A következő idézet a Feldmár Intézet Facebook-oldalán jelent meg. Arról szól, hogy a gyerekekkel való foglalkozás során mire kell megtanítani a felnőtteket. A négy pontba sorolt gondolatok olyan fontos dolgok, melyek a mindennapi élet során másféle, személyek közötti kapcsolatokra érvényesek lehetnek. Gondoljuk csak át, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjaiban mit jelentene a négy pont, amennyiben a "gyerek" szó "fogvatartott" szóra cserélődne, illetve a "tanár" helyett adott esetben a "nevelő" szót helyettesítjük be... Azt hiszem, hogy a fogvatartottakkal való foglalkozás és kommunikáció során az érthető, világos kommunikációs és fogalmazás, a következmények őszinte bemutatása, a tettekért való felelősségvállalás hangsúlyozása, a jóvátétel fontosságának elfogadtatása és a megfelelő időben és formában alkalmazott szankció szintén kivétel nélkül helyénvaló dolgok. És adott esetben egy olyan, sokak számára talán teljesen elfogadhatatlan, mégis egyfajta emberek közötti kölcsönös tiszteletet eredményeznek, melyek pozitív változásokat generálhatnak egy-egy elítélt esetében...
"Ha
a megszégyenítést elvesszük a felnőttektől, mondjuk, aki megszégyenít
egy gyereket, azt azonnal főbe lőjük, lenne, mondjuk, egy
szégyenrendőrség, amelyik állandóan azt vizsgája, figyeli, hogy melyik
felnőtt szégyenít meg egy gyereket, és ezt tudná mindenki, akkor hogyan
fegyelmeznénk a gyereket? Erre kell tanítani a felnőtteket:
1. Tisztán, érthetően meg kell fogalmazni az elvárást.
2. Tisztán és érthetően kell leírni, hogy mi a következménye, ha a gyerek átlépi a határt, ha nem felel meg az elvárásnak.
3. A következmények ne megszégyenítések, hanem jóvátételek legyenek, tehát a gyereknek jóvá kell tennie azt, amit csinált.
4. Ha ez mind megvan, akkor a büntetésnek gyengéden (szeretettel, sőt sajnálkozva), de teljesen határozottan kell megtörténnie.
Ha valaki ezt gyakorolja, akkor a legrosszabb gyerek is tisztelve és szeretve fogja érezni magát, és tisztelni és szeretni fogja a tanárát."
1. Tisztán, érthetően meg kell fogalmazni az elvárást.
2. Tisztán és érthetően kell leírni, hogy mi a következménye, ha a gyerek átlépi a határt, ha nem felel meg az elvárásnak.
3. A következmények ne megszégyenítések, hanem jóvátételek legyenek, tehát a gyereknek jóvá kell tennie azt, amit csinált.
4. Ha ez mind megvan, akkor a büntetésnek gyengéden (szeretettel, sőt sajnálkozva), de teljesen határozottan kell megtörténnie.
Ha valaki ezt gyakorolja, akkor a legrosszabb gyerek is tisztelve és szeretve fogja érezni magát, és tisztelni és szeretni fogja a tanárát."
/Büky Dorottya-Feldmár András: Útmutató tévelygőknek/
