2013. október 4., péntek

Zacher Gábor előadása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

Ma délután 15.00 órai kezdettel a médiából a zárkákban is jól ismert toxikológus főorvos, dr. Zacher Gábor tartott előadást a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, "Drog helyzet van" címmel. A Szt. Mihály Kápolnában megrendezésre kerülő eseményen harminchárom fogvatartott, illetve a személyi állomány több tagja vett részt nézőként. 


A bemutatkozást követően Zacher Gábor feltette a költői kérdést, vajon a jelenlévők közül eddig ki mennyire került kapcsolatba élete során a drogokkal. A választ nem megvárva vágott bele a fő témába, és elmondta, hogy az elmúlt időben a világ megváltozott, de nem lett jobb. Az előadás célját körülírva tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az előttünk álló időt felhasználva meg szeretné ismertetni a fogvatartottakat azzal a világgal, amelyben ő maga nap, mint nap él és dolgozik. Mint mondta, eddigi tapasztalatai alapján tisztában van azzal, hogy büntetés-végrehajtási keretek között, zárt közösségben nem is annyira a drogok, hanem a 0,2-es Rivotril a legnépszerűbb, aminek durván fogalmazva van egy ún. "leszarom" hatása, minek következtében a fogyasztó számára úgy 6-8 órára megszűnik a külvilág. A gyógyszerfüggők száma egyébként hazánkban kifejezetten magas, fűzte hozzá a témához.

Napjainkban a kábítószerpiacon az ún. designer drogok játszanak jelentős szerepet, melyek erősen "furfangos" szerek, folyamatosan változnak. A mostani időszakhoz képest a szakember szerint azok voltak a boldog békeidők, amikor a ma már úgymond klasszikusnak számító kábítószer-féleségeket fogyasztották a drogosok, mint például a heroint, az amfetamin- és metamfetamin-származékokat, az LSD-t, a gombát. Ezek a régi szerek viszonylag kiszámíthatóak voltak, jól ismert hatásaik és mellékhatásaik voltak, ezért szinte "szerethető" anyagok voltak. A mai új szerek esetében a fő problémát az jelenti, hogy élettani hatásuk nem feltétlenül ismert, ezért nehéz a kezelésük.

A kipróbálás és rászokás kapcsán Zacher Gábor megszólította a jelenlévőket, és elmondta, hogy nagy valószínűséggel a jelenlévők között is vannak többen, akiknek vannak gyermekeik. Gyermekeik, akik majd felnőnek, de mindenképpen fontos számukra az apa-modell, mert a gyerekek kíváncsiak, ami veszélyeket rejt magában. Minden szülő számára fontos kérdés, hogy tudok -e megfelelő apa-modell lenni, olyan apa, aki értéket hordoz magában a gyereke számára. A fogvatartottak esetében fontos, hogy legyen egy családja, aki várja őt a szabadulása után, illetve azok esetében, akik gyermekkel is rendelkeznek fontos az is, hogy megfelelő apa-modell legyen a gyermeke számára.

A különféle kábítószerek hatását pókhálókról készült fotókon keresztül bemutatva a főorvos úr úgy fogalmazott, hogy a drogokban az mindenképpen közös, hogy megváltoztatnak bennünket. Mindez abban az esetben előzhető meg, ha megtanulunk nemet mondani. A gyerekek szempontjából azonban felmerülhet a kérdés, hogy miért mondjanak nemet a drogra, amikor az apjuk is fogyasztja azokat. És ezért fontos az a fajta minta, amit szülőként közvetítünk a gyermekek felé. Ha mi, felnőttek tudunk nemet mondani, akkor megmarad a kontroll képessége. Mindezt azonban valóban akarni kell, és akkor a lemondás tudományával élve sok mindent el lehet érni. Amennyiben egy adott helyzetben nemet tud mondani az ember, akkor például börtönbe sem kerül. 

Visszatérve a kábítószerekre, Zacher Gábor úgy fogalmazott, hogy tökéletesen új szerekkel állunk szemben, ami nemcsak az ellátórendszer és az egészségügy számára, de a fogyasztók számára is új kihívásokat jelent. Az internetes terjesztés miatt a klasszikus dealer megszűnt. Az új designer-drogok olyanok, akár a Rubik-kocka: ha átforgatjuk az oldalait, akkor egy teljesen új anyagot állítunk elő. 

Manapság egyébként Kína és India a kábítószerek tekintetében is jelentős szerepet játszik. Ezeken a helyeken olcsón lehet előállítani az anyagokat, olcsó a szállítás, nem túl drága az eladás, mégis nagy haszonnal jár a terjesztés. A mai szintetikus drogokat laborokban, vegyészek állítják elő, különféle megjelenési formákban (por, tabletta, növényi tápszer, fürdősó, inhalálószer stb.), és a tejedésük a szájhagyomány útján, a szleng segítségével is jellemző. A szerek csomagolásán olvasható a javasolt felhasználás, az összetevők, a veszélyek, illetve az a szöveg is, hogy az anyag emberi fogyasztásra nem alkalmas. Az eladó így védve van... Sok esetben azonban ő sem tudja, hogy az aktuális szernek mi a pontos hatása, ezért gyakran előfordul, hogy a kiszállítás és átadás után visszajelzést kérnek, hogy milyen volt a fogyasztói élmény.

A designer drogok terjesztése ezért valahol úgy jellemezhető, mint egy engedély nélküli, embereken folytatott kísérlet...

Az előadás következő részében a szakember a különféle szerek, szercsoportok tüneteit, hatásait, illetve mellékhatásait mutatta be, kendőzetlen őszinteséggel, sokkoló fotókkal és videorészletekkel illusztrálva azokat. A minden testnyílásából elvérzett fogyasztó, a szúrási szövődmények hatása, és az egyéb negatívumok bemutatása több fogvatartottra szemmel láthatóan hatással volt. A fogyasztó csak pörögni akar, mondta a főorvos úr, de a hatások kiszámíthatatlanok...

Ezt követően, további elrettentésképpen szóba került az orosz területről kiinduló Krokodil, amiről az elmúlt időszakban több alkalommal lehetett hallani a médiában, illetve a Diclazepam is meg lett említve. Ez utóbbi egy gyógyszerként nem törzskönyvezett olyan anyag, amely van, de még sincs...

A jövő egyelőre kérdéses. Nem tudni, hogy mit hoz a holnap. Valószínűsíthető, hogy nő a fogyasztók száma. Ezzel együtt az is elképzelhető, hogy nem lesz divat anyagozni. A jogi szabályozást tekintve vagy radikális tiltás várható vagy bizonyos mértékű legalizálás. Az egyelőre ismeretlen, állandóan változó anyagok hatása nem előrejelezhető. Nem tudni például, hogy adott esetben a terhesség alatti szerhasználatnak milyen következményei lesznek. És előbbiek mellett számos más kérdés merülhet még fel bennünk. Zacher Gábor szerint a legfontosabb azonban az, hogy az emberek értékrendje egy olyan irányba változzon, ami már nem viszi az egyént kísértésbe, nem fogadja el a kábítószereket...

Ezt a zárszót erősítette az egyetlen olyan fogvatartott, aki hozzászólt az előadáshoz. Az elítélt arról mesélt, hogy ő fiatal korában masszív kábítószer-fogyasztó volt, civil életében több alkalommal volt lehetősége találkozni a főorvos úrral.  Most több mint tíz éve van a börtönben, és a börtönévek alatt megváltozott az értékrendje. Olyan sok rosszat hallott a mai drogokról, hogy már tart tőlük, nem is kívánja kipróbálni őket, ezért úgy fogalmazott, hogy ebből a szempontból jót tett neki a büntetése, mert annak hatására ma már más szemmel tekint a kérdésre...
 
                                


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése