2014. augusztus 9., szombat

Fashion Week (Part 2.)

A "Divat a rácsok mögött" blokk következő darabja szintén egy átalakított fogvatartotti nadrág, melyen sok változtatás azért nincs, viszont ami van, az azért szemmel látható. Mivel nem vagyok sem szabó, sem varró, de még csak stylistnak sem mondanám magam, a pontos kifejezést, megnevezést nem tudom, viszont tény, hogy a zsebekre került felvarrásra egy-egy fehér színű anyagból készült sáv, minek köszönhetően a ruhadarab viselőjétől alapvető elvárás, hogy kezét mindenkor tisztán, ápoltan tartsa, ellenkező esetben, amikor azt zsebre vágja, akkor menthetetlenül összemocskolja a díszítést. Egy ilyen rettenetes körmondat után már mást nem is igazán akarok mondani, annyi azonban még az eszembe jut, hogy az úr nemcsak a pokolban, de a börtönben is úr marad...   

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közötti területen, fejjel lefelé ugyan, de jól látható a VL monogram, melynek jelentéséről már több esetben esett szó a blogban...)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése