Börtönkönyv - bemutató

Egy általam is nagy érdeklődéssel várt könyv bemutatójára került sor 2012. november 12-én, a budapesti Bálint Ház  konferenciatermében. Gyakorló büntetés-végrehajtási dolgozóként könyvespolcomról nem hiányozhat a kötet, ajánlom minden kollégának, érdeklődőnek.

A "Börtönkönyv - Kulturális antropológia a rácsok mögött" című kötet a Háttér Kiadó gondozásában jelent meg, szerzője Fiáth Titanilla, a Budapesti Fegyház és Börtön pszichológusa.  

 

 

Titanilla 2004. óta dolgozik börtönpszichológusként felnőttkorú, férfi és női fogvatartottakkal. Egykor magyar, pszichológia és kulturális antropológia szakon végzett az ELTE-n, jelenleg pedig az interdiszciplináris társadalmi kutatások doktori program harmadéves hallgatója.

 

Bár börtönpszichológus, a börtönéletet kulturális antropológiai szempontból is vizsgálja, e témában több cikket is publikált az utóbbi években a Börtönügyi Szemle, a Belügyi Szemle, az Élet és Irodalom, valamint a Café Bábel lapjain.

 

Milyen valójában az élet a rácsok mögött Magyarországon? A nemrég megjelent könyvében Fiáth Titanilla saját börtönpszichológusi munkája, tapasztalatai alapján a börtönök belső világát mutatja be, azokat az íratlan szabályokat, amelyek meghatározzák, kiből lesz „menő” és kiből „csicska”, ki ehet asztalnál és ki alhat alsó ágyon. Megtudhatjuk, miért írnak filccel Hugo Boss feliratot a rabruhákra, és hogyan dekorálják a tiltás ellenére is a celláikat a fogvatartottak, hogyan élik meg a szexualitást és az idő múlását, hogyan főznek, pletykálkodnak – vagyis hogyan próbálnak boldogulni és egyéniségüket, sőt szabadságukat megőrizni a börtön zárt, korlátozott világában.

 

Azok számára, akik komolyan érdeklődnek a könyv iránt, de még nem szerezték be, az előbbi képen látható a könyv borítója, irány egy könyvesbolt! Akik még nem döntöttek, de szeretnének még többet megtudni a könyvről, jöjjön egy link, ahol némi kedvcsinálóként bele lehet olvasni a kötetbe:

http://www.hatterkiado.hu/sites/default/files/Bortonkonyv_beleolvasas_tord.pdf

 

Összeverték az autótolvajt, elvitték a lopott kocsit - Börtöninterjú két elítélt autótolvajjal

(Forrás: http://www.vezess.hu/magazin/osszevertek_autotolvajt_elvittek/40247/)

A 35 éves Bakos Gergely többek között jármű önkényes eltulajdonítása miatt tölti 4 év 3 hónapos börtönbüntetését a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben. Névvel, fotóval vállalta az interjút. Másik beszélgetőtársunk anonimitást kért, őt csak hátulról fotózhattuk, 79-es fogvatartottként szerepel az interjúban. Egyetlen autó ellopása miatt életbe lépett egy korábbi felfüggesztett büntetése.
 

Mindketten autót loptak már 19 éves korukban, egyikük azóta többet is. Hogyan kezdődött?

Bakos Gergely: A jobb élet ígérete indította el az egészet. 19 éves voltam, jártam a diszkókat, csajozás, meg minden. Azért be voltam rezelve rendesen, amikor az elsőt elloptam, egy régi Fiatot a panel tövéből. Ki volt nézve az autó, megvolt a szerszám és a megrendelő.

79-es fogvatartott: Mindig az idősebbek hatására kerül bele az ember. Plusz a szüleim nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy egy fiatal igényeit kielégíthessék, de erről a dologról most már mást gondolok. Igény alatt azt értem, hogy a barátaimmal el tudjak menni szórakozni, meghívhassam a barátnőmet akármire. Pénz könnyen, gyorsan, sok kell, hogy úgy mondjam.

Ki mutatta meg, hogyan kell ellopni egy kocsit?

79-es: Ez igazából nem úgy működik, hogy most megmutatják az embernek, miként kell lopni. Ismertem az autó minden porcikáját, tudtam hogyan működik a zárszerkezet. Nem kifejezetten arra tanultam be ezt, hogy autót lopjak, csak tudtam, hogy a kormányzárat miként kell hatástalanítani. Az autó a hobbim, megtanultam.

B. G.: Volt olyan ismerősöm, aki ezzel foglalkozott, ő segített. Meg hát autószerelő a szakmám.

Mennyi idő alatt tanulta meg?

B. G.: Nem sok idő, ha van hozzá érzéke az embernek, ha ügyes a keze. Az ügyesebbek 1-2 perc alatt megtanulják, a bénábbak viszont nem, de azok el is mennek. Érzék kell hozzá, meg tisztában kell lenni az autó mechanikus dolgaival. Ha megtanulod, akkor már olyan, mintha a saját kulcsával nyitnád.

Állítólag a kulcsnélküli, modern autókat sem feltétlenül nehezebb ellopni, mint a zárszerkezetes régi kocsikat. Hogyan lehet elvinni egy ilyen autót?

79-es: Pont ez a lényeg, hogy nem kell hozzá kulcs. Amikor a tulaj elhagyja a parkolóban álló autóját, akkor lenyomja a távirányítót, ami egy jelet küld a kocsihoz. Egy számkombinációt, amit pár tíz méterre az autótól be lehet fogni, ha van hozzá megfelelő készülék. Ezt itthon is meg lehet venni a feketepiacon, de van olyan, amit boltban is árulnak. Szerintem a legújabb lézeres jeladóval felszerelt kocsikat a legkönnyebb elvinni. Én nem tudom, hogyan kell, csak amit az akkori baráti körömből hallottam. Hála istennek már nem vagyok benne.

B. G.: Egy másik módszer szerint a megfelelő programmal ellátott laptopodat kábellel rákötöd a kocsinak arra a csatlakozási pontjára, amelyre a márkaszervizben is rácsatlakoznak, amikor lekérik a kocsi hibáit. Ez persze inkább garázsban működik, hogy ne lássák. Egyébként a régi zárszerkezetes kocsikat is nagyon egyszerű elvinni, villámgyors az egész egy levékonyított körömreszelővel. Az ugyanolyan, mintha a saját kulcsa lenne, hiszen az öregebb autókban már annyira el vannak kopva a zárszerkezetek belülről. Réz a kis lamella benne, fújok rá egy kis olajat, és kész. Van, amelyiket mindenféle rongálás nélkül el lehet vinni, szinte csak be kell dugni a szerszámot.

Honnan szerezte be ezeket az eszközöket?

B. G.: Ismerős vagy internet. Az internetről bármit be lehet szerezni, bármit, csak tudni kell, hogy hol keresd.

Ha egyszerű autótulajdonosként segítséget kérnék maguktól, hogy az én autómat soha ne lehessen ellopni, akkor milyen tanácsot adnának?

B. G.: Hát, mit mondjak? Meg lehet oldani, de nagyon egyszerű dologgal. Egy rejtett kapcsoló kell bele, amit csak a sofőr ismer. Fontos, hogy csak olyan műhellyel szereltesse be, amelyikben száz százalékig megbízik. Megbízható ismerőssel, vagy rokonnal. Egy sima, elrejtett mechanikus kapcsoló kell, az a legbiztonságosabb.

79-es: Azt általában közvetlenül a gyújtáskapcsoló közelébe szokták "elrejteni", azt egy pillanat alatt megtalálom, és csókolom.

Segít valamit a gravírozás, váltó-, vagy kormányzár, esetleg a matrica az oldalüvegen, hogy ilyen-olyan riasztó van a kocsiban?

79-es: Ez a tolvaj szempontjából ér valamit, hiszen legalább tudja, hogy melyik szisztémával áll szemben. Aki ért hozzá, annak a váltózár és a kormányzár pár másodperc. Például én is itt bent a börtönben szembesültem azzal, hogy melyik lakat jó, és melyik nem. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy sima lakatot két másodperc alatt ki lehet nyitni.  A lényeg, hogy a feltűnőbb autókat nem lopják. Ami átlagosan néz ki, az veszélyben lehet, viszont ami körbe van szpojlerezve, vagy egyedi a fényezése, azokat nem keresik, mert feltűnőek.

B. G.: A gravírozott autót biztosan alkatrésznek lopják el, megfogják, összetörik az üveget, és kidobják a szemétbe, hogy ne legyen nyom. Ennek sok értelmét nem látom. Az előfordulhat tömegmodelleknél, hogy a riasztós kocsi helyett másiknak áll neki a tolvaj, hiszen van választék. A ritkább autóknál ez sem számít, hiszen arra rákészülnek, és elviszik riasztóstul.

Megkérdeztem a 7,5 éves börtönbüntetését töltő orgazdától is, hogy a tolvaj szempontjából mi az ideális helyszín az autólopáshoz. Nyílt parkoló, utca, mélygarázs?

B. G.: Nem is a hely, inkább az időpont a fontos. Délelőtt vagy az ebédidő a legjobb. A lényeg, hogy napközben legyen, amikor világos van, hiszen nem sokan gondolják, hogy ha fényes nappal odalépek egy sokmilliós autóhoz, akkor azért állok mellette, mert el akarom lopni. Este vagy éjszaka már kevesebb autó van az utakon mozgásban, jobban észre lehet venni a lopott autót menet közben, a rendőrség is jobban figyel. Hétköznap délelőtt, vagy ebédidő, az a legjobb.

Olykor felbukkan a rendőrségi hírekben, hogy külföldön tevékenykedő, magyar autótolvaj-bandák buktak le. Miért éri meg máshol lopni?

79-es: Itthon könnyebb lebukni, mert szigorúbb a rendszer. Külföldön nincs olyan, mint itthon, hogy gondol egyet a rendőr, és leinti a közlekedő autót, mert ő közúti ellenőrzést tart. Külföldön nincs ilyen, ott csak akkor állít meg a rendőr, ha szabálytalanságot követtél el.

B. G.: Kint kisebb a rizikó. Igazoltatás miatt nem állítanak meg, csak akkor, ha bejelentés érkezik az adott autóra, vagy valamiért gyanús. Nálunk már akkor megállítanak, ha biciklivel megyek.

Magukhoz befutott a rendelés, aztán ellopták a kocsit, és megkapták érte a pénzt. Miről szól pontosan a megrendelés?

79-es: Ez többoldalú dolog. Van, amikor maga a tolvaj néz ki egy autót, hogy hát, ebből pénzt lehetne csinálni, és akkor rámegy, ellopja. Aztán megkérdezi a körben, hogy kinek kell ilyen. Meg van a másik oldal, amelyik azt mondja, hogy nekem kéne ilyen és ilyen autó, és kifejezetten azt lopatja el. A megrendelések jelentős részénél alkatrésznek lopják a tömegautókat, például Suzukikat. Ezekből sok fut, nagy az alkatrészigény. Nincs személyes tapasztalatom, de meglátásom szerint a bontók 90 százaléka ilyen alkatrészekkel van tele. Ezzel szemben tehetetlen a rendőrség, mert egyedül az alvázszámot kell belőlük kihegeszteni. Az összes többi alkotóelemen nincs jelölés, a motoralkatrészektől a felnikig.

B. G.: Volt egy társaság, amelyiknek a tagjai ezzel foglalkoztak. Amikor nekik valamiért nem fért bele, akkor felhívtak, hogy érdekel-e. Persze, érdekel. Mennyi pénz van benne? És már mentem.

Másfél évtizede kezdte, közben rengeteget fejlődött a biztonságtechnika. Hogyan fejlesztette a tudását?

B. G.: Mindig lehet tanulni. Valami új mindig van, ahogy fejlődnek az autók, a zárak, és az elektronikák. Nemhogy lépést kell tartani ezekkel, hanem előttük kell járnunk.

Ha autólopásról beszélünk, akkor mindenki személyautóra gondol. Mennyire jellemző, hogy teherautókat, esetleg munkagépeket lopnak?

B. G.: Szerintem most jobban mennek a kisteherautók. Gyorsabban elhasználódnak, elromlanak, ezért kell hozzájuk az alkatrész. A vége felé már én is olyan megrendeléseket kaptam, hogy egy nap alatt 2-3 kisteherautót kellett elvinni. Szóltak, kell, bementem akárhová, vidék, kisváros, nagyváros. Ezeknél nem volt kinézve a konkrét autó, de konkrét típust mondtak. Aztán az ember elmegy egy építkezésre, ahol ilyen kisteherautóból biztosan talál 5-6 darabot.

Könnyebb vagy nehezebb építkezésről autót lopni?

B. G.: Ezeket olykor még könnyebb is elvinni. Munkásautók, sokat vannak nyitogatva, ezért kopottabb a záruk.

Ilyen autókat vállalkozók lopatnak saját részre, vagy orgazdák, akik aztán eladják a leendő használónak?

B. G.: Az én esetemben orgazda volt, megrendelésre kellett lopni. Szólt, hogy milyen márkájú kell, és mennyi darab. Kérdezte, hogy mennyi idő alatt van meg, elmondtam, meg azt is, hogy mennyibe kerül. Megcsináltam neki, ő meg továbbadta annak, akinek kellett.

Mennyit kapott egy-egy autóért?

B. G.: A tolvaj olyan 20-30 százalékát kapja meg a kocsi piaci árának, tehát egy tízmilliós kocsinál maximum 2-3 milliót. Hogy a többiek mennyit kerestek ezen, az engem nem érdekelt, nem folytam bele. Nekem az a lényeg, hogy az én pénzem legyen meg, amiért megdolgoztam.

79-es: Szerintem az autó értékétől függ, olyan 30 százaléktól a 60-ig is kaphat egy-egy kocsiért a tolvaj. Minél értékesebb a kocsi, annál nagyobb százalékot kap.

Aki autókat lop, az maga is lopott kocsival jár?

B. G.: Használtam lopottat is, meg olyat is, amit kereskedésből vettem, és a nevemre volt írva. Olyan is volt, hogy a lopott kocsimhoz vettem egy roncsot, a kettőből összegyúrtam egyet, hogy a papírok, számok stimmeljenek, és úgy jártam vele.

Említette, hogy az első kocsi ellopásánál nagyon izgult. Megvolt ez az izgalom a huszonötödiknél is?

B. G.: Volt, volt, de csak addig, amíg a kocsi be nem indult. Eleinte végig stresszben voltam, amíg a célban le nem adtam a kocsit. Később már megnyugodtam azután, hogy a kocsi beindult. Akkor már elkocsikáztam vele a városban, elugrottam a piacra is vele bevásárolni.

Hogyan buktak le?

79-es: Engem feldobtak. Én soha nem buktam volna le.

Tudja ki tette?

79-es: Igen. A bűntársam, aki akkor még a barátom volt. Ő pont azért nem került ilyen helyzetbe, mint én, mert feldobott. Most nem akarom mondani, de nem lennék az ő helyében.

B. G.: Van pár hátulütője, ha megbízhatatlan ember is része a rendszernek. Én például jártam úgy, hogy amikor leszállítottam a megrendelőnek a lopott kocsit, akkor kiszállt az autójából két nagydarab pali, össze-vissza vertek, és elvitték fizetés nélkül az autót. Egyedül voltam ebben az üzletben, nekem nem volt hátterem.

Maga hogy bukott le?

B. G.: Engem tetten értek. A tulaj észrevette az ablakból, hogy viszem a kocsit, csak nem mert odajönni, inkább hívta a rendőröket. Két utcával arrébb körbeálltak.

A rabtársuk azt mondta, hogy mindenki fogadkozik itt bent, aztán nagyrészt mégis visszaesnek. Mi kell ahhoz, hogy megkapaszkodjanak kint, a szabadulás után?

79-es: Akinek van szeme hozzá, az már itt látja, hogy ki az, aki itt fogja leélni az életét, és ki az, aki kifelé gondolkodik. Ez látható minden emberen. Szerintem a 80 százalék úgy számol, hogy itt éli le az életét. Az egyik azt mondja, hogy ő leült már itt 15 évet, úgyse fog megváltozni, csak ehhez ért. A lopáshoz, meg a csaláshoz. De van azért olyan is, aki azt mondja, a leült 15 évből az utolsó ötben olyan változáson ment át, hogy sikerült átértékelnie ezt az egészet. Ő kint másként akar állni az élethez.

B. G.: Attól függ a kinti élet, hogy az ember milyen életszínvonalat képzel el magának. Aki egyből vissza akar kerülni arra a színvonalra, mielőtt bebukott, az úgyse fog sikerülni, visszakerül előbb-utóbb. Az is kérdés, hogy az ember dolgozott-e előtte? Szeret-e dolgozni? Bírja-e a munkát? Aki sose dolgozott, vagy nem bírja a munkát, az nem fog munkát vállalni a kiszabadulása után. Én dolgoztam autószerelőként is, meg az építőiparban is.

Csakhogy ezzel sokkal gyorsabban, sokkal több pénzt keresett.

B. G.: Hát, igen. Egy darab autólopással egyévi fizetést is zsebbe lehetett rakni.

Vér kell ahhoz, hogy autót lopj - Börtöninterjú egy orgazdával

(Forrás: http://www.vezess.hu/magazin/bortoninterju_autotolvaj_orgazda/40227/)

Sándor Gyula a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti 7 év 4 hónapos börtönbüntetését, amelyet csalásért, sikkasztásért, de legfőképpen egyedi azonosítójel meghamisításáért kapott. Névvel, fotóval vállalta az interjút.

Pontosan mit tett, miért kapott ilyen súlyú büntetést?

Ha van egy autója, akkor annak van rendszáma, alvázszáma és motorszáma is, ezeket dupláztam többek között. Tehát ugyanabból az alváz-, és motorszámból lett még egy, persze ugyanolyan típusú, de másik autóhoz. Nem teszem nagyra magam, de ennek úgymond a hozzáértője voltam.

Maga legalizálta a lopott kocsikat?

Így van, ez a legalizálás, azt viszont kijelentem, hogy én az életben nem loptam autót. Bevallanám, mert miért ne. Hozzám kerültek a lopott kocsik, meg a banki nem fizetett autók, és én szépen megcsináltam azokat úgy, hogy értékesíteni lehessen.

Hogyan lett a beérkező lopott autóból tiszta?

Ezt csoportos kontaktnak hívtam kint, ez autós berkekben elég tág család volt. Volt, mert szerintem én ezzel befejeztem a dolgokat, bár mindenki ezt mondja. Úgy lett legális, hogy volt egy roncsautóm, egy törött kocsi tiszta rendszámmal, motorszámmal és alvázszámmal, amihez bejött egy ugyanolyan típusú lopott kocsi. Ez megkapta a törött kocsi legális azonosítóit, és rendben is volt.

Fizikailag hogyan kerülnek be a lopott autó alkatrészeibe a kevésbé értékes törött autó azonosítói?

Több árkategóriájú autóról beszélhetünk. Legalul, a maximum félmilliós kocsiknál a legegyszerűbb megoldani, kivágunk egy darabot az alvázszámból, berakjuk az újat, megcsináljuk, és akkor lehet vinni, bevizsgáltatni. Én intéztetem a bevizsgálóval, aki szintén a család tagja, hogy megadja rá a megfelelő minősítést.

Mondjon konkrét példát! Ennél a kategóriánál mennyi a legalizálás ára a piacon?

Ez sok mindentől függ a színen (metálfényezés vagy nem) át a felszereltségig. Mondjuk, egy legmagasabb felszereltségű Suzuki Swift GS alukerekekkel, CD-vel 250 ezer forinton belül már névre van íratva.

Azt állítja, hogy ez tuti, ha megállítja a rendőr?

Azt csinál, amit akar.

Miben más a magasabb árfekvésű járművek legalizálása, és itt milyen árakról beszélünk?

VW, BMW, Audi 2002-es évjáratig a középkategória, onnan máig pedig a felső. BMW X6, X5, Porsche Cayenne, és a többi. A középkategóriában már az úgynevezett átütéssel dolgoztunk, mert a felsőbb kategóriás autót másként vizsgálják be. Azt a felületet, amibe az alvázszám be van ütve, rézzel feltöltjük, hozzáteszem, típusonként több helyen is bele lehet ütve, majd a feltöltés után egybecsiszoljuk, és akkor újra ütjük gyári beütővel a motorszámmal együtt. Aztán értékesíteni lehet.

Gondolom, a gyári beütő sem legális úton kerül be a családba...

Persze.

Mennyi ennek a költsége?

Típustól, felszereltségtől és színtől függ. Legális forgalmival és rendszámmal kapja meg az autót az ügyfél. Munkadíjjal, bevizsgálva a középkategória olyan 300 ezer forint, a felső kategória olyan 500 ezer.

Legális forgalmi engedélyt és rendszámot említ. Állnak a családnak nevezett szervezettel kapcsolatban hivatalnokok? Például okmányirodai dolgozók?

Nagyon széles család ez, nagyon széles.

Őket családtagnak tekinti, vagy alkalmi munkakapcsolatban állnak magukkal alkalmi pénzért?

Ők csinálják az olyan munkát, amit tisztába tevésnek nevezünk. Ők is bennfentesek, bár én nem tartom a család tagjának őket, de valahol mégis azok. Mert ha nincsenek, akkor mi sem vagyunk.

Ha jól értem, akkor ugyanabban az okmányirodában, ahová én járok iratokért, megcsinálják ugyanazt a forgalmit, amit nekem, csak az magához megy. Az a papír legalizál egy autót, nem pedig az én legális autómnak lesz a papírja.

A maga alvázszámán, motorszámán és motorkódján fut, csak egy új rendszámon. Nem valószínű, hogy értékesítéskor kibukik az eredetvizsgán.

A forgalmik mellet vadonatúj rendszámok is kijönnek az okmányirodákból?

Hát mind a kettő. A bevizsgált papírokat és az adásvételi szerződést odaadjuk az egyik családtagnak, aki már úgy jön ki a hivatalból, hogy ott van a hóna alatt a két rendszám és a forgalmi, és ha minden jól megy, akkor a törzskönyv is.

Nagy kockázatot vállal a közalkalmazott. A kapcsolattartón kívül a család többi tagja is tudja, hogy ki az emberük az okmányirodában?

Muszáj tudnia. Mert ha én nem vagyok, és megígértük az ügyfélnek, hogy ma visszük neki a kocsit a papírokkal, akkor másnak kell felvenni vele a kapcsolatot. Muszáj. Ez az egész történet a kölcsönös bizalmon is múlik, meg persze hosszú börtönévek járnak érte.

Egy lopott, majd legalizált autón kinek mennyi haszna volt százalékosan a családtagok közül?

Ha ügyes az ember, akkor, ha nem is egyformán, de mindenki jól jár. Na, akkor számosítsuk a dolgokat. A tolvaj keresi a legtöbbet - legalábbis szerinte. Vegyünk egy konkrét példát, mondjuk egy 2000-es Audi A6-ost full extrával, olyan kétmilliós piaci értékkel. Na, ezt én megvettem a tolvajtól 350 ezer forintért, ami neki kvázi ingyen van. Így van? Mert a laptopja megvan, az indítókódjai bele vannak telepítve. Én ebből a szétszerelés után kiárultam egymillió forintot.

Azt nagyjából látjuk, hogy maga mihez ért, de mi kell ahhoz, hogy valaki jó tolvaj legyen? Naponta állt velük kapcsolatban, sokat ismert közülük.

Aki odamegy egy másik ember autójához, hogy ellopja, ahhoz vér kell. Kell, mert az nem az enyém, és rosszat csinálok. Minden ember, aki ezt csinálja, anyagi haszonszerzésből csinálja. Nem hobbiból, nem azért, hogy megkárosítsanak valakit. Ezek nem hülye emberek, valamilyen szinten okosnak tartom őket. Ugyanakkor tisztában kell lenni nekik és a családjuknak is azzal, hogy ha ennek vége van, akkor jön Sándorháza, és lesz megint egy jó köszörűs a B-épületben. Amíg tudják, csinálják, aztán úgyis ez lesz a vége. Egy tizenmilliós X6-os BMW-t ellopni egy laptoppal nem két perc, ahhoz tudás kell. Azt az immobilizer-típust a bajorok kitalálják a gyárban, plusz még itthon is rakat bele a gazdája egy másik indításgátlót. Na, ha ezt ő kijátssza, akkor hozza a kocsit, akkor megérdemli azt a pénzt, nem tudok mit mondani. Aki pedig egy ilyen autót képes volt megvenni magának, az meg tud venni egy másikat is.

Azt mondja, nem két perc ellopni egy komoly, csúcskategóriás autót. Mennyi?

Négy, négy és fél perc. A budai hegyekben lehet szerezni nagykategóriás kocsikat.

Van ideális helyszín a lopáshoz?

Most mondtam.

Nem földrajzi helyre gondolok, hanem arra, hogy inkább nyílt, utcai parkolóban, mélygarázsban, privát garázsban, vagy máshol könnyebb a tolvaj dolga?

Maga szerint hol jobb?

Halvány gőzöm sincs, nem loptam még kocsit.

Gondolja végig.

Talán inkább egy zárt garázsban, ahol van rá 3 óra, mert addig nem jön haza a tulajdonos.

Jó autótolvaj lenne magából. Erre a kérdésre egyébként mindenki azt mondja, hogy egy sötét utcában, ami rossz válasz. A zárt helyen az is belefér, hogy ha nem sikerül elsőre megfejteni a kódokat, akkor több időt szánhat rá az ember.

Honnan tudja a tolvaj, hogy melyik zárt garázsban van az a tizenmilliós autó?

Ezért mondtam a beszélgetésünk során a család szót. Ez egy többtagú bűnszervezet. Tippadónak hívják az illetőt, ő is a család tagja.

Tolvajok, tippadók, orgazda-szerelők és zakós hivatalnokok működtetik a rendszert, aminek a tagja volt. Ki a leggyengébb láncszem, ki bukhat le a legkönnyebben?

A szerelő, mert ő végzi azt a munkát, például az alvázszám hegesztésekor, ami alatt, ha betoppan a rendőr, akkor baj van. Már akkor is baj van, ha csak bejön a rendőr, és egy autónak éppen nincs meg az alvázszáma.

Elég sok mindenért elítélték, említett például bankos autókat. Miként üzletelt ezekkel?

Tegyük fel, hogy van egy hitellel terhelt autója, aminek nem tudja fizetni a törlesztőjét, és casco is van a kocsin. Mit csinál? Az nem jó, ha visszaadja, mert BAR-listás lesz. Pénzt sem tud kivenni belőle, mert hitelátvállalással ki vesz ma használt autót Magyarországon? Őszintén! Senki. Mit tud csinálni? Megkeresi a család egyik tagját, és megkérdezi, hogy hát lenne itt egy ilyen autó, mit tudunk vele kezdeni. Eljönnek hozzám, megnézem a kocsit, jó a kocsi, ennyit kap érte, hagyja itt a kulcsot és a forgalmit. Mondjuk, hogy ez egy pénteki nap, én hétfőre szétszedem darabokra a kocsit. Hétfőn eljön hozzám, visszaadom a papírját és a kulcsát, amivel besétál a rendőrségre, és azt mondja, hogy ellopták az autót. A casco kifizeti az árát, van pénze, nem lett BAR-listás. Ez a legrövidebb járható út, hogy maga is jól járjon, én meg főleg jól járjak. Én annyiért megvettem a kocsit, amennyiért a négy kereket, a két első lámpát, meg a hűtőt eladom, a többi meg ott van nekem ingyen. Ezért mondtam az előzőekben, hogy a tolvaj azt hiszi, ő járt a legjobban, de akinél a roncs van, meg akinél az autómaradvány van, valójában az keresi a legtöbbet. Ezekkel bármit lehet csinálni, mert bizony a szarból is lehet várat építeni, már aki tud.

Leginkább milyen autótulajdonosokra jellemző, hogy hajlanak a törvénytelen üzletre?

Legjobban a felső kategóriás autók tulajdonosaira igaz, azok olyan 90 százalékban spórolnak még akár a 10 ezer forintos tételen is. Akinek drága kocsija van, az már gengszternek, meg "jó gyereknek" hiszi magát. De a nagymamás, nagypapás ügyfeleket szerettem a legjobban. Őket nem érdekli, hogy otthon mi van, csak az autója legyen jó, csak az autója legyen szép. A nagymama az unokákat fuvarozza benne, ezért az legyen tip-top.

Hogy került bele ebbe az egészbe? Emlékszik az első esetre?

Pontosan emlékszem, 1996-ban történt, egy 1200-as Zsiguli volt. Azzal versenyeztem, és hát a zsigulis körökben így ment ez, nem bírták sokáig a kocsik. Nem mondok versenyző nevet, de ennek az embernek konkrétan három egymás melletti garázsban három ugyanolyan Zsigulija volt, pontosan ugyanolyan festéssel, ugyanazzal a rendszámmal.

Saját elhatározásból kezdett hozzá, vagy valaki bevitte a buliba?

Saját elhatározás volt. Egy Zsiguli motorja egy versenyt bírt, vagy egy felet. Adtam, vettem a papírokat, kocsikat, felemeltem, bevertem a számot, és versenyeztem tovább, meg értékesítettem a versenyautókat. Ez egy ilyen történet, így kezdődött. Aztán ez kiterjedt a versenyautók mellett az utcaiakra is.

Hogyan jutott el egy versenymániás fiatal oda, hogy központi tagja lett egy lopott autókkal foglalkozó szervezetnek, akinek a kezében összefutnak a szálak?

Megint nem szeretném nagyra tenni magam, félreértés ne essék. Mivel a keresztapám is autószerelő, én három éves koromtól a műhelyeket járom. Mondjuk a legnagyobb élményem egy Trabant felemelése volt gyerekként a gyári Trabant-emelővel, nem más. Az autó a mániám, gondolom, látszik, ez is lett a vesztem. A '90-es évek közepén dolgoztam egy legális autós kft-nél szerelőként, ahol megjelentek olyan emberek, akik látták bennem a spirituszt, én meg kaptam erre. Sajnos befolyásolható típus vagyok. Mondták, hogy lehet ezzel pénzt csinálni. Most őszintén! Miért élünk? Pénz beszél, kutyaszar táncol, már elnézést. Persze hogy a pénz volt az oka, kerestem egy héten öt nap alatt 20 ezer forintot, viszont amikor bent maradtam szombaton és vasárnap, akkor meg kerestem 100 ezer forintot két nap alatt. És dolgoztam, szerettem csinálni.

Voltak, akik betanították, akik megmutatták a trükköket?

Engem nem kellett betanítani soha, semmire. Annyira szerettem ezt, hogy úgy, mint a vezetést, egyedül tanultam meg. Úgy gondolom, annyira értek hozzá, hogy magamtól jött.

Senki nem mutatta meg a rézzel való kitöltést, meg a többi technikai ügyeskedést?

Maga újságíró, elmegy ide, itt hall valamit, elmegy ebédelni mással, ott hall valamit, magába szívja. Ez egy ilyen család. Ha érdekli, akkor megragad.

Később viszont már nem százezreket, hanem milliókat tudott keresni hétről hétre.

Így van.

Mennyire látszódott a vagyona a lakhelyén?

Őszintén megmondjam? A pénz elvakítja, megbolondítja, és hülyévé teszi az embert. Ha én megcsinálok magának egy X6-os BMW-t, akkor én miért ne járjak legalább egy 7-essel? A szomszédom több évtizedet dolgozott, és egy Suzukival állt ki a ház elé, én meg huszonévesen már egy új BMW 730d-vel.

Volt, rá példa, hogy ez szemet szúrt valakinek, és magára küldte a hatóságot?

Egy ilyen volt, egy gumis, akivel elszámolási vitám volt. Ez is benne volt a lebukásomban, a több ítélet egyikében. A 7 év 4 hónap több ítéletből állt össze. Ez a feljelentés egyébként erőt adott másik kettő feljelentőnek is.

Ha jól értem, akkor volt legális része is a műhelyének és a bontójának. Összemosódott a kettő?

A helyiektől az oroszokig jöttek hozzám sokan. Olyan magban voltam benne, hogy mindenfelé szétágazott ez a történet. Jött hozzám az ismerős, aztán az ismerősöm ismerőse is, és így tovább. Ez egy ördögi kör, amiben benne volt az ember. Mivel értek hozzá, ezért megkerestek. Nagyon sok mindenkinek javítottam is, meg nagyon sok mindenkinek segítettem is.

Meg tudta volna tenni, hogy egy vasárnap reggel felkel, és azt mondja, hétfőtől kiszállok?

Nem.

Miért nem?

Mert kellett hozzá itt bent ez a három év, hogy úgy tudjak felkelni, ahogy ma felkelek. Kellett hozzá az, hogy itt tudtam először nyugodtan aludni, a 29-es zárkában. Előtte három telefon csörgött, aminek a családom látta meg a kárát, de erről nem szeretnék beszélni.

Mások is ülnek a családtagok közül. Mi lesz, ha szabadulnak?

Fogadkozások vannak, de úgy gondolom, hogy aki csak ehhez ért, az még egyszer nem fog elmenni dolgozni havi 80 ezer forintért. Ha nem is egyből, de egy kis idő elteltével újra belevág.  Az autótolvajok egy idő után ugyanazt fogják csinálni, ebben biztos vagyok. Egy darabig a barátok segítenek, de ez idővel megszűnik, és néhány hónap után elfogy a pénz.

Maga mihez kezd?

Javítani fogok legálisan, mert abból is meg lehet élni, ha nem olyan szinten, mint korábban. Vár a műhelyem a családi ház mellett.

Ünnepi konferencia

(Forrás: http://www.bvop.hu/?mid=2&cikkid=1903)

20 éves a Magyar Testvéri Börtöntársaság 

(Gondolatok az ünnepi konferencia margójára)

A rendezvényt Roszík Gábor, a börtönmissziós és bűnmegelőzési szervezet elnöke nyitotta meg, majd Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök szolgáltatott nyitó áhítatot, melynek felvezetésében elmondta, hogy mennyire remek ötletnek tartja a helyszínválasztást, hiszen a Parlamentbe sem könnyebb bejutni, mint bármelyik fogházba. A püspök úr elmondta, hogy a különbözü bv. intézetekben olyan emberekkel találkozhatunk, akiknek rossz terveik voltak, valami rosszat tettek, ezért börtönbe kerültek. Isten a rosszat jóra tudja fordítani, és az emberek életét meg tudja változtatni, akár a rácsok mögött is. Az ember életén pedig a családja, a környezet élete is jóra fordulhat, ami akár az országra is hatással lehet.  

Ezt követően Firtl Mátyás országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnöke, Roszik Gábor tekintett vissza a szervezet mögött álló 20 évre, és a szervezet két aktív, börtönviselt tagja számolt be megtérése történetéről. Az ünnepi konferencia következő részében Magyari Márton, a szervezet ügyvezetője vezette be a Váci Fegyház és Börtönben működő APAC-körlet életéről készült film megtekintését.

Ronald W. Nikkel, a Prison Fellowship International elnöke a maga és közvetlen munkastársai nevében köszöntötte a konferencián megjelenteket.

A büntetés-végrehajtási szervezet részéről Csóti András bv. vezérőrnagy, mb. országos parancsnok méltatta a Magyar Testvéri Börtöntársaság, illetve a börtönlelkészi szolgálat munkáját, majd felszólalása végén a Büntetés-végrehatási Szolgálatért Emlékplakett ezüst fokozatát adományozta a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak, amit Roszík Gábor, a Társaság elnöke vett át.

A kávészünet után Dinnyés József daltulajdonos, a Magyar Testvéri Börtöntársaság alapító tagja műsora következett, majd Bob Payne börtönlelkész, nyugalmazott angol főkáplán és Nikolai atya, a Bolgár Testvéri Börtöntársaság vezetője osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A magyarországi börtönlelkészek részéről Lippai Csaba görög katolikus, L. Molnár István református és Jánosa Attila evangélikus börtönlelkész mondta el köszöntő szavait. A továbbiakban Katona Csilla, a Magyar Bűnmegelőzési és Börtönmissziós Alapítvány kuratóriumi elnöke számolt be az alapítvány munkájáról, Szabó József pedig a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió köszöntőjét tolmácsolta. Az ünnepi konferencia és közgyűlés programja Roszík Gábor zárszavával fejeződött be.

A rendezvény folyamán átadták a Prison Fellowship International alapító elnökéről, az idén elhunyt Charles Colsonról elnevezett díjat, amelyet első ízben Miksó Sándor katolikus és Bozsóki Sándor református lelkész kapott meg.

Összegezve az ünnepi konferencia során elhangzott előadások legfontosabb gondolatait, ki lehet emelni, hogy a 20 éven van mit ünnepelni, és feltétlenül fejet kell hajtani azok előtt, akik ebben közreműködtek. Hasznos, eredményes és emberséges munkáról beszélhetünk, és szerencsére vannak olyan emberek, akik vállalják ezt a szolgálatot, ha kell, akkor szabadságuk, szabadidejük terhére. A 20 év valahol feljogosít arra, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe. Ez a terület ugyanis nem anyagi kérdés, hanem szándék, akarat, tisztesség és emberi elhivatottság szükséges hozzá. Fogvatartottakkal dolgozni ráadásul különösen nehéz feladat, hiszen a börtön küzdelmek, frusztráció, fájdalom és erőszak helye. Egy olyan hely, ahol nagyon könnyű lemondani az emberekről, olyan emberekről, akik már túl vannak mindenen. A bv. intézetekben dolgozó szakemberek és a lelkészek számára az egyik legkomorabb pilanat az, amikor egy volt elítélt tér vissza a börtönbe, ahol könnyű pesszimistának lenni. De remény mindig van. És a változás néha olyan embereknél következik be, akiknél nem is számítottunk rá...

Előbbiekkel, azt hiszem, egyet lehet érteni. És valóban bízni, hinni kell abban, hogy van remény. Remény arra, hogy egy-egy fogvatartott élete megváltozik, megváltozhat. Vagy egy-egy család működésében jön létre olyan változás, ami megelőzi a visszaesést, a bűnelkövetést. Mindez persze nem kiszámítható, nem is nagyon tervezhető. De ezt eddig is tudtuk: fogvatartottakkal dolgozni, velük foglalkozni sosem számított egy sikerorientált, pozitív eredményekkel kecsegtető hivatásnak. Mi, börtönökben dolgozó szakemberek, börtönőrök, lelkészek mégis tesszük a dolgunkat, mert ki milyen okból, de mégis ezt a hivatást választotta egykor... 

A fásultságról...

A fásultságról - egy fogvatartott szemével...

"Év elején volt szerencsém egy pár napos büntetés-félbeszakításon otthon lenni. Még csak fél év telt el az ítéletemből, így nem gondoltam, hogy különösebb változást fogok tapasztalni „odakint”, épp ezért volt meglepő számomra az emberek viselkedése...

Sétálok a kisvárosom főutcáján és azt látom, hogy csupa fásult „zombi” jön velem szembe! Üres tekintet, szürke arc, csak a gyors léptek cáfolják meg az élőhalott mivoltukat. Nem néznek egymásra, a kirakatokra is csak egy gyors pillantás, a buszmegállónál a szokásos lökdösődés is elmarad, sőt kényesen ügyelnek rá, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Mi volt itt, amíg én be voltam zárva? Idegen- invázió? Gyorsan bemegyek valami boltba, hogy emberi szót hallok-e még egyáltalán. Hallok: tőmondatokat. Jó, akkor a megszálló földönkívüliek még nem asszimiláltak mindenkit teljesen. Van esély!

Találkozom egy haverommal, gyorsan ráköszönök, hogy „- szevasz” „- szevasz” – visszaköszön, és menne tovább. Mi van? Azért ettől jobban ismertük egymást, hogy így lerázzon. (Talán tudja és zavarja a „börtönviseltségem?”) Nem hagyom annyiban!

„ – Rég láttalak, hogy vagy?”

Kelletlenül megáll: „ – Jól, köszönöm, és te?” – közben elnéz a fejem mellett valahova messze. Egy mosolygós srácként emlékeztem rá, de most még a szeme se csillog. Na, kiderítem én, hogy mi folyik itt! Félhangosan eldúdolom a „Harmadik Típusú Találkozások” ismert, kapcsolatfelvételi trilláját, de egy zavart oldalpillantáson kívül semmi egyéb reakció. Oké, talán nem földönkívüli, úgyhogy elkezdem különböző gyors kérdésekkel bombázni, hogy mi van ezzel-azzal, hátha kizökken. Egymondatos válaszok, feszengés, de az udvariassági protokollja még működik. Így csak non-verbálisan tudatja, hogy menne már. Na akkor adjunk neki:

„- Képzeld, börtönben vagyok!”

„- Tényleg?” – ezek szerint nem tudta, hogy be vagyok zárva, de a francba is, én nem így reagálnék, ha ő mondta volna nekem ugyanezt. Fokozni kell!

„- Igen, megfőztem és megettem az anyósomat, erre lecsuktak.”

„- Tényleg?” – semmi érdeklődés, nagy baj van! Gyerünk tovább, tovább!

„- Ja, de nem volt olyan, jó mint mondják.”

„- Tényleg?” – hát ez esélytelen, nem figyel rám, így útjára engedem. Csak a búcsúzáskor látok az arcán emberi érzelmet: megkönnyebbülést.

Továbbmegyek. Az egyik gyalogátkelőhelynél nem működnek a lámpák, egy idősebb néni idegesen totyog, láthatóan át akar menni a másik oldalra. Miért nem segít senki? Odamegyek és átkísérem. Úgy látszik a „jó tett helyébe jót várj”-működési elv beindult, mert egy fátyolos, meleg szempár hálás ezért a semmiségért: „- Köszönöm fiatalember, már egy negyed órája nem mertem átmenni! Senki sem segített eddig, nagyon örülök, hogy maga erre járt.”

A kezdeti örömömet azonban beárnyékolja, hogy hazafelé sétálva újabb és újabb testrablók áldozatait látom az utcán. Otthon elpanaszolom a kis feleségemnek, hogy mit tapasztaltam. Végighallgat, és közben megértően mosolyog, mint ahogy egy kisfiúra szokás, amint az éppen Scooby Doo legújabb történetén csodálkozik. Urrá lesz rajtam a felismerés: amióta hazajöttem csak magunkról beszélt! Hirtelen megkérdezem:

„- Hogy van Peti bácsi?” – a szomszéd már régóta betegeskedett.

„- Meghalt.” – és közben tovább készíti össze a mosnivalót.

Úristen! Eljött a megvilágosodás pillanata: „Itt kint” az emberek nem foglalkoznak egymással! Leültetem életem párját, hogy beszélgessünk, és egyre csak záporoznak a kérdéseim a közös barátaink hogyléte felől érdeklődve, egészen addig, hogy mikor látott utoljára híradót – nem bulvárt, rendes híradót – a TV-ben. A válaszok kétségbeejtőek. Vajon mielőtt börtönbe mentem én is ilyen zárkózott lehettem mások problémáival kapcsolatosan? A „sitt” igazán nem egy idealizálandó hely, de ott megszoktam, hogy foglalkozunk egymással. Ha valamilyen kapcsolat kialakul „bent” két ember között, akkor odafigyelünk egymásra. Egy-egy találkozás alkalmával teljesen természetes, hogy őszintén érdeklődünk a másik hogyléte felől. (Persze, az is természetes, hogy nem kell mindenkit minden részletbe beavatni . . .) Ha nincs más téma, akkor az aktuálpolitikai kérdésektől kezdve a focieredményekig minden jöhet. Kell is, mert ezt a „poklot” magányosan k.. a nehéz lenne túlélni maradandó lelki sérülések nélkül. És ugye minket – elvileg – vár vissza a társadalom, ahová mentálisan, egészséges és jóravaló létformaként kell újra beilleszkednünk. Én megfogadtam, hogy ezeket az „alap-elvárásokat” túllépem és majdani civil állampolgárként oda fogok figyelni a tágabb környezetemre is, mert azt hiszem, hogy a „kinti poklot” is k... nehéz egyedül túlélni!"

Hm... azért valahol érdekes dolog az, hogy egy elítélt is azzal szembesít bennünket, amivel talán sokan tisztában vagyunk. Legalábbis abban az esetben, ha egy kicsit magunkba nézünk, őszintén. Nevezetesen arra gondolok, hogy mennyire nem figyelünk egymásra, sok esetben milyen csekély érdeklődést tanúsítunk mások iránt. Az élet rohan, egy felfokozott tempóban éljük meg mindennapjainkat, közben rengeteg dolgot nem veszünk észre, nem foglalkozunk azokkal, akik körülvesznek bennünket, akik számára esetleg fontos lenne, hogy valami jelzést kapjanak tőlünk arról, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ők is léteznek. Néha jó lenne kicsit megpihenni, nem rohanni, hanem a megszokottnál több időt, figyelmet szánni a környezetünknek. Ugye-ugye... néha egy fogvatartottól is lehet tanulni...