2014. július 10., csütörtök

Tanévzáró ünnepség a rácsok mögött...





2014. július 03-án 10.00 órai kezdettel tanévzáró rendezvényre került sor a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. A Szent Mihály Kápolnában megrendezett ünnepségen 31 fő jelenleg is fogvatartott személy kapott általános iskolai bizonyítványt, valamint 17 fő vehetett át 3 éves szakképzést követően cipőkészítő bizonyítványt.

A képző iskola képviseletében Ablonczy Gábor pedagógus, református lelkész mindkét minőségében megfogalmazta gondolatait, majd üzenetében Dávid és Góliát bibliai történetét kiemelve hangsúlyozta a fizikai erőnlét melletti szellemi értékek fontosságát. A bizonyítványok átadása során négy fő fogvatartott kiemelkedő tanulmányi eredményének elismeréseképpen könyvjutalomban részesült.

 
Az intézet vezetése részéről dr. Tibay Ákos bv. alezredes, parancsnok-helyettes Úr köszönte meg a képző iskola pedagógusainak áldozatos szakmai munkáját, valamint a fogvatartottak hozzáállását és tenni akarását. Az Ipoly Cipőgyár Kft részéről Diósi István bv. alezredes, termelési igazgató Úr, valamint Kovács Viktória bv. alezredes, közgazdasági osztályvezető Úrnő volt jelen.


István Károlyné oktatásszervező nevelőnő Anselm Grün bencés práter gondolatait tolmácsolta útravalóul a megjelent fogvatartottak számára:

„Életünk sohasem egyirányú utca… Sokszor kerülőutakon kell haladnunk. Gyakran úgy érezzük, hogy visszavetődtünk a kiinduló pontra, mintha minden hiába történt volna. Úgy tűnik, mindent elölről kell kezdenünk. (…) Egy irányváltás olyan pontra vezethet, melytől kezdve fordulatot tapasztalok meg. Innen új erővel mehetek tovább a középpont, a tulajdonképpeni cél felé. Megfordulni, a kitaposott ösvényeken megtett életnek fordulatot adni – új perspektívát ad. Ez megváltoztatja az embert.„

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése