Fiatalkorúak a magyar igazságszolgáltatás rendszerében

2015. november 26-án a Fővárosi Bv. Intézet színházterme adott otthont a BVOP Fogvatartási Ügyek Szolgálata által szervezett "Fiatalkorúak a magyar igazságszolgáltatás rendszerében" elnevezésű konferenciának.

A rendezvényt Schmehl János bv. dandártábornok Úr, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese nyitotta meg, majd dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes Úr, a rendezvény levezető elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és az érdeklődő jelenlevőket.

A konferencián a bv. szervezet tevékenységének bemutatása mellett az ügyészség, bíróság, javító intézetek és a fiatalkorú fogvatartottak körében kutatásokat végző szervezetek adtak tájékoztatást tapasztalataikról, a fiatalkorúak társadalmi reintegrációját elősegítő intézkedésekről.

Az előadásokat az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, Dr. Vókó György beszámolója nyitotta meg, aki a fiatalkorúak kriminalitásának jellemzőiről beszélt, majd Sövényházi Edit, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársa osztotta meg a fiatalkorú fogvatartottak ismételt bűnelkövetővé válásának megelőzésével kapcsolatos gondolatait. Dr. Földi Rita, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője a fiatalkorú deviancia kezeléséről, Dr. Szeiberling Tamás, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója pedig a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazott alternatív szankciók szerepéről, jelentőségéről mondta el véleményét.

Szim András, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon igazgatója a javítóintézeti speciális feladatok és a bv. intézetek összekapcsolódásáról beszélt, Pesti Ferenc bv. ezredes Úr az általa irányított Fiatalkorúak Bv. Intézete reintegrációs törekvéseiről tartott előadást, a Magyar Helsinki Bizottság képviselője pedig a fiatalkorú fogvatartottakkal kapcsolatos vizsgálati megállapításokról mondta el gondolatait.

A konferencia során fiatalkorúak által készített rajzok, grafikák és egyéb dísztárgyak is kiállításra kerültek, a szép számú hallgatóság tagjai az előadások szünetében érdeklődéssel kísérve tekinthették meg azokat. Ki tudja miért, nekem a következő kép volt a kedvencem:

 

Visszaemlékezés egy konferenciára...

A közelmúltban, immár ötödik alkalommal került megrendezésre a "Zárt ajtók – nyitott lelkek" című konferencia, melynek a korábbi évekhez hasonlóan legfőbb célkitűzése volt, hogy megismertesse a büntetés-végrehajtási intézetekben folyó pedagógiai és pszichológiai munkát, a terápiás lehetőségeket a szélesebb értelemben vett szakmai közönséggel, a téma iránt érdeklődőkkel. A rendezvény célja volt, hogy a zárt közösségként működő büntetés-végrehajtási intézetek külső kapcsolatai erősödjenek a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezetekkel, szakemberekkel, kialakuljon egy közös párbeszéd a rendvédelmi, a pedagógusi, valamint a szociális szféra között. A korábbi években a konferencia a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, Tökölön került megrendezésre, azonban idén egy új helyszín, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön adott otthont a programnak.

A KONFERENCIA TÉMÁI A KÖVETKEZŐK VOLTAK:

Profilalkotás a rendvédelemben

A hazai gyermekvédelem dilemmái

Reintegráció zárt intézetekben

Bűnmegelőzés és prevenció

A plenáris ülés előadásai a volt Vármegyeháza épületében, annak dísztermében kerültek megtartásra. Dr. Hegedűs Judit, a konferencia ötletgazdája és főszervezője megnyitójában beszélt balassagyarmati kötődéséről, köszöntötte a szép számban megjelent résztvevőket, és kihangsúlyozta, hogy a rendezvény valóban egyfajta nyitás a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a civil társadalom, a civil szakemberek felé. Az, hogy a város és a polgármester úr egy ilyen történelmi helyszínt biztosított a konferencia megrendezésére, befogadva a gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint a büntetés-végrehajtási szakma képviselőit, mindenképpen nagy megtiszteltetés.      

Medvácz Lajos polgármester úr elmondta, hogy Balassagyarmat a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb Város cím büszke tulajdonosa. „Büszkék vagyunk őseinkre! – mondta. – De a térség büszke lehet a kultúrájára is, hisz itt alkotott többek között Mikszáth Kálmán és Madách Imre is. Örömmel támogattuk a konferencia megrendezését, hiszen a Balassagyarmati Fegyház és Börtön a város emblematikus, műemlék jellegű épülete. A város szoros, jó kapcsolatot ápol a büntetés-végrehajtási intézettel.”

Dr. Budai István bv. ezredes bv. főtanácsos intézetparancsnok megköszönte, hogy egy olyan történelmi helyszínen láthatja vendégül a konferencia résztvevőit, mint a Vármegyeháza épülete, melynek lépcsőit Madách és Mikszáth is koptatta annak idején, sőt itt ismerték meg későbbi feleségüket is. A plenáris üléseket követő szekcióülések viszont már a börtön épületében kerülnek megtartásra, így a résztvevők testközelből érezhetik a ma is működő ódon börtön szűkösségét, a mozgástér hiányát.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, Dr. Farkas Johanna „Gyermekek az igazságügyi szakértésben” című előadásának bevezetőjében elmondta, hogy nemcsak a felszínt, hanem a mélyebben rejlő dolgokat is be kívánja mutatni. A szakértői eljárás céljáról beszélve megfogalmazta, hogy az nem más, mint szakértelem alkalmazása, konkrét problémák megfogalmazása és válaszok, megoldások keresése. A szakértők feladata az egészségestől eltérő személyiségjegyek, a magatartási problémák, a nevelési hatások, a traumatikus élmények feltárása. Munkájuk során a szakértők számos helyről szerzik be a számukra hasznos információkat, egyebek mellett tárgyalási jegyzőkönyvekből, környezettanulmányokból, rendőrségi nyomozati anyagokból. Polgári- és büntetőügyekben, illetve gyámhivatali eljárásokban egyaránt igénybe vesznek szakértőket, akik 3 évnél idősebb gyermekekkel, négyszemközti beszélgetéseket folytatnak, természetesen szigorú módszertani elemek és szakmai protokoll mentén.

A szakértésben azonban több anomália is megfigyelhető, mint például a „klinikai vs. igazságügyi szakértő” kérdése, mivel ezeket eltérő attitűdök, eltérő célok jellemzik, és a szakértői tevékenység mellett végzett klinikusi tevékenység is kérdéseket vethet fel. A következő problematikát a tesztek alkalmazhatósága jelenti. Egyes kérdőívek manipulálhatóak, és a fejlesztéseknek köszönhetően léteznek ugyan új tesztek, melyek viszont nincsenek ajánlva, így alkalmazásukra sem kerül sor. A szakértői vélemények is sok esetben hibásak, elírást, téves adatot tartalmaznak, ellentmondások, ködösítések vannak bennük, ráadásul esetenként előfordul, hogy a szakértő nem tud megfelelő kapcsolatot kialakítani a gyerekkel, nem jó kérdéseket tesz fel. További probléma a pszichológiai és jogi terminológiák nem megfelelő, nem egységes alkalmazása, amiben a továbbképzések talán előrelépést eredményezhetnének. Vannak továbbá olyan etikai, morális kérdések, amiket főképpen konkrét szakértők miatt kell felvetni, ugyanis előfordul, hogy bizonyos konkrét személyek miatt általánosítanak az emberek, és egy negatív kép alakul ki a szakértőkről.   

Dr. Tibay Ákos bv. alezredes bv. tanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnok-helyettese egy olyan felmérés tapasztalatairól számolt be, ami fogvatartottak gyermekeivel volt kapcsolatos. Az öt büntetés-végrehajtási intézetre (Balassagyarmati Fegyház és Börtön, Váci Fegyház és Börtön, Márianosztrai Fegyház és Börtön, Állampusztai Országos Bv. Intézet, Heves Megyei Bv. Intézet) kiterjedő felmérés keretében mindösszesen 338 fő elítélt került megszólításra és bevonásra. Pszichoszociális, irányító-ellenőrző, valamint szocializációs funkciója miatt a család nemcsak a társadalom egyik hangsúlyos alapegysége, de a fogvatartottak esetében is kiemelt jelentőséggel bíró egység, hiszen a börtönbüntetés letöltését követően – jó esetben – a fogvatartottak ide térnek, ide illeszkedne k vissza. A családról, a felmérés eredményeiről az előadó számos érdekes információt osztott meg, ezek közül kiemelnék néhányat:

a megkérdezettek 26 %-ának két gyermeke, 26%-ának egy gyermeke, míg 22 %-ának három gyermeke van,

23 %-uknak 10-15 éves, 21 %-uknak 1-6 éves, míg 20 %-uknak 19-25 éves a gyermeke,

a megkérdezettek 47 %-a 19-23 éves volt, amikor az első gyermeke született,

a felmérésben részt vevő fogvatartottak 27 %-ának unokája van, ezek 48 %-ának 19-23 éves volt a gyermeke, amikor az unokájuk megszületett.

Pesti Ferenc bv. alezredes bv. tanácsos, a Fiatalkorúak Bv. Intézetének igazgatója a gyermek- és ifjúságvédelembe vetett hitét és meggyőződését hangsúlyozva kezdte meg előadását, melyben kiemelte, hogy a zárt intézeti viszonyok között véleménye szerint mekkora hatalma van a tudásnak, és milyen fontos a tudás megszerzésének lehetőségét biztosítani a fogvatartottak számára. A fogvatartottak esetében kiemelt jelentősége van a tudásnak, amit átadunk a számukra, más kérdés, hogy azt az érintettek a későbbiekben mennyire tudják majd használni. Különösen nehéz dolgunk van egy fogvatartottal, aki olyan környezetből, olyan családból érkezik, ahol nem érték a tudás, a tanulás. Ezzel együtt feltétlenül ki kell emelni az iskolai oktatás jelentőségét, annak ismeretszint-bővítő, személyiségfejlesztő, erkölcsi hatásait. És szintén nagy jelentősége van a különféle tapasztalati úton történő tudásanyag átadásoknak, a kortárs-segítésnek, a személyes példamutatásnak. Az igazgató úr számos hétköznapi életből merített, tököli példán keresztül mutatta be a tudás fontosságát, ami minden fogvatartotti korcsoportban elengedhetetlen része a foglalkozásoknak.

Jómagam a Balassagyarmati Fegyház és Börtön reintegrációs tevékenységének olyan újszerű elemeit igyekeztem bemutatni, mint például a családi döntéshozó csoportkonferencia, a skype-kapcsolat útján megvalósuló beszélő, a mediáció vagy éppen a különféle jóvátételi programok. Ezzel együtt az előző előadások kapcsán annyi gondolatom, érzésem és közölni valóm támadt, hogy az eredeti forgatókönyvtől némileg eltérve a család, a tudás és a tapasztalás reintegrációt erősítő hatásairól megfogalmazott rögtönzött gondolatokkal vezettem fel az előadást, így az eredeti témát csak röviden foglaltam össze…

A délelőtt utolsó előadójaként Dr. Harik Ferenc az áldozatsegítés Nógrád megyei helyzetét mutatta be, nemcsak a jogszabályi hátteret ismertetve, hanem a konkrét gyakorlati elemekbe (áldozatsegítés, támogatás, egyéb feladatkörök) is bepillantást nyújtva.

Az ebéd előtti időszakban a sokak által talán legjobban várt pillanat következett, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjeiből alakult Mesekör előadása. A legújabb darab az „Álomlátó” címet kapta. Ahogy a fogvatartottak és felkészítőik megfogalmazták: „Honnan jönnek az álmok? A Talmud azt mondja, hogy egy álom, amit nem értünk meg, az olyan, mint egy levél, amit nem bontottunk fel. Levél a tudatalattiból. Nekünk, a börtönben nagyon fontosak a levelek. Eddig csak azok voltak fontosak, amit kintről, a szeretteinktől, családunktól kaptunk, most az elmúlt hónapokban, a Mesekörben nekiláttunk, és ezeket a másféle álomleveleket is elkezdtük bontogatni. Hogy mit jelentenek az álmaink? Hogy mi a megfejtés? Egyáltalán, mi az álom és mi a valóság, hogy mi az, ami abból, amit Önök itt látni fognak, már rajtunk megtörtént? Mi most idehozzuk Önöknek az álmainkat. Ha a tudatalatti egy racionalitáson túli birodalom, akkor vannak megyéi, régiói; ez Északról jött, amaz meg Keletről...vagy éppen Délről...hatalmas birodalom, nem lehet kimeríteni. Az álom mindig egy üzenet, ami az okosságon túlról jön. Fejtsük meg együtt!”

Azt hiszem, elfogulatlanul mondhatom, hogy az előadás több jelenete olyan jól összerakott, annyira hatásos volt, mint még egyik korábbi darab sem. A kártyás rész, illetve a szülőszobai események bemutatása színészileg, dramaturgiailag olyan erősre sikerültek, hogy talán bárhol, bármely másik színpadon megállták volna a helyüket. Ahogy a helyszínen jelen lévő Feldmár András fogalmazott: „Örökké lehet játszani, ha két vagy több ember meglepi egymást.” Az előadással a fogvatartottak nemcsak magukat, de a konferencia résztvevőit is meglepték, méltán kaptak ezúttal is hatalmas vastapsot a bemutató végén.

Az ebédszünetet követően négy szekcióülésre került sor, melyek már nem a Vármegyeháza, hanem a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között kaptak helyet. Az intézetlátogatást követően az érdeklődők így bűnmegelőzési, gyermekvédelmi, áldozatsegítő és profilalkotási szekcióba ülhettek be, ki-ki érdeklődésének megfelelően. Habár én különösebb visszajelzést nem kaptam, de talán az mindent elmond az aktivitásról és érdeklődésről, hogy a profilalkotó szekció lényegesen később fejezte be működését, mint ahogy az előzetesen tervezve volt. De azt hiszem, hogy ez így volt rendjén, és mindez azt mutatja, hogy a konferenciának nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Hogy hol, azt az idő és a szervezők együtt eldöntik…     

    

     

        

Visszaemlékezés egy konferencia előadásaira 3. rész

A konferencia következő előadója egy olyan pedagógus volt, aki fogvatartottak oktatásában is közreműködik. „Hétköznapi ismeretek egy iskolában, virágnyelven” című előadásában Szulik Ákos az emberközelségű pedagógia fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a család egyre nehezebben látja el szocializációs feladatait, ezért a közösségek az iskolákban, a pedagógusokban bíznak, ám a megfelelő emberi, szakmai és pénzügyi háttér nélkül a feladatok intézményi szintű ellátása csupán elégséges szinten működhet. Az emberközpontú megközelítés hiánya a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló oktatói, nevelői munkára, illetve annak megítélésére is rányomja a bélyegét, gondoljunk csak bele a „Minek ezeket tanítani?!”-jellegű kérdésre… A fogvatartottak társadalomba történő hatékony visszavezetéséhez nélkülözhetetlen eszköz az emberközpontúság. A fogvatartottak részére oktatást vállaló pedagógus esetében fontos, hogy el tudja magát fogadtatni az elítéltekkel, mert eredményeket csak így érhet el. És a szabadulás utáni időszak sikerességéhez ma már elengedhetetlen a megfelelő iskolai végzettség. Előbbieket figyelembe véve helytálló az a kijelentés, hogy a tanárok a börtönök szerves részeit képezik, akárcsak a fogvatartottak. Pedig, az előadás során felhasznált egyik idézetet felhasználva „az ember nem születik eredendően bűnözőnek, hosszú, viszontagságokkal, elhibázott döntésekkel tarkított életút vezet a bűnözői életformához.” Tanítani viszont a bűnözőket is kell, a probléma ezzel csak az idő hiánya – ugyanis a fogvatartottak beilleszkedési nehézségekkel, devianciával, infantilizmussal, antiszociális hajlamokkal rendelkező személyek, a velük való foglalkozás kiemelten nehéz és időigényes. Ahogy az előadó statisztikai adatra alapozva elmondta, a fogvatartottak zöme 1-3 évet tölt benn a börtönben, mely időtartam nem feltétlenül elég az iskola befejezésére, ezért fontos, hogy a börtönön belüli tanóra tartalmilag mivel van kitöltve.

Az előadó szerint a börtönben oktató pedagógusok esetében az alábbiak kiemelten fontos tényezők:

• saját személyének elfogadtatása a fogvatartottakkal,
• bizalmi kapcsolat kialakítása,
• motiváció folyamatos fenntartása,
• élményközpontú, gyakorlatias és hasznos információkkal teli oktatás,
• a kevés rendelkezésre álló időre tekintettel minőségi kommunikáció.

A jövőre nézve a fogvatartottak oktatásának, illetve a börtönben oktatók tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében fontos lenne egy új tanulásszervezési eljárás kidolgozása, valamint a tanárképzésben résztvevők speciális képzése, felkészítése a rácsok mögötti világra.

Bánfi-Vida Adrienn „Az elítéltek szabadidős tevékenységének szerepe a reszocializációban” című előadásának bevezető részében bemutatta a reszocializáció fogalmát, illetve kihangsúlyozta a szabadidő strukturálásának és a zárkán kívül töltött hasznos szabadidő fontosságának a jelentőségét. A CPT ajánlására figyelemmel megerősítette a jelenlévők számára, hogy a fogvatartottak számára zárkán kívül töltött hasznos tevékenység címén napi rendszerességgel legalább nyolc órát kell biztosítani.

A büntetés-végrehajtási nevelők tevékenységének ismeretében az előadó hangsúlyozta, hogy a túlzott adminisztrációs feladatok és a leterheltség miatt a nevelőknek kevés idejük jut az egyéni és csoportos foglalkozások megtartására, ez okból kifolyólag lenne nagy szükség a pszichológusok, pedagógusok, tanárok, szakoktatók, művelődés- és sportszervezők bevonására.   

A tanárok szerepe az iskolai végzettség megszerezésének támogatásában és a készségfejlesztésben rejlik, ami nehéz, de rendkívül fontos feladat, figyelembe véve a fogvatartottak rossz mentális állapotát és aluliskolázottságát. Ehhez a börtönben oktató pedagógusok részéről hatalmas toleranciára és türelemre, empátiára, valamint szociális-segítői elkötelezettségre van szükség. Az oktatás mellett pedig céljuk kell, hogy legyen a magatartás és a tevékenység alakítása, formálása.

Az előadó ezt követően ismertette a Szegedi Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak számára biztosított oktatási lehetőségeket, külön kiemelve a 2006-ban alakult színjátszó kör tevékenységét. Az önkéntesen jelentkező fogvatartottak bevonásával működő társulás kezdetben önismereti csoportként végezte tevékenységét, de azóta profilváltáson mentek keresztül, és olyan darabokat tanultak meg és adtak elő, mint például Gyárfás Miklós „Halhatatlanság”, Horváth Péter „Kóma”, Rejtő Jenő „Alteregó” című művei, de egy külföldi delegáció kedvéért betanulták a „Chaplin a börtönben” című némajátékot. A pedagógus bevonásával, verbális és nonverbális kommunikációs elemekkel dolgozó szakkör egyéni, kiscsoportos és egész csoportos gyakorlatokkal célozza meg a tagok felfogásának, értékrendszerének és személyiségének megváltoztatását, helyes irányba történő elmozdítását. Az eddigi tapasztalatok az alábbiak:

• a játszás során végzett tevékenységek következtében a résztvevők jobban megközelíthetőbbek,
• a szakkör személyiségfejlesztő és önkép-javító hatással bír a tagokra,
• megfigyelhető a társas kapcsolatok zavarának korrekciója,
• megtapasztalható a viselkedés és az értékrend közösség általi átformálása.

A színjátszó szakkör során fejlesztésre kerülő területek:

• tudatosság, felelősség, önállóság,
• önkontroll erősítése,
• agresszió- és konfliktuskezelés,
• problémamegoldó készség,
• önismeret, önértékelés, önjavító képesség,
• empátia és tolerancia,
• identifikáció, társadalmi beilleszkedés,
• érzelmi élet,
• tanulási hajlandóság,
• külvilág felé való érdeklődés.

Visszaemlékezés egy konferencia előadásaira...

2012. április 18-án a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet adott otthont "A társadalomba való visszavezetés gyakorlati kérdései a büntetés-végrehajtásban, a mentálhigiéné és a nevelés-oktatás eszközeivel" című országos szakmai konferenciának. Balázs Péter bv. ezredes bv. főtanácsos Úr megnyitójában a büntetőjogi elmélet és az elemi oktatás fogalmait mutatta be, az egykori Igazságügyi Minisztérium 1885-ben megjelent, "Börtönügy, oktatás a Magyar Királyi Országos Fegyintézetekben" című kiadványából idézve. 

Csóti András bv. vezérőrnagy bv. főtanácsos úr, a büntetés-végrehajtási szervezet megbízott országos parancsnoka, mint a rendezvény fővédnöke a BVOP nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit. Kiemelte, hogy a jelenlévők kivétel nélkül tisztában vannak azzal, hogy mi a szabadságvesztés bütetés célja, illetve mikor kezdődik el a szabadulásra történő felkészítés, a fontos, hogy mindenki tegyen is ennek érdekében.

A konferencia nyitó előadáójaként Prof. Dr. Ruzsonyi Péter Phd. bv. ezredes bv. főtanácsos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dékánja "A büntetés-filozófia: megtorlás vagy átnevelés" című előadásában a tőle megszokott, magas színvonalú előadása nyitányában fogalomértekezést tartott. Elmondta, hogy generális értelemben véve a büntetés az egyfajta szándékos rossz okozását jelenti. Büntetőjogi vonatkozásban pedig olyan kriminális szankciókat, melyek lényege valamilyen érték megvonása. Az emberiség története alatt a büntetések arzenálja valójában alig változott. Az élet, a test, a szabadság, a vagyon és a környezet megbecsülése az a kör, melyben a büntetendő személy "támadható". Ennek figyelembe vételével ezek megvonásával lehet leginkább operálni.

A társadalom-sértett-bűnelkövető viszonyrendszerben vizsgálva a legősibb büntetési célnak az elrettentés számít. Általános értelemben ez hat a társadalomra, gondoljunk csak a nyilvános kivégzésekre, illetve a megkülönböztető jelzéssel ellátott formaruhában intézeten kívül végzett munkáltatásra is, melyek ezzel együtt azért nem mindenható intézkedések. Ezek mellett természetesen a büntetések elrettentő hatása magára az elkövetőre, azaz az egyénre nézve is megfigyelhető. A következő büntetési cél a megtorlás, amely egyértelműen az elkövetőre irányul. A harmadik nagy cél a reszocializáció, reintegráció vagy nevelés. Kriminálpedagógiai szempontból vizsgálva az minősül büntetésnek, melyben mindhárom előbb felsorolt elem jelen van. Előbbieken túlé az utóbbi időben egy új tényező is megjelent, nevezetesen a sértettel való törődés, mint egyfajta helyreállító, resztoratív jellegű elem. A lényeg, hogy ezeknek az elemeknek egységet kell képezniük.

