Mirkó - gondolatok az előadás kapcsán...

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön és a Feldmár Intézet közös gyermeke, a Mesekör bemutatta

MIRKÓ

című mesejátékát

Tegnap délután, 14.00 órai kezdettel, Balassagyarmaton, a volt Vármegyeháza dísztermében szép számú közönség előtt került bemutatásra a fogvatartotti mesekör legújabb produkciója, a Mirkó. Az előadás, a hagyományoknak megfelelően egyben a „Bábel, Hesnával a világ” című produkció közönségtalálkozója is volt, így nem meglepő, hogy a kezdés előtt a televíziós műsor szerkesztő-riportere, Al Ghaoui Hesna köszöntötte a nézőket. A felvezetésben Hesna elmondta, hogy annak idején, amikor először találkozott a társasággal, nagyon megfogta őt, amit látott, és miután a Mesekör bemutatásra került a televízióban, a jó kapcsolat megmaradt közte és a Feldmár Intézet munkatársai között. Kiemelte, hogy a Mesekör mind hazai, mind nemzetközi szinten jelentős érdeklődésre tett szert, nagy figyelmet kapott, ami egyebek mellett abban is megmutatkozott, hogy a Feldmár Intézet a Mesekör programmal 2012. október 23-a alkalmából megkapta a Büntetés-végrehajtásért Emlékérem Bronz fokozatát, majd 2013 júniusában, Bécsben elnyerte az ERSTE Foundation Award for Social Integration nemzetközi díját. Hesna kiemelte továbbá, hogy a Feldmár Intézet néhány hónappal ezelőtt elindította a szabadultak visszailleszkedését segítő B-Terv nevű programot, amely egy, a Mesekörre épülő kezdeményezés, a büntetés-végrehajtási rendszerből frissen szabadult, családjukhoz visszatérni nem tudók számára. A B-Terv egy olyan lakóközösséget hoz létre, amelyben előítéletektől mentes, asszertív kommunikáció gyakorolható a volt fogvatartottak beilleszkedésének elősegítése érdekében. A Mesekör program azonban továbbfejleszthető, ezért a Feldmár Intézet vezetősége úgy döntött, hogy az Erste-díj összegéből többek között létrehozza a Mirkó Alapot, amelynek legfontosabb célja és feladata, hogy a fogvatartottak gyermekeit konkrétan anyagilag is támogassák. A kitűzött cél legkörültekintőbb, a szükségleteknek legjobban megfelelő elérése érdekében a Feldmár Intézet a Tévelygők Alapítvány bevonásával, az erre a célra felkért kuratóriuma segítségével végzi a Mirkó Alap kezelésével kapcsolatos teendőket. Az alap azokért a gyermekekért jött létre, akik semmiről sem tehetnek, mégis nyilvánvalóan a legkiszolgáltatottabb, legártatlanabb, legelesettebb áldozatai a kialakult helyzetnek. A börtönben fogva tartott apa, miután kiesik a családi keretből, sem emberileg, sem anyagilag nem tud hozzájárulni gyermekei neveléséhez. A helyzetet ráadásul nehezíti a szégyen, amelyet az egész családnak viselni kell, amely sok esetben már eleve determinálja a gyermek helyzetét a kortársai között. A Mirkó Alap tehát az ilyen szempontból segítségre szoruló gyermekek támogatására jött létre.

A felvezetést követően kezdődött a mesejáték, amely természetesen nem hasonlított az eredeti hősmeséhez, melynek rövid története a következő: a király három fia közül a legkisebbnek, Mirkó királyfinak, vitézi próbaképpen (vagy hogy apjának, a síró-nevető szemű királynak mindkét szeme nevessen) el kell hoznia az öreg király vitéz pajtását, aki a selyemréten lakik (a hős neve az egyik változatban Juhenes, a másikban Köles, a harmadikban Zrínyi Miklós).   

A Mesélő szerepében színpadra lépő fogvatartott kifejezte abbéli reményét, hogy produkciójuk nemcsak egy kellemes szombat délutáni szórakozást, hanem örök élményt jelent majd a nézők részére. A Mesekör az ő véleménye szerint egy egyedülálló társaság, legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy a benne játszó fogvatartottak felvállalják a múltjukat, de azt hátrahagyva jutottak el oda, hogy lehetőségük nyílhatott arra, hogy meséiket már többször bemutathatták a civil közönség előtt. A felkészülésüket persze időnként nehezítik bizonyos személyi változásokból adódóan szükségessé váló szereplőcserék, hiszen a Mesekör tagjai közül volt, aki átszállításra került, volt, aki szabadult, illetve az egyik szereplő házi őrizetbe lett helyezve. A szabadulók közül azonban többen visszajártak a próbákra, így az előadás színre vitelének nem volt akadálya. Ahogy a Mesélő elmondta, a tegnapi előadás a Mirkó felnőttes verziója volt, decemberben, a büntetés-végrehajtási intézet falai között, hozzátartozók részére a gyermek-változat kerül bemutatásra, amely némileg finomabb lesz. A Mesélő megköszönte a Feldmár Intézet őket felkészítő munkatársainak a velük való foglalkozást, az Intézet vezetésének azt a lehetőséget, hogy egyáltalán létrejöhetett a program, illetve kiemelte a Biztonsági Osztály munkatársainak szerepét, akik nemcsak elkísérték őket az előadásra, de szükség esetén valószínűleg arra is vigyáznak majd, nehogy széttépjék őket a rajongók. És ezt követően elkezdődött a játék…

Először színre lépett maga Mirkó király, a régmúlt idők megjelenésében is igencsak nagy harcosa, kinek lelkét megszállta a gonosz, és azóta különösebben nem foglalkozik az ország ügyeivel, nem érdekli semmi, senki. A mesebeli királynak volt három gyermeke: László herceg, akit a pénzen és hatalmon kívül nem igazán érdekelt más. Tamás herceg, akinek minden gondolata a pénz, a buli, a nők, és a szórakozás körül mozgott. És a legkisebb, Mirkó herceg, aki szabadidejében tanult, kutatott, fúrt-faragott, igyekezett a tudását gyarapítani. Mirkó úrfi legnagyobb bánata az volt, hogy a családjuk nincs egyben, nincs meg az összhang és az összetartás.

„Bevallom most nektek, még ha szégyellve is mondom,

De akkor is boldog voltam, mikor édesapám tombolt.

És van, aki most megért engem, de más meg rajtam átnéz,

Higgyétek el nekem, ez egy macska-egér játék.

Szívem minden bánatát most leírom e versben,

Mert akik engem eldobtak, nem szerettek engem.

És hej, szeretet, szeretet, ha kútba is dobnának,

Én beugranék utánad, és onnan felhoználak!

Felhoználak én, még ha kergetne is az ördög,

Hogy minden ember boldog lehessen a földön!”

Az öreg király indulatosan morfondírozott azon, hogy az őt körülvevő emberek többségét, így nagyobbik fiait is csak a pénz és a nők érdekli, nem kérdezik meg tőle, hogy „hogy vagy, apám?”. Ezért a Mirkó király meghozott egy döntést, miszerint inkább lemond a koronáról, nem kell neki többé a királyság, a birodalom, inkább elmegy zenélni a szegények közé.

Mirkó úrfi azt szerette volna, ha apja újra a régi lesz, ezért testvéreivel együtt elment a könyvtárba, hogy ott kérjenek segítséget és tanácsot, megtudják, hogy mi az apuk baja. A Könyvtáros elővette a Mirkó-dossziét, melynek lapjait felütve megtudták, hogy apjuk lelkét egy gonosz varázslattal elrabolta a Kutyafejű nagyúr. Ahhoz, hogy apjuk újra a régi legyen, őt kell legyőzni.

A két idősebb herceg, pénzzel és arannyal megtömött zsebekkel útra indult, hogy megkeressék a kutyafejűt és megküzdjenek vele, míg a Mirkó úrfit, akit kicsinek és gyengének tartottak, inkább otthon hagyták. Útjuk során a hercegek összetalálkoztak a tolvajok királyával, aki a Senki névre hallgatott. Az becsapta, kizsebelte őket, majd „jó szándéka” jeléül egy ötletet adott nekik arra, hogyan szerezhetnének könnyen pénzt arra, hogy útjukat folytatni tudják és összemérhessék erejüket a gonosz Kutyafejűvel. A segítségnek nagy ára lett: a két herceg hét éves börtönbüntetésre lett ítélve, magas, zord börtönfalak mögé kerültek, elvetemült bűnözők közé, ahol azonnal beavatási szertartásokon estek át, és a fogvatartott társaik a megmaradt értékeiktől megszabadították őket…

Mivel a testvérei már évek óta távol voltak, és semmi hír nem érkezett felőlük, Mirkó herceg úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát, ezért elindult, hogy megkeresse a Kutyafejűt, és megküzdjön vele. Útja során természetesen a legkisebb herceg is összetalálkozott a tolvajok királyával, akinek illő módon bemutatkozott:

„Én Mirkó herceg vagyok, neked mi a becsületes neved?”

