Mint ismeretes, múlt pénteken a Pécsi Törvényszék első fokú ítéletével tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta Péntek Lászlót, Bándy Kata rendőrségi
pszichológus gyilkosát. A nagy médianyilvánosságot kiérdemlő és közfelháborodást kiváltó ügy azóta is sokakat foglalkoztat. Két véleményt adok közre a lehetséges írások közül...
Forrás 1.: http://szuveren.blog.hu/2013/04/09/az_igazsagszolgaltatas_kudarca
A lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki a Pécsi Törvényszék Bándy Kata megölése ügyében. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy csak koporsóban hozzák ki az elítéltet a büntetés-végrehajtási intézetből. A bíróság a vádlott tettét aljas indokból elkövetett emberölésnek és kifosztásnak minősítette, az előbbi elvileg önmagában is megalapozhatja a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. De mi vezeti a döntéshozót ilyen verdikt meghozatalához? Tóth Balázs Gergely írása.
A bíróságnak jelen ügyben rendkívül széles mérlegelési lehetősége volt. Az úgynevezett minősített emberölés büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A törvény szerint a „büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”. Ezt a célt szem előtt tartva kell a büntetést kiszabni.
A bíró tehát ilyen súlyos bűntett esetén eldöntheti, hogy határozott idejű vagy életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki. Ha az életfogytig tartó szabadságvesztés mellett dönt, akkor meghatározhatja, hogy lesz-e lehetősége az elítéltnek feltételes szabadságra kerülésre, ha igen, hány év múlva. Ha például a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben jelöli meg, akkor a harminc év elteltével a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése és pártfogó felügyelői vélemény alapján egy úgynevezett büntetés-végrehajtási bíró megállapítja, hogy továbbra is bent kell-e maradnia az elítéltnek, vagy szigorú magatartási szabályok előírásával, pártfogó felügyelet mellett szabadlábra kerülhet. Ilyenkor a törvény szerint azt kell mérlegelni, hogy a büntetés fenti célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető-e; azaz szükséges-e a társadalom védelme érdekében továbbra is bent tartani. Ha úgy döntenek, hogy igen, akkor folytatódik a büntetés letöltése, és évente felülvizsgálják a szabadlábra kerülés lehetőségét. Az is megtörténhet, hogy egyik évben sem látnak lehetőséget a szabadulásra, és az elítélt valóban élete végéig bent marad.
Amikor a Pécsi Törvényszék tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről döntött, ennek a felülvizsgálatnak a lehetőségét zárta ki; azaz annak megítélését, hogy a társadalomra való veszélyesség harminc év múlva is fennáll-e, nem bízta a büntetés-végrehajtási bíróra. Vajon melyik bíró tudja jobban megítélni azt, hogy az elítélt harminc év múlva veszélyes lesz-e a társadalomra: aki most elítélte, vagy aki harminc év múlva megvizsgálja?
Az a bíró, aki egy elkövetőre tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki, nem kevesebbet állít, mint hogy most meg tudja mondani, hogy az elítélt harminc vagy negyven év múlva milyen ember lesz. Meg tudta volna mondani a kétéves Péntek Lászlóról, hogy huszonöt év múlva gyilkos lesz? Kíváncsi lennék, a bíró szerint melyik volt a vádlott azon tulajdonsága, ami miatt biztos, hogy az elítélt aggastyán korában, adott esetben súlyos betegen is veszélyes lesz a társadalomra. Ne feledjük, huszonéves elkövetőről van szó, aki a bűnösségét beismerte.
Bár egyetlen bíróságot sem köt más bíróság döntése, az ítélet az általános bírói gyakorlathoz képest igen szigorú. Emlékezhetünk, a móri bankrablás ügyében elítélt elkövető sem kapott tényleges életfogytiglant. Ha az emberölés kirívóan brutális, bestiális módjáról lenne szó, akkor sem feltételenül kell olyan jogszabályt alkalmazni, ami kormányváltás nélkül valószínűleg elbukott volna az Alkotmánybíróságon, és amely még így is ellentétes lehet az Emberi jogok európai egyezményével.
De nem csak más bíróságok gyakorlatától tér el a mostani ítélet. A Pécsi Törvényszék eljáró bírája 2006-ban egy ittas állapotban egy sértettet megölő, egyet pedig életveszélyesen megsebesítő, (Péntek Lászlóhoz hasonlóan) többszörös visszaesőt ítélt több emberen elkövetett emberölés kísérletéért életfogytig tartó szabadságvesztésre, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben határozva meg. 2007-ben egy rendőrt, aki előre kitervelten, nyereségvágyból hét lövéssel megölte ismerősét, minősített emberölésért és lőfegyverrel való visszaélésért ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre, úgy, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja itt is harminc év lett (másodfokon tizennyolc év fegyházra enyhítették a büntetést). Szintén 2007-ben az egyéves gyermekét többször is a dívány karfájára dobó apát szándékos emberölésért tizenkét év fegyházra ítélte. 2008-ban egy idős nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel megölő, korábban többször is büntetett vádlottat tizenöt év fegyházra ítélte. Ugyanebben az évben egy ittasan, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért tizenhárom év fegyházat szabott ki (másodfokon tizenegy évre enyhítették). Szintén 2008-ban egy előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért szabott ki életfogytig tartó szabadságvesztést, a feltételes szabdságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben meghatározva (másodfokon tizenhárom és fél évre enyhítették az ítéletet).
A bíró az ítélet szóbeli indokolásában kifejtette: „Figyelemmel arra, hogy a vádlott értékrendjében, gondolkodásmódjában a becsületes munkával szerzett jövedelemhez jutás nyomokban sem lelhető fel, a bíróság nem lát arra esélyt, hogy Péntek László valaha is a társadalom hasznos tagjává válhat. Ez a cselekmény szíven találta a magyar társadalmat. Megvédeni csak akkor lehet, ha a vádlott élete hátralevő részét a társadalomtól elkülönítve, izoláltan tölti. Ezért vele szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a bíróság, nem mellékesen a büntetés generálpreventív céljaira is. A társadalom elvárása és igazságérzete itt most találkozott a bíróság álláspontjával is.”
A ítéletet a bíróság rekordgyorsasággal, néhány hónap alatt hozta meg. Nem hiszem, hogy – néhány koncepciós eljárást kivéve – volt olyan büntetőper, amelyben négy tárgyalási nap után szabták ki a lehető legsúlyosabb büntetést. Az ítélet és különösen az indokolás számos további kérdést is felvet. Vajon a felsorolt korábbi esetek nem találták volna szíven a társadalmat, ha kellő nyilvánosságot kapnak? Akik a bíróság szerint soha nem lesznek a társadalom hasznos tagjai, azoknak börtönben van a helyük? Lehet-e helye egy bírósági ítéletben a társadalmi elvárásnak bármilyen összefüggésben? Hiszen a társadalmi elvárás szinte minden súlyos bűncselekmény esetén az, hogy a létező legsúlyosabb büntetést szabják ki – de ez a Pécsi Törvényszék korábbi ügyeiben is így volt. Sajnos nem zárható ki, hogy ha a nagy nyilvánosságnak köszönhető társadalmi elvárás helyet kapott az ítélet indokolásában, akkor befolyásolta is azt.
Forrás 2.: Dr. Pászti-Nagy Ügyvédi Iroda Facebook-profil
A Bándy-ügyben született ítéletről ír jogi véleményt Tóth Balázs Gergely. Kérdést vet fel arról, hogy nem túl súlyos-e az ítélet, illetve helyes-e a bírónak a társadalom véleményére hivatkozni.
Bennem is felvetődtek kérdések. Előljáróban annyit, hogy a tényleges életfogytiglan annyit tesz, hogy az elítélt életében már nem is lehet megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy valaha szabadlábra kerüljön. Ilyen büntetést bevezetése óta csak néhány esetben szabtak ki.
Van olyan kritikus, aki a büntetés javító célját kérdőjelezi meg, hiszen aki már soha nem kerülhet vissza a társadalomba, annak a motivációja is elvész, hogy "megjavuljon", megváltozzon. A támogatók szerint viszont azért helyes ez a forma, mert bizonyos súlyú bűncselekmények után a társadalomtól nem várható el az a kockázatvállás, amely az elítélt esetleges ismételt bűnelkövetésével jár.
Ebben az esetben szexuális jellegű bűncselekmény és élet elleni bűncselekmény járt együtt, mindkettő önmagában is nagyon súlyos társadalmi és jogi megítélés alá esik, a kettő együtt talán az elképzelhető legsúlyosabb bűntett. Arról, hogy jogszerű-e a büntetés, nem igazán lehet vita, hiszen a jogszabály lehetőséget ad a tényleges életfogytiglani büntetés kiszabására. A társadalom biztosan nagyban egyetért az ítélettel, elég elolvasni a cikk kommentjeit, egy kivétellel mindenki támogatja.
Rossz a cikkben feltett kérdés, miszerint lehet-e hivatkozni a jogi szempontokon túl a társadalom véleményére. Szerintem a társadalom értékítéletét minden egyes ügyben figyelembe kellene venni, nyilván ésszerű keretek között. Itt ugyanis sokan reklamálják, hogy a halálbüntetés lenne indokolt, de arra jogi lehetőség nincs. A tényleges életfogytiglanira viszont van mód, a társadalom ezzel egyetért, mi a gond? A gond az, hogy hazánkban a "népi" közreműködés teljesen leszűkült az igazságszolgáltatásban, ami persze általában célszerű, de a kiemelt bűnügyeknél kicsit irigyekedve figyelem az Egyesült Államok esküdtszéki rendszerét. Igaz, hogy a laikusok könnyebben befolyásolhatók, mint a tapasztalt büntetőjogászok, de ott is van lehetőség az esküdtszék döntésének a mellőzésére, a büntetést pedig azért a bíró szabja ki.
A cikk másik felvetése, hogy mennyire megalapozott az ítélet, amelyet ilyen hamar, négy tárgyalás után hoznak meg. Én azt gondolom, hogy ez a másik terület, ahol érdemes figyelni a tengerentúlra: napokban-hetekben lehet mérni azt, hogy a kiemelt ügyekben mikor kerül az ügy tárgyalásra. Nálunk a túlterhelt ügyészség esetenként csak évek után jut el oda, hogy egyáltalán vádat emeljen, és bíróság elé küldje az ügyet, ahol újabb évek telnek el az ítéletig. Én azt mondom, hogy végre egy ügy, ahol rendőrség, ügyészség, bíróság hihetetlen gyorsasággal tette a dolgát. Bár így történne minden perben.
***
Az ügy kapcsán bennem is sok gondolat felmerült, melyeket többségében megtartok magamnak. Annyi azonban mindenképpen érdekes, hogy megítélésem szerint talán valóban a szokásosnál jóval rövidebb idő alatt született meg az elsőfokú ítélet, ami nagy valószínűséggel az ügy jellegének, az azt körülvevő kiemelt figyelemnek, közhangulatnak is köszönhető. Figyelemmel azon személyes tapasztalataimra, melyek szerint egy-egy büntetőügy esetében valóban túlzottan elhúzódik az ügymenet, illetve viszonylag hosszú idő szükségeltetik ahhoz, hogy ítélet szülessen, ez akár még a pozitív kategóriába is sorolható. Azzal, hogy az ítélet súlya megfelel -e az elkövetés körülményeinek, módjának, avagy az túlzottnak tekinthető, lehetne vitatkozni. Nem teszem. Tény, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a legsúlyosabb alkalmazható szankció. A fogvatartott ebben az esetben soha többé nem szabadulhat. Ennek megfelelően a társadalomra további veszélyt nem fog jelenteni. A büntetés-végrehajtási intézetben azonban vannak más fogvatartottak is, illetve a személyi állomány tagjai is ott vannak. Egy ún. "tész"-es elítélt rájuk azért potenciálisan jelentős veszélyt jelenthet, magára nézve különösebb érdemi következmények nélkül. Ezzel persze jellemzően kevesen foglalkoznak... A közelmúltban beszéltem egy olyan fogvatartottal, aki jelenleg egy jogerős fegyház büntetést tölt, azonban egy folyamatban lévő ügy kapcsán első fokon P. Lászlóhoz (a biztonság kedvéért én azért ügyelek az érintett személyiségi jogaira...) hasonlóan tényleges életfogytig tartó büntetés került vele szemben kiszabásra. Az érintett úgy ítéli meg a helyzetét, hogy ettől kezdve ő a bv. szervezet tulajdona lett, és amennyiben másodfokon helyben hagyják az ítéletet, akkor tesz arról, hogy ez az állapot megszűnjön. Azaz öngyilkosságot fog elkövetni. Ezzel megakadályozza a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtását, illetve egy olyan eseményt valósít meg, amely számunkra elfogadhatatlan. A történet nem egyszerű. nekünk, a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozóknak nem mérlegelni, nem értékelni, nem megítélni kell, hanem végre kell hajtanunk az elítéltekkel szemben kiszabott büntetéseket, kényszerintézkedéseket, hátrányos megkülönböztetés nélkül, és attól függetlenül, hogy P. Lászlóra vagy éppen más fogvatartottra kell alkalmazni a jogszabályi előírásokat..
