Péntek 13 - amikor a nap nem a babonáról szól...

Néhány nappal ezelőtt egy sokak számára nem kedvelt napra virradtunk. A mozirajongók előtt elég mindösszesen annyit tennem, hogy kiejtem Jason Voorhees nevét, és a legtöbben szinte gondolkodás nélkül rávágják a „Péntek 13.” című 1980-as Sean S. Cunningham horror-klasszikus címét. Igen, a péntek 13. számos ember számára nagy jelentőséggel bír. Egyesek szerint ez egy kifejezetten szerencsétlen nap, míg mások úgy gondolják, hogy ez is ugyanolyan, mint a többi. A legtöbb babona ősi vallási-misztikus képzetek tovább burjánzása, de mint tudjuk, tizenhárman ültek az utolsó vacsora asztalánál, és egy pénteki napon feszítették keresztre Jézust. Így elegendő, hogy a péntek 13 a legbabonásabb fogalmak egyike legyen. És ez a fajta babonás félelem annyira velünk él még manapság is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban például sok helyen nincs 13. emelet. Statisztikai felmérések szerint az emberek többsége ezen a napon nem ül repülőgépre, vonatra, nem szívesen köt komoly üzleteket, és nem ül tizenkettedmagával egy asztalhoz, mert a néphit szerint, ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, akkor valaki hamarosan meghal közülük. A pénteki nap "gonoszságát" azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket. Habár hazánkban a halálbüntetést már nem alkalmazzák, a fogvatartottak egy része esetében mégis megállapítható, hogy sokan tartanak ettől a naptól, különös jelentőséget, negatív töltetet, egyfajta baljós tartalmat kötnek hozzá. De ebben az évben, 2012. július 13-án, ami történetesen szintén egy pénteki nap volt, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak közül sokaknak csak a pozitív gondolatokat hozta a nap.

Tizenegy órai kezdettel láttuk vendégül a szátoki Margaréta Gyermekotthon igazgatóját, Partos Gábor urat, aki három kis lakó társaságában érkezett intézetünkbe, immár második alkalommal. A meghívás apropóját az adta, hogy a fogvatartottak ismét úgy gondolták, hogy adományt gyűjtenek, és azt olyan helyre ajánlják fel, ahol hasznát veszik, ahol szükség van minden segítségre. Így esett az elítéltek választása a gyermekotthonra. Ahogy a fogvatartottak egyik képviselője is mondta a köszöntőjében, a péntek 13 egy nem annyira kedvelt nap az emberek számára. Sokan félnek, tartanak ettől a naptól, de most félre kell tenni ezeket a félelmeket, és arra kell gondolni, hogy azért gyűltünk össze, hogy olyanoknak segítsünk, akik arra rászorulnak. A színjátszó szakkör zenés-verses műsorral készült az eseményre, közben a képzőművészeti szakkör tagjai átadták saját készítésű rajzaikat, festményeiket, illetve kifestőkkel lepték meg a gyerekeket. Az egyik ötletgazda fogvatartott egy doboz csokoládét, édességet adott át, majd az igazgató úr átvehette azt az adománylevelet, melynek tanulsága szerint az elítéltek több mint kilencvenezer forintot ajánlottak fel az intézmény számára.

Ahogy Partos Gábor fogalmazott, számukra ez az összeg is sokat jelent. Mint beszámolt róla, a fogvatartottak múlt év decemberében fölajánlott adománya segítette hozzá őket ahhoz, hogy a gyerekeket idén nyáron táborozni tudták vinni. Nem messze mentek, hogy minél kevesebbet kelljen utazásra költeni, de a gyermekotthon kis lakóinak ezzel tudták biztosítani azt, hogy kicsit nekik is olyan gyermekkoruk legyen, mint egy átlagos, normál családban felnövő társuknak.

A fogvatartottak közül az adományok átadása közben többen kiemelték, hogy sok elítélt társuk melléállt a kezdeményezésnek, ha nem is nagy összeggel, de valóban sokan támogatták a felajánlást. Olyanok is, akik már évek óta töltik a büntetésüket, és a saját gyermekükkel eközben egyszer sem találkozhattak. És most, amikor boldogan mosolygó gyermekarcokat látnak a közelükben, akkor talán ők is hazagondolnak, a saját gyermekükre. Nem tudom, hogy így van -e, engem a börtönben töltött évek egy kicsit átkódoltak. Talán túl sokat láttam,hallottam, éltem meg a rácsok mögött. És a hitem sem a régi. Nem gondolom, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy vannak olyan fogvatartottak, akik a jutalmazás, a pozitív megítélés miatt álltak a cél mellé. De hiszem, hogy igenis sokan vannak azok is, akik valóban őszinte tenni akarástól, segíteni vágyástól vezérelve közreműködtek abban, hogy ez a nap megvalósulhatott. És ha ezek az emberek egyszer szabadulnak, és a családjuk körébe hazatérve a korábbinál lényegesen több időt fordítanak a saját gyermekükre, akkor még több pozitív hozadéka lehet a dolognak, mint most azt gondolnánk. 

De addig ne feledjük: a szátoki gyermekeknek a péntek 13 most nem a babonáról, nem a félelmekről szólt, és ez így van rendjén.  

  

Visszajelzés...

A mostani bejegyzés rendhagyó lesz. Egy szabadult fogvatartott levelének néhány részletét közlöm, aki immár civil, szabad emberként írja meg egykori nevelőjének néhány gondolatát. Következzen hát a levél, mint írtam, egy-két rész kihagyásával... 

  

Tisztelt Nevelőnő!

Ígéretemet megtartva tollat és papírt ragadtam, hogy ha nem is képeslap, de egy tartalmasabb levél formájában hírt adjak magamról.

Nos, maga a szabadulás nekem talán már nem okozott akkora feszültséget és izgalmat, mint másoknak általában, hiszen az intézet kapujának átlépésében volt már némi rutinom, amit köszönök még egyszer. Kissé ugyan furcsa volt a két épület között visszanézni az udvarról azzal a tudattal, hogy nincs több reggeli levonulás, a sétán sem fognak már látni, a munka is nélkülem megy tovább, és nem lesz több ebéd vagy vacsora sem. Aztán gyorsan átvillant az agyamon, hogy valószínűleg senkinek nem fogok hiányozni, és talán észre sem veszik, hogy eltűntem, de ez valószínűleg így természetes, átadtam én is a stafétabotot valaki másnak.

Nagyjából 2 hét kellett, mire az agyam is ráállt, hogy tényleg nem kell visszamenni. Másnap bementünk a .... Tesco-ba, és bizony majdnem rászóltam apura, hogy rossz helyen jött ki a körforgalomból, .... a következő kihajtó. Aztán bent az üzletben is kezdtem volna végigpörgetni magamban, hogy mit is kell vennem, és igazából csak akkor kapcsoltam, hogy már nem kell 1 hónapra bevásárolni.

Az első hetek szaladgálással teltek. Rohangálás az okmányirodába a lejárt személyimet és jogsimat újítani, előtte az orvosi, illetve ezekkel párhuzamosan a pártfogó és a regisztráció a munkaügyi központban, valamint havonta 1x Pest.

Munkával kapcsolatban sajnos senki nem biztat semmi jóval. A pártfogóm elég jól ismeri a .....-t, és sajnos elég szigorúak, ráadásul talán régebben nem voltak ennyire. Sajnos segélyt sem kapok, mert törvénymódosítás miatt már nem 200 óra, hanem 1 év munkaviszony kell hozzá, nekem pedig csak 10 hónapom van. A több évi saját vállalkozás nem számolható bele. Úgyhogy marad az internet böngészése.

Persze unalom így sincs. Zajlik az élet nálunk......

Amióta itthon vagyok, csak húsvét vasárnap mozdultam ki a házból. ..... hívott le .....-ra, bár nem volt igazán sok kedve bárkivel is beszélgetni, mert pár héttel előtte halt meg a kislánya, de nekem azért szerencsére örült. A lábam kikészült a nap végére, annyit mászkáltunk. ..... az összes utcán végigvitt, és a falu határában lévő, a háborúban felrobbantott híd maradványait is megmutatta. Furcsa érzés volt, hogy az Ipoly túlpartja, és a pár méterre előttem magasodó helyvonulat már Szlovákia. Nem voltam még ott, de szerencsére csendesebbnek, nyugodtabbnak tűnt a vártnál.

Mostanában ..... hívogat Gyöngyösre, ő szakács volt, illetve ..... invitálna le .....-ra, de ebben a nagy melegben örülök, ha élek. Sajnos valamiért mostanában elég rosszul viselem. Hetente többször is fáj a fejem, illetve néha a fejfájás mellé hányinger is párosul. Szerencsére jövő héten már állítólag jön az enyhülés.

Nos, azt hiszem ezzel lassan be is fejezem a levelem, hogy ismét elteljen néhány hónap, és ismét történjen velem valami, amiről beszámolhatok. Addig is kívánok Önnek és kedves családjának további jó egészséget, valamint kellemes nyaralást az elkövetkező hónapokra, az intézet minden dolgozójának pedig kitartást és türelmet a bent lévő fogvatartottakhoz. Végezetül – de nem utolsósorban – .....-t is külön üdvözlöm, és jó egészséget kívánok neki.

Tisztelettel: ....

A volt fogvatartott még a büntetése töltése alatt ígérte meg egykori nevelőjének, hogy néhanapján jelentkezik majd, beszámol arról, hogy mi történik vele a szabadulása utáni időszakban. Mint a levél elején leírtakból kiderül, illetve az avatott olvasó számára talán egyértelmű, az érintett a szabadságvesztés büntetés alatt több alkalommal is ideiglenes intézetelhagyási lehetőségben részesült, tehát nem volt számára teljesen szokatlan a zárt világon kívüli, "normális" élet. Ezzel együtt szembetűnő, hogy mégis egyfajta nosztalgiával gondol vissza arra a helyre, amelynek egy bizonyos ideig, ha nem is önszántából, hanem egy jogerős szabadságvesztésa büntetés töltése miatt, de része volt. Az érintett személy egyébként egy rendezett kapcsolattartással bíró, átlagosnál magasabb intellektusú, normakövető elítélt volt, akit a családja várt vissza. A beilleszkedése így megfelelő támogatottságot élvezett a hozzátartozói részéről, de ennek ellenére kiderül a soraiból, hogy mindez mégsem volt a számára annyira könnyű, hiszen heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszokja a börtönbeli házi- és napirend előírásai miatti szabályozottság és kialakult életritmus megszűnését, a kötöttségektől mentes életet. A hivatalos ügyek intézése, a különféle okmányok beszerzése és megújítása nem egyszerű feladat, de mindez egy nem börtönből szabadult átlagember számára sem egyszerű feladat. A pártfogó felügyelők leterheltségét figyelembe véve tőlük csodát senki ne várjon, ettől még tény, hogy a munkahely találása szintén nem egyszerű dolog egy frissen szabadult ember számára. A szabadulás utáni első időben az érintett személy a családja körében töltötte ideje nagy részét, ház körüli feladatokban, kisebb-nagyobb munkákban közreműködve, részt vállalva a feladatokból. Ahogy a soraiből kitűnik, családja figyel rá, segíti és támogatja őt a beilleszkedésben, ami annak sikeressége szempontjából nélkülözhetetlen. A szövegkörnyezetből kiderül továbbá, hogy a levél írója több olyan volt fogvatartott társával kapcsolatba került, akik hozzá hasonlóan már szabadultak az intézetünkből, a neveik alapján ezek olyan személyek, akik a büntetésük töltése alatt jellemzően normakövető magatartást tanúsítottak. A velük való egyfajta nosztalgiázás, a közös múltból és tapasztalatokból adódóan közös útkeresés akár pozitív is lehet. Az pedig mindenképpen örvendetes, hogy a volt elítélt alapvetően jól gondol vissza a személyi állomány tagjaira, ami alapján arra következtethetünk, hogy részükről humánus bánásmódot élvezett... Mit modnhatnék ezek után? Várom a következő beszámolót, és a magam részéről sok sikert kívánok a volt fogvatartottnak az útkeresésben, az újratervezésben. 

            



TÁM(L)OP

Egy újabb gyöngyszem, a fogvatartotti kérelmek sorából. Beszélhetünk bűnmegelőzési és reintegrációs programokról, felkészíthetjük a fogvatartottakat a majdani szabadulásuk utáni beilleszkedésükre, mindeközben viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy az érintettek tudatalattija is dolgozik - és így lesz a "TÁMOP" projektből "támLOP"...   

Tanulj, tinó...

Egy újabb gyöngyszem azon kérelmek sorából, melyeket az oktatásban részt venni szándékozó elítéltek adtak ki, immár az elkövetkező tanévre vonatkozó továbbtanulási szándékukat kifejezendő...

Újra szabadlábon - több, mint 30 év után...

Andre Davis ügye...

(Forrás: http://www.huffingtonpost.com/2012/07/07/andre-davis-released_n_1655914.html)

Pénteken, a késő esti órákban szabadlábra helyeztek egy chicagói férfit, aki több mint harminc évet töltött a börtönben, egy 3 éves kislány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. Az ártatlanságát a DNS-vizsgálat eredménye alapozta meg, ami alapján az ügyészség ejtette a korábban vele szemben felállított vádakat.

Az Illinois állambeli fellebbviteli bíróság márciusban új eljárást rendelt el az 50 éves Andre Davis ügyében, miután a Brianna Stickle 1980-ban elkövetett meggyilkolásának helyszínén talált DNS-minta vizsgálatának eredményei megállapították, hogy azok nem a férfitól származnak.       

Davis este fél nyolc körül került szabadlábra a Tamms Correctional Center nevű szuper-maximális biztonságú börtönből, amely Illinois állam déli részén található, mondta Kayce Ataiyero, Illinois állam Büntetés-végrehajtási Osztályának szóvivője. Julia Rietz, Champaign Megye Állami Ügyészségének részéről a nap korábbi szakában döntött arról, hogy nem tartják fenn a Davis ellen felhozott vádakat.

Davis érdekeit a Northwestern Egyetem Jogellenes Ítéletek Elleni Osztálya képviselte, melynek munkatársa, Judy Royal azt mondta, hogy ő volt a leghosszabb időt börtönben töltő ember azon 42 személy közül, akik DNS-bizonyítéknak köszönhetően mentesültek a vádak alól.

„Davis úr 32 évet töltött el börtönben egy olyan nemi erőszakért és gyilkosságért, amit nem ő követett el.” – mondta Judy Royal. – „Tamms nem egy egyszerű hely az idő eltöltésére. Davis úr bízik abban, hogy újra fel tudja építeni az életét, a családja támogatásával.”

Nem volt azonnal ismeretes, hogy Davis családja a börtönnél van –e, amikor a férfi kilépett az intézetből, de Davis apja péntek délután utazott Tamms-ba, és nem lehetett őt nyilatkozat megtétele céljából elérni.  

Julia Rietz ügyész kifejtette, hogy habár ő nem kételkedett a DNS-vizsgálatok eredményében, mégsem a teszt miatt döntött úgy, hogy nem tartják fenn a vádat, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy egy 32 éves ügyet ismételt tárgyalásra vinni rendkívül bonyolult dolog lenne.  

„30 év elteltével a tanúk részben elhunytak vagy eltűntek, illetve nem képesek arra, hogy hiteles vallomást tegyenek.” – mondta Rietz, aki 2004 óta látja el feladatait. – „Döntésünket az ügy és az egykori bizonyítékok korára alapozva hoztuk meg.”

   

Az eset számos kérdést felvethet. Lehet -e 50 évesen újrakezdeni egy olyan életet, amit az ember börtönben töltött el, függetlenül attól, hogy ártatlanul volt a rácsok mögött, vagy valóban elkövette a bűncselekményt? A halálbüntetés valóban megfelelőnek és szükségesnek értékelhető szankció -e, vagy adott esetben valóban benne van az ítélethozatalban a tévedés lehetősége? A konkrét eset kapcsán mi történik most az egykor bestiális módon megerőszakolt és meggyilkolt 3 éves kislány családjának tagjaival, akik egészen idáig talán biztosak lehettek abban, hogy az elkövető személye ismert, és az érintett börtönben van? A most 50 éves Davis vajon mekkora segítséget kaphat a beilleszkedésben családjától, figyelembe véve, hogy szülei már igen idős korú személyek, a többi rokonának nagy része meg vélhetően nem is ismeri őt igazán? A kérdésekre adandó válaszok nem könnyűek, de kíváncsi lennék arra, hogy néhány hónap elteltével hogy alakult az ügy, és szereplőinek sorsa. És egy utolsó kérdés: mi lenne, ha mindez Magyarországon történt volna? ...     

   

Tudásszomj

Egy fogvatartotti kérelmi lap, a következő időszakban induló programon való jelentkezési szándék kifejezésére. Tény, hogy az intézetünkben viszonylag sok lehetőséget kínálunk fel az elítélteknek arra, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék, de a reinkarnációs foglalkozás még nem szerepel a kínálati palettán. Ezzel szemben reintegrációs foglalkozásokat a szabadulás előtt állók részére biztosítunk, sőt az azon való részvétel esetén adott esetben a feltételes szabadságra bocsátást megelőző bv. bírói meghallgatáson is nagyobb támogatottságot élvezhet az érintett, mert a bekapcsolódás ténye kiemelten szerepel a bv. ügy elindítását megelőzően elkészítésre kerülő előterjesztéshez készített értékelő véleményben.  

Rajzpályázat 7

Egy újabb gyermeki rajz, a munkaterület térbeli ábrázolása ismét nem tökéletes, viszont ezen a rajzon is feltűnő, hogy a legkidolgozottabb, ezzel együtt az egyetlen világos alak a munkáltató felügyelő, míg a képen szereplő valamennyi fogvatartott arctalan, sötét alak...