2013. július 24., szerda

Egy idézet az "Útmutató tévelygőknek" c. könyvből



A következő idézet a Feldmár Intézet Facebook-oldalán jelent meg. Arról szól, hogy a gyerekekkel való foglalkozás során mire kell megtanítani a felnőtteket. A négy pontba sorolt gondolatok olyan fontos dolgok, melyek a mindennapi élet során másféle, személyek közötti kapcsolatokra érvényesek lehetnek. Gondoljuk csak át, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjaiban mit jelentene a négy pont, amennyiben a "gyerek" szó "fogvatartott" szóra cserélődne, illetve a "tanár" helyett adott esetben a "nevelő" szót helyettesítjük be... Azt hiszem, hogy a fogvatartottakkal való foglalkozás és kommunikáció során az érthető, világos kommunikációs és fogalmazás, a következmények őszinte bemutatása, a tettekért való felelősségvállalás hangsúlyozása, a jóvátétel fontosságának elfogadtatása és a megfelelő időben és formában alkalmazott szankció szintén kivétel nélkül helyénvaló dolgok. És adott esetben egy olyan, sokak számára talán teljesen elfogadhatatlan, mégis egyfajta emberek közötti kölcsönös tiszteletet eredményeznek, melyek pozitív változásokat generálhatnak egy-egy elítélt esetében...    

"Ha a megszégyenítést elvesszük a felnőttektől, mondjuk, aki megszégyenít egy gyereket, azt azonnal főbe lőjük, lenne, mondjuk, egy szégyenrendőrség, amelyik állandóan azt vizsgája, figyeli, hogy melyik felnőtt szégyenít meg egy gyereket, és ezt tudná mindenki, akkor hogyan fegyelmeznénk a gyereket? Erre kell tanítani a felnőtteket:

1. Tisztán, érthetően meg kell fogalmazni az elvárást.

2. Tisztán és érthetően kell leírni, hogy mi a következménye, ha a gyerek átlépi a határt, ha nem felel meg az elvárásnak.

3. A következmények ne megszégyenítések, hanem jóvátételek legyenek, tehát a gyereknek jóvá kell tennie azt, amit csinált.

4. Ha ez mind megvan, akkor a büntetésnek gyengéden (szeretettel, sőt sajnálkozva), de teljesen határozottan kell megtörténnie.

Ha valaki ezt gyakorolja, akkor a legrosszabb gyerek is tisztelve és szeretve fogja érezni magát, és tisztelni és szeretni fogja a tanárát."
                                                            
                                 
/Büky Dorottya-Feldmár András: Útmutató tévelygőknek/




2013. július 19., péntek

HVG.hu - Interjú dr. Budai Istvánnal, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokával

Egy interjú a HVG.hu Itthon rovatából...

Az átlagember először halálra ítélné azt, aki bűncselekményt követ el, majd sajnálni kezdi, amikor bekerül a börtönbe, de ha tévé is van esetleg a cellában, akkor megint felháborodik. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben viszont úgy gondolják, esélyt adnak az elítélteknek, hogy a társadalomba ne bűnözőként menjenek vissza. Feldmár intézetes Mesekör, előadás a gyerekeknek, zenélés a falunapon, csoportterápia a szabadulás előtt. Interjú Budai István börtönparancsnokkal.

Az interjú a következő szövegre klikkelve olvasható:


Interjú dr. Budai István bv. ezredes bv. főtanácsos Úrral, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokával. 




2013. július 4., csütörtök

Beszámoló a "Múzeumok Éjszakája 2013" eseményről

Beszámoló a Múzeumok éjszakája c. rendezvényről:

http://gyarmatbv.dyndns.hu/html/kiallitasok/2013/20130622/20130622.pdf

Múzeumok éjszakája 2013

A múlt hónapban megvalósult esemény felvétele:

http://gyarmatbv.dyndns.hu/html/kiallitasok/2013/20130622/video/index.html

ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díj - a Feldmár Intézet a díjazottak között

Az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díja az állami és non-profit szektor olyan szervezeteit kívánja népszerűsíteni és jutalmazni, amelyek segítik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját, köztük az elítéltekét is. 

A résztvevő 13 ország, 35 nyertes Kelet-Közép-Európai projektje között 8 magyart is jutalmaztak. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben működő "Mesekör a Börtönben" című projekt, és a Heves Megyei Bv. Intézetben zajló "Mese a sebekre" projekt egyenként 16 ezer EUR támogatást nyertek.


 

2013. július 3., szerda

Somló Tamás látogatása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

Ma délután a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között ismét egy rendhagyó koncertre került sor,  amelyen a hazai könnyűzenei élet egy olyan meghatározó alakja adott koncertet a fogvatartottak részére, mint az LGT legendás tagja, Somló Tamás.


A megérkezést követő rövid beszélgetés során a közismert zenész némi humorral átitatva elmondta, egyrészt azért jött el a büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy szokja a helyzetet. Másrészt zenészként a hivatali kötelességének érzi, hogy bevállaljon egy ilyen dolgot és felajánlásképpen eljöjjön a rácsok mögé. Mint mondta, sok mindenkivel előfordulhat, hogy bekerül a börtönbe, ahol az ember el van zárva a külvilágtól, annak rezdüléseitől. Véleménye szerint azzal, hogy egy koncert erejéig eljött a fogvatartottak közé, egyfajta köldökzsinórt nyújt a számukra, annak érdekében, hogy az érintettek ne csüggedjenek el teljesen, egyszer mindannyiuk ideje letelik. A mai felajánlását egy olyan, éltető programnak tartja, melynek köszönhetően az elítéltek érezhetik, hogy emberből vannak, még ha egy fegyházban töltik is a büntetésüket, és ebben benne van az is, hogy az ember hibázhat. Korábban már járt börtönfalak között, egyebek mellett a Kalocsai Fegyház és Börtönben, így a fogvatartottak előtti fellépés légköre nem ismeretlen dolog számára, sőt véleménye szerint zenésztársainak is vállalnia kellene hasonló előadásokat, annak érdekében, hogy a fogvatartottak szabadidős programjainak körét színesítsék, egy néhány hetes feltöltődést adjanak a nézőként részt vevő személyeknek, akik civil életükben talán nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásároljanak egy-egy koncertjegyet, de a zárt intézeti keretek között megvalósuló előadásnak köszönhetően azt érezhetik, hogy ők is a társadalom részét képezik. 

A mintegy háromnegyed órás, jó hangulatban eltelt koncert alatt Somló Tamás több hangszeren is bemutatta kivételes zenei tudását, és egyebek mellett olyan slágereket adott elő, mint például az Álomarcú lány. A műsor végén a rendezvényen jó magaviselet alapján részt vevő 122 fogvatartott vastapssal búcsúzott el vendégünktől.

           

Bunyós Pityu fellépése

Pontosan egy héttel ezelőtt, 2013. 06. 26-án 15.00 órai kezdettel, Szikora István, művésznevén Bunyós Pityu egy 40 perces szórakoztató koncertet adott a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak részére az Ipoly Cipőgyár Kft udvarán. 
A közel 130 fős fogvatartotti közönség örömmel fogadta az egykori balassagyarmati lakost, aki a korábbi sportsikereinek nagy részét városunk polgáraként érte el. 

A közkedvelt énekes felajánlásával létrejött rendezvényen többnyire ismert mulatós dalok hangzottak el, melyeket az egykori sportoló örömmel adott elő hálás közönségének.