Szakmai beszélgetés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszékének hallgatóival

A mai napon rendhagyó intézetlátogatáson járt a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszékének kilencfős hallgatói csoportja, három kísérő társaságában. A program keretén belül a hallgatók betekintést nyerhettek az Intézet működésébe, megismerhették annak történetét, illetve részletes beszámolót kaptak a fogvatartottakkal való foglalkozás aktuális irányvonaláról, a különféle oktatási, képzési lehetőségekről, valamint a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló egyéb, esetenként egyedülállónak, újszerűnek tekinthető programokról.

Az előadás során az előzetesen megadott témakörök alapján kitértem azon kérdésekre, melyek előkészítették az azt követő szakmai beszélgetést, amelybe négy munkatársam is bekapcsolódott (nevelő, biztonsági főfelügyelő, biztonsági felügyelő, pszichológus). Az interaktív, kötetlen jellegű beszélgetés célja egyértelműen az volt, hogy a leendő büntetés-végrehajtási nevelők és biztonsági tisztek számára munkatársaim átadják gyakorlati tapasztalataikat, pályafutásuk során szerzett élményeiket, benyomásaikat, egyfajta szemléletformáló célzattal, de feltétlenül segítő szándékkal.

A megbeszélés során törekedtünk arra, hogy bemutassuk, érzékeltessük a szakterületek közötti együttműködés, az összedolgozás fontosságát, a résztvevők összetételéből adódóan természetesen a biztonsági és büntetés-végrehajtási osztályok állományának tagjai között. 2011-ben, „Biztonság vs. nevelés” című bejegyzésemben már foglalkoztam a kérdéssel. Akkori elmélkedésem a téma iránt érdeklődők számára természetesen még mindig elérhető (http://prisonunited.blogspot.hu/2011/02/bevezetes-szabadsagvesztes-buntetes.html), tehát akik csak a friss gondolatokra kíváncsiak vagy mindenre tökéletesen emlékeznek, azok bátran görgessenek tovább. A többiek kedvéért beillesztem a hivatkozott írást, néhány helyen aktualizálva azt:

„A szabadságvesztés-büntetés biztonságos módon történő végrehajtása a büntetés-végrehajtási rendszer egyik alapvető, mindig, minden körülmények között kiemelten kezelendő feladata. A büntetés-végrehajtási intézet biztonsága természetesen nemcsak a fogvatartottak szökésének megakadályozását jelenti, hanem egyebek mellett a bv. intézetekben tartózkodó személyek életének, testi épségének megvédését, az anyagi javak megóvását, továbbá a büntetés-végrehajtási feladatok zavartalan ellátását is.

Az 1-1/27/2011. (VII.11.) OP Intézkedés, azaz a büntetés-végrehajtási szervezet jelenleg aktuális Biztonsági Szabályzatának megfogalmazása szerint biztonsági tevékenységnek minősül a bv. szervezet biztonsági rendszerének működtetéséhez szükséges biztonsági feladatok végrehajtása, így különösen:

a fogvatartott őrzése, felügyelete vagy ellenőrzése,

a bv. szerv, valamint a bv. szerv mellett működő gazdálkodó szerv, továbbá a fogvatartottak bv. szerven kívüli foglalkoztatására szolgáló terület védelme,

a fogvatartottak előállítása, szállítása és egyéb célból történő kísérése,

a bv. szerv házirendjében, azon belül a napirendben meghatározott feladatok végrehajtásának szervezése, illetve az abban való közreműködés,

a fogvatartottaktól a viselkedési szabályok betartásának megkövetelése, ellenszegülés esetén a szabályszerű magatartás kikényszerítése,

a rendkívüli események megelőzése, a bekövetkezett rendkívüli esemény megszakítása, a következmények felszámolása és a megfelelő működést biztosító állapot visszaállítása,

a bv. szerv zavartalan működéséhez szükséges belső rend biztosítása.

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló többször módosított 6/1996 (VII.12.) IM rendelet 36 § (1) bekezdése szerint „a fogva tartás biztonsága olyan állapot fenntartását jelenti, amelynél az intézetben, illetve büntetés-végrehajtási feladat teljesítése miatt az intézet területén kívül tartózkodó személyek élete, testi épsége, szabadsága, a büntetés-végrehajtás anyagi javainak sértetlensége, valamint a büntetés-végrehajtási feladatok zavartalan ellátása a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosított”.

Az Intézet biztonsága tehát az előbbieket is figyelembe véve két nagy területre, a külső és a belső biztonságra osztható fel. A külső biztonság a hagyományos szakmai szóhasználattal élve az objektumvédelmet foglalja magába. A büntetés-végrehajtás esetében azonban az objektumvédelem nem csak a külső támadások elleni védekezésről szól, hanem a belülről kifelé irányuló kitörési, szökési, támadási kísérletek elhárítását is jelenti.

A belső biztonság szintén nem kizárólag az Intézet belső területeinek védelmét jelenti, hanem hangsúlyozottan a rend fenntartását jelenti az elhelyezési körletszinteken, a különféle munkaterületeken, a tantermekben, és összességében minden olyan területen, ahol fogvatartottak tartózkodhatnak.

Kétségtelen tény, hogy a büntetés-végrehajtási intézeteknek fontos elemei a különféle biztonság-technikai berendezések, a falak, a NATO-drótok, a rácsok, a kényszerítő eszközök és a fegyverek, de minden büntetés-végrehajtási szakember számára egyértelmű az is, hogy a fogvatartottak többsége nem a falmászástól és a magasságtól való félelme miatt nem próbálja meg a szökést. Ahogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtön korábbi, köztiszteletnek örvendő pszichológusa, Bornemissza Lajos bácsi megfogalmazta egykor: „Az, hogy az őrtoronyban nem dördült még el a fegyver, nem az őrnek köszönhető…”

A statikus és dinamikus biztonság fogalma

A fogvatartottak kontrolljának leghatékonyabb eszköze megítélésem szerint is a kommunikáción alapul. Azt a fajta biztonsági rendszert, ami magába foglalja mindazon tevékenységek összességét, melyek a fogvatartottak személyiségének, viselkedésének, társas viszonyainak megismerésén, megértésén és befolyásolásán alapul, dinamikus biztonsági rendszernek nevezzük.

A dinamikus biztonsági rendszer hatékony működtetésének két alappillére van: a személyi állomány tagjainak állandó jelenléte a fogvatartottak között, illetve a kommunikációs készségek megfelelő színvonalú alkalmazása. A dinamikus biztonság egyértelműen azokon a személyeken múlik, akik a fogvatartottakkal közvetlenül foglalkoznak, valamint azokon a személyeken, akik az intézetet üzemeltetik vagy vezetik. Előbbiek értelmében közvetlen hatása van az Intézet biztonságára a fogvatartottak elhelyezési körletén szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelőknek, nevelőknek, szociális ügyintézőknek, illetve a lelkésznek, pszichológusnak, de közvetlen hatása van továbbá a dinamikus biztonságra az egyéb szakterületek (mint például Egészségügyi Osztály, Gazdasági Osztály) munkatársainak, és nem utolsó sorban az Intézet parancsnokának, valamint parancsnok-helyettesének is.

Sokan ugyan nem sorolják a dinamikus biztonsági rendszer részeihez az ellátó, üzemeltető vagy egészségügyi rendszereket, pedig az ott foglalkoztatott személyi állomány tagjainak megfelelő kommunikációjával, továbbá a rájuk háruló szakfeladatok elvégzésével ezek a területek is nagymértékben hozzájárulnak az Intézet biztonságához. Ahogy a régi börtönőrök sokszor mondták: „ha a rabnak tele van a hasa és el van foglalva, akkor nincs vele baj…”

Visszatérve a biztonsági rendszer másik elemére, a statikus biztonsági rendszerre, megállapíthatjuk, hogy ez azon eszközök, eljárások és tevékenységek összessége, melyek a fogvatartottak biztonságra veszélyes cselekedeteinek fizikai megakadályozására és megszüntetésére irányulnak, vonatkoznak. A statikus biztonság egyrészt a személyi állomány ilyen irányú tevékenysége, másrészt az erre szolgáló anyagi-technikai eszközök, eljárások összességét jelenti.

Büntetés-végrehajtási tevékenység

A biztonsági rendszerek - mivel nem a biztonság a fő szakterületem, ezért egyesek szerint talán laikusként megközelített… - bemutatása után térjünk át a büntetés-végrehajtási szakterületet érintő kérdésekre, először szintén jogszabályi fogalmak ismertetésével:

A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 19 §-a leírja, hogy „a szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől”.

A Bv. tvr. 38 §-a szerint „a szabadságvesztés végrehajtásának feladata, hogy fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a felelősségérzetét, és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre”.

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló többször módosított 6/1996 (VII.12.) IM rendelet 68 §-a bekezdése szerint „(1) A szabadságvesztés céljának elérése érdekében az elítéltek nevelése - önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartása, fejlesztése, a társadalmi hasznosság tudatának kialakítása, szabadulásuk után a társadalom életébe való beilleszkedés elősegítése - a bv. szervezet és - külön jogszabályban meghatározott esetben - a pártfogó felügyelői szolgálat feladata. (2) A nevelési folyamat magában foglalja az elítélt személyiségének a megismerését, megfelelő foglalkoztatását és önképzését, a rehabilitációs és a szabadidőprogramok szervezését, a családi és társadalmi kapcsolatok támogatását”.

Nem tudom, mi van velem, de az utóbbi időben egyre kevésbé szeretem a „nevelés” fogalmat, illetve biztos vagyok benne, hogy az elítélt populáció egy jelentős részénél érdemben már nem beszélhetünk nevelésről. Ezzel együtt azt gondolom, hogy minden egyes fogvatartottal foglalkoznunk kell. Továbbá a büntetés végrehajtása során mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy egy adott elítélt a szabadulása pillanatában semmivel se legyen rosszabb mentális, fizikai, egészségügyi állapotban, mint amilyenben a befogadásakor volt. Ez kell, hogy legyen a minimum célunk a büntetés végrehajtása során, illetve mindeközben törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk azon személyeket, akikben benne van az őszinte, belülről fakadó együttműködési szándék arra, hogy változtassanak korábbi életvitelükön, és valóban törvénytisztelő életmódot folytassanak a társadalomba történő visszahelyezésük után.    

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön Büntetés-végrehajtási Osztálya a mindennapos szakmai tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen biztosítani tudja mindazokat a fogvatartotti programokat, amelyek nemcsak a zárkán kívül töltött idő arányát növelik, de jól szolgálják a szabadidő hasznos eltöltését, illetve azt, hogy a fogvatartottakat megtanítsuk valami olyan dologra, ami a szabadulásra történő felkészítésüket is segíti.

A büntetés-végrehajtási célok érvényesítése érdekében kifejtett tevékenységek eredményessége szempontjából fontos, hogy lehetőség szerint minél több törvényes eszközt, illetve jogszabály adta lehetőséget megragadjon a szakterület annak érdekében, hogy a fogvatartottak betartsák a büntetés-végrehajtás rendjét és biztonságát, tartózkodjanak fegyelmi- és bűncselekmények elkövetésétől.

A fogvatartottak társadalmi re-integrációjának sikerességére kiemelt jelentőséggel hatnak azok a programok, felkínált lehetőségek, amik pozitív hatással vannak az érintettek személyiségére, magatartására, illetve új lehetőségeket biztosítanak részükre a majdani beilleszkedéshez. Annak érdekében, hogy a szabaduló fogvatartottak visszailleszkedési esélyei növekedjenek, és sikerüljön továbbfejleszteni a megkezdett szakmai munkát, lényeges dolog, hogy folyamatosan keressük és biztosítsuk mindazokat az oktatási, képzési lehetőségeket, programokat, amelyek tovább bővítik a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeit, hozzájárulva ezzel a re-szocializáció sikerességéhez.

A Büntetés-végrehajtási Osztály munkatársai heti rendszerességgel programterveket készítenek, amelyek kellően illusztrálják, hogy a fogvatartottak részére szinte folyamatosan széleskörű programokat biztosítunk. Az Intézet ez irányú tevékenysége országos viszonylatban is kiválónak értékelhető, habár az infrastrukturális és a tárgyi feltételek behatároltak, az anyagi lehetőségek pedig évről-évre egyre korlátozottabbak.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben tradicionálisan színvonalas oktatási tevékenység folyik, az érdeklődő fogvatartottak az általános iskola felső tagozatában, a középiskola 9-10. osztályában folytathatnak tanulmányokat, illetve lehetőséget biztosít az Intézet érettségi vizsgára történő felkészítő oktatáson való részvételre is. A lehetőségekhez mérten időszakosan szakképzésben való részvételt is biztosítunk a fogvatartottaknak, de az oktatási, önképzési lehetőségek bővítése, egyúttal a szabadidő hasznos eltöltése érdekében angol nyelvi szakköri foglalkozások indultak az érdeklődők részére. Az oktatásban résztvevők között helyet kapnak az előzetesen letartóztatottak is, figyelembe véve azt, hogy részükre még inkább fontos lehet a zárkán kívül töltött idő mennyisége, és annak tartalma.

A szabadidő hasznos eltöltésére különféle sport-, szellemi-, vallás-, zene-, film- és egyháztörténeti kvízeket és egyéb programokat szervezünk az érdeklődőknek, itt is ügyelve arra, hogy az előzetesen letartóztatottak részére minél több lehetőséget biztosítsunk.

A művelődésre, olvasásra vágyó elítéltek újra látogathatják a Szent Mihály Kápolna területén kialakított könyvtár-helyiséget, amely emellett otthont ad az egyházi, vallási tárgyú rendezvényeknek, a színjátszó szakkör és a Szent Dávid Kórus próbáinak, de esetenként külső előadók, irodalmárok meghívására is sor kerül.

A pénzügyi források figyelembe vételével részben folyamatosan, részben időszakos jelleggel működnek a különféle személyiségfejlesztő tréningek, mentálhigiénés, önismereti, konfliktus-kezelő, értékfeltáró foglalkozások, interakciós csoport, meditációs csoport.

A nevelői állomány tagjai folyamatos csoportos foglalkozásokat, programokat kínálnak fel a fogvatartottaknak (fórum színház, filmklub, sakk-kör, kommunikációs csoport, re-integrációs csoport, zene-klub, etika és elvárt magatartás bemutatását szolgáló csoport, munkaerő-piaci tréning stb.), mely lehetőségek szintén jól szolgálják a fogvatartottak szabadulásra történő felkészítését, de ezzel összefüggésben rendszeresek a pártfogó felügyelők által tartott egyéni foglalkozások is.

A szabad életben is jól hasznosítható ismeretek megszerzését ismeretterjesztő- és egészségnevelési előadások segítik, részben az Egészségügyi Osztály közreműködésével, de alkalmanként külső előadók, orvosok, egészségügyi szakemberek bevonásával.

A büntetés-végrehajtási és biztonsági feladatok, szempontok, érdekek kölcsönhatása

A fogvatartottak részére felkínált különféle oktatási és képzési lehetőségek, valamint a szabadidős, kulturális és egyéb programok pozitív hatása mellett azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindez többlet terheket ró a biztonsági szakterületen szolgálatot teljesítő munkatársakra, hiszen a programterveken és napirendben is rögzített lehetőségekre a biztonsági felügyelőknek kell biztosítani a fogvatartottak jelenlétét, előállítását.

Az egyébként is túlterhelt biztonsági felügyelők számára esetenként gondot okoz, hogy több napirendi pontot kell egy időben végrehajtani, nehezen tudnak dönteni abban, hogy melyik program kezdetét tekintsék elsődlegesen fontosnak, melyik program kezdése csúszhat egy keveset. Amennyiben viszont ez bekövetkezik, akkor előfordul az, hogy vezetői, elöljárói szintről kapnak figyelmeztetést, rendreutasítást a pontatlan feladat-végrehajtás miatt.

Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az aktuális társadalmi történések, változások eredményeképpen a büntetés-végrehajtási intézet nevelési, kezelési stratégiája - természetesen a hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével - folyamatosan változik. Mindez hatással van a felkínált programlehetőségek összeállításánál figyelembe vett szempontokra, illetve az esetlegesen bevonásra kerülő külső, civil partnerek kiválasztására is.

Az Intézet szakmai tevékenységét mind biztonsági, mind büntetés-végrehajtási megközelítésből érintő, azt befolyásoló változások tehát esetünkben is jelen vannak, de változásokra a végrehajtói állomány komfortérzete szempontjából, illetve a feladatok egyszerűbb, könnyebben megvalósíthatóbb teljesítése érdekében is szükség van.

Egy büntetés-végrehajtási intézet, így a Balassagyarmati Fegyház és Börtön vonatkozásában is megállapíthatjuk, hogy a külső környezet, a társadalom változásai óhatatlanul hatást fejtenek ki a szervezet működésére, így az elmúlt időszakban bekövetkezett gazdasági, politikai változások, az életszínvonal folyamatos romlása is természetesen hatással van az Intézet működésére. A fogvatartottak ugyan el vannak zárva a külvilágtól, azonban a média általuk is elérhető forrásaiból (rádió, televízió, újságok), illetve a számukra engedélyezett kapcsolattartási lehetőségek (telefonálás, levelezés, látogató fogadás) igénybe vétele következtében folyamatosan értesülnek azokról a külvilágban lezajló folyamatokról, melyek őket is érintik, megérintik. Esetenként érezhető rajtuk a nyugtalanság, a feszültség, például a családjuk helyzete, megélhetése, valamelyik hozzátartozójuk egészségi állapota miatti aggódás folytán, de befolyásolta a fogvatartottak hangulatát a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítása is, különös tekintettel a „középmértékes büntetés” és a „három csapás” elvekkel összefüggésben törvénybe iktatott változásokra.

Az előbbiekhez hasonló jellegű társadalmi változások következtében természetesen másképpen reagál a biztonsági és a büntetés-végrehajtási szakterület.

A Biztonsági Osztály tevékenységét és stratégiáját alapvetően az jellemzi, hogy még több biztonsági intézkedést kell hozni, szigorítani kell a biztonsági ellenőrzések végrehajtásának színvonalát, minél inkább le kell csökkenteni a fogvatartotti mozgások számát, lehetőség szerint arra törekedve, hogy csak különösen indokolt esetekben hagyhassák el zárkáikat a fogvatartottak. Mert a legerősebb, leghatékonyabb kontrollt abban az esetben lehet felettük gyakorolni, ha a tevékenységük, tartózkodásuk egy kisebb területre, a zárkára korlátozódik. A szakterület vezetési stílusa ehhez a stratégiához jól illeszkedik, a vezetők gondolkodásmódja kevésbé rugalmas, azt inkább katonásnak vagy merevnek minősíteném. Elsődleges szempont a biztonság fenntartására való törekvés, mindenáron, az Intézet rendjének, a személyi állomány, az intézetbe bejáró civil személyek, és természetesen a fogvatartottak személyes biztonságának a megóvása érdekében. Az osztály kultúrája, a vezetők részéről elfogadott, ezáltal általuk a beosztott állomány felé közvetített értékek és normák mindenképpen hatással vannak az Intézet, mint szervezet működésére.

Előbbiekkel ellentétben a Büntetés-végrehajtási Osztály tevékenysége abba az irányba mozdul el, hogy a lehetőségekhez mérten tovább növelje a fogvatartotti programok, a zárkán kívül - ámde mégis szervezett keretek között, tehát kontrolláltan eltöltött szabadidő mértékét, mindezt annak érdekében, hogy a fogvatartottak ne érjenek rá gondolkodni, minél kevesebbet tudjanak foglalkozni azokkal a külvilágból érkező problémákkal, ingerekkel, melyek negatív irányba befolyásolhatják őket. Az osztály vezetése, de a beosztott állomány tagjai is zömében szociális, pedagógiai végzettséggel rendelkeznek, ami meghatározza értékrendjüket. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva a biztonsági szempontokat sem, hozzáállásunkat több empátia jellemzi, illetve nagy hangsúlyt fektetünk a fogvatartottak irányába történő megfelelő kommunikációs stílus megválasztására. Az egyéni készségek és specifikus képességek megléte és alkalmazása ezen a területen kiemelten fontos, csakúgy a feladatok és célok ismerete. Lényeges feladat nemcsak a fogvatartottak motivációjának elérése, hanem a többi szakterület – beleértve ebbe a Biztonsági Osztály állományának tagjait – munkatársainak befolyásolása, érdekeltté tétele a büntetés-végrehajtási szakterület által képviselt stratégia végrehajtásában való közreműködésben. A szakterület továbbá nemcsak a fogvatartottak, hanem a társadalom igényeinek is megfelelő tevékenységet kell, hogy folytasson. Ez alatt egyrészt azt kell érteni, hogy a felkínált programoknak, elfoglaltságoknak valóban szolgálniuk kell azt a célt, ami az elítéltek személyiségében bekövetkező pozitív irányú változásokat generálhat. Másrészt a jelenkor követelményeinek és tendenciáinak köszönhetően törekedni kell arra, hogy a fogvatartottak a helyreállító igazságszolgáltatás eszmerendszerével és gyakorlatával összefüggésben egyfajta megbánást, jóvátételt tanúsítsanak a sértettek és a közösség felé egyaránt.

A két szakterület által alkalmazott módszerek, eszközök és munkafolyamatok tehát alapvetően különbözőek, ami egyrészt az eltérő motivációban, a szakterületek tevékenységét meghatározó szakmai szabályzatokban, másrészt a szakterületek esetében kialakított stratégia megvalósítása érdekében végrehajtandó feladatokban, és az ehhez szükséges szükségletekben, folyamatokban gyökerezik. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, miszerint az Intézet tevékenysége egy visszacsatolást ad a külvilág, a környezet felé. A különböző indíttatású és kivitelezési módú egyéni és szakterületi teljesítmények tehát azonos módon befolyásolják az Intézet, mint szervezet megítélését, ezért a valamilyen szinten összehangolt tevékenység fontos lenne annak érdekében, hogy mit közvetít a börtön a társadalom felé. Mert a társadalom elvárása az, hogy a szabadságvesztés büntetésüket töltő bűnelkövetők oly módon töltsék el a rájuk kiszabott ítéletet, hogy a híradásokban minél kevesebb, a közrendet és közbiztonságot, illetve az állampolgárok nyugalmát megzavaró dologról (mint például fogolyszökés, hivatalos személy elleni erőszak, fogvatartottak által egymás sérelmére elkövetett bűncselekmény stb.) essen szó, továbbá a szabaduló elítéltek valóban mutassanak megbánást, valóban igyekezzenek beilleszkedni, a társadalom hasznos tagjává válni…"

Eddig tartott a visszaemlékezés, és máris ugorjunk vissza a jelenbe. Azonban mielőtt folytatnám a két szakterület közötti kapcsolat boncolgatását, egy rövid kitérőt teszek, és pszichológus kollégám „Önként vállalt rabság - A börtön, mint munkahely több szempontú vizsgálata” című szakdolgozata néhány gondolatát idézem annak bemutatására, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek működését kevésbé ismerők számára is érzékelhetőek legyenek azok a szervezeti jellemzők, melyek hatással vannak a tevékenységünkre.

Azt hiszem, nem árulok el különösebb titkot azzal, ha kijelentem, hogy a börtön egy alapvetően nagyméretű szervezet, ahol jellegzetes nehézségek jelennek meg. Bíró Mónika (2009) budapesti börtönben végzett vizsgálatából kiderül, hogy az ekkora szervezeteknél a személyesség háttérbe szorul, a munkatársak egymástól távol dolgoznak, olykor egymás nevét is alig tudják. A börtön, mint szervezet formális, erősen bürokratikus, amihez a fegyveres testületek hierarchikus, parancsuralmi és autokratikus rendszere társul.

Perrow, C. (1994) úgy véli, a hierarchia elsősorban a megszokott, rutinszerű helyzetekben működik megfelelően. A munkamegosztás nagyfokú, erősen specializálódtak és heterogének a munkakörök, ami megnehezíti, hogy a munkatársak átlássák a szervezetben folyó munkát. A vezetők feladatát nehezíti, hogy rendkívül sokféle munkakör irányítása tartozik hozzájuk, a koordinálás nehézkes. A hierarchikus rendszerrel a személy egyre távolabb kerül vezetőjétől, a vezető–beosztott kapcsolat formalizálódik.

Kedvezőtlen jelenség Halmágyi Gyula (1997) szerint, hogy a szélesebb horizontot látó, átfogó ismeretekkel rendelkező vezető, illetve a szűkebb területen mozgó, de azt mélyebben ismerő beosztottak tapasztalataikat, élményeiket nem cserélik ki rendszeresen, így azok nem válhatnak forrásértékűvé. A távolodás a munkatársaktól és a vezetőktől szélsőséges esetekben elembertelenedéshez vezethet, a beosztott jelentéktelennek érezheti magát a nagy szervezetben, ami érdektelenséget, közömbösséget, elidegenedést okozhat, amelyek a stressz és kiégés tünetei is lehetnek. Ezt erősíti meg Bíró Mónika (2009) kutatása is, miszerint kiemelten stresszes foglalkozások listájának első helyén az egyenruhások (pilóta, rendőr, tűzoltó, börtönőr, mentő) állnak. A formalitás, a nagy hierarchikus távolságok és a szintek torzítják, elnyelik az információt. Az információ hiánya pedig rontja a munka minőségét és kaotikussá teheti a szervezetet a munkatárs számára.

Halmágyi Gyula (1997) szerint a különböző szervezeti egységek vezetői és beosztottjai közötti kommunikálásban időlegesen, néha tartósan, zavarok vannak, melynek okai sokrétűek és összetettek. Leginkább az érdekkülönbség, a szellemi adottságok differenciáltsága, a munkamegosztás szerinti elkülönültség, a változó aktivitás, a rossz munkamódszer és munkastílus, a mesterséges hierarchia okoz feszültséget. Ezeknek a problémáknak a kiiktatása kellő tudatosságot feltételez a vezetőktől. Az egyes területek helyi sajátosságai igénylik, sőt megkövetelik, hogy fejlődjön a közösségi gondolkodás, erősödjön a tevékenységhez, közösséghez való kötődés. A kommunikáció formája, módja, időbelisége jelentősen javíthatja a munkavégzés eredményét, a munkatársak közérzetét, növelheti a siker élményét, de éppen ugyan úgy ronthatja is a beilleszkedést, az eredményes működést Halmágyi véleménye alapján.

Dr. Fliegauf Gergely (2011) szerint is megfigyelhető a hierarchia egyes szintjei közötti erőteljes elkülönülés. A saját- és külső csoport attribúció (mint pszichológiai jelenség és emberi tulajdonság is) nagyon jól modellezhető a személyi állományon. A legtöbb ember a személyi állományból a saját rétegével tud csak azonosulni. Nagyfokú szakmai hozzáértést és intelligenciát követel, hogy mások érdekeit is toleráljuk és a rendszer egészét átlássuk. Mivel erre nem mindenki képes, a rendszer sokszor elég akadozva üzemel.

A motivációs jellemzők szempontjából sem előnyös a túl nagyméretű és bürokratikus szervezet. Ahogy a szervezet mérete nő, a munkakörök közötti specializáció is vele növekszik. Mivel a dolgozók nem tudják pontosan, milyen munkát végez a másik, a saját feladat észlelt fontossága – azaz annak szubjektív megítélése, mennyire fontos munkát is végez a személy a büntetés-végrehajtásnál – is csökkenhet. Halmágyi Gyula (1997) szerint nagy jelentősége van a személyes felelősségnek és az ambíciónak, ugyanakkor a büntetés-végrehajtásban még mindig nem nyert lehetőséget a teljesítményelvű érdekeltségi rendszer, tehát a végzett munkamennyiség és minőség szerinti elismerésére nincs lehetőség.

Szondi Miklós (1998) felmérésének eredményeként megállapítja, hogy a bv. dolgozók számára a munkahelyi légkör kellemetlen, nincs bizalom a vezetésben, az emberek csalódottak, kiábrándultak és cinikusak, nem látják a kiutat, valamint a munkahelyről fokozatosan elszivárognak a legjobb munkaerők. A szerző úgy véli, hogy a meghatározott jellemzők az elviselhetetlen kultúrájú munkahelyre illenek.

Halmágyi Gyula (1997) szerint a szakmai ismeret, valamint a tudás felhalmozott együttléte a bv. kultúra legfontosabb alkotórésze, ily módon a szellemi beruházás, mint potenciális stratégiai érték jelenik meg a szervezet értékrendjében. Dr. Csetneky László (1990) szerint az eleve diplomások többsége elégedetlen a szakmai környezettel, a szellemi fejlődés kilátástalanságával, rosszul tűrik az autodidaktikus szervezetet, valamint csábítóbb a polgári életben magasabb kereseti lehetőség.

A szakdolgozat foglalkozott a személyi állománnyal is. Az ezzel kapcsolatos részben leírtak szerint Csere László 2007-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes intézetekben a fokozódó létszámhiány veszélyeztetheti a rendeltetésszerű működést. A tanulmányból a továbbiakban az derül ki, hogy az utóbbi években a személyi állomány anyagi helyzete erősen romlott, a büntetés-végrehajtás még a többi rendvédelmi testülethez képest is lemaradásban van az anyagi juttatások terén. A humánerőforrás helyzetének rendezése viszont nem csak pénzkérdés a szerző szerint, hanem időbeli kérdés is, mivel a kiesett szakmai felkészültség csak hosszú távon pótolható.

Hegyes András (2003) megállapítja, hogy a bv. szervezet évek óta minden szempontból alulfinanszírozott. A felhalmozási és felújítási kiadások csak töredékében fedezik a valós igényekből fakadó szükségleteket. Az intézetek állapota folyamatosan romlik, beruházások és karbantartások maradnak el, melyek további magas műszaki kiadásokat gerjesztenek, növelik a fenntartás költségeit. Hegyes szerint az állomány szociális helyzete évek óta nem változik pozitív irányba, így nem képes kompenzálni az alacsony anyagi elismertség hátrányait. A büntetés-végrehajtási munka megítélése és elismerése nem tükrözi az elvégzett munka társadalmi hasznosságát. Ennek a tükröződésnek a konkrét megnyilvánulásaként értékeli a személyzet a jövedelem és az egyéb szociális ellátások alacsony voltát (Módos Tamás, 2003). A vizsgálatban résztvevők indirekt módon összekapcsolták a fogvatartottakkal kapcsolatos feladatellátás színvonalát a szolgálat ellátásával kapcsolatos feltételrendszer színvonalával.

Szondi Miklós (1998) vizsgálatból kiderült, hogy a „bévés szakma” társadalmi megbecsültségét maguk a dolgozók is az utolsó helyre tették. Ennek oka lehet Módos Tamás (2003) szerint az, hogy a büntetés-végrehajtás világa zárt, sajátos „smasszer” világ, a dolgozók a rendőrséggel szemben nincsenek olyan közvetlen és szemmel látható kapcsolatban a társadalom civil tagjaival. A társadalom ezen informálatlansága miatt nincs a szervezeten belül olyan magatartásminta, norma, amit a társadalom preferálna. Emiatt csak nagyon általános, olykor idealisztikus elvárások, illetve gyakrabban pejoratív, dehonesztáló vélemények fogalmazódnak meg a bv. személyzetével szemben. A dolgozók helyzetét nehezíti a szerző szerint az is, hogy egyszerre több, egymásnak olykor ellentétes felfogás követelményeinek kellene megfelelniük. A szakmai elvárások alapján úgy kellene színvonalas, eredményes munkát végezniük, hogy többnyire kedvezőtlen elhelyezési feltétek között, fluktuációból és létszámhiányból eredő méltatlan körülmények közepette küzdenek a napi problémákkal. Módos szerint az egyre inkább formálissá váló, de szakmailag indokolt célok és a napi feladatok megoldása közötti ellentmondások demoralizálják a személyi állományt, különösen a fogvatartottakkal foglalkozó szakembereket. A belső konfliktusok pedig rombolják a személyiséget. Az egyébként is túlterhelt biztonsági felügyelők számára esetenként gondot okoz, hogy több napirendi pontot kell egy időben végrehajtani, nehezen tudnak dönteni abban, hogy melyik program kezdetét tekintsék elsődlegesen fontosnak, melyik program kezdése csúszhat egy keveset. Amennyiben viszont ez bekövetkezik, akkor előfordul az, hogy vezetői, elöljárói szintről kapnak figyelmeztetést, rendreutasítást a pontatlan feladat-végrehajtás miatt.

Hegyes András (2003) megállapította, hogy igen alacsony a büntetés-végrehajtás megtartó képessége. A bv. teljes személyzete 7-8 év alatt teljesen kicserélődik. A szerző szerint a tiszthelyetteseknél, akiknek zöme a felügyelők köréből kerül ki, ez az idő csupán 5 év.

Végezetül, Dr. Fliegauf Gergely (2011) gondolataival összefoglalva megállapítható, hogy a bv. személyi állománya kemény közegben, merev rendszerben, jogszabályok szigorú követelményei mellett végzi munkáját. Az utóbbi idők társadalmi, világpolitikai és gazdasági helyzetének romlása egyáltalán nem kedvezett egy bizalommal teli, együttműködő és egymást segítő rendszer kialakulásának, megerősödésének. Egyre jellemzőbb a bizalmatlanság, a kollegialitás hanyatlása, a teljesítmény gyengülése és az innovációk elutasítása a személyi állomány részéről.

A fentebb említett szakdolgozatból az előbbiekben kimazsolázott részek talán egyértelművé teszik, hogy mik is azok talán nem teljes körű, ám mindenképpen fontos problémák, melyek hatással lehetnek a büntetés-végrehajtási intézetek működésére, a szakmai tevékenységre. Következzék hát ezek vázlatos felsorolása:

• nem megfelelő információáramlás,
• tapasztalatcsere hiánya,
• stressz, kiégés veszélye,
• kommunikációs zavarok az egyes szakterületek között,
• szakterületek közötti érdekellentétek,
• szakterületek tevékenységére való hiányos rálátásból adódó konfliktusok,
• nem megfelelő munkahelyi légkör,
• létszámhiány,
• megbecsültség, elismertség hiánya,
• fluktuáció.

Előbbiek figyelembe vételével úgy gondolom, hogy nemcsak az egyes büntetés-végrehajtási intézetek, hanem a szakterületek megfelelő működése szempontjából kiemelt jelentősége van annak, hogy a társ osztályok között egy jól működő, összehangolt és folyamatos információáramlás alakuljon ki, osztályérdekektől független módon. Lényeges szempont, hogy mindez úgy vezetői szinten (munkamegbeszélés, vezetői értekezlet stb.) mint a vezetők és a beosztott állomány tagjai között (beszámoltatás, tájékoztatás, instrukciók adása stb.) működjön, illetve kiterjedjen a végrehajtó állomány tagjai közötti információcserére is (tájékoztatás, észrevételek és tapasztalatok megosztása, feladatok egyeztetése stb.).   

A szakterületek közötti együttműködés elősegítésére és javítására egyértelműen fel lehet használni a személyi állomány szakmai oktatását, ahol egyrészt a társosztályokat egyaránt érintő témákat is fel lehet dolgozni, de ezen alkalmak alkalmasnak bizonyulnak a szemléletformálásra is. Fontos lehet továbbá a közös munkaértekezletek megtartása, valamint olyan szakmai jellegű továbbképzések megszervezése, melyek során a társosztályok munkatársai egyaránt bevonásra kerülnek.

Bármennyire is törekszünk arra, hogy megfelelő együttműködés és információáramlás alakuljon ki a biztonsági és a büntetés-végrehajtási szakterületek között, óhatatlan, hogy a napi munkavégzés során különféle konfliktushelyzetek alakuljanak ki. A teljesség igénye nélkül következzen itt néhány jellemző példa, legfőképpen a fogvatartottakkal leginkább közvetlenül foglalkozó nevelőkre és az elhelyezési körleten szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelőkre koncentrálva:

• információk nem megfelelő cseréje,
• feladatok nem megfelelő időpontra történő ütemezése,
• hierarchia szerinti tiszteletadás kérdése a szolgálati érintkezés során,
• nem megfelelő együttműködés,
• ellenérdekek a feladatok teljesítése során,
• eltérő személyiségjegyekből adódó konfliktusok,
• munkához való különböző hozzáállás,
• túlbuzgó felügyelő vs. elfoglalt/lusta nevelő..

Annak érdekében, hogy minél kevesebb probléma legyen a szakterületek közötti együttműködésben, kiemelt jelentősége van annak, hogy megoldási lehetőségeket keressünk és találjunk a kommunikáció erősítése és javítása érdekében, illetve a minél jobb együttműködés és együttgondolkodás megvalósulása céljából, hangsúlyozva és megértetve a végrehajtó állomány tagjaival, hogy az Intézet megfelelő működése és a büntetés-végrehajtási szakmai célok megvalósulása érdekében elengedhetetlen az összetartás, az összehangolt munkavégzés.

A szakmai beszélgetés során érintettük a nevelői és felügyelői tevékenység értékelésének módjait és szempontjait. Mindez valahol összefüggésben van a teljesítményértékeléssel, amit a büntetés-végrehajtási intézeteken belül is alkalmaztunk, illetve hamarosan ismét alkalmazni fogunk, még ha ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek az talán látszik.   

A teljesítményértékelés egyik elsődleges célja a személyi állomány tagjának egyéni teljesítményének, a munkavégzése szakmai színvonalának növelése és fejlesztése, a felkészültség folyamatos szinten tartása és javítása.

A leegyszerűsítetten megfogalmazott cél tehát az, hogy meghatározásra kerüljenek az egyes munkatársak, beosztottak elvárásokhoz viszonyított egyéni teljesítménykövetelményei. A rendszer azonban csak abban az esetben működhet jól, ha elvárásokat támasztunk a munkatársakkal szemben, mely elvárásokat a lehető legkonkrétabban közöljük az érintettekkel.

A teljesítményértékelés tehát:

1. Iránymutatást ad a munkatársaknak, hogy mit kell tenniük azért, hogy teljesítsék a velük szemben támasztott elvárásokat,
2. Iránymutatást ad a vezetőknek, hogy mit kell biztosítaniuk ahhoz, hogy az egyes munkatársak elérjék a kitűzött célokat (pl.: egy jó teljesítményértékelés után igény esetén könnyedén összeállítható egy fejlesztési-képzési terv),
3. Alapját képezheti egy teljesítményarányos bérezési-jutalmazási rendszernek, hiszen mind a vezetők, mind a beosztottak tisztában lesznek azzal, hogy ki hogyan teljesített, így a vezetőknek lehetőségük nyílhat arra, hogy a juttatásokat az értékelés eredményéhez igazítsák,
4. Minden teljesítményértékelés tartalmaz egyénre szabott célkitűzéseket a következő időszakra, így megmutatja a munkatársaknak, hogy ők személy szerint mit tehetnek az Intézet szakmai tevékenységének sikeresebbé tételéért.

Fontos, hogy mielőtt hozzáfogunk a követelmények meghatározásához, célszerű eldönteni azt, hogy mi lehet fontos az Intézet számára, mi lehet fontos az adott szakterület számára, illetve adott esetben a beosztott számára. Következzen néhány jó vagy kevésbé jó példa, mindenki döntse el, hogy melyiket tartaná alkalmasnak:

• Minél magasabb szaktudás elérése annak érdekében, hogy fejlődjön az Intézet, ezen belül az osztály állománya által nyújtott tevékenység szakmai színvonala,
• A fogvatartottakkal való differenciált foglalkozás, a még inkább egyéniesített, még hatékonyabb nevelői tevékenység elérése érdekében,
• A társ szakterületekkel való napi együttműködés, a belső információáramlás, a kommunikáció javítása, a végre-valahára egységesen értelmezett vezetői elvárásoknak való megfelelés érdekében,
• Számos egyéb lehetőség adódhat, ki-ki találja meg a számára, illetve az általa irányított szakterület számára legmegfelelőbbet…

A lehetőségek tehát szinte végtelenek, egy dolog azonban mindenképpen állandó: a teljesítménykövetelmény meghatározásának alapját a büntetés-végrehajtási szervezet mindenkori kiemelt feladatai közül az értékelt személy munkaköri leírásához leginkább illeszkedő feladatok és követelmények alkotják.

A teljesítménykövetelményekkel kapcsolatosan tevékenykedő civil szakemberek által összeállított segédletekben, tanulmányokban foglaltak alapján tekintsük át, hogy milyen is legyen egy jól megfogalmazott teljesítménycél:

1. Rejtsen magában kihívást, de ne legyen teljesíthetetlen! (A túl könnyű célok ugyanis nem eredményeznek fejlődést, hiszen azt így is, úgy is elérik az értékeltek, általában a beosztottak elfelejtenek tenni bármit is a fejlődés érdekében. Az elérhetetlen célok által okozott kétségbeesés vagy dac pedig olyan ellenállást vált ki, melyben még romolhatnak is a teljesítmények.)
2. Az értékelt személynek van ráhatása a célra. (Gazdasági területről vett példa szerint a pénzügyi munkatárstól érdemesebb pontos könyvelést várni, mint 40%-al több lakóház megépítését. Nevelői területről vett példa szerint egy adott nevelési csoportból inkább érje el az ideiglenes eltávozás lehetőségét megfelelő előkészítettség mellett 3-4 fogvatartott, mint hogy 10-12 fő is részesüljön kimaradás vagy rövidtartamú eltávozás jutalomban, akik közül néhányan jogellenes távollétet, tehát fogolyszökést valósítanak meg. Tehát ismét fontos felhívni a figyelmet a teljesíthetetlen célok által okozott károkra!)
3. Legfeljebb 5 cél alkalmazása javasolt egy teljesítményértékelés során. (Ha több is eszünkbe jut, hagyjuk nyugodtan a jövő évre a többit, ugyanis a beosztott a napi munkája mellet nem fog tudni ennél több célt folyamatosan figyelemmel kísérni.)
4. Méréshez mérhető célokat! (Gyakran előfordul, hogy olyan célok kerülnek egy teljesítményértékelésbe, mint pl.: az együttműködési készség növelése. Felmerül a kérdés, hogy ez mikor lesz kívánt mértékű, és hogy fejlődik-e ettől a munkatárs, egyáltalán mit is javít a tevékenységén. Komolyra fordítva a szót, érdemes akár számértékeket is alkalmazni, hiszen a körletszemlék során 15 kiváló felkészülésre értékelt zárka egyértelműen mérhető adat,így  nem lesz vita az értékelés szubjektivitásán. A személyzetfejlesztési területet amúgy is gyakran illetik a szubjektivitás vádjával. Fontos tudni, hogy a célkitűzések a legobjektívebb részét képezik a teljesítményértékelésnek.)
5. Egy jó cél cselekvésorientált. (Megmutatja, hogy mit kell tennie a munkatársnak, így magában hordozza a fejlesztés lehetőségét.)
6. A cél világosan, érthetően és természetesen írásban kerüljön megfogalmazásra. (Az egy év múlva következő célelérés vizsgálatkor mindenkinek emlékeznie kell rá, és ugyanarra kell emlékeznie.)

Az egyéni teljesítménykövetelményeket és célokat tehát úgy kell meghatározni, hogy azok teljesíthető feladatokat tartalmazzanak, amelyek a felkészültség, a szakismeret fejlesztését ösztönzik, növelik a teljesítmény hatékonyságát. A követelmény mértékét azonban reálisan kell megjelölni összhangban a feltételekkel, a továbbképzés és önképzés lehetőségeivel, az érintett általános és szakmai műveltségével, elvárva a szorgalmat és az öntevékeny erőfeszítéseket is.

Az előbbiek alapján tehát számomra egyértelmű, hogy a meghatározásra kerülő teljesítménykövetelmények az azonos beosztást ellátó testületi tagok esetében ugyan tartalmazhatnak általános érvényű, ezzel együtt megegyező meghatározásokat és elvárásokat, azonban ennél is fontosabb az, hogy igazodva az egyéni képességekhez, a követelmények egyénre szabottak legyenek.

Az egyes beosztások esetében mindentől függetlenül viszont vannak olyan fontos kiválasztási kritériumok, melyek megléte alapvető feltétel kell, hogy legyen:

• szakmai alkalmasság,
• munkáltató és munkavállaló várakozásainak összhangja,
• a beosztott érdekeltsége, motiváltsága,
• a követelményeknek megfelelő személyes tulajdonságok megléte.

Annak érdekében, hogy aktualitás szerint elvégezhető legyen a meghatározott követelmények értékelése, az alábbi területeken kell feladatokat meghatározni:

• tárgy évi teljesítménykövetelmények,
• munkaköri feladatok teljesítésének megítélését segítő követelmények,

Véleményem szerint az első pontban szereplő követelmények inkább az általános, egy adott szakterület valamennyi azonos beosztásban dolgozó munkatársára nézve érvényesek, míg a második pontban kell meghatározni az egyénre szabottnak tekintendő követelményeket.

A büntetés-végrehajtási szervezet jellemzően kiemelt céljainak és feladatainak ismeretében adott esetben a büntetés-végrehajtási osztály nevelői állománya esetében az alábbiakat vélem meghatározandó követelménynek:

 

• Törekedjen szakmai tevékenysége színvonalának további növelésére, a fogvatartottak által egymás sérelmére elkövetett bűncselekmények, fegyelemsértések megelőzésével, megszakításával is.
• Kellően ismerje a tevékenységét szabályozó jogszabályokat, intézkedéseket, egyéb rendelkezéseket, minél előbb sajátítsa el a jogszabályi változások következtében kiadott helyi intézkedésekben foglalt rendelkezéseket.
• A fogvatartotti ügyek, kérelmek, panaszok ügyintézésénél legyen még problémaorientáltabb, megfogalmazásiban még inkább lényegre törőbb, összhangban a jogszabályi követelményekkel.
• Folyamatosan figyelje, kövesse, és szükség esetén tegye naprakésszé, aktualizálja az egyéni nevelési tervet, vegye figyelembe a differenciált nevelés és a klasszifikáció szempontjait.

A kiemelt célkitűzésekkel összhangban, a munkaköri leírás keretein belüli szakmai követelmények meghatározása tekintetében viszont lényegesnek tartom az egyéniesítést, a személyre szabott követelménytámasztást. Ebben az esetben figyelembe kell venni a beosztottak egészségügyi és fizikai alkalmasságát, szakmai felkészültségét, az általuk végzett munka jogszerűségét és szakszerűségét, önállóságukat, a meghatározott alaki és tartalmi követelmények teljesítését, írásos munkájuk kulturáltságát és megfogalmazottságát, a határidők teljesítését, illetve számos egyéb szempontot. Előbbiek alapján a következő példákat lehet hozni például egy nevelő esetében:

• Gondoskodjon az egyéni nevelési tervek elkészítéséről, azok végrehajtásának folyamatos követéséről, a fogvatartott bevonásával tegye meg a szükséges korrekciót, valamint az esetleges újabb nevelési célok meghatározását.
• Nevelési csoportja belső biztonsága érdekében kísérje fokozott figyelemmel a IV-es biztonsági csoportba sorolt, személyiségzavaros, ún. rövidzárlatos cselekményekre hajlamos, ingerszegény vagy peremhelyzetbe sodródott fogvatartottakat. Legyen képes kellő szakszerűséggel reagálni az esetükben felmerülő problémákra, csökkentve ezzel az egymás sérelmére elkövetett cselekményeket, illetve az autoagresszív megnyilvánulásokat.
• Érje el, hogy a nevelési csoportjába tartozó fogvatartottak 10%-a kapcsolódjon be valamely, az Intézet által felkínált oktatási, képzési lehetőségbe, személyiségfejlesztő vagy kábítószer-prevenciós csoportba.
• Kezelje prioritásként azon programok megszervezését, amelyek kifejezetten a fogvatartottak szabadulás után társadalmi re-integrációját segítik elő, negyedéves rendszerességgel szervezzen meg egy szabadulásra felkészítő tréninget a nevelési csoportjában érintett fogvatartottak részére.
• Készítsen a Börtönügyi Szemlében való megjelentetés céljából egy, a neveléssel összefüggő publikációt.

Hangsúlyozom, hogy természetesen az előbbiekben foglalt öt követelmény csak egy példa, a lehetséges sok közül, de reményeim szerint érzékelteti, hogy miket gondolok mérhető, kimutatható, ezáltal egyértelmű, és talán könnyedén teljesíthető feladat meghatározásoknak. Ezzel együtt akár a felügyelői, akár a nevelői állomány tagjaira koncentrálunk, nem egyszerű a követelmények meghatározása, illetve a teljesítmény értékelése. Mert egy konkrét körletszinten elhelyezett fogvatartotti összetételből adódóan ott magas lehet a fegyelmi cselekmények száma, ami ennek ellenére nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ott szolgálatot teljesítő felügyelők rosszabbul dolgoznának társaiknál, vagy a nevelők ezen a szinten kevésbé foglalkoznának az elítéltekkel. Egy nagyobb létszámú, zsúfoltabb körletrészen egyértelmű, hogy esetenként nehezebb megkövetelni és fenntartani az elvárásoknak megfelelő zárkarendet, ami megint csak nem feltétlenül abból adódóik, hogy a személyi állomány itt dolgozó tagjainak rosszabb lenne a hozzáállása, teljesítménye.    

Az előbbiek figyelembe vételével felsorolásszinten, néhány példán keresztül nézzük meg, hogy mégis mi alapján lehetne a nevelők és a felügyelők tevékenységét értékelni, megítélni!

Nevelők:

• kérelmek, előterjesztések ügykezelésének szakmai színvonala,
• értékelő vélemények tartalmi szempontból való megfelelősége,
• fogvatartottak oktatásba, képzésbe, szabadidős foglalkozáson való részvételre történő motiválása,
• nevelési csoporthoz tartozó zárkák körletszemléken elért eredményei,
• megtartott egyéni/csoportos foglalkozások száma, azok tartalmi színvonala,
• együttműködő készség osztályon belül és a társ osztályokkal,
• megjelenés, ápoltság, személyes példamutatás,
• szóbeli és írásos kommunikáció,
• önállóság, szakmai igényesség, teljesítőképesség, kezdeményezőkészség... 

Felügyelők:

• ruházati, alaki fegyelem,
• szolgálatellátás színvonala,
• feladatismeret,
• ismeretszint-felméréseken elért eredmények,
• ellenőrzések tapasztalatai,
• együttműködési készség (szakaszon belül, szakaszok között, társosztályokkal)…

Az előbbiek természetesen nem teljes körű értékelési lehetőségek, szükség esetén ki-ki tegye hozzá a saját ötletét, elképzelését, illetve a lehetőségekhez mérten teremtsük meg az előrelépés lehetőségét.

A hallgatókkal való beszélgetés során végül, de nem utolsósorban kitértünk arra is, hogy a nevelői tevékenységnek is lehetnek biztonsági aspektusai, ezzel együtt a felügyelői szolgálatellátásnak is vannak nevelési aspektusai. Az előbbire lehet példa a nevelők biztonsági feladatokban való közreműködése (zárkaellenőrzés, tiltott tárgyak előtalálására irányuló tevékenység, fogvatartottak kísérése, előállítások végrehajtásában való közreműködés stb.), a fegyelmező jellegű tevékenység, az egyenruha viselése. Utóbbira pedig említhetjük a személyes példamutatás, a megfelelő kommunikáció jelentőségét, a fogvatartotti ügyek intézésének elősegítésében való közreműködést, a problémák továbbítását a társosztályok felé, az empátia és a tolerancia meglétét, továbbá a jó emberismeret és a pedagógiai érzék szükségességét. Sok esetben viszont már az is elég lehet, ha a felügyelő csak meghallgatja a fogvatartottat, odafigyel rá. Ahogy régi büntetés-végrehajtási szakemberek tartották: „Az lesz jó felügyelő, akinek nevelői vénája van.”

Mindentől függetlenül úgy gondolom, hogy a mai szakmai beszélgetés mindenképpen hasznos lehetett a hallgatók számára, hiszen olyan gyakorló kollégákkal találkozhattak, akik a saját szakterületükön belül a jelenlegi átlagnál jóval magasabb szolgálati idővel, szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és nem csak mondják a szakterületek közötti együttműködés fontosságát, hanem napi munkavégzésüket az erre való törekvés egyértelműen áthatja. Valamennyien a körleten, közvetlenül fogvatartottakkal dolgoznak, foglalkoznak, így átlátják ennek minden nehézségét, és talán szépségét. És ahogy az egyik munkatársam fogalmazott, szakmai elhivatottság, hivatástudat hiányában ezt nem lehet csinálni, mert a fogvatartottak között lenni, ott elvárásoknak megfelelő színvonalon ellátni a háruló feladatokat, nem egyszerű.     

  

Felhasznált irodalom a hatályos jogszabályokon kívül:

Bíró Mónika (2009). A stressz és kiégés vizsgálata a büntetés-végrehajtás dolgozói körében. In: Börtönügyi Szemle. 2009/1. 11-30.

Csere László (2007). A büntetés-végrehajtás humánerőforrás helyzete. In: Börtönügyi Szemle. 2007/3. 1-5.

Dr. Csetneky László (1990). A személyzet menedzselése. In: Börtönügyi Szemle. 1990/2. 23-27.

Dr. Fliegauf Gergely (n.a.). (http://www.scribd.com/doc/14706413/Hires-Attila-a-Bv-Belso-Ellentmondasai. 2011.10.14.

Halmágyi Gyula (1997). Emberi tényező – Gondolatok a humánpolitika összefüggéseiről. In: Börtönügyi Szemle. 1997/4. 43-48.

Hegyes András (2003). A büntetés-végrehajtás személyzetének helyzete 1990-től napjainkig. In: Börtönügyi Szemle, 2003/1. 103-108.

Módos Tamás (2003).A személyi állomány beállítódása a büntetés-végrehajtás rehabilitációs, nevelési feladataival kapcsolatban. In: Börtönügyi Szemle. 2003/3. 55-72.

Perrow, C.(1994). Szervezetpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó

Szabó Máté, Pajcsicsné Csóré Erika (2010). Jogvédelem a büntetés-végrehajtásban. In: Kriminológiai Közlemények 68. 49-58.

Szondi Miklós (1998). Vezetői felelősség-a munkahelyi fluktuáció jelenségének kérdőíves vizsgálata. In: Börtönügyi Szemle, 1998/3, 53-72.