2014. augusztus 8., péntek

Szabadi Andrea és a Prison's Angels



2014. augusztus 06-án Szabadi Andrea jógaoktató járt intézetünkben, aki először a Feldmár Intézet önkéntes munkatársaként került kapcsolatba a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel, közreműködve a Mesekör foglalkozásain. Andrea ezúttal egy különleges hangszert is magával hozott, melynek neve hangdrum, és a Szent Dávid Zenekar három tagjával közösen egy rögtönzöttnek mondható koncertet adott az érdeklődő fogvatartottaknak. 




A közös zenélés kapcsán Prison's Angels névre keresztelt formáció előadásának kezdetén a hétköznapinak egyáltalán nem mondható ütős hangszerről megtudtuk, hogy keleties hangzása ellenére Európából ered, és mindössze tizenhét éves története van. Az egyik saját hangszeréről, egy cisz hangolású Innersound hangdrumról – melyből talán az egész országban csak ez az egy darab létezik – Andrea elmesélt egy érdekes történetet, nevezetesen azt, hogy néhány hónappal ezelőtt azt egy ismeretlen tettes ellopta, miután feltört egy autót a Hármashatárhegyen. Néhány nappal ezután, csodálatos módon, egy idős bácsinak köszönhetően a hangszer előkerült, az erdőből, ami már-már megmagyarázhatatlan dolog. Mindenesetre, előbbiek után semmi akadálya nem volt annak, hogy a közel nyolcvanfős fogvatartotti közönség megismerje a különös hangszert, annak varázslatos hangját.





A hangdrum mellett Andrea gitáron is játszott, illetve néhány dalt maga énekelt, különleges pillanatokat szerezve ezzel az előadáson mindvégig érdeklődve és figyelmesen ülő, esetenként a zenekarral közösen éneklő-dúdoló jelenlévőknek, akik vastapssal köszönték meg az egyórás koncertet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése