Van-e élet a börtön után?

Van-e élet a börtön után?

 

A MOME TransferLab interdiszciplináris műhely 2014 őszén újabb három eseménnyel folytatja 2012-ben megkezdett beszélgetéssorozatát a büntetés-végrehajtás és börtönépítészet kérdéseihez kapcsolódóan. A BESZÉLŐN 5 a három eseményt felvonultató őszi programsorozat nyitánya, melynek mostani témája a börtön utáni élet, a szabadulást követő társadalmi reintegráció kérdésköre és ennek építészeti vonatkozásai.

A beszélgetés alkalmával már működő reintegrációs módszereket mutatunk be meghívótt előadóink közreműködésével. A Váltó-sáv Alapítvány az elsők között kezdett Félutas házat működtetni Magyarországon. A Feldmár Intézet B-terv programja egy fiatal kezdeményezés, amely szintén egy “menedéket” hozott létre az arra igényt mutató börtönből szabadultak számára. Fenyvesi Bori a MOME építész hallgatója diplomamunkájával többek között a két alapítvány reintegrácios modelljeire is reflektáló újszerű építészeti programot alkotott meg.

Milyen építészeti térre van szükség a zárkaélmény után? Mi az a félutas ház? Hogyan tud hatékonyan együttműködni a szociális és építészeti program a szabadult egyén igényeire fókuszálva?

A beszélgetés résztvevői:

Büky Dorottya (Feldmár Intézet – Tévelygőkért Alapítvány)

Fenyvesi Bori (MOME építész, Szelíd ház projekt)

Mészáros Mercedes (Váltó-Sáv Alapítvány)

Payer Katalin (moderátor)

És itt látható a videoanyag:

Egy pályázati projekt bemutatása --- szakképesítés, resztoratív jellegű munka, reintegrációra készítés és munkalehetőség a szabadulás után

(Forrás: http://nol.hu/belfold/a-bortonbol-mennek-a-jatszoterre-1501503)

 

Egy új projekt segít a börtönbüntetésüket töltőknek szakképesítést, szabadulásuk után pedig munkát szerezni. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Budapesti Kommunikációs Főiskola egy olyan oktatási programot dolgozott ki, amellyel a rabok államilag elismert OKJ-s végzettséghez juthatnak.

A program sikerét és népszerűségét mutatja, hogy mind a baracskai, mind a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetben komoly túljelentkezés mellett kellett kiválasztani a programban résztvevőket. A témával kapcsolatban tartott pénteki konferencián Túri György, az egyetem kommunikációs és művészeti karának dékánja kiemelte, hogy az intézet a frissen szabadult elítéltek reintegrációjában komoly szerepet vállalt, miközben összesen 9 bv. intézettel működik együtt.

Szeidl Tamás, a baracskai székhelyű Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettese elmondta, hogy az intézet különböző intézményeiben összesen körülbelül 1300 rabot tartanak fogva, közülük 5-600-at tudnak folyamatosan foglalkoztatni. Munkájuk nagymértékben hozzájárul az intézet pénzbevételeinek növeléséhez. Szeidl kiemelte, hogy a képzések több szempontból is nagyon fontosak. Egyrészt motivációs eredmények is vannak, hiszen az oktatásban részt nem vevő elítéltek látják, hogy társaik tanulnak és gyakorlati képzésben is részt vesznek, tehát aktívan dolgoznak. Másik fontos szempont, hogy az intézeten kívül, a különböző önkormányzatoknál végzett „resztoratív" tevékenységükkel a fogvatartottak környezetük tisztaságához, szépségéhez járulnak hozzá. Emellett megtanulják, hogy cselekedeteik felelősséggel járnak, így önmaguk világítanak rá, hogy ami miatt börtönbe kerültek, az rossz, és ezt jóvá kell tenniük.

A resztoratív munkára Szucsáki Melinda, a baracskai büntetés-végrehajtási intézet főhadnagya is felhívta a figyelmet. Mint mondta, ez csak része annak a komplex képzési rendszernek, amelyet az elítéltek oktatása érdekében fejlesztettek ki. Végeredményben a tanulás a készségek, képességek fejlesztését, az első lépések megtételét célozza a munkához jutás felé. A képzési folyamatot komoly előkészületek előzték meg. Meg kellett határozni a célcsoportot, meg kellett teremteni a működési feltételeket, ki kellett alakítani a megvalósítási és működési rendet az intézményen belül és kívül, valamint ki kellett dolgozni a programokat és anyagokat. Szucsáki kiemelte, hogy nemcsak a fogvatartottakat, hanem az intézmény dolgozóit, illetve a programban résztvevő oktatókat is képezni kellett. Ők érzékenyítő tréningeken vettek részt, amelyek során megtanulhatták, miként kell bánni, helyesen viselkedni a foglyokkal. A képzést megelőzően a raboknak személyiségfejlesztő, – a korábban említett – resztoratív, valamint lakásfenntartási tréningeken kellett részt venniük. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres vizsga esetén büntetésük lejárta után könnyedén illeszkedjenek vissza a társadalomba.

A képzés során négy modult kellett a raboknak teljesíteni. Százhatvan óra elméleti és 240 óra gyakorlati oktatáson kellett részt venniük, a maximális hiányzás pedig nem haladhatta meg az órák 10 százalékát. Záróvizsgát végül 18-an tettek a képzést megkezdő 20 főből, valamennyien sikeresen megkapták parkgondozói képesítésüket.

Hasonló sikerről számolt be Lelovics Zoltán, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön őrnagya és egyik mentora. Ebben az intézetben 17-en tettek parkgondozói, 15-en pedig kertfenntartói vizsgát. Lelovics kitért arra is, hogy a balassagyarmati intézet dolgozói eddig is széles körben végeztek munkát, így például néhányan az Ipoly cipőgyárban alkalmazottak, de rabok segítenek az árvízi védekezésben vagy a közterületek rendben tartásában. A mentori munkáról elmondta, hogy egyszerre maximum 5 fővel dolgoznak együtt, őket viszont maximálisan segítik. Munkájukhoz tartozik azonban a szükséges eszközök biztosítása, az oktatók segítése, valamint a személyre szabott feladatok kialakításának és végrehajtásának ellenőrzése is. Az őrnagy a jóvátételi programról is beszélt, mint mondta, a rabok ennek keretein belül olyan feladatokat képesek elvégezni, amelyeket a résztvevő intézmények nem.

A konferencián felszólalt a Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese, Czabafy László is. Czabafy azt emelte ki, hogy a cég nagy hangsúlyt fektet a munkavállalói piacon hátrányos helyzetben lévők kiemelt foglalkoztatásával, így számukra fontos, hogy a börtönben tanult és ott szakképesítést szerzőket is foglalkoztassák. A végzettek közül 17-en kötöttek munkaszerződést a Kft.-vel, jelenleg öten dolgoznak Pásztón, közülük pedig 1 fő tervez hosszabb távon is a cégnél maradni. Feladataik közé tartozik a városi parkok, játszóterek, temetők rendben tartása. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a képzést elvégzettek nagy szakértelemmel látják el munkájukat, felkészültek és sokszor alaposabb munkát végeznek, mint szakképesítéssel nem rendelkező közmunkás társaik. Jellemző, hogy a foglalkoztatott korábbi elítéltek nem pásztóiak, ők a település 30 kilométeres körzetéből járnak be rendszeresen dolgozni.

Barabás Tünde kriminológus, a projekt szakmai vezetője úgy fogalmazott, hogy „konzorcium jött létre" a BKF és BVOP között. Ennek az együttműködésnek nem titkolt célja, hogy a börtönből kikerülve a korábbi elítéltek hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A kézhez kapott végzettséggel sokkal könnyebben találnak munkát, így biztosított, hogy ne váljanak visszaesővé és ne kerüljenek újra börtönbe. Barabás többször is kiemelte, hogy a projekt sikeresnek mondható. Egy három éves úgynevezett utánkövetési szakaszban folyamatosan tartják a kapcsolatot a szabadultakkal, ám vannak, akik „kikerülnek a projekt látóköréből". Ők vagy nem dolgoznak a szakmájukban, vagy – ilyenre is volt példa – külföldre utaznak dolgozni.

Börtönök ízei --- interjú Pánczél Andreával és Buday Péterrel...

(Forrás: http://nol.hu/kultura/bortonok-izei-1502411)

Börtönök ízei

MAGAZIN: Miért fontos, hogy jókat együnk és igyunk?

PÁNCZÉL ANDREA: Sem az étel, sem az ital nem létezik önmagában. Rengeteg dolog kapcsolódik hozzájuk. A társaságon kívül az építészet, a zene és az irodalom és még sok minden más is. Mindez együtt nyújtja életünk legszebb élményeit.

BUDAY PÉTER: Az ételek és az italok az emberiség kultúrájának nagyon fontos részei.Már Hammurapi tábláin is szó esik az ennivalókról, még a sörről is. A gasztronómia lényege nem az, hogy teleegyük magunkat, hanem hogy megértsük: az étkezéssel a lelkünket is építjük. Sok művész barátom van, nagyon hasonló az alkotási folyamatunk. Rengeteg meló és tanulás kell ahhoz, hogy a borok és az ételek harmonizáljanak egymással, és létrejöjjön az ízrobbanás. Amikor valaki azt mondja, nem szeret enni, számomra érthetetlen. Olyan, mintha én azt mondanám, nem szeretem a zenét.

PÁNCZÉL ANDREA: Ha meg akarok ismerni egy kultúrát, az első utam a helyi piacra vezet. Egy népről rengeteget meg lehet tudni abból, hogy mit eszik, milyen borokat szeret. Az egyik legújabb felfedezésem az olasz csizma csücske, Puglia. Véletlenül rábukkantunk egy borászatra, eszméletlenül finom borokat kóstoltunk, és egyik üveg sem volt drágább tíz eurónál. Kiderült, hogy ott készül Mick Jagger kedvenc bora is, amelyből minden évben több száz palackot rendel, és néha személyesen is ellátogat megnézni az új évjáratokat.

MAGAZIN: Az evés és a borozás ráadásul közösségi élmény is, amiből egyre kevesebb van mostanában.

PÁNCZÉL ANDREA: Nemrég utaztam ugyanazzal a busszal, amivel még gimnazista koromban is jártam. A buszon mindig nagy élet volt, az emberek ismerkedtek, beszélgettek vagy épp olvastak. Most mindenki a telefonját nézte, sokan szerintem azt sem tudták, hogy ki ül mellettük. Valóban egyre kevesebb a valós közösségi élmény, ezért nagyon fontosak a közös ebédek, vacsorák vagy a borozgatások.

BUDAY PÉTER: Az olvasás is óriási élményforrás. Tízéves korom óta olvasok, a Sirály sorozattal kezdtem, már kamaszként kivégeztem az összes Rejtőt. Amikor odaadtam a fiamnak Az elveszett cirkálót, elolvasta, mert egy rendes gyerek, de azt mondta, neki ez túl lassú. És valószínűleg igaza is van, ő már egy új generáció. Pedig az olvasás által szerzett tapasztalatok nagyon sok helyzetben jöhetnek jól.

PÁNCZÉL ANDREA: A nagylányom Berlinben tanul, sokszor meglátogatom én is. Ott még mindig látok csomó fiatalt könyvvel a kezében a villamosokon és a buszokon. Az a tapasztalatom egyébként, hogy két nép van, amelynél a könyv szinte semmit nem veszített a népszerűségéből, a német és az orosz.

MAGAZIN: Az újságírót is kihúzza a nehéz helyzetekből egy-egy olvasásélmény?

PÁNCZÉL ANDREA: A német közszolgálati televíziónál, az ARD-nél dolgoztam egy évig Baden-Badenben, és a németekkel nem volt könnyű barátkozni, idegenül éreztem magam egy kicsit. Próbáltam felfedezni a helyi nevezetességeket, így eljutottam a híres kaszinóba, ahol valahogy mégis ismerősnek, barátságosnak tűnt a hely, és rájöttem, hogy egyik kedvencem, Dosztojevszkij A játékos című regénye játszódott itt. Ez valahogy megnyugtató volt. Más jellegű olvasmányélmény, amikor alaposan felkészülsz újságíróként egy-egy témára, én ezt sosem mulasztottam el,most pedig vállalati kommunikációs vezetőként naprakésznek kell lennem, elsősorban gazdasági, energetikai témákban.

MAGAZIN: A szakács is alkalmazkodik a helyhez, vagy csak főzi a magáét?

BUDAY PÉTER: Azt nem tudom, egy-egy szakács hogy főz, én mindig olyan ízeket viszek külföldre, amelyek passzolnak a helyiek ízléséhez. Gasztrotörténetet is tanítok, úgyhogy amikor Angliába mentem, tudtam, ott az egészben sülteket szeretik, ezért egészben sült vadast csináltam nekik mártással. A németeknek káposztás ételeket készítettem, és amikor Strasbourgban az EU-csatlakozás ünnepsége alatt büfét csináltunk, rakott krumplit adtam az elzászi közönségnek.

MAGAZIN: A börtön körülményeihez hogy tudott alkalmazkodni?

BUDAY PÉTER: Budai István, a balassagyarmati börtön parancsnoka keresett meg, volna-e kedvem tanítani a rabokat. Kaptam egy kis szobát, van benne egy vágóasztal meg egy indukciós rezsó. Együtt választottuk ki azt a tizenhat rabot, akinek jó a magaviselete, és kétéves OKJ-s képzés, majd további egyéves belső gyakorlat keretében szakácsképesítést szerezhet. Nagyon szigorú vagyok, csak az kapja meg a képesítést, aki a három év során egyetlen vizsgán sem bukik meg. Aki nálam végez, az versenyelőnyben lehet ugyanis a többi szakáccsal szemben, én meg nem szeretném azt hallani, hogy a nagyokos Buday tanítványa csak ennyit tud. Senkitől sem kérdeztem meg, miért ítélték el, mert bennem is vannak előítéletek, és tudom, hogy befolyásolhatna a munkámban. De itt most nem az fontos,mit követtek el, hanem az, hogy kapnak esélyt arra, hogy ne kerüljenek vissza.

PÁNCZÉL ANDREA: Egyszer forgattam egy olasz börtönszigeten, Gorgonán. Ez volt az egyik utolsó börtönsziget Európában, azóta már bezárták. Ott a rabok nemcsak maguknak főztek, de az alapanyagokat is maguknak termelték meg.

BUDAY PÉTER: Nálunk is hasonló a cél. Olyan étrend kidolgozására törekszünk, amelyet a 31 magyarországi fegyintézet át tud venni, és előbb-utóbb talán a rabok is tudnak majd magukra főzni. Igenis lehet kevés pénzből finomat és egészségeset készíteni, csak meg kell tanulni a megfelelő technikákat.

MAGAZIN: Nem féltek a börtönben?

PÁNCZÉL ANDREA: Sohasem féltem sehol, ahova a munkám miatt mentem. Se Gorgonán, se a szegedi Csillagban. Pedig a szigeten a rabok szabadon jártak-keltek, még halásztak is a tengeren. De az ilyen helyeken elképesztő fegyelem van, tudják a szabályokat és azt is, hogy mekkora távolságot kell tartaniuk egy kívülről érkezőtől.

BUDAY PÉTER: A börtönben ünnepnap, amikor valaki kívülről érkezik közéjük. A balassagyarmati börtönt ráadásul a Monarchia idején építették, kör alakú, a cellák között egy udvar van, olyan, mint egy hatalmas lichthóf. Nekem muszáj megbíznom a rabokban, különben nem tudnám őket tanítani. És akkor ahhoz sem lenne merszem, hogy minden óra elején kiosszam nekik a késeket, amikkel dolgozunk.