Van-e élet a börtön után? És egyáltalán van-e élet a
börtön előtt? Sokak számára nincs. A legtöbben szabadulás után újra ugyanott
kötnek ki – bűn, erőszak, agresszió, árulás közepette. Attila megharcolta a
saját csatáit, hogy kemény, balhés emberré váljon, és aztán döntött. Döntött,
hogy maga mögött hagyja a múltat, a családját, mindazt, ami sorsát a bűn felé vezette.
Ez talán még keményebb volt, mint lopni, csalni, rabolni. Csak ő tudta ezt
megtenni, de nem tudta megtenni egyedül.
A Feldmár-történetek az akarat erejéről és
hiábavalóságáról, az odaadás csodájáról, hiányról és újrakezdésről – róla,
rólad és rólunk szólnak.
„Ez a könyv
nemcsak Attila története, hanem másoké is, sokaké. Minél személyesebb és részletesebb
egy igaz történet, amit valaki leír, annál univerzálisabb. Ha valaki pontosan
leírja, mi van, az a valóság, és az kinyílik, rezonál mások valóságára.”
Feldmár András
„2011.
szeptemberében ismertük meg Oláh Attilát, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.
A Feldmár Intézet kezdeményezésében Mesekört indítottunk ott. A parancsnok arra
gondolt, talán ez majd segít valahogy levezetni az energiáit. Soha nem felejtem
el a pillanatot, amikor „beleállt” a játékba. Bizalmat adott. Jól érezte magát.
2013 augusztusában szabadult, ma velünk dolgozik, tapasztalati munkatársunk,
minden pénteken visszajár velem a börtönbe trénerként, gimnáziumokba hívják
előadásokat tartani.”
Büky Dorottya, a Mesekör program vezetője
Oláh Attila, a szerző,
a Feldmár Intézet tapasztalati munkatársa
Részlet a HVG könyvek sorában, a Feldmár-történetek első köteteként megjelent könyvből…
„Eddig soha senki nem törődött velem, akkor
sem, amikor gyerek voltam. Soha senki, ezelőtt. Most itt vagytok nekem ti. Ti
tényleg törődtök velem, tényleg azon vagytok, hogy jó legyen nekem, és tényleg
érzem ezt a törődést. Sokat változtam, nagyon. És itt nem a börtönre gondolok…
Én úgy látom, hogy egy bűnözőt az nem változtat meg, hogy milyen börtönben ült,
jó vagy rossz börtönben. A börtön az mindig is börtön marad.
Ott is, aki akar változni, az tud
változni. Csak akarni kell. Ismerek én egy csomó olyan embert, akikkel egy
cellában ültünk, és csak dumáltak. „Hú, én már nem bűnözök, ha kimegyek,
alapítok egy családot magamnak, melózok.” Micsoda? Láttam a múltkor, hogy már
megint az előzetesekkel sétált. Sokan voltak ilyenek, hiába mondták. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése