(1845-1891)
Amint az a BVOP honlapját böngészve is olvasható, Tauffer Emil a magyar börtönügy kiemelkedő
képviselője volt, aki szakirodalmi tevékenységével, elméleti és gyakorlati
munkásságával a tudományos értékek mentén alakította a XIX. század végi
büntetőjogi gondolkodást.
Már fiatalon elkötelezte magát a börtönügy mellett, melynek szemléletes
bizonyítékául szolgál, hogy mint joghallgató, saját költségén felkereste
és tanulmányozta a történelmi Magyarország börtöneit. Jogi tanulmányai
végéhez közeledve már európai műveltségű és nagy elméleti tudásanyaggal
rendelkező szakemberként vett részt a szakmai-tudományos közéletben.
1867-ben Pulszky Ágosttal közösen elkészítették "A börtönügy múltja,
elmélete és jelen állása" című korszakos jelentőségű munkájukat,
áttekintő képet adva a korabeli börtönügyi szaktudományról. A tanulmány
elévülhetetlen érdeme, hogy kiindulópontként szolgált a későbbi
börtönügyi kutatásokhoz és modernizációs folyamatokhoz. Munkássága során
hosszabb ideig foglalkozott az elítéltek oktatásával összefüggő
kérdésekkel , ezzel kapcsolatos előremutató véleményét 1874-ben
publikálta "A tanítás a fegyházakban" címen.
Tauffer Emil az 1870-es évek közepén hosszabb európai tanulmányutat
tett, mely eredményeképpen az igazságügyi kormányzat felkérte
Horvátország és Bosznia börtönügyének rendezésére, melyet európai
színvonalon, mintaszerűen valósított meg. 1880-ból származnak "A
szabadságvesztés büntetés különféle nemeinek végrehajtása és a
pénzbüntetés" valamint a német nyelven íródott "A horvát büntetőtörvény
javaslata" című munkái. "A progresszív büntetés-végrehajtás sikerei" és
a "Megjegyzések a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásáról szóló
törvényjavaslathoz" című publikációi 1883-ban jelentek meg.
Elméleti tudását a gyakorlatban is kamatoztatta, mert az 1884-től az
illavai, a lipótvári és a lepoglavai börtönök igazgatói teendőit látta
el, szakmai irányításával épült meg a zsenicai fegyház. Utolsó
tanulmánya 1891-ben jelent meg a Jogtudományi Közlönyben
"Rendszerkérdések a börtönreform körül" címen.
A folyamatos és kimerítő munka megrendítette Tauffer Emil egészségi
állapotát, melynek következtében utolsó szolgálati helyén, a boszniai
Zsenicán, mindössze 46 évesen hunyt el. Halála után egy évvel, földi
maradványait a budapesti Fiumei úti temetőbe szállították, majd
1929-ben, a sírkert védettséget élvező 34/1-es parcellájába helyezték
át, ahol feleségével, Török Ilonával együtt talált végső nyugalomra.
Szakmai elkötelezettségének, valamint eszmei hagyatékának köszönhetően
központi helyet foglal el a magyar börtönügy történetében, ezért
napjainkban nagy elődünkként tiszteljük és tekintünk munkásságára.
Tauffer Emil emlékének megőrzése érdekében, illetve munkásságának és a
börtönügy területén betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseképpen a
Magyar Köztársaság igazságügy minisztere a 14/1993 (IX. 21.) IM.
rendelettel megalapította a Tauffer Emil-díjat, mely az október 23-i
nemzeti ünnep alkalmával adományozható a Büntetés-végrehajtási Szervezet
azon tagjai részére, akik tevékenységükkel magas szakmai vagy
tudományos eredményt értek el.
Természetesen ez a festmény is a Balassagyarmati Fegyház és Börtön egyik elítéltjének munkája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése