A cserdi példa...

Az utóbbi időben egyéb jellegű elfoglaltságok miatt nem foglalkoztam a bloggal, ettől függetlenül a látogatók járnak erre. Régi-új olvasóim, követőim érdeklődésének kielégítése érdekében most jöjjön valami új...

---

Habár egy jó ideje - hamarosan pontosan egy éve... - elkerültem a Balassagyarmati Fegyház és Börtöntől, ez a bv. intézet, mint pályafutásom első állomása mindig is a szívem csücske fog maradni, az itteni történéseket figyelemmel kísérem. Szeptember elején egy számomra rendkívül szimpatikus, remek dolgokat megvalósító embert láttak vendégül Bogdán László személyében. Cserdi község polgármestere egykor a sokak számára megbotránkoztató ún. "köcsögmentesítő" programmal hívta fel magára a figyelmet. Pedig korántsem ez a vele kapcsolatban megismert információk közül a legfontosabb. A bevallottan három általánost végzett, roma származású férfi nem született bele a jóba, gyermekkora sokakhoz hasonlóan nem csak a szépről és a jóról szólt, rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie. Ahogy egy előadásában fogalmazott egyszer: "Tizenhárom évesen lett meg az első cipőm. Sokat éheztem. De sosem keltem fel úgy, hogy rosszfiú akarok lenni, mindenkit letorkolni, kirabolni, aki szembe jön. Egy magamfajta cigány srácnak nem ilyenek a napjai. Hanem sokkal egyszerűbbek, küzdelmesebbek. Azt üzenem Önöknek: nincs más választásuk, velem kell, hogy éljenek. Nem fogok eltűnni a Bermuda-háromszögben. Én is ennek a hazának a fia vagyok, nem egy vörös seggű pávián, akit a kirakatba kell helyezni és mutogatni: „nézd, tud beszélni”. „Nézd, tud dolgozni.” „Nézd, a gyerekei középiskolába járnak.” Ezek ugyanis mind semmit nem érnek, ha Önök nem fogadnak el minket, ha nem szeretnek minket. Cserdiben nincs semmi más sztori, csak azt próbáljuk tovább adni, hogy tiszteljük egymást. ... A fiatalokban, akikkel találkozom, olyan méretű vágy, felhajtó erő van, hogy élmény velük beszélni. A cigány szakkollégiumok, amelyekbe rendszeresen járok, kész élményfürdők. Mindig azt mondom nekik: nem kell azzal domborítani, hogy cigány vagy. Domboríts azzal, hogy ember vagy. Szóval nem minden cigány gáz. Hogy lehet így gondolkodni? Egymillió cigány él ebben az országban ma, tényleg van, aki komolyan gondolja, hogy mindegyik rossz ember? Tetszik vagy sem, a nem cigányok 1,4 százalékos gyerekszülési arányát most a cigányság húzza fel. Ha maradnak ezek az arányok és marad hozzá ez a gondolkodás, képzeljék el, az ön gyerekeiknek milyen esélyük lesz a kapcsolatteremtésre. Nem a bőrszín határozza meg az embert, hanem a viselkedése, a normái. ... Arra szeretném nevelni a cserdieket, hogy viselkedjenek. Viselkedjenek a konyhában, viselkedjenek a közéletben. Ezt a cigányok maguk is megfogalmazzák rendszeresen: „Há’ de (mindig ezt mondják: há’ de) Laci, nem tudunk mi viselkedni.” Úgyhogy modellezzük. Eljátsszuk, hogy szállunk fel a vonatra, mit csinálunk a Sparban. Erzsi felnyúl, végigtapiz húsz kiló kenyeret, én pedig megkérdezem, hogy szerinted ezt ezek után ki fogja megvenni. Néz, megérti. Ez egyébként nem cigányspecifikus dolog, hanem mélyszegénység-specifikus. Akárhogy is: ha kilóg a fika az orromból, szóljanak, nem fogok megsértődni. A kicsinyességen, a sértődöttségen túl kell lépni."

Azt gondolom, hogy ezek közérthető, értelmes gondolatok. És nem bőrszíntől, nem háttértől függő dolog az, hogy ki hogyan viselkedik, hogyan éli életét a mindennapokban, mit tesz annak érdekében, hogy mások elfogadják. 

Bogdán László megismerte a balassagyarmati példát, az ottani szakmai törekvéseket, és dr. Budai István bv. ezredes Urat, akiről úgy gondolja, hogy példát és kitörést ajánl fel a börtönben lévő fogvatartottaknak. Az intézetparancsnok meghívásának eleget téve ezért nem is egyedül, hanem öt roma fiatal társaságában látogatta meg a Balassagyarmati Fegyház és Börtönt. A látogatásuk célja az volt, hogy az elítélteknek ízelítőt adjunk arról, hogy mennyire jó kint lenni szabadon. Előadásában olyan vágyakról beszélt, amelyek nap, mint nap élménytelenül szétzúzzák az emberi kapcsolatokat. Beszélt arról, hogy milyen azoknak, akik kint várják haza az elítélt embereket. Amint a beszélgetés során a fogvatartottakból álló közönségének elmondta, "a börtönben gondoskodnak Önökről minden szempontból, és szinte gondtalan élet tudnak élni. Az ittlétüknek a gyerekek az igazi áldozatai, hiszen úgy élik meg az egész eseményt, hogy szégyenérzetük növekszik, és az édesapjukkal való napi kapcsolat hiánya felemészti őket. Az egészséges családban megölelik egymást a családtagok. Önök, akik börtönben vannak erre nem képesek, mert a vágyaikat nem tudták tisztségesen kezelni."

Hiteles, őszinte, egyenes szavai véleményem, szerint több elítélt fejében gondolatokat ültettek el, melyek hatása néhány ember és néhány család számára mindenképpen pozitívak lehetnek. Amint a cserdi példa is az: nem sírni, nem kifogásokat kell keresni, hanem dolgozni, tenni kell annak érdekében, hogy elfogadják az embert. A községben rendezett porták, fóliasátrak fogadják az arra látogatókat. A családok számára már az is könnyebbséget jelenthet, ha a ház körüli kertet megművelve, bevetve saját fogyasztásra meg tudják termelni a legszükségesebb zöldségféléket, gyümölcsöket. Ha odafigyelnek a környezetükre. Ha a tiszta udvar, rendes ház kifejezés nem csak egy üres szólam, hanem a gyakorlatban is megmutatkozik.

 A látogatás végén Cserdi polgármestere egy ajándékot kapott a fogvatartottaktól, akiktől így köszön el: "Ne legyenek egymással köcsögök!" Ebbe persze nem kell túlságosan sok mindent belegondolni, belemagyarázni, legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy szavai üzenete az volt: viselkedjenek egymással normálisan, ember módjára.

"Szeretnék jelen lenni a kisfiam életében"

(Forrás: http://hvg.hu/itthon/20150622_Szeretnek_jelen_lenni_a_kisfiam_eleteben)

A Mesekörről ismét írt a HVG, akik nem olvasták volna, azoknak következzen a cikk. Én - ha szabad így fogalmaznom - azon szerencsések közé tartozom, akik az elejétől fogva figyelemmel kísérhetik a társaság mindennapjait. Igaz, hogy az utóbbi időben számomra már csak az előadások megtekintése maradt elérhető, mégis érzem, látom a fejlődést. Szakmai körökben is sokszor viták tárgyát képezi, hogy kell -e ilyesmi, szükség van -e ehhez hasonló programra. Amennyiben fontosnak tartjuk a fogvatartottak reintegrációját, a családi kapcsolatok erősítését, akkor egyértelműen "igen" a válasz. Nem is lehet más. Az "Ördög és Pokol" című előadás egyik kulcsjelenete volt, amikor a főhős a bőröndből elővett egy fényképet, amely édesanyját ábrázolta, amint őt gyermekként a karjaiban tartja. Ennek az egy momentumnak akkora üzenete, akkora érzelmi tartalma volt, hogy az még egy olyan sokszor kérges szívű börtönőrt is megérintett, mint amilyen én vagyok. Másokat persze nem, de nem vagyunk egyformák. Továbbra is azt gondolom, hogy minden egyes fogvatartotti típust be kell vonni a bv. intézeteken belül működő programokba, kinek-kinek az egyénisége, személyisége szerint felkínálva azokat. Vannak, akiket munkával és sporttal kell lefárasztani, hogy aztán ne sok fölös energiájuk maradjon az újabb, benti csínytevésekre. Vannak, akiket jóvátételi programokkal kell bombázni, hogy a közösség, az áldozatok javára tegyenek valami hasznosat, olyasmit, amit korábban nem tettek. Vannak, akik az oktatás, képzés segítségével emelkedhetnek ki korábbi életükből. Másoknak a mesekör vagy más egyéb kulturális programok nyújthatnak hasznos elfoglaltságot. A cél azonban mégis közös: a benti normakövetés erősítése, a szabadulás utáni beilleszkedési esélyek növelése, a családi kapcsolatok erősítése, szemlélet- és gondolkodásmód megváltoztatása. Ami talán életmódváltáshoz is vezethet, ha nem is mindenki esetében. Az újrakezdés nem könnyű, sokak számára esélytelen, eleve sikertelenségre ítélt. A többiek érdekében azonban mindent meg kell tennünk azért, hogy ha valóban változtatni akarnak börtönbe kerülés előtti életükön, akkor ez - segítséggel - sikerülhessen nekik. 

A Mesekör egy érdekes program, egy érdekes közeg. Láttam többféle fogvatartottat, többféle sorsot és többféle karaktert a bevont személyek között. Voltak, vannak köztük olyanok, akiket a bűncselekményük, előéletük alapján akár el is ítélnék. De abban a pillanatban, amikor a színpadon látom őket, akkor minderről képes vagyok elfeledkezni. Állítom, hogy az előadásokon akad egy-két olyan jelenet, amely bárhol, bármely színpadon megállná a helyét. És most nem az elfogultság beszél belőlem. Ebben persze rengeteg munka van, aminek hiszem, hogy meglesz az eredménye is, és a mesekör tagjai közül sokan lesznek olyanok, akik jelen lehetnek a kisfiuk életében, nem csak a látogató fogadások és a családi beszélők alkalmával. A kétkedőknek tehát üzenem, hogy kell a mesekör, kellenek a hasonló programok, mint ahogy minden olyan dologra nagy szükség van, ami segíthet az újabb bűncselekmények megelőzésében...   

         

Csak a kemény tekintetű fegyveres őrök emlékeztetnek minket arra, hogy nem egy művelődési ház színháztermében járunk, hanem a Venyige utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az előadás kezdete sem különbözik semmiben egy átlagos iskolai ünnepségtől. A szereplők kézmorzsolgatva várják a kezdést, a takarásból ki-kilesve, idegesen konstatálják, mennyien jöttek el, majd a függöny felgördülése után – esetlenül a díszletek mögül kilógó testrészekkel és kellékekkel –, elkezdődik az előadás.

A néző zavarban van, mert szörnyen kedves, ahogy zöld, kartonpapírból kivágott lombkoronával a kezükben, szélfútta fákat játszanak meglett férfiak. Akikről egyébként tudni, hogy gyilkosok, tolvajok, rablók, sikkasztók, pénzhamisítók. Egyszóval olyanok, akiket amúgy a bűncselekményükkel azonosít a társadalom.

A mesekörbe csak gyerekesek kerülhetnek be

A Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány munkatársai a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben 2011 óta dolgoznak heti rendszerességgel a rabokkal. A program keretében a fogva tartott apák saját életük élményeiből, a rossz útra térésük történetéből, a börtönben őket feszítő érzésekből készítenek minden alkalommal mesejátékokat, amelyeket ők dramatizálnak, rendeznek, szereznek hozzá zenét, s aztán elő is adják a családnak.

Terápia ez nekik és a gyerekeiknek is, akik így talán könnyebben értik meg, mi is az, ami velük és szüleikkel történik. De egyben prevenció is, hogy ők ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint az édesapjuk.

A programba csak jó magaviseletű elítéltek kerülhetnek be, akiknek családjuk is van, viszont a börtönben elkövetett legkisebb fegyelmi kihágás esetén is azonnal távozniuk kell a csoportból. Május végén a mesekör a budapesti, Venyige utcai börtönben vendégszerepelt az Ördög és Pokol című előadással, ezúttal civil közönség előtt.

A darab a saját útkeresésük történetét dolgozta fel. Azt, hogy miközben a boldogságukat keresték, hogyan tértek rossz útra. Hogyan járták meg a poklot és találkoztak számtalan „ördöggel”. Hogy miként vívódnak saját magukkal, hogy van-e még kiút, és ha igen, mi az? Mivel a szigorú szabályok miatt az előadás után nem volt lehetőség a rabokkal beszélni, így Balassagyarmaton a következő mesekörös foglalkozás alkalmával találkozom velük – amikor a pesti előadás tapasztalatairól beszélgettek. Ez egyben főpróbája is a hamarosan következő premiernek, immár a családjaik előtt.

Azok az apák, akik nem tagjai a mesekörnek, csak keveset és nagyon szigorú körülmények között találkozhatnak a gyerekeikkel. A programban részt vevők viszont évente kétszer, különleges családi beszélőn vehetnek részt, ahol megmutatják az adott produkciót, majd közösen játszhatnak a gyerekekkel. Különlegesen jó magaviselet esetén pedig évente néhány plusz kimenőnapot kaphatnak a börtönből.

Börtönből neveli a fiát

Az egyik rab, Béla felesége 8 hónapos terhes volt, amikor a férfi bekerült a börtönbe. Ő azok közé tartozik, aki az első pillanattól kezdve benne van a mesekörben, mert dacára annak, hogy börtönben ül, részt akar venni a gyereke életében és tulajdonképpen a mesekör segítségével van lehetősége nevelni a kisfiát, aki lassan 8 éves lesz. „Szeretnék jelen lenni a kisfiam életében. Ilyenkor az előadások után tudunk játszani, és meg tudom ölelni, ami nagyon fontos” – magyarázza Béla.

Büky Dorka, a mesekör vezetője szerint az előadásokkal egybekötött rendkívüli családi beszélők miatt csinálják az egészet a fiúk, ez a motiváció. Az előadásokból DVD is készül, így az apák valami kézzelfogható ajándékot is tudnak adni a gyerekeknek.

Ahogy beszélek velük, kivétel nélkül elérzékenyülve mesélnek a gyerekeikről, én viszont nem értem, ha ilyen fontos a család, akkor miért nem őket választották a bűnözés helyett. Erre a kérdésre szinte mindannyian ugyanazt válaszolják: azért, mert nem volt más lehetőség. Büky Dorka erre azt mondja, hogy szerinte ugyan nincs olyan konkrét személyiségtípus, amely valakit arra predesztinál, hogy bűnelkövetővé váljon, de ezek a fiúk jellemzően nagyon hasonló kulturális közegből jönnek, ahol rossz szokásrendszerben, nagy szegénységben éltek, és innen nehéz nem a rossz utat bejárni.

„Mi nem harcra, hanem együttműködésre hívjuk őket”

A tréningek alatt folyamatos döntési helyzetek elé állítják a rabokat, akik választhatnak, hogy csinálnak-e valamit, vagy nem. Mindent kipróbálhatnak. A katarzis itt nem a színházi produkcióból adódik, hanem a helyzetből. Az alapítvány munkatársai a Feldmár András-féle iskolát alkalmazzák. Olyan légkört próbálnak biztosítani, ahol mindenki szabadon és őszintén megnyilvánulhat. A börtönre jellemző duális – a fogvatartottak és fogva tartók uralta – világba egy harmadik pólust hoznak be, amely megszégyenítéstől mentes légkört biztosít a részvevőknek.

A mesék révén nagyon nagy társadalmi és kulturális távolságok hidalhatók át, mondja Büky. A mesék az emberben nagyon mélyen meglévő archetipikus tulajdonságokra rezonálnak. A közös munka során rengeteg kreatív energia szabadul fel, amit a félelem és a társadalmi közeg miatt elnyomtak. „Azzal, hogy mi nem harcra, hanem együttműködésre hívjuk őket, csodálatos dolgok születnek” – teszi hozzá.
 

Felállni nem lehetetlen, csak nehéz

 
Balhés fiú volt a Tévelygőkért Alapítvány egyik munkatársa, Oláh Attila, aki egykor mesekörös rab volt. Nagymamája már gyerekként lopni küldte, és ha nem vitt haza semmit, ételt sem kapott. „Emlékszem, amikor átkattant. Az egyik mesét csináltuk, amikor egyszer csak rendesen beleállt a szerepbe és valahogy rájött, hogy nem csak egyféle út van. Attila ezután rohamtempóban kezdett fejlődni.” Tehát felállni nem lehetetlen, csak éppen nehéz, állítja Büky Dorka. Pedig ha valaki egyszer börtönbe került, a statisztikák szerint 60-70 százalékos esélye van annak, hogy a szabadulás után fél év múlva vissza is kerül.

Magyarországon körülbelül 40 ezer olyan gyermek él, akinek egyik vagy másik szülője börtönben van. Ők különösen nagy veszélynek vannak kitéve, mert nem elég, hogy végig kell asszisztálniuk, ahogy a családjuk szétesik, de folyamatos megbélyegzésnek, stigmatizálásnak vannak kitéve. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 17. pontja kifejezetten az ilyen gyermekekkel foglalkozik: komoly szabályrendszert hoztak létre arra vonatkozóan, hogyan kell velük foglalkozni. Viszont bármennyire is figyelnek rájuk, egy gyereknek akkor is traumatizáló élmény egy börtönlátogatás.

Ha egy anya vagy apa börtönbe kerül, az mindenképpen hatással lesz a gyereke életére. Idejekorán megtanulja mi az, hogy szégyenkezni kell, csúfolják az iskolában. Viszont a mesekörös előadások alkalmával boldog, felszabadult légkörbe kerülnek, szerethető apaképet kapnak, amely létfontosságú egy gyermek életében.

Le kell küzdeni az előítéleteket

A program indulása óta rengeteg pozitív tapasztalatról tudnak beszámolni az alapítvány munkatársai. A mesekörben részt vevő rabok életszemlélete is változott. Az indulás óta alig volt olyan, aki a magaviselete miatt kirostálódott volna, és a foglalkozásokon részt vevő, azóta szabadult fogvatartottak közül sem került vissza eddig senki a börtönbe.

Büky Dorka azt mondja, olyan emberekkel foglalkoznak, akik semmilyen kategóriába nem sorolhatóak be. „Hogy nem féltem-e az elején? Dehogynem. A parancsnok úr azt mondta, hogy jóravaló, fiatal, első bűntényessel kell majd foglalkozni, ehhez képest mikor beléptem a kápolnába és megláttam ezeket a sötét arcokat, izmokat, bicepszeket, három hétig nem aludtam. Le kellett küzdenem az előítéleteimet.”

Mindez olyan jól sikerült, hogy mára van olyan elítélt, aki szinte a barátjává vált. Azt mondja, meg meri kockáztatni, hogy nincs olyan, hogy „bűnöző”. Emberek vannak, akik bűncselekményeket követtek el, aminek megvannak a maga okai és persze következményei is, és akiknek ha szeretettel egy új, járható alternatívát mutatnak, a legmélyebb pokolból is képesek új életet kezdeni.

Idézet a rácsok mögül

A nyári szünetben sem nagyon szeretném kielégítetlenül hagyni azokat az olvasókat, akik hiányolják a blog új bejegyzéseit. Tudom, mostanában hanyagolom az itteni dolgokat, mert nem sok időm van az efféle úri passziókra, de ígérem, hogy igyekszem változtatni...

A felírat egy vidéki, megyei jellegű bv. intézetben jött szembe velem, kénytelen voltam arra, hogy lefotózzam és megörökítsem az utókor számára, mert a fogvatartottak mindennapjaira nézve valahol nagy igazságot fogalmaz meg:

"Oda figyelj, kiben bízol. Nem tudhatod... Van, akinek a becsületénél többet ér egy cigi!"

The Woolf Within --- egy film a resztoratív igazságszolgáltatás gyakorlatából...

Peter Woolf egy rendkívül termékeny bűnöző volt, az erőszak és romlottság világában élt, saját bevallása szerint is mintegy 20,000 bűncselekményt követett el. Egy napon mintegy jó szokásához hűen betört egy házba, ahol dulakodni kezdett az ott tartózkodó áldozatával, minek következtében ismét a börtönben kötött ki. Ezúttal azonban történt valami, amire korában nem volt példa: Peter egy helyreállító igazságszolgáltatással összefüggő programnak köszönhetően a börtönben találkozott az áldozatával. A találkozó gyökeresen megváltoztatta mindkettőjük életét.

A most következő filmben Peter és Will, az egykori áldozata elmesélik a történetüket, amit Peter bemutat a Bantum Press kiadó által gondozott, „The Damage Done”, azaz „Az okozott kár” című könyvében. Előbbiek mellett Peter létrehozta a „Why me?”, azaz „Miért pont én?” című szervezetet, bűncselekmények olyan áldozatai részére, akik bekapcsolódtak valamilyen helyreállítási igazságszolgáltatással kapcsolatos programba, profitáltak is belőle, és emiatt szeretnék, ha más áldozatok is élnének ilyen lehetőséggel.

          

Múzeumok Éjszakája a 170 éves börtönben - Balassagyarmat, 2015. június 20.

Talán sokak számára köztudott tény, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtön 2009. óta minden második évben csatlakozik a "Múzeumok Éjszakája" című országos programsorozathoz, az ezzel kapcsolatban kevés információval rendelkezők számára viszont mindenképpen hasznos információ lehet, hogy ebben az évben újra lehetőség nyílik az érdeklődők számára a börtönlátogatásra. Ráadásul idén jeles évfordulót is ünnepel az intézet…     

   
 

Valóban, ez alkalommal a korábban megszokottól eltérő látnivalóval is találkozhatnak az érdeklődők. Ennek oka, hogy az intézet idén ünnepli 170. születésnapját, melyet a szervezők szeretnének emlékezetessé tenni a programon résztvevők számára. Épp ezért idén három különböző helyszínen lesznek érdekességek és látnivalók, így a Madách Moziban az ország első túszdrámájáról hallhatunk új és érdekes ismereteket, majd Balassagyarmat szomszédságában, Szügy községben a reformkorba utazhatunk vissza. Természetesen nem marad ki a börtön sem, ahol az időutazásban résztvevők visszajutnak a jelenkorba, de addig is kalandos és izgalmas út vezet a rabszállító autó utasterében… Az intézetlátogatás végén mindazok, akik eközben betartják az elvárt magatartási szabályokat, nagy valószínűséggel szabadon távozhatnak. A többieknek erre talán újabb két esztendőt kell várniuk... Ez persze csak a beharangozó része, az intézet dolgozói minden látogató szabadításáról gondoskodnak majd!

 

A programmal kapcsolatban részletes tájékoztatás itt található.

Előzetes regisztráció és felvilágosítás: 06/35/501173, sulyan.dora@bv.gov.hu

 

Az álomtól a megvalósulásig --- az IIRP nemzetközi konferenciája

 

Az álomtól a megvalósulásig

egy új társadalomtudomány születése

 

 

Budapest, 2015. Június 10 -12.
A konferencia helyszíne: Danubius Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

 

Az IIRP (International Institute for Restorative Practices) nemzetközi konferenciát szervezett Budapesten, ahová a világ minden tájáról meghívta a resztoratív módszereket kifejlesztő és alkalmazó szakembereket. A konferencián résztvevő neves előadók a háromnapos rendezvényen megosztják tapasztalataikat a resztoratív gyakorlatok alakulásáról az igazságügyben, iskolákban, munkahelyeken és közösségekben, és arról is, hogy mindezen területek ereményei hogyan alapozzák meg az újonnan kibontakozó multidiszciplináris társadalomtudományt.

Ahogy a szervezet honlapján korábban közzétett beharangozóban is olvasható, az aktív részvételre ösztönző konferencia során a résztvevőknek naponta több alkalommal is lehetőségük nyílik arra, hogy maguk is bekapcsolódjanak, bevonódjanak az előadások menetébe, hiszen a gyakorlati vagy elméleti tudással rendelkező előadók szorgalmazni fogják a vélemények megosztását és a párbeszédet.

A konferencia ma kezdődött, a délelőtti előadások az igazságszolgáltatás területét vették gorcső alá, különösen a bíróságokon, a fiatalkorúakkal és a büntetés-végrehajtásban létrejött innovatív programok ismertetésével. A plenáris ülés első részében Ted Wachtel, az IIRP alapítója köszöntötte a résztvevőket, illetve megosztota egy resztoratív gyakorlatokra alapozott új multidiszciplináris tudománnyal kapcsolatos álmait. Ezt követően levetítésre került egy film (The Woolf Within), melyben egy bűncselekmény elkövetője és áldozata közötti börtönön belüli találkozás és az annakmindkettejük életére gyakorolt további hatásai kerültek bemutatásra. A délelőtti program következő előadójaként jómagam léptem a mikrofonállvány mögé, rendkívól izgatottan. Annak idején, jó pár évvel ezelőtt ugyanitt kerültem kapcsolatba a helyreállító igazságszolgáltatással, a resztoratív módszerekkel, az IIRP akkori konferenciáján. Az előadásomra készülve feltörtek az akkori emlékek, eszembe jutott, mekkora hatással voltak rám Ted Wachtel, Negrea Vídia és a többi akkori előadó gondolatai. És most, 2015-ben, ezekkel a nagyszerű szakemberekkel együtt adhatok elő, ugyanazon a helyen, ahol a resztoratív módszerek börtönön belüli alkalmazása felötlött bennem… És a hallgatóság soraiban is számos elismert szakember foglalt helyet, ami nem könnyítette meg a helyzetemet, „konyha angolom” legjavát kellett elővarázsolnom, hogy a jelenlévők megértésék, amint bemutatom a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben alkalmazott resztoratív technikákkal (mediáció, családi konferencia, közösség felé irányuló jóvátétel) kapcsolatos gyakorlati tapasztalataimat. Megtisztelő volt itt lenni!

A kávészünetet követően maga Negrea Vídia mutatta be a magyarországi helyzetet, a balassagyarmati példák mellett előadásában kitérve például a Baranya Megyei Bv. Intézetben megvalósított programokra vagy a Börtön Rádióra. Ezt követően a One in Four nevű írországi szervezet igazgatója, Maeve Lewis mutatta be azt, ahogy a szexuális abúzust elszenvedőkkel foglalkoznak, majd Mary Henihan ismertette a La Cheile Restorative Justice Project tevékenységeit. A Limerickben működő szervezet fiatalokkal foglalkozik, resztoratív módszerek alkalmazásával.

Az ebédszünet után a világ számos részéről érkező meghívott előadók szekcióiból válogathattak kedvükre a jelenlévők, melyeken számos jó gyakorlat került bemutatásra, érzékeltetve azt is, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás milyen széles körben alaklmazható.

A második nap délelőtti programja két fontos elemet tartalmaz. Előszőr a fókusz a resztoratív gyakorlatok iskolai alkamazására kerül: az alsó és felső tagozatokban, a speciális iskolákban, a megelőzésben és a felsőfokú oktatásban szerzett tapasztalatokkal, valamint egy angol filmmel, mely a walesi tapasztalatokat mutatja be Swansea-ben, mely a “resztoratív város” címre pályáz. A második részben egy különleges előadás következik a Kolozsváron megvalósuló és rendkívül összetett, példaértékű roma integrációs projektről.

A záró nap délelőtti programjának fő témája a Berlini fal leomlása után bekövetkezett resztoratív szempontú társadalmi és intézményi rendszerek változásai az európai közép- és keleti országokban. Aznap délután egy holland település szomszédsági problémáinak resztoratív megközelítését láthatják a résztvevők, a “Polgármester levele” című filmben.

A konferencia nyelve angol, azonban a magyar résztvevők számára a szervezők a rendezvény egész időtartama alatt a konferenciaterem plenáris- és szekcióprogramjaihoz szinkrontolmácsolást biztosítanak.

A Mesekör ismét színpadra lépett....

Ördög és Pokol

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között működő fogvatartotti Mesekör a tegnapi napon ismét kilépett a Nógrád megyei bv. intézet rácsai mögül, hogy legújabb darabját egy nyilvános előadás keretén belül mutassa be. Habár a helyszín és a környezet új volt számukra, a fellépő elítéltek mégis otthonosan érezhették magukat, hiszen a Fővárosi Bv. Intézet adott otthont a mesejátéknak.    

Az ezúttal civilekkel kiegészült fogvatartottak saját életük élményeit, korábbi eseményeit, álmaikat, vágyaikat és félelmeiket dolgozták fel, gyúrták össze és alkottak belőle egy szórakoztató, tartalmas előadást. Az alkalom ritka és különleges volt, ezúttal ugyanis nem rendkívüli családi beszélő keretében adták elő a meséjüket, hanem civil közönség előtt.

A darab főhőse Laci volt, akit nevelőszülei a tizennyolcadik születésnapját követően elküldtek a háztól, mert családi pótlék már nem járt utána, így nem érezték, hogy bármi hasznát vennék neki a továbbiakban. A fiatalember egy szakadt ruhában, oldalán tarisznyával útra kelt hát, hogy megkeresse a boldogságot. Vándorútja során a népmesei hagyományoknak megfelelően egyszer csak elérkezett egy sűrű, sötét erdőbe, ahol leült egy fa tövébe, hogy megpihenjen. Alighogy elszenderedett, hirtelen két zsivány érkezett, akik egy furcsa küllemű öregasszonyt vonszoltak magukkal. Kikötözték egy fa törzséhez, majd odébbálltak. Laci a matróna segélykérő sikoltozására riadt fel álmából. Bár először nagyon megrettent a boszorkány külsejű vénségtől, végül mégis erősebb volt benne a segítő szándék, és megszabadította fogságából az öregasszonyt. Cserébe kapott egy kolbászt, egy kulcsot, meg egy ócska tükröt, ráadásul a jótett helyébe kapott egy jótanácsot: amikor a vénség megtudta, hogy hősünk a boldogságot keresi, akkor elárulta neki, hogy azt a Pokol legbelső bugyrában, egy lezárt ládában találja meg. Ennyi volt a bevezetés, innen kezdődött az igazi történet…

Volt itt minden, ami akár a klasszikus mesékben, akár a szereplők előző életében előfordulhatott. A Pokol kapuját egy háromfejű kutya őrizte, ami először szét akarta tépni Lacit, majd végül a kolbász hatására megenyhült a szíve, és bebocsátotta főhősünket az alvilágba. A feketébe öltözött ördögfiókák között maga Lucifer fogadta a fiatalembert, majd amikor az felfedte neki jövetele célját, akkor több csábító alternatívát is kínált számára annak érdekében, hogy Laci megtalálja a boldogságot: kábítószert, nőt, hatalmat és temérdek pénzt. Mindez azonban nem elégítette ki a fiatalembert, nem adták meg számára azt, ami keresett…

Mert hogy is szólt a nézők számára a székekre készített szórólapon olvasható beharangozó szöveg? „Laci keresi a boldogságot. Alvilág? Tudatalatti? Ördög és Pokol? Hová, meddig kell visszamennie egy embernek, hogy önmaga tiszta, érintetlen lényegét megtalálja? Van esély? Ki segít? Ki a jó? És ki a rossz? Én jó vagyok vagy rossz? És te?”

Komoly kérdések, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a színpadon elítéltek voltak. Ahogy egyikük fogalmazott, bűnelkövetők, olyan emberek, akik korábban bűnözői életmódot folytattak. De egyszer számukra is eljön a szabadulás pillanata. A nap, amikor szabad emberként lépik át a börtön kapuját. Hogy mindez ideiglenesen vagy végérvényesen történik meg, nem csak rajtuk múlik. Mert lehet, hogy a reintegrációs törekvések eredményeinek és a velük foglalkozó szakemberek törődésének köszönhetően jó, vagy épp csak jobb emberré váltak, de mindez lehet, hogy kevés. Kevés akkor, ha kint már nincs figyelem, nincs segítség, nincs törődés. Csak az előítéletek, a félelmek, a közöny, az elutasítás fogadja őket…

A mesejáték végkifejlete előtt a nézők segítettek a Lucifer által halálba taszított és fekete hullazsákkal letakart Lacinak, hogy életre keljen. Hogy talán meglelje az oly nagyon vágyott boldogságot. És a feltámasztott fiatalember az ördögfejedelemmel vívott utolsó csata után kinyitotta a ládát, amiben egy megfakult régi fényképet talált. Rajta az édesanyját, amint csecsemőként őt magát tartja a karjában. És ebben a pillanatban tudta, érezte, hogy megtalálta, amit keresett…

A visszaemlékezés egészen biztosan nem adja vissza az előadás hangulatát, de azt hiszem, hogy a jelenlévők jól érezték magukat, nem bánták meg, hogy az esős péntek délután során másfél órát arra szántak idejükből, hogy megtekintsenek egy elítéltek által színpadra vitt mesejátékot. Abban viszont teljes mértékben biztos vagyok, hogy a nézők közül sokan megfeledkeztek arról, hogy hol vannak, és a színészek honnan érkeztek. Mert az önfeledt játék, a szórakoztatás helyenként komoly témákat feszegetett, elgondolkodtatott mindenkit. És talán ismét sikerült néhány téglát lebontani az előítéletek falából…

Az előadás végén a fogvatartottak levetették jelmezeiket, visszavették formaruhájukat, és felszálltak a rabszállító járműre, amely visszavitte őket a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe. Attila, a Tévelygőkért Alapítvány tapasztalati munkatársa, a darab egyik főszereplője pedig interjúkat adott. Korábban volt olyan előadás, melynek végén ő is a zárkájába tért vissza, de szabadulása óta úgy tűnik, hogy számára a rácson túl is van élet. Bízom benne, hogy ez a tegnap színpadon lévő fogvatartottak közül többek számára is bebizonyosodik egyszer… És ki-ki megleli a maga boldogságát...