Egy idézet az "Útmutató tévelygőknek" c. könyvből

A következő idézet a Feldmár Intézet Facebook-oldalán jelent meg. Arról szól, hogy a gyerekekkel való foglalkozás során mire kell megtanítani a felnőtteket. A négy pontba sorolt gondolatok olyan fontos dolgok, melyek a mindennapi élet során másféle, személyek közötti kapcsolatokra érvényesek lehetnek. Gondoljuk csak át, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjaiban mit jelentene a négy pont, amennyiben a "gyerek" szó "fogvatartott" szóra cserélődne, illetve a "tanár" helyett adott esetben a "nevelő" szót helyettesítjük be... Azt hiszem, hogy a fogvatartottakkal való foglalkozás és kommunikáció során az érthető, világos kommunikációs és fogalmazás, a következmények őszinte bemutatása, a tettekért való felelősségvállalás hangsúlyozása, a jóvátétel fontosságának elfogadtatása és a megfelelő időben és formában alkalmazott szankció szintén kivétel nélkül helyénvaló dolgok. És adott esetben egy olyan, sokak számára talán teljesen elfogadhatatlan, mégis egyfajta emberek közötti kölcsönös tiszteletet eredményeznek, melyek pozitív változásokat generálhatnak egy-egy elítélt esetében...    

"Ha a megszégyenítést elvesszük a felnőttektől, mondjuk, aki megszégyenít egy gyereket, azt azonnal főbe lőjük, lenne, mondjuk, egy szégyenrendőrség, amelyik állandóan azt vizsgája, figyeli, hogy melyik felnőtt szégyenít meg egy gyereket, és ezt tudná mindenki, akkor hogyan fegyelmeznénk a gyereket? Erre kell tanítani a felnőtteket:

1. Tisztán, érthetően meg kell fogalmazni az elvárást.

2. Tisztán és érthetően kell leírni, hogy mi a következménye, ha a gyerek átlépi a határt, ha nem felel meg az elvárásnak.

3. A következmények ne megszégyenítések, hanem jóvátételek legyenek, tehát a gyereknek jóvá kell tennie azt, amit csinált.

4. Ha ez mind megvan, akkor a büntetésnek gyengéden (szeretettel, sőt sajnálkozva), de teljesen határozottan kell megtörténnie.

Ha valaki ezt gyakorolja, akkor a legrosszabb gyerek is tisztelve és szeretve fogja érezni magát, és tisztelni és szeretni fogja a tanárát."
                                                            

                                 

/Büky Dorottya-Feldmár András: Útmutató tévelygőknek/

Útmutató tévelygőknek

Egy könyvajánlóval kezdem az évet. Még tavaly decemberben, a karácsonyi ünnepek előtt jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában Feldmár András és Büky Dorottya legfrissebb könyve, az Útmutató tévelygőknek. Nem lennék nagyon meglepve, ha sok karácsonyfa alatt már ott lapult volna a kötet egy példánya, de mindazoknak, akik még nem kapták/vásárolták meg, csak ajánlani tudom, a hivatalos kedvcsináló felhasználásával:

Úgy vagyok, hogy az apám és anyám közötti szex idevarázsolt, és most ezt egy halálos balesetnek vélem és nyilvánítom, és várom a halált, amibe bele fogok halni... Az ezen két pont közötti időt a lehető legboldogabban szeretném leélni. Gyakran ez sikerül - vallja Feldmár András önmagáról. Szerző- és beszélgetőtársával, Büky Dorottyával is ezt a témát járják körül, utat mutatva nekünk, tévelygőknek, segítve minket eligazodni önmagunk belső labirintusában. Hátha mi, a figyelmes olvasók a sorok mögé nézve rádöbbenünk: valójában minden feltett kérdés rólunk és minden válasz nekünk szól, a mi kudarcainkról, a mi kétségeinkről, a mi szenvedéseinkről, a mi életünkről. És, nem utolsósorban, a mi lehetőségeinkről. Arra, hogyan találjunk vagy teremtsünk magunknak olyan környezetet, amely muszájból kötött kompromisszumok nélkül is befogad bennünket, miként a borsót a héja.

A következő fényképen  a könyv borítója látható, hogy az érdeklődők könnyebben eligazodjanak a könyvesboltok polcain (természetesen interneten keresztül is megrendelhető!), alatta pedig az én karácsonyi ajándékom Dorkától és Andrástól, egy dedikált példány, amit ezúton ismét megköszönök! (A könyv mellékletében, a 217-235 oldalakon Mesék a rácsok mögött címen az az írásom olvasható, amely a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben működő mesekör történetét mutatja be.)