2013. augusztus 23., péntek

Szentmise Boldog Ceferino emlékére


A tegnapi napon, 10.00 órai kezdettel Dr. Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Kar cigány pasztorációs referense, esztergom–budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Szt. Mihály Kápolnájában, Boldog Ceferino tiszteletére.


Boldog Ceferino a cigányok védőszentje, példaképe. Fiatalon bátran segített a beteg, vért hányó öregembernek. Idős korában próbált megvédeni egy ártatlanul elhurcolt fiatal papot. A családját szerette, a fogadott lányát nagy gonddal nevelte, taníttatta. Amikor csak tudott, segített a nálánál szegényebbeken. Becsületes, mindig igazat mondó ember volt, olyan, akiben a barátai vakon megbízhattak. Mély hitű ember volt, akinek történeteire a gyerekek egy életen át emlékeztek.


A cigányok védőszentjeként ismert vértanú emlékére immáron negyedik alkalommal megrendezett családi misén öt fogvatartott számára lehetőség nyílt rendkívüli látogatófogadásra, egyben a szentmisén a családtagjaik is részt vehettek, illetve a szertartás végén a jelenlévő családok családi áldásban részesültek.



 A szentmise befejeztével a fogvatartottak saját készítésű ajándékkal, Magyarország fővédőszentjének közelmúltban tartott ünnepe alkalmából Szent István király lovas szobrának kicsinyített gipsz másolatával kedveskedtek a Püspök atyának, aki láthatóan örömmel fogadta az ajándékot.
 


A szentmisén közel 50 fő fogvatartott és 19 fő családtag vett részt.

Boldog Ceferino emléke szellemében a szentmise üzenete az is volt, hogy segítse az ő példája a cigányokat, hogy úgy élhessenek, mint Boldog Ceferino! Segítse Boldog Ceferino példája a nem cigányokat is, hogy hasonló barátsággal álljanak a cigány testvéreik mellé, mint azt például Don Nicolás vagy Simón tette! Hogy testvérként, egymást megbecsülve és tiszteletben tartva tudjunk együtt élni ebben a kicsi, sokat szenvedett országban, úgy, mint egyetlen Atyának gyermekei!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése