2014. július 24., csütörtök

Csicskáztatás...



Csicskáztatás - a rácsok mögött sajnálatos módon jól ismert, esetenként előforduló jelenség, melynek lényege, hogy a gyengébb fizikumú, vagy akár személyiségéből adódóan kihasználható, a fogvatartotti hierarchia alsó részén elhelyezkedő fogvatartottaknak ki kell szolgálniuk erősebb fizikumú társaikat, ami megnyilvánulhat abban, hogy mosnak, takarítanak rájuk, átadják részükre az élelmük egy részét, de mindenképpen olyan dolgokat kénytelenek megtenni, ami alapvetően akaratuk ellenére való. A jelenség sajnos előfordul, annak ellenére, hogy a személyi állomány tagjai elítélik, törvényes eszközökkel igyekeznek megelőzni, előfordulás észlelése esetén szankcionálni. Ami nem egyszerű feladat, és ahogy a ma megjelent cikk is beszámol róla, teljes mértékben nem is lehet eltörölni a csicskáztatás intézményét...
 
Ahogy arról a mai napon több internetes hírportál is beszámolt, a Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy fogvatartott ellen, aki 2011 novemberétől folyamatosan terrorizálta zárkatársát.

A vádlott 2011 novemberében került a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol a sértettel közös zárkában helyezték el. Ettől kezdve a vádlott gyakorlatilag az első naptól kezdve folyamatosan fenyegette, zsarolta a sértettet, akinek a rákényszerített kártyajátékban felhalmozott tartozását – mintegy 65,000 forint összeget – a családjától kapott csomagban elhelyezett élelem és egyéb tárgyak átadásával kellett törlesztenie.

Amikor a büntetés-végrehajtási intézet jelezte a sértettnek, hogy másik intézménybe viszik át, a vádlott ezt megakadályozandó arra kényszerítette, hogy az emésztőrendszerre veszélyes, éles tárgyakat nyeljen le. A sértett a bántalmazástól tartva több körömcsipesz-darabot és kenyérbélbe csomagolt drótdarabot nyelt le. Ezután láz, gyulladás és hasi görcsök miatt a sértettet kórházba kellett vinni, és az életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő férfi ellen, és letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése