2014. július 30., szerda

Graffiti a falon...



"Ez egy eléggé vamzer ház, sajnos már nem tudjuk kiirtani őket, mint a régi szép időkben. Mi már el vagyunk nyomva. Mert a buzik és pedofilok is gyúrnak. De azért nem fogok megváltozni, mert itt vagyok. Sőt, még köcsögebb leszek. Mert itt az nem jó, ha normális vagy, akkor legyünk rosszak. Szabadság!!!
Lejárt az időnk vagy mi a f@sz van?!"


Különösebb kommentet talán nem szükséges hozzáfűzni, annyit azonban feltétlenül fontosnak érzek leszögezni, hogy minden viszonyítás kérdése, illetve az talán nem lényegtelen információ, ha tudjuk, hogy a fenti szöveget egy olyan elítélt írta, aki aktualitás szerint egy fegyelmi ügy kapcsán kiszabott magánelzárás fegyelmi fenyítését töltötte. Ebből következik, hogy korábban sem a normakövető, együttműködő és a rá vonatkozó szabályokat betartani igyekvő személyt tisztelhettük a személyében. Előbbiek ismeretében pedig feltűnő lehet az ellentmondás, ami a soraiban rejlik: hiszen nem akar megváltozni azért, amiért a fogdára lett helyezve, sőt még balhésabb, a szavait idézve "köcsögebb" magatartást helyez kilátásba, ennek ellenére magát mégis jó fiúnak tartja, hiszen úgy értékeli a helyzetét, hogy nem jó, ha normálisan viselkedik... Az érintett személy tipikus példája annak, hogy a fogvatartottak körében a "jófiú" inkább az a személy, aki csibész, akire lehet számítani, ha balhéban kell részt venni, aki gyakran nem tartja be a bv. intézet rendjét, és még sorolhatnám. A személyi állomány tagjai és az elítélt populáció normakövető többsége szempontjából így talán nem is akkora nagy problémát okoz, ha az efféle jófiúk ideje lejár...      

      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése