2014. május 31., szombat

"A harangok nem ismernek határokat"




A szlovák-magyar határ két oldalán fekvő falvak, Apátújfalu (SLO) és Terény (HUN) 2012-ben együtt pályázott, hogy a turizmusfejlesztést célzó HUSK-projekt keretén belül közösségi helyeket hozzanak létre. „A harangok nem ismernek határokat””című pályázati projekt záró rendezvényére május 29-én került sor, akkor adták át és áldották meg a haranglábakat és a közösségi teret a két községben.

A szlovákiai Apátújfaluban, a csábi és a dacsókeszi patak összefolyásánál egy gyaloghidat és a község főteréül szolgáló közösségi teret hoztak létre. A magyar oldalon, Terény községben felújították és lefedték a szabadtéri színpadot, amelyen 1976 óta már 32 alkalommal rendezték meg a terényi nemzetiségi napokat, valamint megújult az Akol Galéria körüli tér is.

 


 
Mindkét településen felállításra került továbbá egy-egy harangláb, melyek közül a szlovákiait magyar tervező, a magyart pedig szlovákiai tervező álmodta meg.





A megvalósítási munkálatokban együttműködő partnerként részt vett a Balassagyarmati Fegyház és Börtön is. A bv. intézetben erre a célra pályázati forrásból egy faipari-asztalos műhely került kialakításra, itt készítették el az összes fa járólapot és más faszerkezeteket is; többek közt a galéria előtti színpad deszkáit, a nézőtér padjait, és a kültéri virágtartókat is.



dr. Budai István, a bv. intézet parancsnoka a záró rendezvényen elhangzott köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, hogy a börtön talán kakukktojásnak tűnhet a projektben, de célunk a szabadulás utáni újrakezdés esélyének a megteremtése, és a projekt nemcsak értelmes, hasznos munkát adott a végrehajtásba bevont fogvatartottaknak, de a közösségnek is jelentős értéket teremtett, ezáltal egy remek példája volt annak, hogyan jöhet létre a börtönök és a civilek összefogása.


A terényi haranglábat dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke, az apátújfalui haranglábat pedig dr. Stella Leontin, kanonok plébános szentelte fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése