„FELELŐSSÉGVÁLLALÁS, KAPCSOLAT ÉS HELYREÁLLÍTÁS” CÍMŰ MEREPS ZÁRÓ KONFERENCIA
2012. JANUÁR 17-19.
II. rész
A második plenáris ülés, a MEREPS-projekt főbb eredményeit bemutatni hivatott kerekasztal-beszélgetés első előadója Dr. Theo Gavrielides, az Independent Academic Research Studies megalapítója és igazgatója volt.
(Dr. Theo Gavrielides a jobb oldalon ül)
Előadása mottója szerint: „Büntess meg most és nem fogom ezt újra elkövetni a mai napon. Taníts meg arra, hogy hogyan nem követek el bűnt, és egy életre meg fogom ezt jegyezni.”
Mint az ügyvezető elmondta, szervezete elsősorban fiatalkorúakkal foglalkozik, leginkább rájuk össz-pontosítanak. 2010. októberében Anglia és Wales területén az akkori számadatok szerint 85494 volt a fogvatartottak száma, közülük 1637 volt a 15-17 éves fiatalkorú. A múlt augusztusi angliai zavargások következményeként bevezetett intézkedések eredményeképpen a fiatalkorúak börtönbeli létszáma meghaladta a 2800-at. A börtön azt jelenti, hogy a fogvatartottakat kivonják a társadalomból. A nagy kérdés azonban az, hogy milyen emberek kerülnek ki a börtönből a büntetés letöltése után. 2011. júliusában az angol Kormány kinyilvánította azon véleményét, miszerint látják annak az esélyét, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás eszközeit bevezessék a gyakorlatba. Mindez valahol alátámasztja a 2009-ben megkezdett MEREPS-projekt létjogosultságát, mely pályázati program megvalósításában négy ország (Magyarország, Németország, Belgium, Egyesült Királyság) képviselői vettek részt. A megvalósítás során magyar szakemberek (kutatók, kriminológusok, ügyészek, pártfogó felügyelők, büntetés-végrehajtási szakemberek) háromnapos tanulmányúton vettek részt Londonban, a nagy mennyiségű elméleti munka mellett gyakorlati kutatás került végrehajtásra, fókuszcsoportos interjúk kerültek felvételre áldozatokkal és másodlagos áldozatokkal, valamint egy egyetemi szeminárium került megtartásra. A helyreállító igazságszolgáltatás fogalmának meghatározása, definiálása nem egyszerű. Ahogy Dr. Gavrielides fogalmazott ez egy elvsor, egyfajta morális kód arra, hogyan éljük életünket. A resztoratív igazságszolgáltatás azonban nem kompatibilis a börtönnel, nem büntetés és nem is annak alternatívája. Nem illik bele a büntetés-végrehajtás környezetébe, a börtön rendszerébe, viszont kiegészítheti azt, ráadásul gazdaságilag is előnyös megoldásokat jelenthet.
Ezt követően Arthur Hartmann professzor, a brémai Institut of Police and Security Research képvise-lője mutatta be a németországi viszonyokat, kiemelve azt a tényt, hogy 2006-ban új törvények léptek hatályba. A büntetés-végrehajtási intézetek tartományi hatáskörbe kerültek, több új, a fogvatartottakra vonatkozó törvény született. majd 2011. decemberében mediációs törvény is napvilágot látott. A német gyakorlat eddig is támogatta a helyreállító igazságszolgáltatás és az áldozatközpontú büntetés-végrehajtást, tehát alapvetően korábban is nyitottak voltak erre, de néhány korábbi kezdeményezés egyfajta közönybe fulladt. Hartmann professzor több folyamatban lévő, a resztoratív módszerekkel foglalkozó, azok alkalmazását célzó projektet ismertetett. A MEREPS-projekt mellett bemutatta azt a programot, amely Bielefeldben valósult meg, áldozatok és elkövetőek közötti mediációt alkalmazva. Berlinben a fogvatartottak és a személyi állomány tagjai közötti konfliktusokat terelik mediációs útra. Reutlingenben pedig a fogvatartottak szabadulásra történő felkészítését szolgáló konferenciákat alkalmaznak.
A projekt kapcsán végzett kutatás megállapításai szerint a német börtönök személyzetének tagjai alapvetően támogatják a helyreállító igazságszolgáltatást és az áldozatorientált börtön-rendszert. Ez a fajta, támogató attitűd gyakorlatilag a személyzet minden szintjén működik, habár a helyreállító módszerekkel és gyakorlatokkal kapcsolatos ismeretek nem túl magasak a személyzet körében, az ottani képzésnek ez nem képezi részét. A resztoratív módszerek bevezetése ráadásul adminisztrációs problémákkal is együtt jár, mert a sértettek meghívása, elérése gondot okoz, ezért az adminisztratív tekintetben egyébként is túlterhelt személyzet ódzkodik is a gyakorlati alkalmazástól.
A kutatás során az elkövetők motivációját nem vizsgálták, azonban nehéz annak megállapítása, hogy egy elkövető szándéka őszinte –e vagy sem. A resztoratív gyakorlatokban való részvételüknek viszont feltétlenül örülni kell, még akkor is, ha a sértett és az elkövető összehozása nem minden esetben lehetséges.
Az áldozatok vonatkozásában mindenképpen fontos annak hangsúlyozása, hogy a sértetteknek nincs erkölcsi kötelezettségük a resztoratív gyakorlatokban való részvételben azért, mert áldozattá váltak, de tény, hogy sokan mégis szeretnének részt venni a helyreállító folyamatokban. Az áldozatok egy része akár pénzügyi téren is érintett, érdekelt lehet az elkövetővel való kommunikációban, de sokaknál egyszerűen csak a „Miért én?” kérdés megválaszolása a legfőbb motiváció. A legjobb resztoratív módszer kiválasztásának azonban a sértett kívánságán kell alapulnia.
A kutatás legfontosabb következtetése tehát az, hogy a resztoratív módszerek büntetés-végrehajtási keretek között történő alkalmazása fontos, de ehhez jogszabályi háttér megteremtésére lenne szükség, illetve ki kell küszöbölni azokat az adatvédelmi korlátozásokat, melyek következtében a sértettek címének, elérhetőségének megismerése gondot okoz.
Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai, Dr. Barabás Tünde és Dr. Windt Szandra elmondták, hogy a projekt kezdetekor még nem tudták azt, hogy a fogvatartotti populáció ennyire nőni fog Ma-gyarországon. A több fogvatartott több konfliktushelyzetet jelent, melyeket kezelni kell. De itt kell kihangsúlyozni azt a tényt is, hogy a több elkövetett bűncselekmény több áldozatot is jelent, akiknek a szükségleteit szintén kezelni kell.
Karolien Marien, Dr. Barabás Tünde, Dr. Windt Szandra
Ahogy Dr. Barabás Tünde, az OKRI Kommunikációs és Oktatási Osztályának vezetője elmondta, 2006-ban megtörtént a büntetőjogi mediáció lehetőségének a megteremtése, ami a magyar lakosságtól sem áll távol, amit mi sem bizonyít jobban, mint az áldozatok részéről megtapasztalható ez irányú igény. A büntetőjogi mediáció rövid bemutatását, a német és belga viszonyokkal való összevetését az eredmények bemutatása követte.
A projekt előzményeivel kapcsolatban Dr. Windt Szandra úgy emlékezett vissza, hogy 2008-ban, a program ötletének megszületésekor egy flipchart táblára írták mindazokat az ötleteket, melyeket szerettek volna valóra váltani, majd gondolatát így folytatta: „2012-ben jelenthetjük, hogy a tervek megvalósultak. A MEREPS-érzés kiteljesedett.”
Mindehhez természetesen kellett két rendkívül nyitott börtönparancsnok: dr. Budai István bv. ezredes bv. főtanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön vezetője, illetve Tóth Tamás bv. ezredes bv. tanácsos, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézet (Tököl) igazgatója személyében. Lefolytatásra került 1-1 fókuszcsoportos kutatás, melyek eredményeit az érdeklődők már olvashatják is a pályázat eredményeit bemutató kézikönyvben, melynek címe megegyezik a konferencia címével: „Felelősségvállalás, Kapcsolat és Helyreállítás”. Hangsúlyozni kell, hogy a megvalósításban, a vizsgálatokban résztvevő személyek nemcsak ún. szobakutatók voltak, hanem be is jutottak börtönökbe, látták az ottani körülményeket, testközelből figyelhették meg a személyzet munkáját, a fogvatartottakat és érezhették a problémákat. A két büntetés-végrehajtási intézet személyi állományának kiválasztott tagjai részére képzés zajlott le, minek köszönhetően nevelőtisztek, biztonsági tisztek, biztonsági főfelügyelők és pszichológusok kaptak betekintést a resztoratív módszerek elméletébe és gyakorlatába. 200 fogvatartott esetében kérdőíves vizsgálat került felvételre, majd 2011-ben 4-4 fókuszcsoportos beszélgetés is lefolytatásra elítéltekkel. A legnagyobb problémát esetünkben is a sértett elérése okozta, de sor került két lakossági fórum megtartására és a vélemények további mérését szolgálta az OKRI honlapján közzétett kérdőív is.
„Arra a kérdésre, hogy mi a büntetés-végrehajtás célja – fogalmazott Dr. Windt Szandra a fókusz- csoport egyik résztvevőjét idézve – egyértelműen az a válasz: nem az, hogy emberraktár legyen.”
A fogvatartottakkal kapcsolatban megállapítható, hogy esetükben érzékeny terület az igazság. Többségük vagy félelemből, vagy érdekből nem hajlandó elmondani a valódi igazságot, viszont a kutatás eredményeinek tükrében azt lehet mondani, hogy a sértettel való találkozásra van hajlandóság. Ha nem is mindenben a sértett érdekeit nézik, de a megkérdezett fogvatartottak 70%-a bevonódna egy resztoratív folyamatba. Az esetleges előkészítésben azonban kiemelt jelentősége van annak, hogy a sértettet nem szabad annak kitenni, hogy újra viktimizálódjon, újra áldozattá váljon. A fiatalkorú fogvatartottakkal nem elég egy egyszerű előkészítés, ők általában és többségükben súlyos, erőszakos jellegű bűncselekmények elkövetése miatt kerülnek börtönbe, a sértett személye így különösen érzékeny. A fiatalkorú elítéltek ráadásul jelentős emocionális és nevelési hátrányokkal rendelkeznek, többek közülük börtönben lévő hozzátartozókkal vagy más szempontból rendezetlen körülményekkel bírnak, ami szintén megnehezíti a velük való munkát, ráadásul az áldozati szempontok nem is mindig jönnek elő náluk. A fiatalok tehát minden szempontból nehezebben kezelhetők, esetükben mindenekelőtt egyfajta hiánypótlás szükséges. A felnőtt fogvatartottak esetében könnyebb a feladat, közülük több a vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személy, így azt a megállapítást tehetjük, hogy a resztoratív módszerek alkalmazására, ha már nem pilot jellegű projektről van szó, inkább a felnőtt korú elítéltek tűnnek alkalmasabbnak.
A MEREPS-projekt további eredményeit ismertetve Dr. Windt Szandra elmondta, hogy több mint 20 fogvatartott vett részt ún. mini Zákeus-programon, és 40 főnél is többen vonódtak be konfliktusmeg-oldásba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mediációs technikák a fogvatartottak közötti konfliktusok megoldásában jól alkalmazhatók. Nyolc sikeres esetről lehet beszámolni, melyek kivétel nélkül megegyezéssel zárultak. További négy esetben lépések történtek az áldozat irányába történő jóvátételre és a családi döntéshozó csoportkonferenciák is eredményesnek bizonyultak. Kijelenthető hát, hogy a resztoratív módszereknek helye van a büntetés-végrehajtási keretek között, de mindez sok mindent igényel, a jogszabályi változások mellett adott esetben anyagi ráfordítást is.
Az ebédszünetet követően workshopok megtartására került sor.
Az egyik a nemzetközi párbeszédet erősítette, „A kerekasztal, és ami mögötte van – A helyreállító igazságszolgáltatás és a mediáció börtönben történő alkalmazásának lehetőségei és nehézségei” címen. Dr. Theo Gavrielides moderálása mellett az egyik délelőtti előadó, Arthur Hartmann professzor és Karolien Marien, a European Forum for Restorative Justice képviselője irányította a beszélgetést. A – teljesség igénye nélkül – kanadai, belga, angol, német és magyar résztvevők a közösség szerepét, ismereteit és a resztoratív folyamatokba való bevonódását beszélték át, illetve a sértettek igényei is szóba kerültek a nemzetközi tapasztalatok egymással történő megosztása mellett.
A másik workshop a hazai gyakorlatok megismertetését segítette: „Jó-gyakorlatok, közös tapasztalatok a magyar büntetés-végrehajtásban” címen. A moderátor szerepét itt Wagner János, a Partners Hungary mediátora töltötte be, míg az előadók között szerepelt Batizi Ildikó a Belügyminisztérium munkatársa, illetve Szegő Dóra szociológus, a Foresee Kutatócsoport kutatója, aki tevékeny részt vállalt a MEREPS-projekt egyes munkafázisaiban.
A nap utolsó plenáris ülésén Marina Cantacuzino tartott előadást a The Forgiveness Project tevékenysége tárgyában, „Mit jelent a megbocsátás az áldozatoknak és az elkövetőknek?” címen. Az előadás felvezetőjében elhangzottak Desmond Tutu püspök szavai: „semmit sem tartok megbocsáthatatlannak”. Áldozatokról, megbocsátó áldozatokról szóló, megrázó képsorok vezették fel Marina szavait. Ahogy megfogalmazta, mindegy, hogy a konfliktusnak melyik oldalán állunk, problémáink lehetnek. 2004-ben Londonban került megszervezésre egy kiállítás, amely megbocsátó áldozatokról összeállított képeket, történeteket ismertetett meg az érdeklődőkkel. Ez adta a The Forgiveness Project alapötletét.
A R.E.S.T.O.R.E. nevű program egy intenzív, korai beavatkozás, 20-25 fogvatartott bevonásával. A cél, hogy próbáljanak megbocsátást, változást találni ők is, mert ők is traumán mentek keresztül. A programban a sértettek is közreműködnek, akik történetei nagy hatással bírnak az elkövetőkre. Az egykori sértettek és bűnelkövetők együttműködése egy eredményes programot hozott létre.
A mozaikszó elemei:
Repentance (bűnbánat, megbánás)
Empathy (empátia)
Story Telling (történetmesélés)
Team Building (csapatépítés)
Openness (nyitottság)
Restorative Acts (resztoratív tevékenységek)
Education (nevelés, oktatás)
Folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése