2014. június 22., vasárnap

Ajándék az iskolának



A tegnapi napon a Kiss Árpád Általános Iskolában is megrendezésre került a tanévzáró ünnepség, illetve a nyolcadik osztályos tanulók búcsúztatása. Ebből az alkalomból dr. Budai István bv. ezredes Úr, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka egy, az iskola névadóját ábrázoló festményt ajándékozott az iskolának.  A blog olvasói biztosan nem fognak meglepődni rajta, ha elárulom, hogy a festmény egy fogvatartott alkotása.

Egyébként talán csak kevesen tudják, de a két intézmény között több évtizedes együttműködés áll fenn. Az iskolában tanító pedagógusok bejárnak a bv. intézetbe, hogy oktassák a fogvatartottakat; a bv. intézet pedig több alkalommal közreműködött különféle karbantartási, javítási munkák elvégzésében. Ezeken túl kulturális, művelődési, művészeti programokban is volt - és lesz is - együttműködés az intézmények között. 

A sokak által várt vakáció tehát elérkezett, ebből az alkalomból jó pihenést és a következő tanévre feltöltődést kívánok az iskola minden munkatársának és tanulójának, a ballagó nyolcadikosoknak pedig a következő Varró Dániel-sorokat küldöm szeretettel, sikeres továbbtanulást kívánva:

Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése