2014. június 17., kedd

Üzenet a falon...



"Soha többet nem bűnözök, ígérem, kislányom"



Az intézet egy specialitása, hogy a magánelzárás fegyelmi fenyítés végrehajtására szolgáló zárkákban van egy olyan falfelület, amelyre az ott elhelyezett fogvatartottak minden különösebb következmény nélkül írhatnak, rajzolhatnak. Az ok egyszerű: korábban gyakori problémát okozott, hogy a fegyelmi zárkákban elhelyezett elítéltek rendszeresen összefirkálták a falat, ezzel újabb fegyelmi, illetve egy kártérítési eljárás alapjául is szolgáló cselekményt megvalósítva. A kivitelezés óta már nem olyan érdekes a rongálás, hiszen ami nem tiltott, az már annyira nem is csábító. 

A falra írt üzenetek, rajzok és szonettek elolvasásával pedig a személyi állomány tagjai is tanulhatnak. Megismerhetnek bizonyos fogvatartotti csoportokat, az elítélt hierarchia szereplőit, az informális hálózattal és/vagy bizonyos tiltott tárgyakkal kapcsolatos információkat, továbbá esetenként verseket, szép gondolatokat. És ahogy a fenti képen is látható, arra vonatkozó jelzés is érkezhet felénk, hogy a fogvatartottak milyen "újévi fogadalmakat" hajlandóak tenni, számukra kellemetlen szituációban. Mert valljuk meg őszintén, a fegyelmi zárkában egyedül eltöltött idő normál esetben annyira nem vonzó...

A börtönben sok elítélt átértékeli az életét, közülük sokan csak érdekből, konformizmusból vagy a megfelelés iránti vágytól vezérelve. Vannak persze olyan személyek is, akik valóban, őszintén, belső elhatározásból kívánnak változtatni az életükön. Egy biztos: a zárt intézeti keretek között sok minden felértékelődik, felerősödik, így adott esetben a család, annak hiánya is. És ilyenkor akár őszinte is lehet az érzés, az elhatározás, hogy valaki szakítani akar a múltjával, a bűnözői léttel. Hogy mit hoz a holnap, az ennél bizonytalanabb. Ezzel együtt jó lenne hinni abban, hogy egy a fentihez hasonló írást elhatározás és tettek is követnek, és a szabadulás után az ígéretet meg is tartja valaki...             





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése