománynak az lesz az igazi köszönet, ha Lászlóból nem válik az első bűntényesből - visszaeső, és a társadalomnak hasznára válik.”

A blog legutóbbi bejegyzéseiben beszámoltam a balatonvilágosi disszeminációs rendezvényről, melynek keretén belül más intézetekben dolgozó büntetés-végrehajtási szakembereknek meséltem röviden a családi döntéshozó csoportkonferencia börtön keretek közötti alkalmazhatóságának lehetőségeiről, beszámoltam korábbi gyakorlati tapasztalatainkról, és bízom benne, hogy ez a mostani beszámoló is segíthet abban, hogy az eddig kevés ismerettel, személyes élménnyel rendelkező szakemberek is némi betekintést nyerjenek a módszerbe. Abba a resztoratív módszerbe, amit a magam részéről egy kifejezetten pozitív, hasznos, munkánkat nagy mértékben segítő lehetőségnek értékelek.