„Nekem?! Becsületes nevem?! Én Senki vagyok!”– válaszolta a két idősebb herceget becsapó és börtönbe juttató tolvajfejedelem, aki önmagát nem hazudtolta meg, hiszen a legkisebb fiút is meglopta, eltulajdonította az óráját. Mirkó herceg ezt észrevette és visszacsente az órát, majd azt, mivel neki nem volt rá igazán szüksége, odaajándékozta a haramiának. Senki nagyon meglepődött ezen, hiszen ő még soha életében nem kapott ajándékot, ezért annyira meghatódott ettől, hogy testvérévé fogadta Mirkó úrfit, és valóban segítségét kínálta fel neki: elirányította őt az erdő mélyén élő három boszorkányhoz. Gizi, az agg boszorkány, Virág, a kurva boszorkány és Jutka, az alkoholista boszorkány először idegenkedve és ellenségesen fogadták az ifjú herceget, majd amikor kiderült, hogy Senki küldte őt, akkor némi mágia és varázslat segítségével erőt, szépséget és okosságot adtak Mirkó úrfinak.       

„Őszi szél fújja az arcomat,

Didergek, fázok a sötét ég alatt.

Odaszáll hozzám egy madár,

És azt mondja: ne búsulj, mert ez a hazád!

Repülj, madár! Ez a hazád!

Ez a hazád!

Magyarország!”

      

Mindeközben a két idősebb herceg büntetése is letelt. A börtönéveket nem töltötték haszontalanul, tanultak, befejezték az általános iskolát, és hegesztő, illetve parkgondozó szakképzettséget szereztek. Volt elítélt társaikkal közösen csatlakoztak Mirkó úrfihoz, valamennyien részesültek a mágiából, erős és eszes harcosokká váltak, így már bátran megküzdhettek a gonosz Kutyafejű nagyúrral. A csata lezajlott, a gonosz elpusztult, a hercegek visszaszerezték tőle az öreg király lelkét, amely egy palackba volt bezárva.

Mirkó király, midőn ismét a régi lett, elmondta fiainak, hogy a Kutyafejű régen a legjobb barátja volt, azonban őt is elvarázsolták, ezért arra kérte az ifjú hercegeket, hogy próbáljanak meg vele is kezdeni valamit, hátha sikerrel járnak. Mivel egy mesejátékot láttunk, a próbálkozás természetesen eredménnyel járt, és a holtából feltámasztott Kutyafejű is visszaváltozott az egykori hős harcossá.

A záró monológban Mirkó király elmondta, hogy attól tartott, fiai az anyjukra hasonlítanak, de szerencsére kiderült, hogy inkább rá ütöttek. Ezt követően a királyi trónt, a palástot és a koronát Mirkó úrfinak adta, ő maga pedig régi harcostársával együtt elvonult…

A történet rövid összefoglalója ennyi, az önfeledt játék mögött azonban több mondanivaló volt, mint hinnénk. A fogvatartottak, mint mindig, maguk álmodták meg a történetet, maguk írták a dalokat, mindeközben ezúttal is improvizáltak, tehát szó sem volt előre megírt forgató- vagy szövegkönyvről. Valamennyi amatőr színész tisztában volt a karakterével, és személyes élményeik, eddig megélt és megtapasztalt történések alapján alakították a szerepüket. A hagyományoknak megfelelően természetesen ezúttal is helyet kaptak a történetben a szokásos népmesei elemek (a hármas szám, lásd három herceg és három boszorkány; a küldetés; a csoda; a jó elnyeri méltó jutalmát stb.), de ezúttal az eddigi előadásoktól eltérően még nagyobb helyet kaptak a mindennapokban átélt események, így több olyan, főképpen zárkán belüli börtönélmény is bemutatásra került, amelyről alaphelyzetben nem szívesen beszélnek az elítéltek. A saját életélmények köréből beemelésre került a történetbe egy bűncselekmény, hiszen a két idősebb herceg egy betörés elkövetése közben került tetten érésre, őrizetbe vételre, majd azt követően börtönbe. A fogvatartottak által korábban megélt közeg jellegzetes szereplői voltak a boszorkány köntösbe bújtatott prostituált, az alkoholista, illetve a varázserővel felruházott nagymama. A kivitelezését tekintve bármely színházban megállta volna a helyét a harci jelenet, amikor is az elsötétített színpadon fluoreszkáló festékkel befújt, világító karddal küzdő főhősök összemérték erejüket a gonosz megtestesítőjével, a Kutyafejű nagyúrral. Aminek természetesen szintén köze volt a saját élményekhez, hiszen egyrészt a kék színű festékkel befújt szereplők kísértetiesen hasonlítottak a Mel Gibson-féle Rettenthetetlen című filmben látott csatajelenetekben látható karakterekre, másrészt a való életben a fogvatartottak jellemzően kifejezetten tartanak a (szolgálati) kutyáktól, ennek megfelelően talán érthető is, hogy a kutyát a gonosszal azonosították. Említésre méltó még a betöréshez használt emberi létra, amely az Igazmondó Laci című előadásban bemutatott Hétfejű Sárkány megálmodásához hasonlóan bravúros kivitelezéssel került színre. És még sorolhatnám, de nem teszem. Aki ott volt, az testközelből megélhette az előadást, annak hangulatát, minden rezdülését. Aki pedig nem jött el, az meg népmesei fordulattal élve, járjon utána…

„Nem fontos, ki voltál, hogy szabad –e a madár.

A teljesítmény számít, és az, ki mögötte áll.”

Az előadást követően ismét a színpadra lépett Hesna, illetve csatlakozott a társulathoz maga Feldmár András is, és a szereplőkkel együtt válaszolt a közönség kérdéseire. Tudom, hogy mostanság talán nem annyira népszerű dolog, ha a fogvatartottak szórakoznak a börtönben. Ez a történet azonban több mint szórakozás. A Mesekör foglalkozásaiban közreműködő elítéltek ugyanis annak érdekében, hogy részt vehessenek a közös munkában, az átlagosnál talán több figyelmet fordítanak arra, hogy betartsák az Intézet rendjét, szabályait. És több olyan közreműködő van a szereplők között, aki a Mesekör kapcsán, annak köszönhetően tudta rendezni családi kapcsolatait. Ami lényeges, hiszen a szabadulás utáni eredményes visszailleszkedés szempontjából kifejezetten nagy jelentősége van annak, hogy a volt fogvatartottat várja –e a család, vagy lesz –e olyan személy, aki a kezdeti időszakban támogatja őt, egyben kontrollálva őt segíti abban, hogy ne lépjen ismét arra az útra, ami a bűnelkövetéshez vezetett. Több fogvatartott elmondta, hogy a Mesekör előadásainak köszönhetően pozitív változások következtek be családi kapcsolataikban, javult az apa-fiú viszony gyermekükkel. A jövőre nézve ennek nagy jelentősége lehet. A Mesekör egyebek mellett ezért is dolgozik tovább, készülve a következő előadásra…

A helyszíni visszajelzések pozitívak voltak, a Feldmár Intézet felé szintén érkeztek nézői visszacsatolások, amelyek azt mutatják, hogy a nézőket is megérintette az előadás. Néhány kommentet idézek, név nélkül:

„Márciusban kíváncsisággal és szorongással vegyes érzésekkel mentem az Igazmondó Lacit megnézni. Egyedül! Tegnap Budapestről mentünk megnézni a Mirkót, két nagyobb és egy kis gyerekkel, hogy lássuk a láthatatlan láthatót!

Az egyik fogvatartottnak külön üzenem, tényleg ÖSSZEHOZ - magammal, a családdal, veletek, a világgal! Már az Igazmondó Laci olyan nyomot hagyott bennem, hogy nem múlik el hét, hogy ne jutna valaki vagy valami eszembe rólatok.

Egyszer egy mesejáték foglalkozás végén kaptunk egy "hamuba sült" pogácsát...

Csodálatos, hogy a Ti "hamuba sült" pogácsátokat milyen sokan dagasztjátok...”

„Ha csak pár perc is volt, de sikerült nekik egy óriási dolog, kiszabadítottak a saját börtönömtől... Erős összetartás, szeretet szelleme uralta az egész termet, annyira felszabadító és kellemes volt számomra... Le a kalappal, fiúk.”     

           

„Köszönöm, hogy részese lehettem az őszinte, bravúros előadásuknak, egyszerre sírtam és nevettem! Gratulálok nekik és minden jót kívánok tiszta szívemből!” 

                               

     

10300002-10433946-39010021

Tévelygőkért – DRK Alapítvány