Mesekör utáni gondolatok...

Péntek este számoltam be az "Igazmondó Laci története" című előadásról, melyet a Feldmár Intézet és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön összefogásában, a fogvatartotti Mesekör tagjai adtak elő, a börtön kápolnájában, családi körben. Szülők, feleségek, testvérek és gyermekek foglaltak helyet a nézők között, a hangulattól, a rájuk törő érzelmektől és a várakozástól többnyire párás szemekkel. Volt köztük olyan, aki nagy valószínűséggel most először járt a büntetés-végrehajtási intézet falai között, és volt olyan is, aki talán utoljára. A sztori talán másabb volt, mint az előző két mese, hiszen a "Király vagy halál" és a "Hófehérke" című korábban bemutatott történetek a mostaninál talán több, a klasszikus mesék történeteihez kapcsolódó elemet tartalmaztak. Tegnapelőtt viszont volt itt minden más, erőszak, fegyveres rablás, tárgyalás. Olyan volt az egész, mintha a Híradó elé ültünk volna le. De ezzel együtt természetesen számos mesei elem jelen volt újra, gondoljunk csak a három testvérre, a hétfejű sárkányra, a kisbíró "közhírré tétetik..." kezdetű hirdetéseire. A legfontosabb azonban az volt, hogy a közönség értett mindent, mert a fogvatartottak - akik ezúttal is maguk írták a szöveget - annyira közérthető módon fogalmazták meg gondolataikat, vívódásaikat, hogy azt még a gyerekek is értették. Eredetileg a börtönélet lett volna a darab témája, de az annyira mélyen érintette a szereplő elítélteket, annyira "wamzerség" lett volna az ő szemükben bemutatni a rácsok mögötti világot, hogy a gátlásaikat ebben a témában nem tudták feloldani, így néhány héttel a bemutató előtt újra kellett írni az egész előadást. Azt kell, hogy mondjam, megérte. A darab egyes részei szerintem bárhol, bármely színpadon megállták volna a helyüket, a hétfejű sárkány ötletes megelevenítése, egyes fogvatartottak életteli, hiteles játéka, a humoros és eredeti megnyilvánulások, a számos jól eltalált improvizáció szinte elfeledtették a nézőkkel, hogy hol is vagyunk. Az előadás alatt hangos kacagás töltötte be a Szent Mihály Kápolnát, majd amikor befejeződött a darab, és a fogvatartottak és a hozzátartozók lehetőséget kaptak arra, hogy beszélgessenek egymással, akkor egy darabig többen csak némán, sírva ölelték egymást, fogták egymás kezét. Az ünnepi hangulat valahol a szívekbe költözött, felülírta a sikeres szereplés miatti érzelmeket. Ez egy másfajta öröm, egy másfajta boldogság volt az elítéltek,  és a családtagjaik számára egyaránt. Jó lenne tudni, hogy ezekből a pillanatokból mindannyian képesek voltak meríteni, feltöltődni, és a jövőben ebből építkezni is képesek lesznek. A magam részéről erősen bízom benne, hogy a szereplők többsége képes lesz arra, hogy a későbbiekben vissza tudja idézni ezeket a perceket, elő tudja venni elméjéből a mese üzenetét: "De minden mesének van tanulsága, ebben a mesében például láthattátok azt, hogy a szomorúságból, mindig van út a boldogság felé. Ez ad reményt nekünk, fogvatartottaknak is arra, hogy egyszer mi is a szeretteink között tölthetjük majd a karácsonyt, és nem a börtön falai között. Hát erre gondolj, ha szomorú vagy, és ne légy szomorú..." Igen, a család, aki várja haza a fogvatartottat, rendkívül fontos, hihetetlenül nagy hatással lehet a visszailleszkedésre, és valóban boldogságot hozhat a szabaduló részére, az addigi szomorúság után. 

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a fogvatartottak mégiscsak elkövettek egy bűncselekményt, ami miatt börtönbüntetésre ítélték őket, de a dolgokat a helyükön kell kezelni, és talán vannak olyanok, akik átlátják rossz döntéseik következményeit, akik belátják, hogy rosszat tettek, de bennük van a megjavulás lehetősége, képesek változtatni korábbi magatartásukon, gondolkodásmódjukon. A mesekör ehhez nagy segítséget nyújthat, azt hiszem. Köszönjük tehát a Feldmár Intézet valamennyi munkatársának azt a segítséget, azt a nagyszerű munkát, amivel kiegészítik a bv. intézet szakmai tevékenységét. Boldog Karácsonyt kívánok Nektek, kedves András, Dorka és Mária!

És még egy gondolat a végére: az előadást követően a fogvatartottak egy ajándékot adtak át szeretteik részére, a "Hófehérke" című előadás felvételét tartalmazó dvd formájában. Tegnap, amikor bent jártam az intézetben, összefutottam az egyik szereplővel, aki azelőtt néhány perccel beszélt telefonon a családjával. A fogvatartott elmondta, hogy gyermeke az eltelt rövid idő ellenére már többször is megnézte a lemezt, és csak amiatt van egy kis hiányérzete, hogy nem Igazmondó Laci történetét vihette haza... Én tudom, hogy ami késik, az nem múlik, de ennél sokkal fontosabb lenne az, ha az egyszer majd szabaduló édesapa, édesapák maguk mesélnének a gyermekeiknek, estéről estére, és minél több olyan volt fogvatartott legyen, aki számára mindennél fontosabb lesz a család, és emiatt oly mértékben átértékeli korábbi életét, hogy soha többé nem kerül börtönbe...