Élet a börtönévek után... - gondolatok Otis Johnson története kapcsán

„Az életem, miután 44 évet letöltöttem a börtönben…” – valahogy így lehetne lefordítani annak a videónak a címét, ami a közelmúltban bejárta a világot. Otis Johnson 25 évesen került börtönbe, ahonnan 69 évesen, 2014 augusztusában szabadult. A hosszú tartamú, negyvennégy éves szabadságvesztés büntetést a férfi emberölés miatt kapta, egy rendőrgyilkosság elkövetését követően. A szabadulás ideje eredetileg korábbra esett volna, azonban mielőtt elhagyhatta volna a bv. intézetet, még le kellett töltenie egy nyolc hónapos büntetést, amit még egy tizenhét éves korában elkövetett bolti lopás kapcsán kapott.      

A férfi társadalmi visszailleszkedésének, a mai modern világba való kikerülésének története kiemelt figyelmet kapott. Johnson az Egyesült Államok lakosságának csak egy rendkívül csekély hányadát reprezentálja. A volt elítélt szabadulását megelőző esztendőben, 2013-ban megközelítőleg 3900 olyan személy szabadult, aki legalább húsz év tartamú szabadságvesztés büntetést töltött le, ami kevesebb, mint az abban az évben szabaduló összes fogvatartott 0,7%-a.  

Ennek ellenére Johnson és a hozzá hasonló korú elítéltek helyzete mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. A több évtizedes fogva tartásból és a társadalomtól való elkülönítésből való szabadulás után az ilyen személyek helyzete és szükségletei teljesen különbözőek a náluk fiatalabb ex-bűnözőkétől. Az érintettek mentális és egészségügyi problémákkal rendelkeznek, illetve a hosszú tartamú bebörtönzés után a megküzdési stratégiáik hiánya és más mellékhatások is napvilágra kerülhetnek.

A társadalomba való visszakerülés számtalan idegen, ismeretlen dologgal szembesíti a szinte életfogytig tartó szabadságvesztésből szabaduló személyeket. Otis Johnson túlélési stratégiája az, hogy előre tekint, nem pedig vissza, a múltba. Mindeközben persze számtalan tanulnivalója van, hiszen a rácsok mögött eltöltött negyvennégy év alatt sok minden változott, sok minden olyan átalakulás történt, melyekről csak a televízióból vagy még onnan sem értesülhetett.     

A börtön egy speciális közeg, ahol a szabályozásnak megfelelően történik minden. A fogvatartottaknak vannak jogaik, vannak kötelezettségeik, és vannak lehetőségeik. Ezzel együtt tény, hogy mindent áthat az írott és íratlan szabályok rendszere. A házirend és a napirend meghatározza a fogvatartottak életének szinte minden pillanatát. Ennek ismeretében valóban felmerülhet a kérdés, hogy egy fogvatartott mennyire érezheti magát a társadalom részének, illetve milyen mértékben tervezhet a jövőre nézve. Nem könnyű kérdések, nem könnyű válaszok. Különösen nem olyan elítéltek esetében, akik úgy várják a közelgő szabadulásukat, hogy a civil életben nem számíthatnak érdemi segítségre, nem várja őket család, nem várja őket támogató közeg.

Annak idején mindig azt mondtam, hogy minél hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetést tölt valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kinti kötelékek lazulnak, családtagjaik, barátaik irányukba támasztott érzelmei halványulnak, ne adjisten elmúlnak. A beilleszkedés nem lesz egyszerű, ráadásul az élet nagyon gyorsan elrohan mellettük. Olyannyira, hogy ezt a börtönévek során talán észre sem veszik. A szabadulást követően aztán már-már sokkhatásként éri őket az a számtalan változás, ami a büntetés töltése alatt bekövetkezett…

Emlékszem, amikor egy hosszú ítéletes, afféle „jó tanuló, jó sportoló” elítélt a szinte kifogástalan bv. intézeti magatartása elismeréseképpen ideiglenes eltávozási lehetőséget kapott. A kimaradás letelte után rendben, pontos időben visszatért a börtönbe, majd a következő munkanapon beszámolt tapasztalatairól. Arról, hogy miképpen hatott rá az, hogy eljutott a Tesco-ba. Annak idején, a börtönbe kerülése előtt ekkora üzletek még nem voltak, így az ideiglenes távollét során nem igazán tudta, mit kell kezdenie a helyzettel. Mint mesélte, egy darabig félreállva nézte, hogy mit csinálnak az emberek, és csak azt követően mert ő is belépni a vásárlótérbe, hogy a megfigyelés útján tapasztalatokat szerzett. És ez csak egy számára ismeretlen helyzet volt. Aztán következett a postai ügyintézés, amikor az automatából sorszámot kellett húznia, hogy egy ügyintézőhöz jusson. És a szabad élettel, a külvilággal való ismerkedés itt nem ért véget. Újdonság erejével hatott rá a „konzerves” sör, a mobiltelefon, és számos más egyéb, a szabad átlagemberek számára teljesen hétköznapi, átlagos dolog.

Az előbbiekben vázolt nehézségek mellett a szabadulóknak egyebek mellett meg kell ismerkedniük a kézzel fogható pénz vásárló értékével, meg kell tudniuk beosztaniuk azt. Fontos, hogy a börtönbeli szabályok kint már nem érvényesek, legalábbis nem olyan mértékben, mint a zárt világban. A volt elítélteknek meg kell tanulniuk úgy viselkedni, mint egy „normális” embernek. Úgy, hogy ne látszódjon rajtuk, honnan jöttek. Visszagondolva talán még mókásnak is tűnhet az a szituáció, amikor egy komolyzenei rendezvényen való részvétel céljából csoportos kimaradásra kísértem néhány fogvatartottat. Civilben voltak, a letéti zsákban tárolt ruhájukat a mosodában kitisztíttattam, így azokat kivasalva, illatosan kapták meg. Megborotválkoztak, megfürödtek a kimaradás előtt, alapvetően ápoltak voltak, lehetőségeikhez mérten az intézeti üzletben beszerezhető dezodorokkal is beillatosították magukat. Szóval teljesen úgy néztek ki, mint bárki az utcáról. Aztán kiléptünk a bv. intézet kapuján, és a fogvatartottak azonnal kettes sorokba rendeződtek, és szó nélkül várták az utasítást, hogy mit tegyenek. Az elvegyülés, a beilleszkedés itt kezdett megnehezülni…

Azt gondolom, hogy a szabadulásra való felkészítés folyamatába több olyan kézzel fogható, gyakorlatias ismeretet is célszerű beiktatni, beilleszteni, ami a valódi beilleszkedést segíti, ami csökkenti azon mozzanatok számát és bekövetkezési esélyét, ami alapján azonnal feltűnik, hogy valaki a rácsok mögül érkezik. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorló szakemberek ennek meg fogják találni a megfelelő megoldását, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy vannak és lesznek olyan elítéltek, akik számára nemcsak a szabadulás pillanata következik be egyszer, hanem az új élet, a valódi újrakezdés pillanata is. Egy olyan időszak köszönt rájuk, amikor felvállalhatják a múltjukat, de azzal képesek szakítani, és képesek előre tekinteni.     

Mindentől függetlenül, ha valaki még nem látta volna, itt a hivatkozott video: