A börtön biztosabb, mint egy gyár

Az Origo hírportál tudósítása (http://www.origo.hu/gazdasag/20150422-jobban-jar-a-varos-egy-bortonnel-mint-egy-gyarral.html) alapján egy 500 fő férőhelyes börtön 200-250 embernek teremt munkát, hosszú távra és biztosabban, mint egy gyár. Az építkezésen helyi vállalkozók juthatnak munkához, a beköltöző munkaerő miatt feljebb mehetnek az ingatlanárak. A rabok foglalkoztatása jót tehet az iparnak. Mindezek után nem csoda, hogy a települések versengenek azért, hogy az állam börtönt építsen náluk.

Megéri a településnek, ha az állam épít börtönt. Elsősorban az új munkahelyek miatt: egy 500 fő kapacitású börtön több mint 200 embernek ad munkát, mondta az Origónak Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere. Ezek a munkahelyek egész biztosan hosszú távra jönnek létre, hiszen egy börtönt nem szüntetnek meg olyan egyszerűen, mint például egy gyárat.

Rabok a cipőgyárban

A fogvatartottak foglalkoztatása ráadásul az ipart is fellendítheti, jó példa erre a balassagyarmati Ipoly Cipőgyár, ahol a város jelenlegi börtönének rabjai dolgoznak. Balassagyarmat azért is szeretné, ha a településen új börtön épülne, mert az alkotmánybíróság 2014-es döntése értelmében a jelenlegi börtön 500-550 fős létszámát 320 főre kell csökkenteni, ami veszélybe sodorhatja a cipőgyár működését, véli Csach Gábor.

Újat építeni olcsóbb

Balassagyarmat önkormányzata már 2002 óta szeretné, ha a város főtere melletti, Európában egyedülálló, védett műemlék státusú börtön helyett épülne egy másik a város szélén. E célból azóta tartanak fenn területet. Most új börtön építésére pályáznak, hogy középtávon ezt bővítve a jelenlegi börtönt is át lehessen költöztetni. Az ugyanis nem felel meg az uniós normáknak, és 3-4 milliárd forintba kerülne a felújítása, ami többszöröse egy új börtön építési költségének.

Ha az új börtön – befogadva a belvárosi börtön lakóit is – megépülne a város szélén, akkor Balassagyarmat hasznosítani tudná a régi épületét és a mellette álló, szintén védett műemlék státusú Vármegyeházát.

Elvállalnák a munkát

Komló is pályázott a Belügyminisztériumnál új börtönre, szintén gazdasági okokból, mondta az Origónak Polics József, a település polgármestere. A börtön állami beruházás keretében épülne, és az állam tartaná fenn, a helyi önkormányzatnak ez nyereség, véli a polgármester. Ahogy Csach Gábor, úgy Polics József is kiemelte, hogy egy új börtönnel 200-250 stabil új munkahely jönne létre, hosszú távra.

Komlón a bányabezárások óta nincs egy olyan cég sem, amelyik ennyi embert foglalkoztatna. A településen nagy a munkanélküliség, a polgármesternek többen jelezték, hogy vállalnák a munkát, ha megépülne az új börtön.

Munka az építkezésen

A város már az építkezéssel jól járna, Komló vezetése arra számít, hogy helyi vállalkozók alvállalkozóként részt tudnának venni a beruházásban. A közeli pécsi börtönt nemrég fejlesztették, oda legalábbis be tudtak dolgozni a komlóiak.

Az ingatlanárak emelkednének

Azt a 200-250 munkahelyet, ami az új börtönnel létrejönne, természetesen nem lehetne csak helyi lakosokkal feltölteni, biztosan érkeznének új munkavállalók és családtagjaik az ország más részeiről. Az új beköltözők miatt pedig valószínűleg feljebb mennének az ingatlanárak, véli a város polgármestere. Szerint a beruházásnak szinte csak pozitív hozadékai lennének.

A lakosság támogatja

Mielőtt beadták a pályázatot, volt társadalmi egyeztetés, megkérdezték a komlóiak véleményét arról, mit szólnának ahhoz, ha a városban börtön épülne, mondta Polics József. Tartottak egy véleménynyilvánító szavazást háztartásonként, a családok háromnegyede támogatta a kezdeményezést.

Erős a verseny

Komlónak és Balassagyarmatnak komoly konkurenciával kell szembenéznie, ha új börtönt akarnak: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) tájékoztatása szerint negyven önkormányzat adott be pályázatot. Most a pályázatok szakmai értékelése zajlik, eredmény májusban várható. Kérdeztük a BVOP-t, pontosan mely települések pályáztak, de a döntés meghozataláig nem akarták nyilvánosságra hozni az információt.

Új börtönök három-négy év múlva

A pályázatot a Belügyminisztérium még februárban írta ki, a nyerteseknek át kell majd adniuk a börtönépítésre felajánlott területeket az államnak. Fekvés szerint a dél-dunántúli, a dél-alföldi, az észak-alföldi, az észak-magyarországi, valamint a közép-magyarországi régión belül a dabasi, a ceglédi, a nagykátai, az aszódi kistérség települései pályázhattak. A beruházás várhatóan 2017-ben indul, az új börtönök 2018–2019-ben kezdenek működni.

Jár a minimális mozgástér

A magyar büntetés-végrehajtási rendszer kapacitását azért kell növelni, mert az Alkotmánybíróság 2014 októberében megsemmisítette azt a rendelkezést, amelyik megengedte, hogy a börtönök celláiban még a törvényben meghatározott minimális mozgásteret se kelljen biztosítani a raboknak. Ráadásul már több elítélt perelte sikeresen a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán a fogva tartás körülményei miatt. És még több száz per van folyamatban, az állam milliárdos összeget bukhat a kártérítéseken.

Az érdeklődők számára figyelembe ajánlom a kommenteket, illetve az írás végén lévő közvélemény kutatás jelenlegi állását. Érdekes, hogy az eddig szavazó 992 olvasó közül az "Ön szeretné, ha börtön épülne a településén?" című kérdésre 378 fő (38%) a "Nem, mert a rabokhoz látogatók jönnek" opciót választotta. Azt azért figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy akár a közelmúlt, akár a kicsit távolabbi időszak médianyilvánosságot és közfelháborodást kiváltó bűneseteire tekintek vissza, egy olyat sem tudnék kiemelni közülük, melyeket egy bv. intézet közelében, látogatás befejezését követő időben, fogvatartottak hozzátartozói követtek volna el. Hogy is van ez? ....   

Döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága...

A következő írás forrásai:

http://index.hu/belfold/2015/03/10/borton_tulzsufoltsag_strasbourg_emberi_jogi_dontes_helsinki_bizottsag/

http://helsinki.hu/pilot-eljaras-a-bortonok-tulzsufoltsaga-miatt

http://hvg.hu/itthon/20150310_Tobb_tizmillios_karteritesre_iteltek_a_ma

Pilot ítélet a börtönök túlzsúfoltsága miatt

 

 

 

 

 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma nyilvánosságra hozott döntésében arra kötelezte Magyarországot, hogy 6 hónapon belül dolgozzon ki akciótervet a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának csökkentésére. Az ítélet a túlzsúfolt zárkákban fogva tartott kérelmezők vonatkozásában megállapította, hogy esetükben sérült az embertelen, megalázó bánásmód tilalma – hárman közülük a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelei.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód ellenes bizottsága (CPT) tavaly áprilisban hozta nyilvánosságra a magyarországi fogda-és börtönviszonyokról szóló 65 oldalas jelentését a magyar kormány 37 oldalas válaszával együtt. A bizottságot akkor is a legjobban a túlzsúfoltság aggasztotta, aminek nagyon komoly feszültségnövelő hatása van a börtönéletre, és amire szerintük nincs Magyarországnak hatékony válaszlépése. A bizottságot a magyar kormány úgynevezett telítettség-kiegyensúlyozó programja nem nyugtatta meg, szerintük a hosszú távú megoldás az lenne, ha valahogy csökkenne a börtönbe küldött emberek száma.

A Helsinki Bizottság álláspontja is az, hogy a fogvatartottak elosztása nem jelent megoldást, amikor szerintük értelmetlenül szigorodik a büntetőpolitika, és indokolatlanul tartanak előzetes letartóztatásban ezreket. (2014 elején a 18042 fogvatartottból 5053 volt előzetes letartóztatásban, vagyis ült jogerős ítélet nélkül.) A strasbourgi bíróság is hangsúlyozta a fogvatartottak számának csökkentését, és azt javasolta, hogy minél szélesebb körben alkalmazzanak szabadságelvonással nem járó büntetéseket. Ilyenek szankciókra most is van lehetőség, de a Helsinki szerint ezeket a bíróságok nem igazán alkalmazzák, mint ahogy a házi őrizet sem lett elterjedtebb azóta, hogy bevezették az elektromos nyomkövetőt.

A jogvédők szerint az új férőhelyek, új börtönök vagy körletek létesítése nem igazán jó megoldás, mert időigényes és csak akkor használna hosszú távon, ha közben a börtönpopuláció növekedése megállna.

A Helsinki is megfogalmazott konkrét javaslatokat a zsúfoltság ellen. Szerintük például

- el kellene törölni a középmértékre vonatkozó szabályt, amely 2010 óta a bírák mozgásterét csökkenti ítélethozatalkor, és a gyakorlatban gyakran a korábbinál súlyosabb büntetéseket eredményez.

- lehetőséget kellene adni arra, hogy kis súlyú, nem erőszakos bűncselekmény miatt elítélt, jó magaviseletű rabokat valamivel korábban ki lehessen engedni, ha a telítettség átlépi a 100 százalékot.

- a bíráknak és ügyészeknek gyakrabban kellene börtönöket látni a saját szemükkel.

- csökkenteni kellene az elzárással fenyegetett szabálysértések számát.

A Varga és mások kontra Magyarország ügyben 2015. március 10-én nyilvánosságra hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította: a hat kérelmező fogvatartási körülményei sértették az embertelen, megalázó bánásmód az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglalt tilalmát. Az EJEB emellett kimondta: a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága Magyarországon rendszerszintű probléma, és Magyarországnak 6 hónapon belül akciótervet kell kidolgoznia a túlzsúfoltság csökkentésére.

Az ügy egyik kérelmezője, Varga Lajos – a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele – például olyan zárkában töltötte 8 hónapig tartó fogva tartását, ahol mindössze 1,8 négyzetméter mozgástérrel rendelkezett, magánelzárása során napi 30 percet tölthetett a zárkáján kívül, és a rossz higiéniai körülmények miatt bőrbetegségben szenvedett. A másik öt panaszos esetében sem állt rendelkezésre 3,3 négyzetméternél nagyobb mozgástér, a zárkák nem kielégítő szellőztetése egyes esetekben elviselhetetlen hőséghez vezetett, egyes szűkös zárkákban a WC-t csak egy függöny választotta el az élettértől, korlátozott fürdési lehetőség volt, és csótányok, ágyi poloskák nehezítették a bentlakók életét. Az ítélet szerint kb. 450 olyan további kérelem vár az EJEB döntésére, amelyekben a panaszosok a fentiekhez hasonló körülményekre, a magyar büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságára hivatkoznak, és az elmúlt években is több olyan döntés született, amelyekben az EJEB a túlzsúfoltság miatt marasztalta el Magyarországot.

Mindezek alapján az EJEB úgy ítélte meg, hogy a túlzsúfoltság rendszerszintű probléma, és ezért ún. pilot ítéletet hozott az ügyben. (Pilot eljárást akkor rendel el az EJEB, ha a beérkezett panaszok alapján egyértelművé válik, hogy egy országban rendszerszintűen fordulnak elő hasonló jogsértések, és az egyedi panaszok ügyében hozott elmarasztaló ítéletek sem sarkallják arra az ország kormányát, hogy kezelje a problémát.) A pilot ítéletben az EJEB arra kötelezte az államot, hogy 6 hónapon belül dolgozzon ki egy akciótervet a magyar büntetés-végrehajtási rendszerben fennálló strukturális problémák megoldására. Az EJEB ítélete szerint ennek módja a fogvatartottak számának csökkentése pl. a szabadságelvonással nem járó büntetések és kényszerintézkedések (házi őrizet, stb.) szélesebb körű alkalmazásával – a megoldás tehát nem egyszerűen új férőhelyek létesítése.

Az EJEB emellett úgy határozott, hogy a további, túlzsúfoltságot sérelmező kérelmek elbírálását a pilot ítélet ellenére nem függeszti fel, vagyis a kb. 450 hasonló ügyben folytatja az eljárást – ezzel is emlékeztetve Magyarországot fenti kötelezettségére.

Az ítélet magyar nyelvű összefoglalója itt érhető el, a Magyar Helsinki Bizottság által az ítéletről és a túlzsúfoltság okairól készített háttéranyag itt tölthető le.

A Magyar Helsinki Bizottság korábban, 2014 októberében és 2015 januárjában beadvánnyal fordult a túlzsúfoltsággal kapcsolatban az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához is, amely az EJEB ítéleteinek végrehajtását felügyeli. Beadványában a Magyar Helsinki Bizottság hangsúlyozta, hogy a magyar kormány által a korábbi elmarasztaló ítéletek nyomán foganatosított, illetve tervezett intézkedések nem elégségesek, nem nyújtanak tényleges megoldást a túlzsúfoltság rendszerszintű problémájára, és így ajánlásokat is fűzött a Miniszteri Bizottsághoz benyújtott észrevételeihez, arra kérve a testületet, hogy szólítsa fel a magyar kormányt azok megfontolására. A beadvány itt érhető el.

Nincs nyitva a zombizsilip - A Helsinki Figyelő írása

(Forrás: http://helsinkifigyelo.hvg.hu/2013/07/24/nincs-nyitva-a-zombizsilip/)


Helsinki Figyelő - A Magyar Helsinki Bizottság emberi jogi blogja

Egy strasbourgi döntés nyomán némelyek azt vizionálják, hogy életfogytiglanra ítélt vérnősző gyilkosok szabadulnak el, és nekünk, védteleneknek annyi. Ettől nem kell félni. Szimplán csak megjelenhet az az antropológiai felfogás, hogy az ember képes a változásra – nyilván, nem mindenki.

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Vinter és társai kontra Egyesült Királyság ügyben 2013. július 9-én hozott ítéletében megerősítette: sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ha valakit az elítéléskor örökre, véglegesen kizárnak a szabadon bocsátás lehetőségéből. A döntés nagy nyilvánosságot kapott itthon is, de több médium, félreértelmezte és oly módon tálalta, amely indokolatlan aggodalmat és felháborodást keltett az olvasókban. A rémhírekkel szemben valójában mi is történt?

Mit mondott ki pontosan a strasbourgi bíróság?

A strasbourgi bíróság nem azt mondta ki, hogy a három érintett elítéltet, Vintert, Bambert és Moore-t szabadon kellene bocsátani – de még csak azt sem, hogy egyszer majd mindenképpen szabadon kell őket engedni. Az ítélet lényege ezzel szemben az, hogy minden fogvatartott, így az életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek esetében is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy időről időre megvizsgálják, indokolt-e még a fogva tartásuk. Ha erre nincs lehetőség, az sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét, amely kimondja: „Senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

A strasbourgi bíróság nem először foglalkozott az életfogytig tartó szabadságvesztéssel. Korábbi ítéleteiből az következik, hogy önmagában az nem ellentétes az Egyezménnyel, ha valaki örök életére börtönben marad, de a fogvatartási idő csökkentésének a gyakorlatban és jogilag is (de facto és de jure) lehetségesnek kell lennie, vagyis az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélteknek is elvi lehetőséget kell biztosítani a szabadulásra. Ezt erősített meg most a Vinter-ügyben hozott ítélet is.

Eszerint az egyes államok maguk dönthetik el, mikor kerüljön sor a felülvizsgálatra, de az EJEB szerint a nemzetközi gyakorlat abba az irányba mutat, hogy először legkésőbb 25 év fogvatartás után kell a szabadon bocsátás lehetőségét megvizsgálni, ha pedig a hatóságok a fogavatartás fenntartása mellett döntenek, akkor a későbbiekben a felülvizsgálatra rendszeresen sort kell keríteni. Amennyiben a felülvizsgálat lehetőségét egy állam nem biztosítja, akkor megsérti az Egyezmény (fentebb idézett) 3. cikkét. Az EJEB kimondta továbbá a következőket: „Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartottnak joga van arra, hogy a büntetése kezdetén tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a szabadságra bocsátásának lehetőségét megvizsgálják, és hogy milyen feltételek mellett – értve ez alatt azt is, hogy mikor – kerül majd sor a felülvizsgálatra vagy kérheti azt.”

Az angol szabályozás nem felelt meg a fenti követelményeknek (nem biztosította automatikusan a felülvizsgálat lehetőségét), amivel az Egyesült Királyság megsértette az Egyezményt. A strasbourgi bíróság ezzel együtt elegendő jóvátételnek tartotta az egyezménysértés megállapítását, és a szokásokkal ellentétben nem ítélt meg kártérítést a kérelmezőknek.

Az EJEB tehát nem a továbbra is veszélyesnek minősülő, kegyetlen bűnözők tömegét akarja a társadalomra szabadítani, csupán azt mondja ki, hogy mindenkit megillet a szabadulás reménye, és az, hogy pontosan tudja, mikor van először mód arra, hogy további fogvatartásának indokoltságát megvizsgálják.

Miért fontos számunkra a Vinter-ügyben hozott döntés? Mert hazánkban is eldönthetik valakiről már az elítélés pillanatában, hogy haláláig börtönben kell maradnia.

Mi az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, és mi a baj vele?

Az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a magyar szabályok szerint a bíró két dolgot tehet: 1) meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját; vagy 2) kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Utóbbira egyébként csak meghatározott bűncselekmények esetében van mód, viszont például az erőszakos többszörös visszaesőknél kötelező ezt a megoldást választani.

Az 1) esetben az ítéletben meghatározott idő (de legkorábban 25 év) eltelte után egy bíró a büntetés-végrehajtási intézet véleménye, valamint az eredeti ügy iratainak alapján, az elítélt személyes meghallgatását követően dönt arról, hogy az elítélt feltételesen szabadulhat-e, vagy továbbra is fegyházban kell maradnia. Vagyis – ha a bíró úgy dönt – az 1) pont alá tartozó elítélt is maradhat élete végégig büntetés-végrehajtási intézetben!

A 2) eset a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (tész), amelynek kiszabása esetén a bíró már az elítéléskor végleg megfosztja az elítéltet a szabadulás lehetőségétől, ezzel végérvényesen kirekesztve őt a társadalomból – és örökre eldönti, hogy az elítélt soha nem lesz alkalmas arra, hogy visszatérjen a társadalomba. Ez az eset, vagyis a tész az, ami a Vinter-ügyben hozott döntés alapján egyezménysértő, és amin az európai államoknak (annak a kevésnek, amelyeknél egyáltalán léteznek ilyen szabályok) változtatniuk kell.

A tész intézménye 1999 óta szerepelt a korábbi Büntető Törvénykönyvben (Btk.), és ott van a 2013. július 1. óta hatályos új kódexben is. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának 2012. novemberi tájékoztatása szerint akkor 25 tészes töltötte büntetését a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben (többségük a Szegedi Fegyházi és Börtönben, a „Csillagban”) – valamennyien férfiak, köztük 3 nem jogerősen elítélt.

A tész intézményével kapcsolatban többféle kifogás is megfogalmazható, lássunk ezek közül néhányat.

1. A rehabilitáció lehetőségének kizárása sérti az emberi méltósághoz való jogot; a szabadulásra való bármely remény hiányában az elítélt a büntetés végrehajtásának tárgyává degradálódik, így a tész az embertelen, megalázó büntetés tilalmába ütközik. 2. A társadalom védelmére a tész intézménye nélkül is lehetőség van: a társadalomra való veszélyességet ugyanis a feltételes szabadságra bocsátáskor a bíróság minden esetben vizsgálja, és 30 év múltán is dönthet úgy, hogy a szabadságvesztést fent kell tartani. 3. A tész a büntetés-végrehajtásra is rendkívüli terhet ró: olyan rabok szakszerű őrzése, akiknek már nincs vesztenivalójuk és gyakorlatilag semmivel sem motiválhatók, nehéz, veszélyes és egyben rendkívül költséges feladat.

Ráadásul a tész nemcsak a strasbourgi bíróság esetjogával ellentétes: az Európa Tanácsnak az egyik ajánlása [Rec (2003) 22 számú ajánlás 4.a. pontja] kimondja, hogy a jogszabályoknak minden fogvatartott számára – beleértve az életfogytig tartó szabadságvesztést töltőket is – elérhetővé kell tenniük a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Az Európa Tanács kínzás megelőzésére létrehozott bizottsága (a CPT) pedig a Magyarországról szóló 2007-es jelentésében is leszögezte: „semmilyen ésszerű indok nem támasztja alá azt az állítást, hogy minden életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartott élete végéig veszélyt jelent a társadalomra”.

A kérdéssel foglalkozott a német alkotmánybíróság is, amely szintén arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben az elítélt személyiségének változására tekintet nélkül a szabadulásra való minden reményét feladni kényszerül, az emberi méltóság lényege csorbul.

Nem csupán tőlünk nyugatra csodálkoznak rá a tészre: egy tavaly novemberi konferencián grúz és örmény jogvédők hallgatták elhűlve a magyar helyzetet bemutató kollégánkat. Ezekben az országokban ugyanis nincs ilyen kegyetlen büntetés.

De vajon mit gondol erről a magyar alkotmánybíróság?

A Magyar Helsinki Bizottság 2009 márciusában az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, és kérte a testületet, mondja ki az akkor hatályban levő Btk. tészes szabályainak alkotmányellenességét, és semmisítse meg azokat. Az ügyet – több másik indítvány alapján is – 2010 februárjában napirendre tűzték, és a TASZ-nak megküldött 2011. júliusi tájékoztatás szerint összesen tizenegy alkalommal vitatkoztak róla az alkotmánybírák. Határozat az ügyben azonban rejtélyes módon végül nem született – az eljárást pedig az új alkotmánybírósági törvény alapján 2012-ben megszüntették. A TASZ kíváncsi volt rá, mire jutottak a vita során az alkotmánybírák, így közérdekű adatkérés keretében kérték az Ab-tól az ülésekről készült emlékeztetők nyilvánosságra hozatalát. Az adatigénylést az Ab elutasította, ami ellen hiába élt a TASZ keresettel, a Fővárosi Törvényszék nagyobb részben az Ab-nak adott igazat 2012. márciusi ítéletében – a vita állása tehát titok maradt.

Mit gondol a tészről a kormánytöbbség?

A tész bekerült az Alaptörvény szövegébe is, melynek IV. cikk (2) bekezdése kimondja: „Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.” Így az Ab már ha akarná sem ítélhetné alkotmányellenesnek a tészt, hiszen arra maga az Alaptörvény ad lehetőséget.

Sőt, a tész ügye annyira fontosnak bizonyult a kétharmadnak, hogy megjelent az új alkotmányról folytatott Nemzeti Konzultációban is, amelynek 11. kérdése így szólt: „Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében. Ön mit gondol?” Akkor felhívtuk a figyelmet arra, hogy ahogyan a halálbüntetés kérdése, úgy a tész sem vezethető be „többségi rokonszenv” alapján.

Az alkotmányozók is érezhették, hogy e súlyos büntetés beemelése az Alaptörvény szövegébe „nem problémátlan”. Erre utal legalábbis az, hogy amikor 2011 márciusában a magyar alkotmányozásról tartott brüsszeli meghallgatás alkalmából a kormány eljuttatta az EP-képviselőkhöz az Alaptörvény tervezetének angol fordítását, akkor az angol szövegből egyszerűen kimaradt a tész alkalmazásának lehetősége.

Ennek az embertelen büntetésnek az „alkotmányos megtámogatását” a Velencei Bizottság sem díjazta, és véleményében úgy fogalmazott, hogy amennyiben az Alaptörvény IV. cikkét aszerint értelmezik, hogy az lehetővé teszi az életfogytig tartó szabadságvesztés csökkentésének de facto és de jure kizárását, akkor az Alaptörvény sérti az európai emberi jogi sztenderdeket.

Nos, a 2013. július 1-jén hatályba lépett új Btk. azt mutatja, hogy a Velencei Bizottság udvarias figyelmeztetése nem hatotta meg a kormánytöbbséget.

Magyar ügy Strasbourgban

Hamarosan azonban strasbourgi bíróság is értékelni fogja a magyar helyzetet. Az egyik tészre ítélt magyar fogvatartott ugyanis kérelemmel fordult az EJEB-hez, az kívánja elérni, hogy a bíróság mondja ki: a hazai gyakorlat sérti az Egyezmény 3. cikkét. Az eljárásba a Magyar Helsinki Bizottság is bekapcsolódott a kérelmező oldalán.

A magyar kormány azzal érvel, hogy a köztársasági elnöki kegyelem lehetősége azt jelenti: a tészre ítéltek büntetése mind de jure, mind de facto csökkenthető. Azonban az elnöki kegyelem aligha tekinthető a Vinter-ügyben hozott döntés által megkívánt felülvizsgálati mechanizmusnak, hiszen a kegyelem az államfő egyéni mérlegelésén múlik; a kegyelem megtagadása esetén nincs indokolási kötelezettség, illetve a kegyelemért folyamodóknak semmilyen információ nem áll rendelkezésükre arról, hogy a döntésnél milyen szempontokat vesznek majd figyelembe, mikor „érdemes” először (vagy érdemes-e egyáltalán) kegyelmei kérelemmel élni stb. A köztársasági elnöki kegyelmi gyakorlat ráadásul teljesen átláthatatlan, ugyanis nemcsak maguk a döntések, de a vonatkozó részletes statisztikai adatok sem érhetőek el. (Utóbbiakat hiába kértük ki a Köztársasági Elnöki Hivataltól, az adatok kiadását megtagadták, és a hivatalnak 2013. július 3-i döntésében a Kúria is igazat adott.) A hozzáférhető összesített adatok azonban azt mutatják, hogy a tészeseknek nincs sok okuk a bizakodásra: a sikeres kegyelmi kérelmek aránya az összes döntéshez viszonyítva éves szinten 0,57% és 3,38% között mozog – ebben persze a tészeseknél sokkal kevésbé súlyos bűncselekményeket elkövetők is benne foglaltatnak. Csak egy példa a kiszámíthatatlanságra: egy hatgyermekes, 162 178 Ft értékben elkövetett áramlopás miatt letöltendő szabadságvesztés-büntetésre ítélt sajókazai roma férfi 2009-ben nem kapott kegyelmet Sólyom Lászlótól, míg a több százmilliós váltókkal elkövetett csalás miatt elítélt Jakubinyi Róbert 1999-ben Göncz Árpádtól igen.

Mindezek miatt a kegyelem lehetősége nem jelent valódi reményt a szabadulásra, a köztársasági elnöki kegyelem nem minősül előre meghatározott időpontban bekövetkező, megismerhető szempontok szerint zajló „felülvizsgálatnak” – vagyis a magyar szabályozás láthatóan nem felel meg a strasbourgi bíróság által meghatározott követelményeknek.

 

A döntést halogató Alkotmánybíróság, titkolózó Köztársasági Elnöki Hivatal, populista kormány, nemzetközi egyezményt sértő jogszabályi környezet. Ezen a vigasztalan hazai összképen változtathat a strasbourgi ítélet. Továbbra sem kell azonban tartani attól, hogy a börtönből kiszabaduló zombik serege támad majd a társadalomra. Ezentúl is börtönben marad, akinek ott a helye, de esélyt kap az, aki valóban megbánta és megbűnhődte saját korábbi bestiális bűneit, aki megváltozott, aki más ember lett.