A konferencia harmadik, záró napján először a négy
Fórum tevékenységének összefoglalására, értékelésére került sor, négy különböző
szakember (Elina Ruuskanen, Ethel Gavin, Tiina Vogt-Airaksinen, Laura Kikas)
részéről. A rövid kávészünet után pedig a Warnemündében megrendezett szakmai konferencián
töltött három nappal kapcsolatban a különböző nézőpontokból megtett
visszajelzésekre került sor három hozzászóló (Prof. Dr. Mary Rogan, Beate
Lakotta, Elisabeth Kotthaus) részéről, végül Jörg Jesse zárta be
hivatalosan a konferenciát.
Az összefoglalást tekintve azt lehet mondani, hogy a
fogvatartottak, köztük a magas kockázati csoportba sorolt bűnelkövetők esetében
el kell érni az önkéntes igénybe vételt, ne egyfajta kierőszakolt kezelésről
legyen szó. A jó gyakorlatok alakításában nagy szerepe van az Európai Uniónak,
illetve a nemzetközi eszközöknek, melyek a CPT által megfogalmazott kritikai
észrevételek mellett hatással lehetnek a nemzeti jogalkotásra is. A veszélyes
elkövetők esetében is törekedni kell arra, hogy érezzék, van remény a
szabadulásra. A szabadulás utáni időszakban azonban mindenképpen szükség van
egy támogató fogadó közegre.
A büntetés-végrehajtási keretek között, börtönben
töltött időszakra valamennyi magas kockázatú elkövető esetében minimum standard
kell, hogy legyen a kezelési terv, melynek egyénre szabottnak kell lennie,
reflektálva az egyéni rizikófaktorokra és szükségletekre. A kezelési terv
legyen reális, a büntetés teljes időszakára kiterjedő, illetve a közösségbe
való visszakerülés is legyen a hathavonta a fogvatartott aktív bevonásával,
eseti megbeszélés alapján frissülő terv része.
A tapasztalatok alapján ki lehet jelenteni, hogy nincsenek
olyan programok, beavatkozások, melyek valamennyi fogvatartott esetében, minden
körülmények között működnének, azonban a programokkal kapcsolatos elvárásokat
az alábbiak szerint lehetne felsorolni:
- kezdődjön
a börtönben, de folytatódjon a közösségben,
- fókuszáljon
a magas kockázatú elkövetőkre,
- minimum
hat hónap tartamú, intenzív legyen,
- célozza
meg a kriminogén tényezőket és az egyéni kimeneteket egyaránt,
- fejlessze
a felelősséget,
- segítse
a társadalomba történő integrációt és bevonást,
- pozitív
célokra fókuszáljon,
- empatikus,
támogató jellegű legyen.
Fontos, hogy az elkövető nézzen szembe a saját
felelősségével és a tettei következményeivel, továbbá a biztonság és a
reintegráció közötti egyensúly fennmaradjon.
Tapasztalatok alapján az elkövetők 1/3-a nem
dolgozik a szabadulás utáni időszakban, és hivatalosan nem is keres munkát. Az
érintettek ráadásul nem is vesznek részt a munkaügyi központok által szervezett
és felkínált aktív munkaerő-piaci programokon.
A sikeres reintegrációs folyamatokat elősegítheti a
büntető igazságszolgáltatás támogatása, az oktatásban való részvétel, a
foglalkoztatás, a családi kapcsolatok, valamint a függőséget kezelő
szolgáltatások elfogadása.
A KRIS eredményei is mutatják, hogy azok az emberek,
akik a múltban elkövetők voltak, jó eredményeket érhetnek el, ahogy az ezzel
összefüggő mondás tartja: „only offenders
can stop offending”, azaz „csak az
elkövetők tudják megállítani a jogsértést”.
A konferencia során elhangzott gondolatok közül ki
kell emelni azt is, hogy a bebörtönzés és a reintegráció között hidat építeni
ugyan bonyolult feladat, azonban ebben segíthet az oktatás és a munka, mind a
börtönben, mind a szabadulás utáni időszakban.
„A jövőre
nézve pozitív, hogy a konferencián számos büntetés-végrehajtási szakember és
pártfogó felügyelő jelent meg” – búcsúzott a résztvevőktől Jörg Jesse.
