2011. október 15., szombat

Egy fegyelmi ügy története...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogvatartott - a monogramja a történeti hűség kedvéért legyen, mondjuk O. A., viszont a személyiségi jogokra tekintettel ennél többet nem árulhatok el -, akivel szemben egy napon fegyelmi eljárás került kezdeményezésre.

Az érintett elítélt által megvalósított fegyelmi cselekmény lényege az volt, hogy nevezett a személyi állomány éberségét kijátszva egy sportcipőt vitt le a munkahelyére, ami esetünkben legyen az Ipoly Cipőgyár KFT, ahol ezt a sportcipőt meg akarta javítani.

(a képen látható cipő csak illusztráció)


A dolog tiszta és érthető, ugye? Mert hogyan is rendelkezik a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről szóló hatályos, 11/1996. (X. 15.) IM rendelet? Lássuk csak…

e) megszegi a munkarendet, nem tesz eleget a munkáltató utasításainak.

Hát ez világos, a fogvatartott esetében egyértelmű, hogy fegyelmi vétséget valósított meg, hiszen a büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megszegte, illetve a cselekményével a munkarendet is megsértette. A fegyelmi eljárás kapcsán lefolytatott kivizsgálás során nevezett a vétkességét elismerte, és mindezt a fegyelmi tárgyaláson is fenntartotta. Ami valljuk be, nem teljesen szokványos dolog, hiszen a fogvatartottak többsége a fegyelmi fenyítéstől való félelmében, személyiségéből adódóan, illetve számos más okból kifolyólag jellemzően nem szokta „elvinni a balhét”, azaz nem vállal felelősséget az elkövetett tettéért. O. A. viszont nem tagadott, elismerte, hogy hibázott, elismerte, hogy fegyelmi cselekményt követett el.

a) feddés,
d) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,
f) magánelzárás.”

A fegyelmi cselekmény súlyára tekintettel a mostanihoz hasonló esetekben általában feddés vagy a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése fegyelmi fenyítés kerül kiszabásra. jelen esetben azonban nem ez történt. A fegyelmi tárgyalás keretén belül a fegyelmi jogkör gyakorlója - mivel éppen több ideje volt, mint általában szokott - egy kicsit beszélgetni kezdett a fogvatartottal. (O. A. egyébként nem tartozott a problémás fogvatartottak közé, fegyelmi helyzete sem volt negatív, így abban az esetben, ha a fegyelmi ügy kapcsán felelősségre vonására került volna sor, az veszélyeztethette volna a feltételes szabadságra bocsátását.)  
      
A fegyelmi jogkör gyakorlója a beszélgetés során megismerte a cipő történetét, megtudta, hogy miért akarta azt megjavítani engedély nélkül, akár fegyelmi vétség árán is a fogvatartott, illetve miért olyan fontos számára az az egyszerű sportcipő. Mindezek után úgy döntött, hogy eltekint a fegyelmi felelősségre vonástól, és ún. kioktatásban részesíti a fogvatartottat annak érdekében, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló cselekmény elkövetésétől. Ezzel együtt egy „házi feladat” várt a fogvatartottra, nevezetesen az, hogy írja le egy papírra a történetet. Íme:

„Tisztelt Osztályvezető Úr!
Kérésére a tőlem „elkobzott” sportcipővel kapcsolatosan a következőket tudom elmondani! Körülbelül egy évvel ezelőtt kaptam a fiamtól ajándékként csomagban és nagyon sokat jelent nekem! Már csak azért is, mert mostanra a volt feleségemmel és a gyermekeimmel a kapcsolattartásom zéró, azaz nulla! Börtönbe kerülésem után a feleségem elhagyott, illetve elváltunk a nagy ítéletemre való tekintettel, magyarázta döntését. A gyermekeimet egyre ritkábban hozta el, mely végül oda vezetett, hogy mostanra már egyáltalán nem tudok róluk semmit sem. Próbáltam különböző hivatalos szerveken keresztül, gyámügy, családsegítő, felvenni a kapcsolatot, illetve kiharcolni a gyermekeim láthatását! A gyámhatóság felszólítására ugyan ígéretet kaptam a volt nejemtől, hogy az általam kért időpontban elhozza a gyermekeimet a soros havi láthatásra, de végül is erre sosem került sor mind a mai napig! A gyermekeimet nagyon szeretem, és nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk, viszont a róluk őrzött fotókon és ezen a sportcipőn kívül semmilyen emlékem sincsen! Továbbá azért bír akkora jelentőséggel a szóban forgó sportcipő, mert a legkisebb fiamtól kaptam és ő nekem a legkedvesebb. Azért vittem magammal a munkahelyemre, hogy megragasszam a szóban forgó sportcipőt, nem pediglen más szándékkal! Az általam leírtak alapján kérem, tekintsen el a „büntetésemtől”, továbbá azt kérném, hogy a sportcipőt visszakaphassam. Megértését előre is köszönöm, tisztelettel: O. A.”

Hát ennyi… de vajon jól döntött –e a fegyelmi jogkör gyakorlója, amikor nem a jól megszokott módon zárta le a kérdéses fegyelmi ügyet? 

A lehetőségek adottak, nézzünk közülük kettőt: egyáltalán nem döntött jól, mert a hatályos rendelkezések értelmében fegyelmi fenyítésben kellett volna részesítenie a fogvatartottat. Jól döntött, mert egy olyan eszközt alkalmazott, ami talán nem teljesen szokványos, de az adott elítélt vélhetően tanult az esetből.

De kíváncsi lennék azok véleményére is , akik voltak annyira türelmesek és hősök, hogy elolvasták ezt a történetet…       

1 megjegyzés:

  1. Erkölcsileg helyesen cselekedett a fegyelmi jogkör gyakorlója, s ezzel az én tiszteletemet kivívta. Jogilag a jelek szerint nem, de én a természetjog híve vagyok, vagyis nem lehet az erkölcsöt és a jogot kettéválasztani. A szabadságvesztés büntetés számomra egy olyan büntetési nem, amely - a fogvatartott elítélt példája is ezt támasztja alá - kiszakítja az embert a társadalomból, elszakítja a gyökereitől, és amikor távozik a bv-ből, akkor csak az utca, a hajléktalanság jut osztályrészéül, akit - pláne, ha roma származású - senki sem akar majd foglalkoztatni. Egyenes út a visszaeséshez.

    O. A. :)

    VálaszTörlés