2013. augusztus 3., szombat

Hondurasi helyzetkép - a büntetés-végrehajtási rendszer káosza..

(Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20130803-a-foglyok-iranyitjak-a-hondurasi-bortonoket.html)

 

A fogvatartottak irányítják a hondurasi börtönöket

 


A nemzetközi hírügynökségek (mint például a bbc, a foxnews, a new york times) tudósításai alapján a hondurasi állam a fogvatartottak esetében lemondott a rehabilitációról, így a börtönök gyakorlatilag az elítéltek irányítása alatt állnak, akik gyakran az ország erőszakos bűnözői csoportjainak tagjaiból kerülnek ki. Az elítéltek maguk közül választják ki a vezetőket, akik meghozzák a börtönszabályokat és fegyelmi szankciókat is alkalmaznak.

A híradások szerint a fogvatartottak maguk ellenőrzik és irányítják Honduras mind a 24 börtönét, miután az állam lemondott az elítéltek rehabilitációjáról - közölte az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság helyi idő szerint pénteken. Az előbbiek következtében létrejött a börtönök ún. "önkormányzati" rendszere, és a büntetés-végrehajtási intézetek élén a "koordinátoroknak" nevezett elítélt vezetők állnak.

A fogvatartottak legtöbbször azt panaszolják, hogy a koordinátorok sok esetben fizikailag is bántalmazzák őket, mégpedig "az őrök szeme láttára" - áll a jelentésben, amely azt is rögzíti, hogy a nők férfiakkal közösen töltik büntetésüket és gyakran erőszakos cselekmények áldozatává válnak.

Escobar Gil, a Bizottság szóvivője úgy fogalmazott, hogy a mai hondurasi büntetés-végrehajtási rendszer embertelen, fukar és korrupt, holott az államnak a teljesen összeomlott börtönrendszer krízisét prioritásként kellene kezelnie.

A jelentés rámutatott arra is, hogy a börtönökből hiányzik a kellő létszámú személyzet, illetve nem biztosítottak a szükséges erőforrások és a megfelelő szervezettség, mondván, hogy az állam felhagyott a szükséges finanszírozás és a rehabilitációs programok biztosítása iránti felelősségével.

„A növekvő bűnözésre és a polgárok biztonságérzetének csökkenésére az állam válasza nem állhat kizárólag elnyomó intézkedésekből, hanem a megelőzésre is figyelmet kellene fordítani.” – mondta a szóvivő, majd hozzátette, hogy „a börtönrendszer fejlesztését szolgáló programoknak tartalmaznia kell a börtönökön belüli munkavégzést és oktatást, mint a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének fontos eszközeit.”    

A jelentés bírálta továbbá a kormány válaszát a Comayagua nevű börtönben az elmúlt évben bekövetkezett, 362 fogvatartott halálát okozó tűzeset kapcsán, és sürgette a további vizsgálatokat az igazi okok kiderítése érdekében, nevezetesen: a tűzeset pusztán egy baleset következménye volt, vagy annak kialakulásában bűnügyi motívumok is szerepet játszottak.

A Bizottság szerint a börtönök – különösen a San Pedro Sula városban található büntetés-végrehajtási intézet – olyan rosszul őrzöttek, hogy a fogvatartottak, ha akarnának, akkor szinte bármikor megszökhetnének.  

„A fogvatartottak nem szöknek meg, mert nem akarják felborítani a meglévő egyensúlyt.” – mondta a Bizottság tagjainak a San Pedro Sula börtön egykori igazgatója.  

Egy másik börtön tisztviselő pedig azt mondta a Bizottság előtt, hogy a hatóságoknak nincs jogosultsága, nincs hatalma megváltoztatni a kialakult helyzetet.

A kormány statisztikai adatai szerint 12263 ember van rács mögött Hondurasban, jóllehet a börtönökben csak 8120 férőhely van...


 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése