2014. november 2., vasárnap

A Magyar Börtönügyi Társaság szakmai konferenciája, Pécs

Szakmai konferenciát tartott Pécsen a Magyar Börtönügyi Társaság





A magyar büntetés-végrehajtási jog az európai elvárások tükrében címmel tartott szakmai konferenciát a Magyar Börtönügyi Társaság október 30-án. A rendezvényen bemutatták az új, hiánypótló szakirodalmi művet, a Börtönügyi Lexikont is.





A konferenciát Prof. Dr. Mezey Barna, a Magyar Börtönügyi Társaság elnöke nyitotta meg, a levezető elnök Schmehl János bv. dandártábornok, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese volt. A rendezvényen Prof. Dr. Korinek László köszöntése után Prof. Dr. Vókó György, az OKRI igazgatója tartott előadást a változó jogszabályi környezetről, majd Dr. Pallo József bv. ezredes, a BVOP titkársági és jogi főosztályvezetője mutatta be a magyar büntetés-végrehajtás fejlődését.





Tóth Judit, a Belügyminisztérium főosztályvezetője bemutatta a TÁMOP 5.6.3. program reintegrációs szerepét, majd Dr. Szeiberling Tamás, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója ismerettette a hivatal új feladatait. Ezt követően a bv. törvény kínálta lehetőségekről beszélt Dr. Antal Gábor, a Pécsi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportvezető bírója.



Dr. Bencze Béla bv. alezredes, a Baranya Megyei Bv. Intézet parancsnokhelyettese az általa írt Börtönügyi Lexikont mutatta be, amelynek szerkesztésén öt éven át dolgozott, az eredmény pedig egy hiánypótló mű lett.




A Kronosz Kiadó gondozásában ezer példányban kiadott, 270 oldalas, több mint 1300 szócikket és 250 képet tartalmazó lexikon a büntetés-végrehajtás legfontosabb fogalmainak, eszközeinek, intézményeinek megismertetésére, több évszázados fejlődésének összegzésére vállalkozik, megjelenítve a börtönügyhöz kapcsolódó társadalomtudományok széles spektrumát is. A lexikon a következő fotón látható, mivel nekem már megvan otthon a könyvespolcomon, azt kell, hogy mondjam, ajánlom minden olyan kollégának, szakembernek, civilnek, aki érdeklődik a börtönügy, a börtönök világa iránt. Egy rendkívül tartalmas olvasmány, öröm volt kézbe venni, belenézni, még ha nem is volt erre túl sok időm. És a birtokomban lévő példány értékét csak növeli, hogy a szerző dedikálkta is azt!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése