Egy általam is nagy érdeklődéssel várt könyv bemutatójára került sor 2012. november 12-én, a budapesti Bálint Ház konferenciatermében. Gyakorló büntetés-végrehajtási dolgozóként könyvespolcomról nem hiányozhat a kötet, ajánlom minden kollégának, érdeklődőnek.
A "Börtönkönyv - Kulturális antropológia a rácsok mögött" című kötet a Háttér Kiadó gondozásában jelent meg, szerzője Fiáth Titanilla, a Budapesti Fegyház és Börtön pszichológusa.
Titanilla 2004. óta dolgozik börtönpszichológusként felnőttkorú, férfi és női fogvatartottakkal. Egykor magyar, pszichológia és kulturális antropológia szakon végzett az ELTE-n, jelenleg pedig az interdiszciplináris társadalmi kutatások doktori program harmadéves hallgatója.
Bár börtönpszichológus, a börtönéletet kulturális antropológiai szempontból is vizsgálja, e témában több cikket is publikált az utóbbi években a Börtönügyi Szemle, a Belügyi Szemle, az Élet és Irodalom, valamint a Café Bábel lapjain.
Milyen valójában az élet a rácsok mögött Magyarországon? A nemrég megjelent könyvében Fiáth Titanilla saját börtönpszichológusi munkája, tapasztalatai alapján a börtönök belső világát mutatja be, azokat az íratlan szabályokat, amelyek meghatározzák, kiből lesz „menő” és kiből „csicska”, ki ehet asztalnál és ki alhat alsó ágyon. Megtudhatjuk, miért írnak filccel Hugo Boss feliratot a rabruhákra, és hogyan dekorálják a tiltás ellenére is a celláikat a fogvatartottak, hogyan élik meg a szexualitást és az idő múlását, hogyan főznek, pletykálkodnak – vagyis hogyan próbálnak boldogulni és egyéniségüket, sőt szabadságukat megőrizni a börtön zárt, korlátozott világában.
Azok számára, akik komolyan érdeklődnek a könyv iránt, de még nem szerezték be, az előbbi képen látható a könyv borítója, irány egy könyvesbolt! Akik még nem döntöttek, de szeretnének még többet megtudni a könyvről, jöjjön egy link, ahol némi kedvcsinálóként bele lehet olvasni a kötetbe:
"[...] Fiáth Titanilla magyar börtönpszichológus 2012-ben megjelent Börtönkönyv, kulturális antropológia a rácsok mögött című munkája. A pszichológus két csoportba sorolja az elítélteket: míg az alapvetően pszichiátriai problémáktól mentes, jó megküzdési technikákat alkalmazó fogvatartottak az idejük strukturálásában érdekeltek, addig a rosszul megküzdők – a negatív érzelmek túlsúlyával, beilleszkedési problémákkal és szuicid kísérletekkel jellemezhető fogvatartottak – a büntetés idejét permanens szenvedésként élhetik át."
VálaszTörlésTehát eszerint, ha egy érzékeny és intellektuális fiatalembert bevágnak az alattomosan agresszív, brutális vagányok közé, ahol az összeroppan, akkor ez a fiatalember "rossz megküzdő" (gyenge) és "pszichiátriai problémáktól terhelt". Az a pszichopata viszont, aki nagyon is otthon érzi magát ebben a környezetben, a börtönbeli összeroppanása miatt aligha kap ilyen stigmát. Az pedig fel sem merülhet, hogy maga a jogszolgáltatás és a büntetés végrehajtás az, ami súlyosan pszichotikus tendenciákat mutat, az ezekben az intézményekben kétely nélkül dolgozókkal együtt. Nem meglepő ez a szemlélet egy olyan embertől, aki egyfelől az intézmények által átadott világnézetnek megfelelően szocializálódott, míg másfelől abban a bűnöző szubkultúrában, amit a "Nyócker" című rajzfilm forgatókönyvében annyi rokonszenvvel mutatott be. Érdekelne, hogy akik ott voltak, amikor summa cum laude védte a doktori disszertációját, vagy akik vele tanultak, azok közül hányan lettek volna "rossz megküzdők" azok alatt az évek alatt, amelyeket egy túlzsúfolt, fülledt zárkában, egy teljesen más szubkultúrából jött társaságban kellett volna eltölteniük. Ugyanaz a csoporttársa, aki idekint egy vagány lányként ismerte meg, valószínűleg másként tekintene rá a börtönbe kerülése után. Akkor ez a vagány lány a börtönpszichológus felsőbbséges szerepéből figyelné meg rajta, az elítélten a "csicskává váláshoz vezető rossz megküzdési technikákat". Az, hogy esetleg éppen azért roppanna össze a börtönben, mert ő a legértékesebb az összes söpredék figura között, s mert értékesebb annál, mintsem, hogy egy barbár társadalom intézményrendszerét túlélje, a fenti idézet szerint aligha fogalmazódna meg explicit módon Fiáth Titanilla tudatában.