Az eltérő történeti, történelmi korokban a büntetések filozófiája és fajtái is különbözőek voltak. A kezdetekben, a törzsi társadalmak korában a túlélés zálogát az jelentette, hogy az emberek egyenlőnek tekintették egymást, ha kellett, akkor összeálltak egymásért. Az előbbiek figyelembe vételével  az igazságszolgáltatási tevékenység zöme a közösségen kívülre irányult, a közösségen belül összetartás volt, törekedtek az egyenlőségre. Akkoriban az első olyan cselekmények, melyek bűncselekménynek minősültek a vérfertőzés (mert elkorcsosuláshoz vezetett), valamint a szent tárgyak megérintése volt. Az erőszak nem különösebben számított bűnnek, sőt a család, a törzs védelme érdekében az egyenesen megengedett és szükséges volt, egyfajta bosszúra alapozott, közösen vállalt felelősséggel járt együtt. A családon belüli erőszakot azonban szórványos kiközösítéssel szankcionálták, ami gyakorlatilag halálos ítéletet jelentett.

Az ókori, kora hűbéri államok büntetési rendszereinek alapelvei közé tartozott a kompenzáció, ami a sértésre adott megtorlást jelentett annak érdekében, hogy az okozott rossz hátrányai kiegyenlítődjenek. Itt kell említeni továbbá a kompenzációt (más szóval elrendezést, egyezkedést), ami az elkövető által a sértett részére adott megváltást jelentett, a bosszú elmaradása érdekében. Ebben a korszakban volt jellemző a "Talio", mint megtorló jellegű büntetés, illetve itt kell említeni Hammurapi törvényeit, melyek közül mindenki számára közismert a "szemet szemért, fogat fogért"-elv.

A középkorban a véres hétköznapok jellemzői befolyásolták az alkalmazott büntetéseket. Azt tartották, és a gyakorlatban is alkalmazták, hogy a büntetésnek rosszabbnak kellett lennie a valóban véres, erőszakos valóságnál. A középkor azon időszakában, mikor a katolicizmus erősen érzékelhetővé vált, a Biblia által bűnnek tekintett magatartásokat rögzítették tényállásokba, azt tartották, hogy az Isten által szentesített földi rend megsértőivel szemben szankciókat kell alkalmazni.

A büntetések fejlődését áttekintve először az elrettentést és megtorlás dominált, ennek fő eszköze a test elleni fizikai kényszer volt, mint például a kínzás, sanyargatás, csonkítás, mely bánásmódot jellemzően hosszú időn keresztül és a nagy nyilvánosság előtt gyakorolták. A bebörtönzés eleinte csak egy kisebb tartamú, rövidebb időszakra vonatkozó időszakot jelentett, ami valójában nem is szabadságvesztésnek minősült, hanem a büntetésre váró személyek egy helyen tartását célozta meg. A XVI-XIX. század időszakában alakultak ki a dologházak, melyek kortól és nemtől függetlenül, a test és a lélek meggyötrését szolgálták. A szabadságvesztés büntetés az újkor, pontosabban a korai kapitalizmus vívmánya volt.   

  

A tevékeny börtönök és az aktív büntetés témakörével kapcsolatban Ruzsonyi professzor úr kifejtette, hogy milyen nagy jelentőséggel bír a fogvatartottak oktatása, képzése, munkáltatása, az idő felhasználása, illetve a velük való foglalkozás pedagógiai alapon történő megvalósítása, az oktatás eszközeivel.

Folytatás következik...