Fotó a távolból...

A lenti fotó külföldön készült, egy szakmai látogatás során, az egyik büntetés-végrehajtási intézet üresen álló fegyelmi zárkájában. A "No Profit" felirattal egy korábbi lakó mintegy azt üzeni a társainak, hogy nem igazán éri meg olyan cselekményt elkövetni, aminek elkülönítés vagy magánelzárás fenyítés a vége. Megfontolandó, hazai környezetben is ajánlott többek számára. (Azt csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy amint az a fotó alsó részén talán jól látható, a zárkában egy teljesen jó állapotban lévő rugós matrac található, rongálástól mentes állapotban...) 

Fiatalkorúak a magyar igazságszolgáltatás rendszerében

2015. november 26-án a Fővárosi Bv. Intézet színházterme adott otthont a BVOP Fogvatartási Ügyek Szolgálata által szervezett "Fiatalkorúak a magyar igazságszolgáltatás rendszerében" elnevezésű konferenciának.

A rendezvényt Schmehl János bv. dandártábornok Úr, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese nyitotta meg, majd dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes Úr, a rendezvény levezető elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és az érdeklődő jelenlevőket.

A konferencián a bv. szervezet tevékenységének bemutatása mellett az ügyészség, bíróság, javító intézetek és a fiatalkorú fogvatartottak körében kutatásokat végző szervezetek adtak tájékoztatást tapasztalataikról, a fiatalkorúak társadalmi reintegrációját elősegítő intézkedésekről.

Az előadásokat az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, Dr. Vókó György beszámolója nyitotta meg, aki a fiatalkorúak kriminalitásának jellemzőiről beszélt, majd Sövényházi Edit, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársa osztotta meg a fiatalkorú fogvatartottak ismételt bűnelkövetővé válásának megelőzésével kapcsolatos gondolatait. Dr. Földi Rita, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője a fiatalkorú deviancia kezeléséről, Dr. Szeiberling Tamás, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója pedig a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazott alternatív szankciók szerepéről, jelentőségéről mondta el véleményét.

Szim András, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon igazgatója a javítóintézeti speciális feladatok és a bv. intézetek összekapcsolódásáról beszélt, Pesti Ferenc bv. ezredes Úr az általa irányított Fiatalkorúak Bv. Intézete reintegrációs törekvéseiről tartott előadást, a Magyar Helsinki Bizottság képviselője pedig a fiatalkorú fogvatartottakkal kapcsolatos vizsgálati megállapításokról mondta el gondolatait.

A konferencia során fiatalkorúak által készített rajzok, grafikák és egyéb dísztárgyak is kiállításra kerültek, a szép számú hallgatóság tagjai az előadások szünetében érdeklődéssel kísérve tekinthették meg azokat. Ki tudja miért, nekem a következő kép volt a kedvencem:

 

Akkor vágta bele a kést a fejembe...

http://www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20151129-olah-attila-borton-es-volt-nala-egy-balta-is-mesekor-feldmar-intezet-tevelygokert-alapitvany.html

„Dorkához mindennap járnak emberek, problémával küszködnek, sokan nem tudnak belőle kilépni. Úgy gondoltam, én is egy csomó mindenen keresztülmentem, nekem is megfordult a fejemben, hogy felakasztom magam a fogdán. De ahogy kiszabadultam, rájöttem, milyen erős vagyok igazság szerint. Különben nem éltem volna túl mindazt, ami velem történt. Ebből talán tudnak tanulni az emberek, hogy ki kell állni magunkért, és túl kell élni az egészet, akármilyen problémánk van.”  --- aki többre kíváncsi, az klikkeljen a fenti linkre, és olvassa el az Origo írását. Az írást, melynek főhőse Oláh Attila, a Tévelygőkért Alapítvány tapasztalati munkatársa. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön Mesekör programjának egyik meghatározó egykori és mostani alakja, aki hamarosan egy újabb fontos szerepre készül: ismét apa lesz. 

Élet a börtönévek után... - gondolatok Otis Johnson története kapcsán

„Az életem, miután 44 évet letöltöttem a börtönben…” – valahogy így lehetne lefordítani annak a videónak a címét, ami a közelmúltban bejárta a világot. Otis Johnson 25 évesen került börtönbe, ahonnan 69 évesen, 2014 augusztusában szabadult. A hosszú tartamú, negyvennégy éves szabadságvesztés büntetést a férfi emberölés miatt kapta, egy rendőrgyilkosság elkövetését követően. A szabadulás ideje eredetileg korábbra esett volna, azonban mielőtt elhagyhatta volna a bv. intézetet, még le kellett töltenie egy nyolc hónapos büntetést, amit még egy tizenhét éves korában elkövetett bolti lopás kapcsán kapott.      

A férfi társadalmi visszailleszkedésének, a mai modern világba való kikerülésének története kiemelt figyelmet kapott. Johnson az Egyesült Államok lakosságának csak egy rendkívül csekély hányadát reprezentálja. A volt elítélt szabadulását megelőző esztendőben, 2013-ban megközelítőleg 3900 olyan személy szabadult, aki legalább húsz év tartamú szabadságvesztés büntetést töltött le, ami kevesebb, mint az abban az évben szabaduló összes fogvatartott 0,7%-a.  

Ennek ellenére Johnson és a hozzá hasonló korú elítéltek helyzete mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. A több évtizedes fogva tartásból és a társadalomtól való elkülönítésből való szabadulás után az ilyen személyek helyzete és szükségletei teljesen különbözőek a náluk fiatalabb ex-bűnözőkétől. Az érintettek mentális és egészségügyi problémákkal rendelkeznek, illetve a hosszú tartamú bebörtönzés után a megküzdési stratégiáik hiánya és más mellékhatások is napvilágra kerülhetnek.

A társadalomba való visszakerülés számtalan idegen, ismeretlen dologgal szembesíti a szinte életfogytig tartó szabadságvesztésből szabaduló személyeket. Otis Johnson túlélési stratégiája az, hogy előre tekint, nem pedig vissza, a múltba. Mindeközben persze számtalan tanulnivalója van, hiszen a rácsok mögött eltöltött negyvennégy év alatt sok minden változott, sok minden olyan átalakulás történt, melyekről csak a televízióból vagy még onnan sem értesülhetett.     

A börtön egy speciális közeg, ahol a szabályozásnak megfelelően történik minden. A fogvatartottaknak vannak jogaik, vannak kötelezettségeik, és vannak lehetőségeik. Ezzel együtt tény, hogy mindent áthat az írott és íratlan szabályok rendszere. A házirend és a napirend meghatározza a fogvatartottak életének szinte minden pillanatát. Ennek ismeretében valóban felmerülhet a kérdés, hogy egy fogvatartott mennyire érezheti magát a társadalom részének, illetve milyen mértékben tervezhet a jövőre nézve. Nem könnyű kérdések, nem könnyű válaszok. Különösen nem olyan elítéltek esetében, akik úgy várják a közelgő szabadulásukat, hogy a civil életben nem számíthatnak érdemi segítségre, nem várja őket család, nem várja őket támogató közeg.

Annak idején mindig azt mondtam, hogy minél hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetést tölt valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kinti kötelékek lazulnak, családtagjaik, barátaik irányukba támasztott érzelmei halványulnak, ne adjisten elmúlnak. A beilleszkedés nem lesz egyszerű, ráadásul az élet nagyon gyorsan elrohan mellettük. Olyannyira, hogy ezt a börtönévek során talán észre sem veszik. A szabadulást követően aztán már-már sokkhatásként éri őket az a számtalan változás, ami a büntetés töltése alatt bekövetkezett…

Emlékszem, amikor egy hosszú ítéletes, afféle „jó tanuló, jó sportoló” elítélt a szinte kifogástalan bv. intézeti magatartása elismeréseképpen ideiglenes eltávozási lehetőséget kapott. A kimaradás letelte után rendben, pontos időben visszatért a börtönbe, majd a következő munkanapon beszámolt tapasztalatairól. Arról, hogy miképpen hatott rá az, hogy eljutott a Tesco-ba. Annak idején, a börtönbe kerülése előtt ekkora üzletek még nem voltak, így az ideiglenes távollét során nem igazán tudta, mit kell kezdenie a helyzettel. Mint mesélte, egy darabig félreállva nézte, hogy mit csinálnak az emberek, és csak azt követően mert ő is belépni a vásárlótérbe, hogy a megfigyelés útján tapasztalatokat szerzett. És ez csak egy számára ismeretlen helyzet volt. Aztán következett a postai ügyintézés, amikor az automatából sorszámot kellett húznia, hogy egy ügyintézőhöz jusson. És a szabad élettel, a külvilággal való ismerkedés itt nem ért véget. Újdonság erejével hatott rá a „konzerves” sör, a mobiltelefon, és számos más egyéb, a szabad átlagemberek számára teljesen hétköznapi, átlagos dolog.

Az előbbiekben vázolt nehézségek mellett a szabadulóknak egyebek mellett meg kell ismerkedniük a kézzel fogható pénz vásárló értékével, meg kell tudniuk beosztaniuk azt. Fontos, hogy a börtönbeli szabályok kint már nem érvényesek, legalábbis nem olyan mértékben, mint a zárt világban. A volt elítélteknek meg kell tanulniuk úgy viselkedni, mint egy „normális” embernek. Úgy, hogy ne látszódjon rajtuk, honnan jöttek. Visszagondolva talán még mókásnak is tűnhet az a szituáció, amikor egy komolyzenei rendezvényen való részvétel céljából csoportos kimaradásra kísértem néhány fogvatartottat. Civilben voltak, a letéti zsákban tárolt ruhájukat a mosodában kitisztíttattam, így azokat kivasalva, illatosan kapták meg. Megborotválkoztak, megfürödtek a kimaradás előtt, alapvetően ápoltak voltak, lehetőségeikhez mérten az intézeti üzletben beszerezhető dezodorokkal is beillatosították magukat. Szóval teljesen úgy néztek ki, mint bárki az utcáról. Aztán kiléptünk a bv. intézet kapuján, és a fogvatartottak azonnal kettes sorokba rendeződtek, és szó nélkül várták az utasítást, hogy mit tegyenek. Az elvegyülés, a beilleszkedés itt kezdett megnehezülni…

Azt gondolom, hogy a szabadulásra való felkészítés folyamatába több olyan kézzel fogható, gyakorlatias ismeretet is célszerű beiktatni, beilleszteni, ami a valódi beilleszkedést segíti, ami csökkenti azon mozzanatok számát és bekövetkezési esélyét, ami alapján azonnal feltűnik, hogy valaki a rácsok mögül érkezik. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorló szakemberek ennek meg fogják találni a megfelelő megoldását, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy vannak és lesznek olyan elítéltek, akik számára nemcsak a szabadulás pillanata következik be egyszer, hanem az új élet, a valódi újrakezdés pillanata is. Egy olyan időszak köszönt rájuk, amikor felvállalhatják a múltjukat, de azzal képesek szakítani, és képesek előre tekinteni.     

Mindentől függetlenül, ha valaki még nem látta volna, itt a hivatkozott video:

    

        

És volt nála egy balta is... --- könyvajánló

 

Van-e élet a börtön után? És egyáltalán van-e élet a börtön előtt? Sokak számára nincs. A legtöbben szabadulás után újra ugyanott kötnek ki – bűn, erőszak, agresszió, árulás közepette. Attila megharcolta a saját csatáit, hogy kemény, balhés emberré váljon, és aztán döntött. Döntött, hogy maga mögött hagyja a múltat, a családját, mindazt, ami sorsát a bűn felé vezette. Ez talán még keményebb volt, mint lopni, csalni, rabolni. Csak ő tudta ezt megtenni, de nem tudta megtenni egyedül.

A Feldmár-történetek az akarat erejéről és hiábavalóságáról, az odaadás csodájáról, hiányról és újrakezdésről – róla, rólad és rólunk szólnak.

„Ez a könyv nemcsak Attila története, hanem másoké is, sokaké. Minél személyesebb és részletesebb egy igaz történet, amit valaki leír, annál univerzálisabb. Ha valaki pontosan leírja, mi van, az a valóság, és az kinyílik, rezonál mások valóságára.”

Feldmár András

„2011. szeptemberében ismertük meg Oláh Attilát, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. A Feldmár Intézet kezdeményezésében Mesekört indítottunk ott. A parancsnok arra gondolt, talán ez majd segít valahogy levezetni az energiáit. Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor „beleállt” a játékba. Bizalmat adott. Jól érezte magát. 2013 augusztusában szabadult, ma velünk dolgozik, tapasztalati munkatársunk, minden pénteken visszajár velem a börtönbe trénerként, gimnáziumokba hívják előadásokat tartani.”

Büky Dorottya, a Mesekör program vezetője

 Oláh Attila, a szerző,

a Feldmár Intézet tapasztalati munkatársa

Részlet a HVG könyvek sorában, a Feldmár-történetek első köteteként megjelent könyvből… 

„Eddig soha senki nem törődött velem, akkor sem, amikor gyerek voltam. Soha senki, ezelőtt. Most itt vagytok nekem ti. Ti tényleg törődtök velem, tényleg azon vagytok, hogy jó legyen nekem, és tényleg érzem ezt a törődést. Sokat változtam, nagyon. És itt nem a börtönre gondolok… Én úgy látom, hogy egy bűnözőt az nem változtat meg, hogy milyen börtönben ült, jó vagy rossz börtönben. A börtön az mindig is börtön marad.

Ott is, aki akar változni, az tud változni. Csak akarni kell. Ismerek én egy csomó olyan embert, akikkel egy cellában ültünk, és csak dumáltak. „Hú, én már nem bűnözök, ha kimegyek, alapítok egy családot magamnak, melózok.” Micsoda? Láttam a múltkor, hogy már megint az előzetesekkel sétált. Sokan voltak ilyenek, hiába mondták. …”